Pirotechnika miatt majdnem elmaradt a találkozó

Publikálás dátuma
2018.03.20. 06:53
Fotó: Marius Becker/DPA

A találkozó elhalasztása is felmerült vasárnap, amikor az 1. FC Köln a Bayer Leverkusent fogadta a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. A szomszédos városok csapatainak presztízsrangadója előtt a biztonsági felvételek rögzítették, ahogy a vendégszurkolók ultracsoportja pirotechnikai eszközöket csempészett a lelátóra. Volker Lange, a rendőri biztosítás vezetője átmenetileg leállíttatta a nézők beengedését és válságértekezletet tartott, melyen a klubok képviselői mellett a játékvezető, Harm Osmers is részt vett. Arra jutottak, hogy mindent megpróbálnak megtenni a találkozó biztonságos megrendezéséért. Ezek után Lange bement a vendégszektorba és figyelmeztette az ultrákat: a játékvezető azonnal lefújja a mérkőzést, ha görögtüzek gyúlnak a lelátón vagy petárdáznak a drukkerek. Miután ígéretet kapott arra, hogy nem lesz pirózás a nézőtéren, folytatódott a beengedés.

A mérkőzést nézőtéri rendbontás nélkül - a városban voltak összetűzések a szurkolói csoportok között - sikerült megrendezni, a kiesés elől menekülni próbáló kölniek 2-0-ra nyertek az európai kupaszereplésért versenyben lévő leverkusenieket. A Leverkusen jelenleg az Európa-ligát jelentő ötödik helyet foglalja el, egy ponttal lemaradva a Bajnokok Ligája-csoportkört érő negyedik pozíciótól. A Köln tizenhetedik, öt pont választja el az élvonalbeli tagság meghosszabbítását jelentő tizenötödik helytől. A bajnokságból hét forduló van még hátra.

Szerző

Mérföldkő előtt a Serie A

Publikálás dátuma
2018.03.20. 06:52
Az ázsiai piac miatt ebédidőben rendeznek bajnokikat Fotó: AFP/Marco Bertorello
Az olasz labdarúgó-bajnokság közvetítési jogait egy spanyol cég vásárolta meg, amely jócskán többet fizet, így az itáliai klubok közeledhetnek az európai elithez.

Új gazdára lelt a Serie A, már ami a közvetítési jogokat illeti. Több szempontból is nagy változás előtt áll az olasz labdarúgó-bajnokság: egyrészt a 2018/19-es idénytől az első négy helyezés a bajnoki tabellán automatikus Bajnokok Ligája-indulást ér a csoportkörben (ahol az új idénytől mindig az UEFA klubrangsor első négy helyezettje vehet részt négy együttessel, Olaszország jelenleg negyedik), másrészt a televíziós közvetítési díjakból származó bevételek elosztásának struktúrája is változni fog a közepes és nagy klubok között.

Utóbbi annak köszönhető, hogy a spanyol multimédia cég, a Mediapro nyerte meg a Serie A jogaiért folyó licitháborút, évi 1,05 milliárd euróért 2018 és 2021 között ő rendelkezik az olasz első osztályt érintő közvetítési jogokkal. „Úgy véljük, hogy a profit folyamatosan csökkent az elmúlt években a Serie A-ban, mi pedig azért vagyunk itt, hogy ezt a folyamatot megfordítsuk” – nyilatkozta Josep Maria Benet Ferran, a Mediapro egyik alapítója.

A cég a spanyol piacon is jelen van, s az elmúlt években jelentős mértékben tudta növelni a profitot. A Mediapro úgy gondolja, számos kiaknázatlan lehetőség rejlik a Serie A-ban is, s képes lesz néhány éven belül megduplázni a profitot. A tervek szerint a következő szezontól nyolc különböző időpontban lesznek a mérkőzések a jelenlegi öt helyett, hogy maximalizálni tudják a nézettséget. Ezt a stratégiát a spanyol élvonalban, a La Ligában is alkalmazták.

A tradicionális időpontokban mért nézettség lehangoló statisztikája okán vasárnaponként 15 órától már csak három mérkőzést fognak rendezni. Várhatóan néhány fontosabb találkozó korábbi időpontban lesz látható, hogy jobban kiaknázhassák az ázsiai piacot. Ennek esélyét növeli, hogy egy kínai vállalat megvásárolta a Mediapro többségi részvényét, miután bejelentették, hogy megkapták a Serie A-s jogokat.

Az új televíziós megállapodás révén átalakul a pénzek elosztása is. A Calcio e Finanza számítása szerint a középcsapatok járnak legjobban a változással, míg a címvédő Juventus 17 millió eurót bukik az üzleten. A torinói alakulatnál azonban nincs ok az aggodalomra, hiszen a Bajnokok Ligája közvetítési jogaiból a legnagyobb szeletet zsebelte be az elmúlt egy évben.

Ami nem a hazai, hanem a nemzetközi televíziós közvetítési jogokat illeti, tavaly októberben a korábbinál lényegesen magasabb áron, évi 371 millió euróért kelt el. A Serie A az új szerződéssel a harmadik helyre lép előre Európában a nemzetközi tv-s jogdíjak listáján, ám messze elmarad az angol és a spanyol bajnokságtól. A Premier League idényenként 1,3 milliárd, míg a La Liga 636 millió eurót kap a közvetítések nemzetközi jogaiért. A negyedik a német Bundesliga szezononként 240 millió euróval.

