Íme a befolyásos fideszes polgármester ügynökaktái

Publikálás dátuma
2018.03.17. 09:02
FOTÓ: Népszava

Bár Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere évek óta tagadja, hogy ügynökként tevékenykedett volna, és jogi lépésekkel fenyegette meg mindazokat, akik ezt állítják, kézzelfogható bizonyítékok igazolják, hogy aktívan szolgálta a Kádár-rendszert. A Magyar Nemzet  megszerezte a politikus állambiztonsági nyilvántartó kartonját, birtokukban van továbbá a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztályának több (eredetileg) szigorúan titkos minősítésű aktája és Szita kézzel írt jelentése a nyolcvanas évekből.

A Krakus Péter néven jelentő Szita Károly 1994 óta Kaposvár fideszes polgármestere, 2014-től a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

Ügynökmúltja 2004-ben merült fel a nyilvánosság előtt először, 2005-ben számos cikk, elemzés jelent meg róla, jelentős részben Ungváry Krisztián ismert történész kutatásai és nyilatkozatai alapján. A dosszié konkrét anyagai azonban akkor még nem kerültek nyilvánosságra.

A lap birtokába került rendőrségi anyagok közül az első 1980. július 2-i, nyilvántartó kartonja alapján pedig tudható, hogy Szita Károly egészen 1989. május 9-ig állományban állt. Szita Károly beszervezésének hivatalos dátuma 1980. július 1. A beszervezés alapja: „hazafias”.

Az első rendőrségi anyag a beszervezését követően a Krakussal – vagyis Szita Károly hálózati személlyel – tartott első találkozóról szól, Fenesi Lajos főhadnagy és Kert Sándor őrnagy, osztályvezető írta alá a papírt. Keltezése: 1980. július 5. Szita Károlyt tmb.-ként, vagyis titkos megbízottként emlegetik, ami az „egyszerű” ügynöki besoroláshoz képest kiemelt státust jelentett a rendszeren belül. Szita Károly a leírtak szerint egyebek között azt mondta kapcsolattartójának, hogy „érdeklődéssel várja feladatait, melyeket legjobb tudása szerint kíván végrehajtani. Kijelentette, hogy örül annak, hogy segíteni tudja munkánkat”.

A papírokból kiderül, feladataként „az idegenforgalmi szezonban a laktanyák környezetébe beutazott nyugati állampolgárok tevékenységének figyelemmel kísérését, vizuális felderítő magatartások kiszűrését, illetve a környezetben élő, és nyugati áp.-kat (állampolgárokat) fogadó magyar áp.-k személyének, kapcsolatainak felderítését” határozták meg.

A következő találkozót 1980. július 28-án tartották, itt az őt beszervező Fenesi Lajos főhadnagynak „Krakus ujjólag kijelentette, megtisztelőnek tartja magára nézve a közöttünk kialakult kapcsolatot”. Fenesi meg is állapította, hogy Krakus a „feladatát kedvvel, tőle telhető legjobb akaratával végezte”.

1981. május 5-én Krakus arról jelentett, hogy a Drink bárban megismerkedett néhány Kaposváron tanuló arab diákkal. Feladatául a további adatgyűjtést szabták a körhöz tartozó Szilvási László taszári lakosra vonatkozóan.

1983. augusztus 22-én saját rokonságáról is jelentést tett. Mint a kézzel írt szövegből kiderül, húga esküvőjére érkeztek rokonok az NSZK-ból. „A német vendégek csak az esküvő idején tartózkodtak Kaposváron, a többi napot a Balatonon töltötték. A nő apósa most már nyugdíjas, de régebben a belügynél dolgozott.” (Az NSZK belügyénél.)

1985. január 10-én azt jelentette, hogy 1984. december közepén bordó Audijával az NSZK-ból megérkezett nővére a férjével. Beszámolt róla, hogy az asszony a Siemens-gyárban dolgozik, férje egy műszereket gyártó üzemben vezető. A rokonok elmondták, „az NSZK-ban attól tartanak, hogy Kádár elvtárs halála után rosszabbodni fog az országban élő emberek helyzete, nehezebb lesz a megélhetés”.

