Szíria - Az érem másik oldala

Publikálás dátuma
2018.03.16. 06:31
Kelet-Gútából tömegesen próbálnak békésebb helyekre vonulni az emberek Fotó: AFP/Louai Beshara
Hét éve kezdődött a szíriai polgárháború, amely mára a modern kor legnagyobb humanitárius katasztrófájába torkollt.

„Egyre jobban félünk” - fogalmazott keserűen szerda esti beszélgetésünk során a Damaszkuszban élő D. „Már kétszer elhittük, hogy vége lesz ennek a háborúnak, mind a kétszer tévedtünk. Mindaddig nem lesz vége, míg valahogy hatalomra nem segítik kívülről az iszlamistákat. És ez az, amitől mi tényleg félünk”, állítja az európai anyától és szíriai keresztény, Európában tanult apától származó fiú.

Ismeretségem a 21 éves fiatalemberrel egyidős a szíriai háborúval. 2011. augusztusában találkoztunk először, éppen 14. születésnapján. Akkor édesanyjával és testvérével Európában nyaralt, orvos édesapja Damaszkuszban maradt, mert, bár akkor még igencsak nyugalmasnak számított a fővárosban az élet, ő már úgy érezte, orvosként nem engedheti meg magának a több hónapos szabadságot, ahhoz túl bizonytalan a helyzet.

Az Európában töltött három hónap alatt valóban minden megváltozott Szíriában, de az apa rávette a hazatérésre a családot, meggyőzte őket, hogy „semmi komoly”, az európai híradások túloznak, odahaza még mindig csak az imámok noszogatására, a pénteki nagyima után van egy-két nagyobb „felhajtás”, de forradalomnak, háborúnak nyoma sincs.

Alig két év múlva, 2013 karácsonya előtt D - immár csak édesanyjával - újra megérkezett, kalandos úton, életüket kockáztatva. Az apa és a nagyobbik, már egyetemista fiú otthon maradtak. Az apa azért, mert „háborúban egy orvos nem hagyhatja magára az orvosi segítségre szorulókat ”, márpedig a kórházban naponta terrormerényletek, háborús összecsapások sebesültjeit kellett ápolni, a fiú pedig azért, mert szerette volna befejezni a térség egyik legelismertebb olajmérnöki egyetemét. Akkoriban a Népszava hasábjain többször számoltam be sorsukról, az anya és a kisfiú által megélt traumákról, arról, hogyan úsztak meg épen egy-egy terrortámadást és hogy a tinédzser D-t rémálmok gyötörték, nem tudott szabadulni „az égett emberi hús és a szétszakadt emberi testrészek látványának” emlékétől. De kilenc hónap múlva, nem kevésbé kalandos úton, mint ahogy eljöttek, vissza is tértek hazájukba, a család otthon maradt tagjaihoz. Azóta is Damaszkuszban élnek, a keresztény városrészben és várják a háború végét.

Ami, legalábbis D. szerint, most újra távolodni, mintsem közeledni látszik. „Tudom, hogy felétek nem ezt akarják hallani, olvasom én is az európai lapokat, de mi elég sokan vagyunk itt, akik nem Aszad bukásáért, hanem a felkelők leveréséért szorítunk. A szíriai keresztények mindig az elnök oldalán álltak, s most is ott állunk, sohasem hittünk abban, hogy az iszlamisták a demokráciáért harcolnának. Amit ők kínálnak az állítólagos diktatúra helyett, az a közösségünk végét jelentené. Milyen demokráciát akarhatnak olyan csoportok, amelyeket Szaúd-Arábia támogat, amelyeknek túlnyomó többsége mind az al-Kaidának fogadott hűséget? Feltette valaha valaki magának a kérdést Európában, hogy Szaúd-Arábia tényleg támogatna bárkit, aki demokráciáért küzd? Azokban az országokban, ahol az iszlamisták vannak hatalmon, vagy be van tiltva a kereszténység, legfeljebb megtűrt. Nem emlékeztek már, mi történt Egyiptomban, amikor Morszi és az iszlamisták hatalomra kerültek? Szinte azonnal megkezdődtek a koptok elleni támadások, felgyújtották templomaikat, sokukat legyilkolták. Mindenki elfelejtette már Afganisztánt, s azt hogy a tálibokat is amerikai, európai segítség juttatta hatalomra? Vagy már azt is elfelejtettétek, hogy a Daesht és az an-Nuszrát is nyugati-szaúdi-török anyagi segítség és fegyverek tették tényezővé? Arról nem írnak az európai lapok, hogy az úgynevezett szíriai felkelők többsége nem szíriai - nem csak a Daeshben, hanem az al-kaidás csoportokban is -, és még ha vannak is helyi harcosaik, a vezetők legtöbbje vagy iraki, vagy tunéziai, vagy szaúdi, vagy egyiptomi? ….” .

