Előfizetés

Puccini Itáliája a Magyar Állami Operaházban

Cs. A.
Publikálás dátuma
2018.03.23. 06:47
Ókovács Szilveszter 16 premiert ígért Forrás: Facebook/Operaház

Kihirdette 2018-19-es évadtervét a Magyar Állami Operaház. A felújítás nehézségeit igyekeznek kreatívan megoldani. Ókovács Szilveszter főigazgató elmondta: az évad a „Puccini Itáliája” fantázianevet viseli, amely a komponista mellett annak elődeire és kortársaira is koncentrál. Tizenhat új opera-és balett-premierre készülhetünk. A teljesség igénye nélkül érkezik a Nyugat lánya, az Edgar, a Manon Lescaut Puccinitől, jön Ponchielli Giocondája, hallhatjuk a Carmina Buranát. Az Eiffel Műhelyházban láthatjuk A kairói lúd, avagy a rászedett vőlegény című Mozart-pasticciót, Monteverdi Poppeáját és olyan kortárs műveket, mint Tóth Péter Tóték, illetve Kenessey Az arany meg az asszony című műve. A jövő évi PucciniFeszten debütál Szálinger Balázs Krizantémok, avagy Liù halála című, Puccini-ihlette kamaradrámáját. A Magyar Nemzeti Balett bővíti modern repertoárját, az évad fénypontja Érkezik Elina Garanca, Vittorio Grigolo, Edita Gruberova és Sonya Yoncheva. A berlini turné mellett mérföldkő a társulat kéthetes New York-i vendégszereplése, amelynek során a zenekar a Carnegie Hallban lép fel. Idehaza pedig elindul az Operát az Operából turné.

Bérletújítás és –váltás
Negyvenféle konstrukció közül választhatnak azok, akik a jövő évadban is rendszeresen látogatnák a Magyar Állami Operaház előadásait. A bérletes nézők március 26. és 29. között újíthatják meg bérleteiket, az új vásárlók április 3-tól válthatnak bérletet.

Nádas Péter: hordaállatok vagyunk

Urbán Csilla
Publikálás dátuma
2018.03.23. 06:45
Fotók: Vajda József
Nádas Péter kapta az Aegon Művészeti Díjat Világló részletek – Emléklapok egy elbeszélő életéből című memoárjáért.

Nádas Péter saját és családja történetét írta meg emlékeit és dokumentumokat felhasználva Világló részletek. Emléklapok egy elbeszélő életéből című memoárjában. A két kötetes, 1200 oldalas mű Budapest ostromától 1956-ig tart, de a szöveg ennél nagyobb időtávot is befog. Nádas a személyes történeteken keresztül ábrázolja a magyar történelem és társadalomtörténet egy részletét is, így többek között a zsidóság, a polgárság, kommunista szülein keresztül pedig a munkásmozgalom történetéről is beszél. A díjátadó után a szerzővel beszélgettünk.

- A Világló részletek memoár, de az olvasó számára is ismerősek a benne lévő történetek. Személyes könyv ez, vagy mondhatjuk azt, hogy született egy közös történet a 20. század egy időszakáról?

- Nem akartam közös történetet írni, a saját történetemet írtam meg. Természetesen világos volt számomra írás közben, hogy melyek azok a pontok és felületek, amikor a történet a közösbe megy át. Az élet alapjaihoz tartozik, hogy csak személyes történet nincs. Ez egy korszakos tévedés, a delphoi jósda feliratának (Ismerd meg önmagad – A szerk.) a téves értelmezése, amikor az emberek magukat keresik. Nem fognak semmit találni. József Attila sora illik rá: “Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.” A másikban ismerjük föl önmagunkat, egyedül nem vagyunk. Hordaállatok vagyunk, akik relációkból ismerjük fel saját magunk igényeit. Amikor utánamegyünk a saját igényeinknek, beleütközünk mások igényeibe és akkor abból bizony konfliktus lesz.

- Ezek szerint beszélhetünk arról, hogy létezik közös? Azt látni a 20. századi magyar történelem során, hogy olyan világok léteznek egymás mellett, amelyek nem érintkeznek.