A Fidesz többször hangoztatta, hogy a pártban egykori ügynökök nem viselhetnek pozíciót. Több mint tíz évvel ezelőtt Szita Károly pedig azt mondta, bírósági úton tisztázza magát. Ez azóta sem történt meg, ahogyan a Fidesz sem lépett, hogy a párt megszabaduljon kommunista örökségétől.

Szita Károly ekképp reagált közösségi oldalán a fenti hírre:

Együtt: Szita Károly távozzon a közéletből!

(sajtóközlemény)

Kézzelfogható bizonyítékok igazolják, hogy ügynökként aktívan szolgálta a Kádár-rendszert Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere. A Magyar Nemzet többek közt megszerezte a politikus kézzel írt jelentését a nyolcvanas évekből.

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje és Kerepesi Tibor, az Együtt kaposvári országgyűlési képviselőjelöltje szerint szégyen, hogy közel 30 évvel a rendszerváltás után még mindig részei közéletünknek az ilyen volt kommunista ügynökök.

Az Együtt még 2014-ben beterjesztette az Országgyűlésnek az átvilágításról és az ügynökaktákról szóló javaslatát, és azt mindig lesöpörte a kormánypárt. Ebből is látszik, hogy az Orbán-kormány is a szőnyeg alá söpri ezt a kérdést. Az, hogy a rendszerváltás óta nem sikerült rendezni az ügynökakták kérdését, óriási károkat okozott a magyar közéletnek, az állam és a polgár közötti bizalmi viszonynak.

Miután Szita Károlyról immár az is kiderült, hogy 1983-ban még saját rokonságáról is jelentett, azonnal távoznia kell a közéletből és le kell mondania polgármesteri címéről.

Szigetvári Viktor az Együtt miniszterelnök-jelöltje és Kerepesi Tibor az Együtt kaposvári országgyűlési képviselőjelöltje

Szerző
Frissítve: 2018.03.17. 15:13

Chladek Tibor: A magyar termőföld jövőjéről (az 1945-ös földreform tükrében)

Publikálás dátuma
2018.03.17. 08:20
FÖLDOSZTÓK - A birtokszerkezet optimalizálásában látta a parasztpárt a polgárosodáshoz vezető utat FOTÓ: NÉPSZAVA

Magyarország földrajzi sajátosságai és történelme alapján is agrárország. Az agrárgazdaság alapja pedig minden esetben a termőföld. A hazai birtokszerkezet azonban – hasonlatosan az 1945-ös földbirtok-reformot megelőző időszakhoz – a kormány káros politikája következtében annyira torzzá vált a kis- és közepes birtokok és családi gazdaságok rovására a nagybirtokok irányában, hogy ennek egyenes következménye a vidék leszakadása, a növekvő munkanélküliség és a kivándorlás fokozódása.

Bibó István méltán foglal el meghatározó helyet a XX. század legnagyobb magyarországi politikai gondolkodói között a nemzet emlékezetében, tanulmányait ma is számtalanszor idézik, demokráciáról, köztársaságról, társadalomról alkotott gondolatai ma is időszerűek. Azt azonban talán még Bibó tisztelői közül is kevesen tudják, hogy politikusi munkásságát a Nemzeti Parasztpárt színeiben fejtette ki.

A parasztság polgárosodása

BIBÓ ISTVÁN

BIBÓ ISTVÁN

Pártja elvi alapvetését Bibó az alábbiak szerint foglalta össze: „A parasztpárt politikai hitvallásának kiindulópontja az, hogy a parasztságot fel kell szabadítani, mert még nincsen felszabadítva. Ahhoz, hogy ez megtörténhessék, a parasztságnak kulturális téren ki kell törnie az alsóbb nép külön használatára alakított zárt parasztkultúra szorosságaiból, gazdasági téren a szegénység nyűgeiből, politikai téren a jobbágyi alázat passzív türelméből. A felszabadulásnak ezt a folyamatát sok vonatkozásban nevezték és sok okból célszerű is nevezni polgárosodásnak.”

