Vasárnap kezdetben még sokfelé havazhat, északon és nyugaton hófúvásra is számítani kell, a Tiszántúlon pedig ónos esőre is készülni kell. Napközben egyre nagyobb területen szűnik meg a csapadék, de hószállingózás, kisebb havazás még többfelé előfordulhat. Az északias szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban -2 és -9, napközben -6 és 0 fok között alakul a hőmérséklet.
Hétfőn a déli és a keleti tájakon fordulhat elő kisebb havazás. Élénk, erős lesz a szél. A fagyos reggelt követően délután -4 és +1 fok közötti értékeket mérhetünk.
Kedden és szerdán a felhős időszakok mellett hosszabb-rövid időre mindenhol kisüthet a nap, helyenként azonban kisebb havazás, hózápor is kialakulhat. Élénk, erős, szerdán a Dunántúlon viharos lesz az északi-északnyugati szél. A fagyos reggeleket követően délutánonként -2 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