- Ez így van. Budapest mindig rendelkezett azzal a sajátossággal, hogy speciális körökből áll, amelyek önmagukban érdekesek, de nem érintkeznek egymással. Önmagukba vannak zárva, ami valószínűleg a több évszázadon át tartó tartó történelmi izoláció visszahatása, hogy valamilyen oknál fogva, például zsarnokság miatt elszigetelődnek egymástól a különböző körök és rétegek. Ezek nemcsak tudós vagy költő körök, hanem személyes körök is, kezdve a kanáritenyésztőktől egészen a kanasztázókig. A lényeg maga a zártság. Ha Magyarország jövőjében van demokratikus lehetőség, akkor ez oldódni fog. Ha csak diktatórikus lehetőség van, akkor ez valószínűleg marad, zárni fog. És akkor a zárás lehet a szabadságvágy kifejeződése is, tehát nem feltétlenül baj. Viszont én ennél tágabb értelemben gondolkodom a közösségről. A közösség szó a szocialista, kommunista, fasiszta vagy nacionalista közösség által devalválódott, mindenki hisztérikusan menekül magától a fogalomtól is. Pedig a tudatunk is közös, a nyelv közös. Nincs egyéni nyelv, csak egyéni nyelvhasználat. Ez kapcsolódik egy egészhez, ami a részek nélkül nem létezik. A legszélesebb értelemben vett kulturális közösség azt jelenti, hogy mindaz amit gondolok, teszek, érzek, bele van kötve egy több évezredes, speciális történetbe. Egy kínainak más története van, ahogy egy arabnak és egy európainak is. De még mindig van egy lépcsőfok, és ez az emberi mint közös, az antropológiai mint közös, ami a kínaiban épp olyan, mint az arabban. Egyszer találkoztam egy kínai asszonnyal a kínai kulturális forradalom után egy germanista konferencián. Megkérdeztem tőle, hogyan jött ki Kínából? Erre rámnevetett, és azt mondta, résre nyílt az ajtó és betettem a lábam. Ebből érezte az ember, hogy a személyi szabadságvágy mindenütt legyőzhetetlen. Jöhet Mao a brigádjaival, akkor is legyőzhetetlen, és amint rés van, beteszi a lábát és kibújik a résen.

- Miért van egy megfeneklett hajó a könyv borítóján? Személyes metafora?

- Személyes annyiban, hogy a politikai, esztétikai, kulturális elképzeléseim megfeneklettek. Például az én elképzelésrendszerem a Facebookig nem terjed. Undorodom is belépni egy olyan körbe, ahol mások üzleti szempontjait kell szolgálnom.

- A könyvében szerepet kap a munkásmozgalom, amely történetének feldolgozása hiányos.

- Nem hiányos, nincs, kivonták a forgalomból. Nagyon kevesen, zárt körben foglalkoznak vele, mintha az állampolgárok többsége a saját szociális történetére nem lenne kíváncsi, vagy mintha abból a feltételezésből indulna ki, hogy Magyarország lakosságának kilencven százaléka főnemes volt és a többiek szolgák. De ez nem így volt. A városiasodás folyamata munkásosztály nélkül nem történt volna meg. Például a feleségem nagyapja Morvaországból jött, otthagyta a paraszti életet. Egy építkezésen lezuhant az állványról és maradt utána egy özvegyasszony három gyerekkel. Az is meglehet, hogy az én nagyapám építkezésén dolgozott, mert ő építési vállalkozó volt. Ezeket a támpontokat tudni kell. Ez a szociális történet, ami hozzátartozik a város történetéhez, ahol élünk.

- A művészet pótolhatja a munkásmozgalom történetének feldolgozásában lévő hiányt?

- Nem, de jelezni tudja. Ezt csak történészek tudják pótolni. Például a Népszava története számomra bizonyos értelemben ismert, a családom ismerte és kapcsolódott a Népszava történetéhez, de az olvasók előtt ma jobbára ismeretlen.

- A Világló részletek megjelenése irodalmi szenzációnak számított. Az írói pályáján mi jöhet egy ilyen szöveg után?

- Jórészt semmi. Biztos dolgozom majd, de olyan vállalkozásokba, mint a regények vagy a memoár már nem fogok bele. Időskorára az ember szellemi teljesítőképessége nem feltétlenül csökken, de munkaereje igen, a regenerációs idő pedig növekszik.

Névjegy
Nádas Péter (Budapest, 1942.) Kossuth-díjas magyar író, drámaíró, esszéista, fotóriporterként és újságíróként is dolgozott. Legismertebb művei: Egy családregény vége, Emlékiratok könyve, Az égi és a földi szerelemről, Saját halál, Párhuzamos történetek. Világló részletek. Emléklapok egy elbeszélő életéből című memoárja tavaly jelent meg. A könyv a Libri irodalmi díj tízes listáján is szerepel.

Antonio Banderas: ha zseni vagy, gyűlölnek

Csákvári Géza
Publikálás dátuma
2018.03.23. 06:45
A képek forrásai: National Geographic - Dusan Martincek
Az orrom a karakteré, ne haragudjon – mondja Antonio Banderas, amikor belép az Etyeki Korda stúdióban a szobába, ahol jó ideje vártunk rá. A szóban forgó karakter Pablo Picasso. A spanyol filmcsillag fél évig hazákban forgatta a Géniusz: Picasso című sorozatot. A képre kattintva galéria nyílik a sorozat képeiből, és a forgatáson készült felvételekből!