Az 1939-ben alakult Nemzeti Parasztpárt fő politikai célja tehát a parasztság felemelése volt, hiszen világosan látták: Magyarországon csak akkor lehet valódi demokrácia, ha a legelesettebb, leghátrányosabb társadalmi rétegek számára is megnyílik a felemelkedés, a polgárosodás lehetősége.

A parasztság polgárosodásának legmeghatározóbb akadálya a Horthy-korszak egészségtelen birtokszerkezete volt: a termőföld java ugyanis a rendszer uralkodó osztálya, a nagytőkések és az egyházak kezében összpontosult. A 4,8 millió katasztrális holdnyi termőterület egyharmadán a lakosság 0,06 százalékát kitevő nagybirtokos réteg osztozott, miközben számos család minimális földterülettel rendelkezett, vagy éppen teljességgel földnélküli zsellérként-napszámosként tengette életét.

A világháborút követően a Nemzeti Parasztpárt legfőbb eszköze a leszakadó vidéki társadalmi rétegek felemelése, polgárosodásának elősegítése érdekében a földreform volt, az erről szóló pártprogramot 1945. január 14-én közölte a Debreceni Néplap, majd apróbb módosításokkal a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány a parasztpárti földreform-javaslatot fogadta el és hajtotta végre. A földreform eredményeképpen a megművelt terület 34,8 százaléka került újrafelosztásra, mintegy 650 000 személy között. A felosztott területből a mezőgazdasági munkások 48, a gazdasági cselédek 53, a törpebirtokosok 53 százaléka és a kisbirtokosoknak 20 százaléka jutott földhöz.

A Nemzeti Parasztpárt földreform-javaslata – túl azon, hogy földelkobzással büntette is a Horthy-rendszer és a nyilas terror bűnöseit – elsődlegesen azt a célt szolgálta, hogy minél több birtok nélküli, illetve törpebirtokos földhöz jutás által lehetőséget nyerjen arra, hogy a termőföld megművelésével megélhetést biztosítson önmaga és családja számára. A hangsúly a nagybirtokról a kis- és közepes birtokméretek felé tolódott, hiszen a parasztpárti politikusok is pontosan tudták: a magyar mezőgazdaság akkor tud fejlődni, közelíteni a már akkor is példaként szolgáló nyugat-európai szinthez, ha minél többen nyerhetnek megélhetést a termőföldből.

Új földesurak

Az 1945-ös földreform mögött meghúzódó parasztpárti elvek, amelyek a birtokszerkezet optimalizálásában látták a polgárosodáshoz és az agrárgazdaság fejlődéséhez együttesen vezető utat, napjainkban aktuálisabbak mint valaha. A mai magyar földbirtokszerkezet kísértetiesen hasonlít az akkori földreformot megelőző időszakéra: részben a rendszerváltást követő kárpótlás alapvető hibái, részben az Orbán-kormány elhibázott agrárpolitikája és az általa levezényelt állami földprivatizáció együttesen azt eredményezték, hogy egy egészséges, a kis- és középbirtokokon, a családi gazdaságokon alapuló birtokszerkezet helyett egy új poszt-feudális birtokszerkezet és egy új nagybirtokos arisztokrácia jött létre Magyarországon.

A nemzeti érdekekre és a termőföld magyar kézben tartására való álszent hivatkozással a kormány valójában saját klientúrájának, önnön holdudvarához tartozó milliárdosokhoz juttatta az általa privatizált állami földek java részét, így a termőföld elsősorban nem a vidéki családok megélhetését, hanem a kormányközeli oligarchák és a sok száz hektáros nagybirtokaikat üzemeltető cégek érdekeit szolgálja.

