Szerintem;devizahitelesek;

2018-03-16 07:26:00

Becsapottak

Olvasótársam, Kádár János azt ajánlja, hogy a devizahitelesek a bankokkal közösen vállalják az árfolyam-emelkedés terheit, mondván, ők „nyerészkedtek és rajtavesztettek”. Szerintem viszont ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor rájöhetünk, hogy itt tudatos becsapás történt. Először is igencsak gyanús, hogy minden bank a svájci frank „alapú” konstrukciót ajánlotta, ebből kiindulva szinte bizonyítható, hogy tudták előre (az előrejelzések alapján), hogy a svájci frank erős emelkedést fog a forinthoz képest mutatni. Mégis ezt ajánlgatták, és a hitelt felvevők hittek nekik, mert ők a szakemberek. Érdekes az is, hogy erre a célra egyetlen fillér értékű svájci frankot nem vásároltak, tehát tulajdonképpen forinthitelt adtak. Ha valaki nem szakemberként kárt okoz másoknak, meg kell térítenie. Ha szakember teszi, akkor súlyosabb vétséget követ el. Ezt a magyar jog úgy hívja, hogy „csalás bűntette”.