Választás 2018;DK;plakáthelyek;

2018-03-17 15:59:00

Fideszhez köthető cégektől nem bérel plakáthelyet a DK

A Demokratikus Koalíció ötszáz, a párt választási szlogenjeit megjelenítő plakáthelyet bérelt országszerte. Rónai Sándor, a párt helyettes szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, a DK kifejezetten ügyelt arra, hogy a plakáthelyeket bérbeadó cégek ne legyenek köthetők az "Orbán-rendszer oligarcháihoz".

Mint mondta, a sajtóban már korábban megjelent, hogy Mészáros Lőrinchez és Garancsi Istvánhoz köthető cégek ajánlatot tettek ellenzéki pártoknak plakátbérlet ügyében. A DK - Szolidaritás szövetség nem bérelt plakáthelyeket fideszes cégektől, számunkra nem fért bele az, hogy alkut kössünk Orbán rendszerének egyetlen szereplőjével sem - fogalmazott a helyettes szóvivő.

Rónai Sándor hozzátette: öt különböző cégtől bérlik a plakáthelyeket, amelyekre a párt választási szlogenjeit nyomtatták. Azokat - fűzte hozzá -, amelyeket a kormányváltás utáni első napokban szeretne a DK megvalósítani.

Arra a kérdésre, hogy miért csak ötszáz plakáthelyet bérelnek, Rónai Sándor azt mondta, azért csak ennyit, mert "nincs túl sok hely, a fideszes oligarchák uralják ezt a piacot". Hozzátette: szűkösek a forrásaik is, ezért inkább az aktivisták munkájára és az online megjelentésre támaszkodnak a kampány során.

Az ellenzéki párt helyettes szóvivője pontos összeget nem tudott mondani a plakáthelybérlés költségére vonatkozóan.
Arra a lépésre, hogy a Jobbik visszautasította Gyurcsány Ferenc DK-elnök együttműködésre hívó tárgyalási ajánlatát, Rónai Sándor azt mondta, a Jobbik arra mondott nemet, hogy megbeszéljék, mi lesz április 8-a után. Hozzátette: az viszont pozitív és sokkal előre mutatóbb üzenet, hogy az MSZP-Párbeszéden kívül az LMP is elfogadta a meghívást.

Kiemelte, a DK legfőbb célja, hogy leváltsák Orbán Viktort és rendszerét, ennek pedig elengedhetetlen feltétele, hogy mind 106 választókerületben megvalósuljon az "egy-egy ellen" politikája. Rónai Sándor szerint koordináltan kell indulni, és megjegyezte, hogy a DK már 61 körzetben visszalépett az LMP-s politikusok javára.