Számos példát vehetünk az elmúlt évek történéseiből, amelyek azt bizonyítják, hogy Orbán Viktor és kormánya saját hitbizományaként tekint a magyar termőföldre. Magyarország új földesurai között ugyanis számos kormánytagot vagy közeli hozzátartozóikat tisztelhetünk, akik jelentős méretű birtoktesteket vásároltak az állami földek privatizációja során.

Lássunk néhány konkrét példát: Lázár János kancelláriaminiszter, valamint édesapja és nagybátyja együttesen 130 hektár volt állami termőföldet vásároltak meg. L. Simon László volt államtitkár felesége 271 hektár földre licitált eredményesen 281 millió forint értéken. Győrffy Balázs, az Agrárkamara elnöke – egyben fideszes országgyűlési képviselő – 58 hektárt vásárolt 89 millió forintért. Farkas Sándor csongrádi fideszes országgyűlési képviselő – aki egyébiránt több mint 1,5 milliárd forint állami támogatást felejtett el feltüntetni elmúlt évekbeli vagyonnyilatkozataiban – felesége sikereinek örülhetett, aki 46 hektárnyi termőföldet vásárolt 49 millió forintért.

Természetesen az állami földek privatizációjának nem lehetett vesztese Orbán Viktor közvetlen családja sem: a miniszterelnök veje, Tiborcz István és családtagjai összesen 299 hektár termőföldet vásároltak 330 millió forint értékben. Az igazi győztes azonban ki más lehetne, mint a nemzet gázszerelője, a felcsúti Mészáros Lőrinc, aki családtagjaival együtt összesen 1391 hektár állami termőföldet vásárolt meg közel 2 milliárd forintért.

A mezőgazdasági támogatások elosztásánál is egyértelműen tetten érhető a nagybirtokpárti kormányzati agrárpolitika. 2016-ban összesen 642,8 milliárd forint agrártámogatást osztottak ki Magyarországon; ennek 83 százaléka volt Európai Uniós forrás. A teljes támogatási összeg 75 százalékán, tehát több mint 485 milliárd forinton a támogatási összeg alapján számolt felső tíz százalék osztozott, vagyis a támogatásra jogosultak 10 százaléka – a legnagyobb földterülettel bíró cégek és érdekeltségek – osztozott a támogatások háromnegyed részén, míg a maradék 90 százalék között a teljes támogatási összeg alig egynegyede került szétosztásra.

Birtokszerkezetbe kódolva

A kormány földbirtokpolitikájának alapja tehát a saját holdudvarának további gazdagítása, valamint a nagybirtokokat tulajdonló és üzemeltető nagyvállalkozók támogatása a kis- és középbirtokosokkal, a családi gazdálkodókkal szemben. Az Orbán-rendszer ideálja a minimális élőerővel, pár géppel megművelt sok száz hektárnyi óriásbirtok, és az ebből a baráti zsebekben landoló profit, kiegészítve az Európai Unió által nagylelkűen megfinanszírozott földalapú- és egyéb agrártámogatások felvételével.

A gépesített nagybirtokok – amelyeken jellemzően monokulturális gabonatermesztés folyik - nem igényelnek jelentős munkaerőt: a Horthy-korszakhoz képest a különbség csak annyi, hogy a „földnélküliek” helyzete még reménytelenebbé vált, a kistelepülésen élő szegényekre már napszámosként, zsellérként sincsen szükség. Ilyen körülmények mellett a társadalmi felemelkedés, az állampolgári egyenlőség, a polgárosodás eszménye ma a vidéken élők többsége számára épp úgy távoli, elérhetetlennek tetsző álom, mint a Horthy-rendszerben élő földnélküli és kisbirtokos parasztság számára volt.

Mindennek következtében tehát a mai magyarországi birtokszerkezetbe van kódolva az a sajnálatos társadalmi tény, hogy a vidéken élők önfenntartó termelői tevékenység helyett a nyugati bérek töredékéért kénytelenek multinacionális vállalatok üzemcsarnokaiban dolgozni vagy éppen közmunkásként éhbérért a faleveleket seperni, miközben gyermekeik az itthoni kilátástalanságot látva nyugat-európai nagyvárosokba költöznek.

