Európa;menedékkérők;fogyatkozás;

2018-03-21 06:08:00

Kevesebb a menedékkérő Európában

Európa megtelt, amiből az következik, hogy a kontinens határait meg kell védeni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban újságírók előtt, miután tárgyalt Manfred Weberrel, az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetőjével. A magyar kormány ezért európai szinten csak egy olyan új migráns-szabályozáshoz tud hozzájárulni, amely garantálja a határok védelmét - közöltea kormányfő, hozzátéve, hogy Magyarország ennek jegyében nyújtotta be javaslatait a tervezett új európai bevándorlásszabályozáshoz, amely "ma inkább elosztásközpontú".

"Nem a migránsok elosztásával kell foglalkoznunk, kötelező kvóta szóba sem jöhet, nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy ne tudjanak bejutni Magyarország és az Európai Unió területére illegális migránsok" - jelentette ki Orbán.

Azt nem tudni, "megtelt-e Európa", mindenesetre az Unió 28 tagországában a korábbiaknál jóval kevesebb, 650 ezer új menedékkérőt regisztráltak tavaly, míg 2016-ban 1,2 milliót, 2015-ben 1,25 milliót, 2014-ben pedig 560 ezret - derül ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden közzétett jelentéséből. A kérelmezők legnagyobb csoportját továbbra is a szíriai állampolgárok tették ki (102 ezer ember), őket követték az irakiak (48 ezer) és az afgánok (44 ezer), de sokan érkeztek Nigériából, Pakisztánból, Eritreából, Albániából és Iránból is. A nemzetközi védelemre vonatkozó kérelmek legtöbbjét, 31 százalékát (198 ezer) Németországban regisztrálták, ezt követte Olaszország 20 százalékkal (127 ezer) és Franciaország 14 százalékkal (91 ezer). A legnagyobb visszaesés Németországban (73 százalék), Ausztriában (44 százalék) és Hollandiában (17 százalék) volt az ötezer kérelemnél többet regisztráló országok közül. Az adatok tanúsága szerint tavaly Görögországban egymillió lakosra 5295 új menedékkérő jutott, Cipruson 5235, Luxemburgban 3931. A legkisebb arányt Szlovákiában (27), Lengyelországban (79) és Portugáliában (98) jegyezték fel. Az EU-átlag 1270 ember. Magyarországon 3115 új menedékkérőt regisztráltak 2017-ben - áll a statisztikában. 

Szijjártó kioktatja az ENSZ-t az emberi jogokról

Úgy nagyjából ebben a stílusban: mi elutasítjuk, hogy a migráció alapvető emberi jog, senkinek sincs joga hozzá, hogy reggel felkel, rábök a térképre, hogy hova akar áttelepülni, aztán megindul és árkon bokron át odamegy.

Az MTI információi szerint a magyar külügy vezetője azt is közölte Genfben a nemzetközi közösség emberjogi szakértőivel, hogy a magyar kormány a migrációt rossz és veszélyes folyamatnak tartja, soha nem fog azokkal egyetérteni, akik jónak mondják, szervezik és ösztönzik. Magyarország legsúlyosabb vitája a nemzetközi színtéren a migráció - mondta Szijjártó Péter, ezúttal is azonosítva a Fidesz-KDNP kormányt "Magyarországgal".