Itthon sok a kérdőjel
Egyelőre nem tudni, hogy a következő szezonban melyik csatornán kerülnek képernyőre az olasz és spanyol bajnokság küzdelmei, s még az Európa-ligának sincs gazdája. A Diginek létkérdés, hogy megtartsa a Serie A-t, vagy megszerezze a spanyol ligát, hiszen amennyiben ez nem sikerülne, úgy top bajnokság nélkül maradna. A Sport TV eközben kényelmesebb helyzetben van, hiszen a Bundesliga közvetítési jogait már megszerezte a 2018/19-es szezontól, így, ha el is veszítené a La Ligát, biztosan nem marad kiemelt pontvadászat nélkül.
Az viszont már biztos, hogy az új szezontól az M4 Sport mellett a TV2 Csoport, azaz a Spíler TV közvetíti majd a Bajnokok Ligáját. Továbbá a magyar bajnokság mérkőzései 2021-ig az M4-en maradnak.

Szerző

Hibázni lehet, de küzdeni kötelező Georges Leekensnél

Publikálás dátuma
2018.03.20. 06:51
A hibákat elfogadja a kapitány (fekete dzsekiben), az elszántságot ellenben elvárja a futballistáitól Fotók: MTI/Illyés Tibor
Munkához láttak a pénteki barátságos találkozóra készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjai Telkiben. A cél az, hogy a tétmérkőzésekre formába lendüljön az együttes.

Széles mosoly kíséretében magyarul köszöntötte a megjelent újságírókat Georges Leekens szövetségi kapitány tegnap Telkiben, a nemzeti tizenegy felkészülésének otthont adó komplexum tárgyalótermében. "Fejlődik a magyarom, nem igaz?" - tette fel viccesen a kérdést a belga, majd hamarosan a válogatottra – és annak kapitányaként rá is - váró első idei feladatokra, azaz a pénteki, Kazahsztán elleni, majd a jövő kedden, szintén a budapesti Groupama Arénában sorra kerülő, Skócia elleni barátságos mérkőzésre terelte a szót.

"Nagyon érdekel engem is, hogy mire képesek a játékosok. Új év kezdődik, a nulláról indulunk, kíváncsi vagyok, hova tudunk eljutni. A célunk egyértelműen az, hogy minél jobb csapattá formálódjunk az igazán fontos mérkőzésekig, azaz az őszi Nemzetek Ligája találkozókig" – jelentette ki az októberben kinevezett szakember, majd hozzátette: a két Kazahsztánban légióskodó kerettaggal, a Kajrat Almatiban játszó Elek Ákossal és az Asztanában futballozó Kleinheisler Lászlóval hétfő délelőtt már beszélgetett a következő riválisról, az eszmecsere után pedig arra számít, hogy a kazahok Kleinheisler klubjához, az utóbbi években a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörét is megjáró Asztana játékához hasonló stílusban lépnek pályára. Leekens – kicsit már a skótokra is utalva – azt várja, hogy két különböző stílusú rivális vendégeskedik Budapesten a következő időszakban, mégis úgy véli, nem az a lényeges, hogy az ellenfelek hogyan játszanak, sokkal fontosabb, hogy a magyar együttes miként teljesít majd.

"Néha a nagy csapatok ellen könnyebb játszani, mint hozzánk hasonlóan, vagy nálunk alacsonyabban rangsoroltak ellen, ezért Kazahsztán ellen is nehéz feladat vár ránk. A skótok mentalitásban hasonlóan erősek, mint régebben, de játékban sokat fejlődtek az elmúlt években. A játékosaimnak készen kell állniuk, hinniük kell magukban, ha megvan a hit, akkor hamarosan a teljesítményben is pozitív változások következhetnek be" – tette hozzá.

A kapitány azt is elárulta, hogy a Dinamo Kijev múlt csütörtöki Európa-liga nyolcaddöntőjén megsérülő, ám a szűkített keretben mégis helyet kapó Kádár Tamás mellett pillanatnyilag Elek Ákos bajlódik kisebb sérüléssel, utóbbi állapota azonban nem súlyos, hamarosan csatlakozhat a társakhoz. Leekens a várható kezdőcsapatról úgy nyilatkozott, hogy a következő két-három nap tapasztalatait is alapul veszi a pénteki összeállítás kialakításakor, figyelni fogja például, hogy a labdarúgók milyen teljesítményt nyújtanak a labda nélküli játék során, s fontos a hozzáállás is, amellyel az eddigi tapasztalatok alapján nincs probléma. "Hinni, bízni kell magunkban, és küzdeni, hogy méltó helyére kerüljön a magyar labdarúgás. A hibákat mindig el tudom fogadni, de ha valaki nem küzd, az elfogadhatatlan számomra" – beszélt edzői hitvallásáról a belga tréner.

A válogatott pénteken 19 órától mérkőzik a kazahokkal az Üllői úton.

Alighanem a szurkolók sem érik majd be kevesebbel, mint Leekens.

Leekens örül az újításnak
Amint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség tanácsa úgy döntött, hogy a sportág történetében először videóbíró segíti majd a játékvezetők munkáját a nyári, oroszországi világbajnokságon. Ennek kapcsán Leekens újságírói kérdésre felelve kijelentette: minden fejlődésnek örülni kell a futballban, szerinte pedig a fejlődés része a videóbíró alkalmazása is. "Ez mindenkinek jó. A játékvezetőket megerősíti a döntésükben, a szurkolók számára pedig azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy egy vitatott szituációban lesállás előzte-e meg a gólt, vagy a labda átment-e a gólvonalon. Én mindenképpen örülök neki."
Szerző