A magyar termőföld hasznosításának a teljes magyar agrárgazdaság és a vidéken élő polgárok együttes érdekeit kellene szolgálnia, kormányközeli oligarchák további gazdagodása helyett munkát, megélhetést kellene biztosítania a vidéken élő családok számára – annak szellemében, amit a parasztpárti földreform képviselt 1945-ben.

A reménybeli kormányváltást követően olyan agrár- és földpolitikára van szükség, amely – szemben a jelenlegivel - az Európai Uniós integráció követelményeinek is megfelel, ugyanakkor a termőföld hasznosítása során nem feledkezik meg a mezőgazdaság elsődleges céljáról, ami nem lehet más, mint a vidéken élő állampolgárok megélhetésének, társadalmi fejlődésének biztosítása – végső soron tehát a bibói értelemben vett polgárosodás eszményének megvalósulása.

Szerző
Témák
1945 földreform

Chladek Tibor: A magyar termőföld jövőjéről (az 1945-ös földreform tükrében)

Publikálás dátuma
2018.03.17. 08:20
FÖLDOSZTÓK - A birtokszerkezet optimalizálásában látta a parasztpárt a polgárosodáshoz vezető utat FOTÓ: NÉPSZAVA

Magyarország földrajzi sajátosságai és történelme alapján is agrárország. Az agrárgazdaság alapja pedig minden esetben a termőföld. A hazai birtokszerkezet azonban – hasonlatosan az 1945-ös földbirtok-reformot megelőző időszakhoz – a kormány káros politikája következtében annyira torzzá vált a kis- és közepes birtokok és családi gazdaságok rovására a nagybirtokok irányában, hogy ennek egyenes következménye a vidék leszakadása, a növekvő munkanélküliség és a kivándorlás fokozódása.

Bibó István méltán foglal el meghatározó helyet a XX. század legnagyobb magyarországi politikai gondolkodói között a nemzet emlékezetében, tanulmányait ma is számtalanszor idézik, demokráciáról, köztársaságról, társadalomról alkotott gondolatai ma is időszerűek. Azt azonban talán még Bibó tisztelői közül is kevesen tudják, hogy politikusi munkásságát a Nemzeti Parasztpárt színeiben fejtette ki.

A parasztság polgárosodása

BIBÓ ISTVÁN

BIBÓ ISTVÁN

Pártja elvi alapvetését Bibó az alábbiak szerint foglalta össze: „A parasztpárt politikai hitvallásának kiindulópontja az, hogy a parasztságot fel kell szabadítani, mert még nincsen felszabadítva. Ahhoz, hogy ez megtörténhessék, a parasztságnak kulturális téren ki kell törnie az alsóbb nép külön használatára alakított zárt parasztkultúra szorosságaiból, gazdasági téren a szegénység nyűgeiből, politikai téren a jobbágyi alázat passzív türelméből. A felszabadulásnak ezt a folyamatát sok vonatkozásban nevezték és sok okból célszerű is nevezni polgárosodásnak.”

Az 1939-ben alakult Nemzeti Parasztpárt fő politikai célja tehát a parasztság felemelése volt, hiszen világosan látták: Magyarországon csak akkor lehet valódi demokrácia, ha a legelesettebb, leghátrányosabb társadalmi rétegek számára is megnyílik a felemelkedés, a polgárosodás lehetősége.

A parasztság polgárosodásának legmeghatározóbb akadálya a Horthy-korszak egészségtelen birtokszerkezete volt: a termőföld java ugyanis a rendszer uralkodó osztálya, a nagytőkések és az egyházak kezében összpontosult. A 4,8 millió katasztrális holdnyi termőterület egyharmadán a lakosság 0,06 százalékát kitevő nagybirtokos réteg osztozott, miközben számos család minimális földterülettel rendelkezett, vagy éppen teljességgel földnélküli zsellérként-napszámosként tengette életét.