Hét év háború
Az ENSZ adatai szerint csaknem 500 ezer ember vesztette életét a 2011-ben kezdődött szíriai fegyveres konfliktusban és több mint ötmillió elmenekült. A menekültek zöme a térség országainak táboraiban várja a háború végét, Törökországban, Libanonban, Jordániában, Irakban és Egyiptomban. A belső menekültek aránya még magasabb, tavalyig 6,5 millióan kényszerültek otthonaikat elhagyni és vagy más szíriai településen vagy valamely belső menekülttáborban leletek ideiglenes otthonra. A nemzetközi segélyszervezetek szerint a 2011-ben még 22 milliós Szíriában jelenleg a lakosság fele él, és túlnyomó többsége azonnali segítségre szorul. A Londonban székelő emigráns szervezet, az Emberi jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint a halálos áldozatok többsége az Aszad rezsim, a hadsereg ostromainak áldozata.

Arra a felvetésemre, hogy mégiscsak az Aszad rezsim bombázta Aleppót, és bombázza most Kelet-Gútát, humanitárius katasztrófát idézve elő, ártatlan civilek, köztük gyerekek életét oltva ki, D. azzal vág vissza, hogy „azért nagyrészt maguk a felkelők a felelősek”. Nem, nem elvakult ős, csak elkeseredett, teszi hozzá. Nagyon sajnálja azokat az embereket, akik ostromgyűrűbe szorultak, akik légicsapások közepette próbálják túlélni a háborút, de állítja, hogy a lázadók szándékosan nem engedik ki ezekről a településekről a civileket, köztük saját családtagjaikat is, hiába biztosít számukra szabad elvonulást a hadsereg, mert abban reménykednek, hogy ez visszatartja az ostromlókat, és ha mégsem, a szenvedésük a nagyvilágot mindenképpen melléjük állítja.

„Nagyon hasonlít ez az érvelés a rezsim érveléséhez, ahhoz, amit az állami szír televízió közvetít”, jegyzem meg, mire azonnal visszavág: „ a tied pedig ahhoz, amit az Al Jazeera, az Al-Arabíja stb nyomat felétek”.

„Nem tudom mi lesz velünk. Én már biztos nem leszek focista, de egyre kevésbé bízom abban is, hogy itthon egyetemi diplomát szerezhetek. Az elmúlt három évben alig két szemesztert tudtunk befejezni. Ha a háború folytatódik azért nem, ha hatalomra segítitek az iszlamistákat, akkor azért. Ha ők jönnek, nekünk mennünk kell. Mi keresztények kevesebben vagyunk, nem jelentünk majd akkora emberáradatot, mint ami a légicsapások kezdete után, 2014 végén, 2015-ben elindult, de kevesen sem leszünk. Nem csak nekünk kell majd menekülnünk, a síiták, alaviták és kurdok sem lesznek biztonságban. Olyan lesz, mint Irakban: a háború lezárul és kezdődik majd az újabb pokol.”

Talán nem lesz igaza D-nek, talán az Aszad rezsim propagandája mérgezte meg. Az viszont tény, hogy nincs ezzel egyedül, mint ahogy az is, hogy a pillanatnyi szíriai helyzet nemcsak világ-, vagy legalábbis regionális háborús veszélyt rejt magában, hanem az iraki etnikai konfliktusok és az „afganisztáni recept” szíriai megvalósulását is.