- Mit jelent önnek Picasso?

- Elég különleges kapcsolatot, hiszen ugyanabban a városban, Malagában születtünk. Spanyolországnak egészen tinédzser koromig, Franco haláláig nem volt túl sok nemzetközi hőse. Egyetlen kikezdhetetlen karakter volt: Picasso. Persze, mivel ismerjük az életútját, tudjuk, hogy a kommunista párt tagja volt, nem szerette a hatalom, de ennél sokkal fontosabb, hogy igazi hős volt. Amikor gyerekként elindultam az iskolába, mindig elmentem a Plaza de la Merceden található ház mellett, ahol született. Inspirált, hogy túllépett a város határain, ha úgy tetszik, világgá mentem, ahogy ő is – de ezzel természetesen nem áll szándékomban párhuzamba állítani jómagam a huszadik század talán legfontosabb művészével. Tudom, hogy hol a helyem!

- Most például felcsapott sorozatszínésznek.

- Forgattam már egyet korábban, igaz, nagyon-nagyon régen, még a kilencvenes években: ebben Benito Mussolinit alakítottam. Most, amikor felkértek, már láttam előtte a Géniusz első évadát, mely Einsteinről szólt – tudtam, hogy jó kezekben leszek. De nincs ellenemre a formátum, több időd van arra, hogy a karakterek komplexitását megmutasd. Több színt, több konfliktust tudsz ábrázolni. Sokkal mélyebbre tudsz eljutni tíz órányi játékidő alatt, mint egy mozifilmben. Utóbbi esetében számos elemet eliminálnod kell, ez a formátum arra alkalmas, hogy valami specifikus dologról mesélj, nem egy teljes életútról. De, most, hogy elmondtam az előnyöket, hadd jegyezzem meg: egy teljes sorozat erejéig benne lenni egy karakterben igen fárasztó. Pláne, hogy az idős Picassót is el kell játszanom: ahhoz, hogy nyolcvan évesnek nézzek ki, öt órát kell a sminkeseknél ülnöm. Aztán meg kell tanulnom mozgatni ezeket a maszkokat. Ez sem egyszerű.

- Milyen szemszögből mesélik el Picasso életét?

- Nem a klasszikus lineáris narratíva alapján haladunk. Ennek nagyon örülök. Nagyon sok életrajzi művet láttunk már, melyekben szép lassan csorog előre a cselekmény, de mivel hosszú időt ölel fel, egy karaktert akár két-három színész is eljátszik. Mire megszereted az egyiket, átveszi a következő, és ez zavaró: „Hiányzik nekem a másik fickó”. A Géniuszban is ketten alakítjuk Picassót, de az egész dramaturgiája olyan, mint egy kubista festmény. Ide-oda ugrálunk térben és időben. Talán nem árulok el nagy titkot: az öreg Picassóval indulunk, aki visszaemlékezik arra, milyen hatással voltak az életére a negyven évvel korábban történtek. Illetve vice versa: mennyire határozták meg a fiatal művész álmai a sorsát? Hidat építünk idők és korok között.

- Azért ez nem veszélytelen koncepció.

- Persze, de azon vagyunk, hogy az egészből végül ne egy viaszmúzeum süljön ki. A tényeket ismerjük, a National Geographic elképesztően komoly kutatásokat végzett. Nekünk, művészeknek az a dolgunk, hogy ehhez hozzátegyük a magunkét. Nem tudjuk, mit miért tett Picasso, de meg kell próbálnunk megoldani a rejtélyt. Sokat konzultáltam Olivier Picassoval, akinek nemrég mutatták be a nagyapjáról írt intim életrajzát. Sok apró ötletet kaptam ebből is, de ezzel nem akarom elhárítani a tényt: valóban nagy felelősség és teher, hogy az ember meg tudja teremteni a varázslatot, ami az értékes mű megalkotásához szükséges.

- Színészként dolgozott rendezőzsenikkel, például Pedro Almodóvarral. Az ő zsenijük teher vagy könnyebbség volt?