A világháborút követően a Nemzeti Parasztpárt legfőbb eszköze a leszakadó vidéki társadalmi rétegek felemelése, polgárosodásának elősegítése érdekében a földreform volt, az erről szóló pártprogramot 1945. január 14-én közölte a Debreceni Néplap, majd apróbb módosításokkal a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány a parasztpárti földreform-javaslatot fogadta el és hajtotta végre. A földreform eredményeképpen a megművelt terület 34,8 százaléka került újrafelosztásra, mintegy 650 000 személy között. A felosztott területből a mezőgazdasági munkások 48, a gazdasági cselédek 53, a törpebirtokosok 53 százaléka és a kisbirtokosoknak 20 százaléka jutott földhöz.

A Nemzeti Parasztpárt földreform-javaslata – túl azon, hogy földelkobzással büntette is a Horthy-rendszer és a nyilas terror bűnöseit – elsődlegesen azt a célt szolgálta, hogy minél több birtok nélküli, illetve törpebirtokos földhöz jutás által lehetőséget nyerjen arra, hogy a termőföld megművelésével megélhetést biztosítson önmaga és családja számára. A hangsúly a nagybirtokról a kis- és közepes birtokméretek felé tolódott, hiszen a parasztpárti politikusok is pontosan tudták: a magyar mezőgazdaság akkor tud fejlődni, közelíteni a már akkor is példaként szolgáló nyugat-európai szinthez, ha minél többen nyerhetnek megélhetést a termőföldből.

Új földesurak

Az 1945-ös földreform mögött meghúzódó parasztpárti elvek, amelyek a birtokszerkezet optimalizálásában látták a polgárosodáshoz és az agrárgazdaság fejlődéséhez együttesen vezető utat, napjainkban aktuálisabbak mint valaha. A mai magyar földbirtokszerkezet kísértetiesen hasonlít az akkori földreformot megelőző időszakéra: részben a rendszerváltást követő kárpótlás alapvető hibái, részben az Orbán-kormány elhibázott agrárpolitikája és az általa levezényelt állami földprivatizáció együttesen azt eredményezték, hogy egy egészséges, a kis- és középbirtokokon, a családi gazdaságokon alapuló birtokszerkezet helyett egy új poszt-feudális birtokszerkezet és egy új nagybirtokos arisztokrácia jött létre Magyarországon.

A nemzeti érdekekre és a termőföld magyar kézben tartására való álszent hivatkozással a kormány valójában saját klientúrájának, önnön holdudvarához tartozó milliárdosokhoz juttatta az általa privatizált állami földek java részét, így a termőföld elsősorban nem a vidéki családok megélhetését, hanem a kormányközeli oligarchák és a sok száz hektáros nagybirtokaikat üzemeltető cégek érdekeit szolgálja.

Számos példát vehetünk az elmúlt évek történéseiből, amelyek azt bizonyítják, hogy Orbán Viktor és kormánya saját hitbizományaként tekint a magyar termőföldre. Magyarország új földesurai között ugyanis számos kormánytagot vagy közeli hozzátartozóikat tisztelhetünk, akik jelentős méretű birtoktesteket vásároltak az állami földek privatizációja során.

Lássunk néhány konkrét példát: Lázár János kancelláriaminiszter, valamint édesapja és nagybátyja együttesen 130 hektár volt állami termőföldet vásároltak meg. L. Simon László volt államtitkár felesége 271 hektár földre licitált eredményesen 281 millió forint értéken. Győrffy Balázs, az Agrárkamara elnöke – egyben fideszes országgyűlési képviselő – 58 hektárt vásárolt 89 millió forintért. Farkas Sándor csongrádi fideszes országgyűlési képviselő – aki egyébiránt több mint 1,5 milliárd forint állami támogatást felejtett el feltüntetni elmúlt évekbeli vagyonnyilatkozataiban – felesége sikereinek örülhetett, aki 46 hektárnyi termőföldet vásárolt 49 millió forintért.