Folytatódik a kelet-gútai tragédia
A háború egyik legvéresebb ostroma, a Damaszkusz perifériáján lévő 400 ezres Kelet-Gúta, a felkelők utolsó jelentős hídfőállásának ostroma folytatódik, az orosz légierő által támogatott szír hadsereg csütörtökön is beljebb nyomult. Újabb települést vettek be a kormányerők, Hamúriját, amivel éket vertek a felkelők állásai közé. Damaszkusz azzal az indokkal nem tartja tiszteletben az ENSZ BT által elrendelt 30 napos tűzszünetet, hogy a „terroristákra” nem vonatkozik az.

Szerző

Puszta létéért küzd a független vidéki sajtó

Publikálás dátuma
2018.03.16. 06:05
Shutterstock illusztráció
A márciusi ifjak 12 pontjából az első kívánság 170 év múltán aktuálisabb, mint valaha. Körképünk is bizonyítja, az Orbán-kormány igyekszik megfojtani a független vidéki sajtót.

Miután a vidéki megyei napilapok kormánypárti tulajdonosok– Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, valamint a Népszabadságot megszüntető Heinrich Pecina – kezébe kerültek, még inkább felértékelődött a helyi független sajtó szerepe. A helyi hatalommal kritikus hangnemet is felvállaló néhány médium helyzete azonban egyre sanyarúbb: finanszírozásuk akadozik, s egyre nehezebben jutnak információhoz.

- Sohasem titkoltuk, hogy Czeglédy Csaba az egyik jelentős támogatónk, így azzal, hogy előzetes letartóztatásba került, akadtak nehézségeink – ismerte el Roznár Gyöngyi, a 18 éve működő, szombathelyi Nyugat.hu főszerkesztője. – Hiába vagyunk a legolvasottabb online lap Vas megyében, nem érkezik hozzánk önkormányzati hirdetés, s az is előfordult, hogy egy céget megkeresett a politika, ne nálunk hirdessen. Civil pályázatokon pedig eleve esélytelenként indulunk.

Szintén nehezíti a lapkészítést, hogy a kormánypárti politikusok sokszor nem hajlandóak nyilatkozni, Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője például kijelentette, a Nyugat.hu nem is médium. A lapot csaknem közel 80 ezren követik a Facebookon, tízezerrel többen, mint a helyi megyei lap online kiadását.

- Nem kapunk meghívókat az önkormányzati eseményekre, ugyanis félnek, hogy kérdezni fogunk – folytatta Roznár Gyöngyi. – A helyzet egyértelműen rosszabb, mint öt éve, az informátoraink is egyre gyakrabban kérik, ne írjuk le a nevüket, mert félnek a retorzióktól.

A Szabad Pécs portált a Dunántúli Naplótól Mészáros Lőrinc érkezése után kirúgott újságírók alapították egy éve. Az induláskor abban bíztak, hogy közösségi finanszírozással, pályázatok segítségével fennmaradhatnak.

- Legalábbis amíg találunk egy szakmai befektetőt, ám a reménybeli finanszírozó végül visszalépett – mondta Babos Attila, a Szabad Pécs felelős szerkesztője, újságírója.

A kormánypárti pécsi önkormányzat és cégei tíz hónapja nem válaszolnak nekik semmire, s egyes sajtótájékoztatókra meghívót sem kapnak.

- Beadtuk az amerikai külügyminisztérium magyar vidéki médiahálózat kialakítására szóló pályázatára az anyagunkat – folytatta Babos Attila. - Bár az anyagiak szorítanak, a szakmaiságból nem engedhetünk, mert történelmi az esély: Orbán Viktorék szétverték a vidéki médiapiacot, így itt a lehetőség, hogy felépítsünk egy, a korábbinál is szabadabb és függetlenebb vidéki nyilvánosságot.

Kaposváron négy éve indult a Kapos-t, üzemeltetője, szerkesztője és szerzője Huszka Imre, aki korábban a 168 Óra külső munkatársaként dolgozott.

- A városban több mint egy évtizede kiépült az a médiamonopólium, amely az országban csak az utóbbi években – magyarázta Huszka Imre. - A Fidesz és Szita Károly polgármester alig leplezett irányítása alatt áll a helyi televízió, s egy hírportálból, ingyenes hetilapból, és rádióból álló, névleg magántulajdonban lévő médiacsoport.