- Először is definiáljuk, hogy mi jót takar ez az elnevezés. Már ezt is nagyon komplikált megfogalmazni. Ha abból indulunk ki, hogy egy művész letesz az asztalra egy értékes műalkotást, akkor talán, hangsúlyozom, talán hívhatjuk zseninek. Esetleg léteznek zsenik a politika területén? Olyan döntéshozók, akiknek célja az emberiség fejlődése? Teréz anyát zseninek tartjuk? Vagy nem? Ne adj Isten csak azok számítsanak zseninek, akik a művészetek vagy a tudomány terén alkotnak maradandót? Ezeken az „apróságokon” túllépve, elfogadom annak lehetőségét, hogy találkoztam zsenikkel pályafutásom során. Tudja, ezek nagyon nehéz emberek! Almodóvar nagyon jó barátom, de a közös munka vele, fogalmazzunk úgy, minimum komplikált. Az eredmények, azaz a közös filmjeink nagyon jók, így eszem ágában sem volt soha panaszkodni. Még akkor sem, ha egy forgatás vele maga a kreatív pokol. Kihasználja azt a hatalmat, amivel rendezőként élhet? Keményen. De amikor elkészültünk egy-egy filmmel és megláttam a vásznon, az mindent felülírt.

- Megéri tehát?

- Amikor először láttam A bőr, amelyben élek című filmjét, szinte sokkolt, hogy olyat láttam, amiről azt gondoltam, nincs meg bennem. Olyat hozott ki belőlem, amiről még én sem tudtam, hogy bennem lakozik. Ilyenkor érzem azt, hogy a szívem mindig is az övé lesz. Ahhoz, hogy zseninek hívjanak, fel kell rúgnod a szabályokat. Ha ezt megteszed, sokan gyűlölni fognak. Ahhoz, hogy ezt és a kudarctól való félelemet túléld, erős személyiséggel kell rendelkezned, hogy ép elmével fel tudd dolgozni. Almodóvar mindig hű maradt a hitéhez, a stílusához – ehhez kitartás kell. Miután az emberek az évek során metabolizálták a jelenséget, elkezdett elterjedni az alomodovári stílus vagy hangulat. Egyszer csak elkezdték kontextusba helyzeni a szokatlant. A művészettörténetben sok alkotó választotta az egyéni utat, felzaklatták a világot. Ez a művészet dolga. Picasso is ilyen volt: a halála napjáig forradalmat akart kirobbantani. Mi az, hogy Jackson Pollock az új zseni?! Én vagyok az! Kicsit szerepben vagyok, pardon.

- Akkor Picassót eljátszani egyfajta álomszerep?

- Többször ajánlották fel már nekem, mint gondolná. A sorozat mellett Carlos Saurának van egy terve, egy mozifilm, amelyre szintén igent mondtam. De ez egy teljesen más megközelítés lesz, egyetlen festményre koncentrál majd a film, teljesen kifordulunk a realizmusból. Hogy Picasso álomszerep lenne? Nagy felelősség eljátszani őt. Ahhoz, hogy a kérdésre válaszolni tudjak, látnom kell az elkészült filmeket és az emberekre gyakorolt hatásukat.

- Hadd kérdezzek rá: hogyan látja Picasso és a nők viszonyát?

- Ó, ez igen izgalmas téma, számos kritika érte őt ebben a kontextusban, de ez sem olyan egyszerű: azzal is tisztában kell lenni, kik mondták ki ezeket. Picasso nagyon tehetséges volt. Azon kevés művészek egyike, akiket már életükben zseninek tartottak. Ünnepelték, ő pedig tudatában volt annak, hogy jó, sőt, különleges. Az Isten. Nem egy Van Gogh, aki nyomorban nőtt fel. Szinte természetes, hogy idővel ehhez némi arrogancia társul. Különösen, ha úgy érezte, hogy valaki nem tudja vele tartani a tempót. Sokszor úgy viselkedett, mintha sosem nőtt volna fel. Gyerekként viselkedni megkapó, amíg kicsi vagy, de egy hatvanöt évesnél már nem ezt a jelzőt használnám. Azok az emberek, akik úgy döntöttek, hogy kitartanak mellette, megfizették a döntésük árát. Több nagy érzelmi áldozata volt Picassónak. Ugyanakkor: sosem hagyta őket magukra, gondjukat viselte. Csak a szerelem volt fájdalmas. Mindazonáltal én nem lehetek előítéletes Picassóval szemben, mert akkor már nem tudnám eljátszani őt. Színészként meg kellett értenem őt. Mindenki magának akarta Picassót.

Infó: A Géniusz: Picasso, Dupla epizód, Április 22. 22.00,  National Geographic

Picasso Szentendrén
A Géniusz: Picasso számos jelenetét Szentendrén vették fel, a város a korabeli Párizs Montmartre negyedét „alakítja” a sorozatban. A forgatáson készült fényképekből, a Szentendrei Tavaszi Fesztivál programjaihoz kapcsolódóan, fotókiállítást rendeznek a városban, amely március 28- április 30. között ingyenesen megtekinthető a P'Art Moziban.