Természetesen az állami földek privatizációjának nem lehetett vesztese Orbán Viktor közvetlen családja sem: a miniszterelnök veje, Tiborcz István és családtagjai összesen 299 hektár termőföldet vásároltak 330 millió forint értékben. Az igazi győztes azonban ki más lehetne, mint a nemzet gázszerelője, a felcsúti Mészáros Lőrinc, aki családtagjaival együtt összesen 1391 hektár állami termőföldet vásárolt meg közel 2 milliárd forintért.

A mezőgazdasági támogatások elosztásánál is egyértelműen tetten érhető a nagybirtokpárti kormányzati agrárpolitika. 2016-ban összesen 642,8 milliárd forint agrártámogatást osztottak ki Magyarországon; ennek 83 százaléka volt Európai Uniós forrás. A teljes támogatási összeg 75 százalékán, tehát több mint 485 milliárd forinton a támogatási összeg alapján számolt felső tíz százalék osztozott, vagyis a támogatásra jogosultak 10 százaléka – a legnagyobb földterülettel bíró cégek és érdekeltségek – osztozott a támogatások háromnegyed részén, míg a maradék 90 százalék között a teljes támogatási összeg alig egynegyede került szétosztásra.

Birtokszerkezetbe kódolva

A kormány földbirtokpolitikájának alapja tehát a saját holdudvarának további gazdagítása, valamint a nagybirtokokat tulajdonló és üzemeltető nagyvállalkozók támogatása a kis- és középbirtokosokkal, a családi gazdálkodókkal szemben. Az Orbán-rendszer ideálja a minimális élőerővel, pár géppel megművelt sok száz hektárnyi óriásbirtok, és az ebből a baráti zsebekben landoló profit, kiegészítve az Európai Unió által nagylelkűen megfinanszírozott földalapú- és egyéb agrártámogatások felvételével.

A gépesített nagybirtokok – amelyeken jellemzően monokulturális gabonatermesztés folyik - nem igényelnek jelentős munkaerőt: a Horthy-korszakhoz képest a különbség csak annyi, hogy a „földnélküliek” helyzete még reménytelenebbé vált, a kistelepülésen élő szegényekre már napszámosként, zsellérként sincsen szükség. Ilyen körülmények mellett a társadalmi felemelkedés, az állampolgári egyenlőség, a polgárosodás eszménye ma a vidéken élők többsége számára épp úgy távoli, elérhetetlennek tetsző álom, mint a Horthy-rendszerben élő földnélküli és kisbirtokos parasztság számára volt.

Mindennek következtében tehát a mai magyarországi birtokszerkezetbe van kódolva az a sajnálatos társadalmi tény, hogy a vidéken élők önfenntartó termelői tevékenység helyett a nyugati bérek töredékéért kénytelenek multinacionális vállalatok üzemcsarnokaiban dolgozni vagy éppen közmunkásként éhbérért a faleveleket seperni, miközben gyermekeik az itthoni kilátástalanságot látva nyugat-európai nagyvárosokba költöznek.

A magyar termőföld hasznosításának a teljes magyar agrárgazdaság és a vidéken élő polgárok együttes érdekeit kellene szolgálnia, kormányközeli oligarchák további gazdagodása helyett munkát, megélhetést kellene biztosítania a vidéken élő családok számára – annak szellemében, amit a parasztpárti földreform képviselt 1945-ben.

A reménybeli kormányváltást követően olyan agrár- és földpolitikára van szükség, amely – szemben a jelenlegivel - az Európai Uniós integráció követelményeinek is megfelel, ugyanakkor a termőföld hasznosítása során nem feledkezik meg a mezőgazdaság elsődleges céljáról, ami nem lehet más, mint a vidéken élő állampolgárok megélhetésének, társadalmi fejlődésének biztosítása – végső soron tehát a bibói értelemben vett polgárosodás eszményének megvalósulása.

Szerző
Témák
1945 földreform