Az újságíró-szerkesztő hozzátette: a Kapos-t üzemeltetési költségeit némi támogatás fedezi, ő pedig más, média-kommunikációs, illetve újságírói munkájából él.

- Hetente három-négy új anyag kerül fel az oldalra, négy év alatt körülbelül 70-80 ügy volt, amely a lap nélkül nem jutott volna el nyilvánosság elé – mondta Huszka Imre. - Az információk ma már döntően az olvasótábortól és a közösségi médiából, valamint információs és adatbázisokból származnak. Az önkormányzat és a hozzá tartozó szervezetek kivételével általában kapok választ a kérdéseimre, a város csak a közérdekű adatigénylésekre reagált. Jelentős fenyegetést eddig nem kaptam, de sajtóper, rágalmazási és jó hírnév megsértése ügyében indított eljárás volt, ám ezeket kivétel nélkül megnyertem.

- Nem kapunk hirdetést és nem hívnak meg bennünket kormánypárti rendezvényekre - ezt mondta Weil Zoltán az egriszin.hu alapító-főszerkesztője. Amikor arra kértük, fejtse ezt ki bővebben, némi malíciával csak annyit mondott: "nagyon nem kapunk és nagyon nem hívnak meg."

A 2000-es évek elején Egri Szín névvel még főként folyóirat kiadásra alapított cég az utóbbi néhány évben már csak elektronikus hírportálként működik, elismertsége azonban jelentős: az általuk írt cikkek árnyaltabb képet nyújtanak az Egerben történtekről, mint ami az önkormányzati vagy kormányhoz köthető tulajdonú médiából sugárzik. Ráadásul olvasmányos - időnként pikírt - stílusban tudósítanak eseményekről, önkormányzati ülésről vagy a városképet elcsúfító beruházásokról, s éttermi kritikákat is közölnek. A főszerkesztő elmondta: három-négy ember dolgozik a szerkesztőségben, de valamennyien önkéntesként, vagyis honoráriumot nemigen kapnak. Weil maga sem ebből él, egyéb vállalkozásaiból finanszírozza a szívügyének tekintett portált. A városi kulturális eseményekről hírt adnak, a városháza is küld sajtótájékoztatókra meghívókat, de a Fidesz sajtólistáján nem szerepelnek. Azt mondja, ezt nem is bánja, évek óta úgyse lehet normális kérdéseket feltenni a kormánypárti politikusoknak. A napi hírfrissítés helyett áttették a hangsúlyt a nagyobb anyagok feldolgozására, mert úgy tapasztalták, hogy egy jó cikk akár 15-20 ezer kattintást is hozhat, miközben a napi "száraz" hírfolyam két-háromszáz látogatót vonz. Hirdetési bevételük a nullával egyenlő, talán néhány ezer forint, ha havonta becsorog ebből-abból.

Debrecen jelentős ellenzéki hírportálja a vagy.hu - ezt a mondatot azonban immár múlt időbe kell tenni, a korábban jelentős olvasottsággal bíró internetes felület ugyanis tavaly szeptember óta nem frissül. Anyagi támogatás híján ellehetetlenült a munkájuk, így a Kósa Lajost gyakran bíráló felület az enyészeté lett. A munkatársak fizetés híján szép lassan elcsordogáltak, az utolsó újságírójuk, aki végül "lekapcsolta" a szerkesztőségben a villanyt, ma Hollandiában raktáros. A csőd legfőbb oka, hogy a Debrecen haduraként számon tartott Kósától félve nem csak a kis- és közepes vállalkozók, hanem még a tőkeerős multinacionális cégek is tartózkodtak attól, hogy itteni hirdetéseikkel vagy a portál egyéb támogatásával bajszot akasszanak a hatalommal.

Szabad sajtó-díjasok
A magyarok mindig a szabadságot választották a rabság helyett, amelynek modern formája "a közpénzen létrehozott népbutítás" - mondta az MSZP elnöke a Szabad sajtó-díj március 15-e alkalmából rendezett csütörtöki budapesti átadásán. Molnár Gyula szerint ha a jelenlegi hatalom még több időt kap, akkor "el fognak jutni az emberek pénzéhez, az emberek magánéletéhez".
Kitért arra is, most nem jobbágyokat kell felszabadítani, hanem a korrupciótól kell megmenteni az országot. Úgy fogalmazott: szíve szerint mindenkit kitüntetne, aki miatt még létezik szabad sajtó. A Szabad Sajtó Alapítvány díját idén hárman vehették át: Lakner Zoltán politológus, politikai elemző; Németh Péter, a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője; Papp Réka Kinga újságíró, civil aktivista.

Kívánjuk a sajtó szabadságát

Nemcsak állampolgárként, hanem újságíróként is borzongva figyeli a magyar sajtó valamennyi munkatársa, hogy északi szomszédunknál a központi hatalommal összefonódott maffia kivégzéssel hallgattatott el egy fiatal tényfeltáró újságírót. Lassan, de belebukik Fico kormánya. Nálunk még „kifinomultabb” módszereknél tart a kormányzati médiapolitika. Felszámol vagy megvesz szerkesztőségeket, utcára teszi a neki nem tetsző újságírókat, szerkesztőket, elítéltet információt kereső médiamunkásokat. A mindannyiunktól beszedett adóból ingyenes propaganda-csatornákat, hírügynökséget, lapokat finanszíroz, hogy megismertesse velünk a saját képére formált valóságot. Mindez a félelem jele, mert a kormánypártok is tudják, az információ valóban hatalom, ami alkalmas akár egy választás sorsának eldöntésére is. Így aztán a sajtószabadság óhajtása 170 év után ismét az első számú segélykiáltás a megtiport rész-szabadságokért folytatott küzdelmek sorában.

Az egyik legrangosabb hazai újságírói elismerést, a Pulitzer-díj életműdíját az idén Mester Ákos, az egykori állami rádiós 168 Óra szerkesztője, az azonos nevű hetilap alapítója kapta. A legendás újságíró a Hír TV-nek úgy fogalmazott, a mostani csak szimulált, tehát valójában nem létező sajtószabadság. A Pulitzer-emlékdíj kuratóriumának elnöke, Rangos Katalin pedig kijelentette: most a hatalom kutyába se veszi az újságírókat. Kivéve azokat, akiket saját magának tenyésztett és fölnevelt.

Az 1848. március 15-én kitört forradalom követelései így kezdődtek: „Mit kiván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.”

Puszta létéért küzd a független vidéki sajtó

Publikálás dátuma
2018.03.16. 06:05
Shutterstock illusztráció
A márciusi ifjak 12 pontjából az első kívánság 170 év múltán aktuálisabb, mint valaha. Körképünk is bizonyítja, az Orbán-kormány igyekszik megfojtani a független vidéki sajtót.

Miután a vidéki megyei napilapok kormánypárti tulajdonosok– Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, valamint a Népszabadságot megszüntető Heinrich Pecina – kezébe kerültek, még inkább felértékelődött a helyi független sajtó szerepe. A helyi hatalommal kritikus hangnemet is felvállaló néhány médium helyzete azonban egyre sanyarúbb: finanszírozásuk akadozik, s egyre nehezebben jutnak információhoz.

- Sohasem titkoltuk, hogy Czeglédy Csaba az egyik jelentős támogatónk, így azzal, hogy előzetes letartóztatásba került, akadtak nehézségeink – ismerte el Roznár Gyöngyi, a 18 éve működő, szombathelyi Nyugat.hu főszerkesztője. – Hiába vagyunk a legolvasottabb online lap Vas megyében, nem érkezik hozzánk önkormányzati hirdetés, s az is előfordult, hogy egy céget megkeresett a politika, ne nálunk hirdessen. Civil pályázatokon pedig eleve esélytelenként indulunk.

Szintén nehezíti a lapkészítést, hogy a kormánypárti politikusok sokszor nem hajlandóak nyilatkozni, Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője például kijelentette, a Nyugat.hu nem is médium. A lapot csaknem közel 80 ezren követik a Facebookon, tízezerrel többen, mint a helyi megyei lap online kiadását.

- Nem kapunk meghívókat az önkormányzati eseményekre, ugyanis félnek, hogy kérdezni fogunk – folytatta Roznár Gyöngyi. – A helyzet egyértelműen rosszabb, mint öt éve, az informátoraink is egyre gyakrabban kérik, ne írjuk le a nevüket, mert félnek a retorzióktól.

A Szabad Pécs portált a Dunántúli Naplótól Mészáros Lőrinc érkezése után kirúgott újságírók alapították egy éve. Az induláskor abban bíztak, hogy közösségi finanszírozással, pályázatok segítségével fennmaradhatnak.

- Legalábbis amíg találunk egy szakmai befektetőt, ám a reménybeli finanszírozó végül visszalépett – mondta Babos Attila, a Szabad Pécs felelős szerkesztője, újságírója.

A kormánypárti pécsi önkormányzat és cégei tíz hónapja nem válaszolnak nekik semmire, s egyes sajtótájékoztatókra meghívót sem kapnak.

- Beadtuk az amerikai külügyminisztérium magyar vidéki médiahálózat kialakítására szóló pályázatára az anyagunkat – folytatta Babos Attila. - Bár az anyagiak szorítanak, a szakmaiságból nem engedhetünk, mert történelmi az esély: Orbán Viktorék szétverték a vidéki médiapiacot, így itt a lehetőség, hogy felépítsünk egy, a korábbinál is szabadabb és függetlenebb vidéki nyilvánosságot.

Kaposváron négy éve indult a Kapos-t, üzemeltetője, szerkesztője és szerzője Huszka Imre, aki korábban a 168 Óra külső munkatársaként dolgozott.

- A városban több mint egy évtizede kiépült az a médiamonopólium, amely az országban csak az utóbbi években – magyarázta Huszka Imre. - A Fidesz és Szita Károly polgármester alig leplezett irányítása alatt áll a helyi televízió, s egy hírportálból, ingyenes hetilapból, és rádióból álló, névleg magántulajdonban lévő médiacsoport.

Az újságíró-szerkesztő hozzátette: a Kapos-t üzemeltetési költségeit némi támogatás fedezi, ő pedig más, média-kommunikációs, illetve újságírói munkájából él.

- Hetente három-négy új anyag kerül fel az oldalra, négy év alatt körülbelül 70-80 ügy volt, amely a lap nélkül nem jutott volna el nyilvánosság elé – mondta Huszka Imre. - Az információk ma már döntően az olvasótábortól és a közösségi médiából, valamint információs és adatbázisokból származnak. Az önkormányzat és a hozzá tartozó szervezetek kivételével általában kapok választ a kérdéseimre, a város csak a közérdekű adatigénylésekre reagált. Jelentős fenyegetést eddig nem kaptam, de sajtóper, rágalmazási és jó hírnév megsértése ügyében indított eljárás volt, ám ezeket kivétel nélkül megnyertem.

- Nem kapunk hirdetést és nem hívnak meg bennünket kormánypárti rendezvényekre - ezt mondta Weil Zoltán az egriszin.hu alapító-főszerkesztője. Amikor arra kértük, fejtse ezt ki bővebben, némi malíciával csak annyit mondott: "nagyon nem kapunk és nagyon nem hívnak meg."

A 2000-es évek elején Egri Szín névvel még főként folyóirat kiadásra alapított cég az utóbbi néhány évben már csak elektronikus hírportálként működik, elismertsége azonban jelentős: az általuk írt cikkek árnyaltabb képet nyújtanak az Egerben történtekről, mint ami az önkormányzati vagy kormányhoz köthető tulajdonú médiából sugárzik. Ráadásul olvasmányos - időnként pikírt - stílusban tudósítanak eseményekről, önkormányzati ülésről vagy a városképet elcsúfító beruházásokról, s éttermi kritikákat is közölnek. A főszerkesztő elmondta: három-négy ember dolgozik a szerkesztőségben, de valamennyien önkéntesként, vagyis honoráriumot nemigen kapnak. Weil maga sem ebből él, egyéb vállalkozásaiból finanszírozza a szívügyének tekintett portált. A városi kulturális eseményekről hírt adnak, a városháza is küld sajtótájékoztatókra meghívókat, de a Fidesz sajtólistáján nem szerepelnek. Azt mondja, ezt nem is bánja, évek óta úgyse lehet normális kérdéseket feltenni a kormánypárti politikusoknak. A napi hírfrissítés helyett áttették a hangsúlyt a nagyobb anyagok feldolgozására, mert úgy tapasztalták, hogy egy jó cikk akár 15-20 ezer kattintást is hozhat, miközben a napi "száraz" hírfolyam két-háromszáz látogatót vonz. Hirdetési bevételük a nullával egyenlő, talán néhány ezer forint, ha havonta becsorog ebből-abból.

Debrecen jelentős ellenzéki hírportálja a vagy.hu - ezt a mondatot azonban immár múlt időbe kell tenni, a korábban jelentős olvasottsággal bíró internetes felület ugyanis tavaly szeptember óta nem frissül. Anyagi támogatás híján ellehetetlenült a munkájuk, így a Kósa Lajost gyakran bíráló felület az enyészeté lett. A munkatársak fizetés híján szép lassan elcsordogáltak, az utolsó újságírójuk, aki végül "lekapcsolta" a szerkesztőségben a villanyt, ma Hollandiában raktáros. A csőd legfőbb oka, hogy a Debrecen haduraként számon tartott Kósától félve nem csak a kis- és közepes vállalkozók, hanem még a tőkeerős multinacionális cégek is tartózkodtak attól, hogy itteni hirdetéseikkel vagy a portál egyéb támogatásával bajszot akasszanak a hatalommal.

Szabad sajtó-díjasok
A magyarok mindig a szabadságot választották a rabság helyett, amelynek modern formája "a közpénzen létrehozott népbutítás" - mondta az MSZP elnöke a Szabad sajtó-díj március 15-e alkalmából rendezett csütörtöki budapesti átadásán. Molnár Gyula szerint ha a jelenlegi hatalom még több időt kap, akkor "el fognak jutni az emberek pénzéhez, az emberek magánéletéhez".
Kitért arra is, most nem jobbágyokat kell felszabadítani, hanem a korrupciótól kell megmenteni az országot. Úgy fogalmazott: szíve szerint mindenkit kitüntetne, aki miatt még létezik szabad sajtó. A Szabad Sajtó Alapítvány díját idén hárman vehették át: Lakner Zoltán politológus, politikai elemző; Németh Péter, a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője; Papp Réka Kinga újságíró, civil aktivista.

Kívánjuk a sajtó szabadságát

Nemcsak állampolgárként, hanem újságíróként is borzongva figyeli a magyar sajtó valamennyi munkatársa, hogy északi szomszédunknál a központi hatalommal összefonódott maffia kivégzéssel hallgattatott el egy fiatal tényfeltáró újságírót. Lassan, de belebukik Fico kormánya. Nálunk még „kifinomultabb” módszereknél tart a kormányzati médiapolitika. Felszámol vagy megvesz szerkesztőségeket, utcára teszi a neki nem tetsző újságírókat, szerkesztőket, elítéltet információt kereső médiamunkásokat. A mindannyiunktól beszedett adóból ingyenes propaganda-csatornákat, hírügynökséget, lapokat finanszíroz, hogy megismertesse velünk a saját képére formált valóságot. Mindez a félelem jele, mert a kormánypártok is tudják, az információ valóban hatalom, ami alkalmas akár egy választás sorsának eldöntésére is. Így aztán a sajtószabadság óhajtása 170 év után ismét az első számú segélykiáltás a megtiport rész-szabadságokért folytatott küzdelmek sorában.

Az egyik legrangosabb hazai újságírói elismerést, a Pulitzer-díj életműdíját az idén Mester Ákos, az egykori állami rádiós 168 Óra szerkesztője, az azonos nevű hetilap alapítója kapta. A legendás újságíró a Hír TV-nek úgy fogalmazott, a mostani csak szimulált, tehát valójában nem létező sajtószabadság. A Pulitzer-emlékdíj kuratóriumának elnöke, Rangos Katalin pedig kijelentette: most a hatalom kutyába se veszi az újságírókat. Kivéve azokat, akiket saját magának tenyésztett és fölnevelt.

Az 1848. március 15-én kitört forradalom követelései így kezdődtek: „Mit kiván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.”