Nádas Péter saját és családja történetét írta meg emlékeit és dokumentumokat felhasználva Világló részletek. Emléklapok egy elbeszélő életéből című memoárjában. A két kötetes, 1200 oldalas mű Budapest ostromától 1956-ig tart, de a szöveg ennél nagyobb időtávot is befog. Nádas a személyes történeteken keresztül ábrázolja a magyar történelem és társadalomtörténet egy részletét is, így többek között a zsidóság, a polgárság, kommunista szülein keresztül pedig a munkásmozgalom történetéről is beszél. A díjátadó után a szerzővel beszélgettünk.
- A Világló részletek memoár, de az olvasó számára is ismerősek a benne lévő történetek. Személyes könyv ez, vagy mondhatjuk azt, hogy született egy közös történet a 20. század egy időszakáról?
- Nem akartam közös történetet írni, a saját történetemet írtam meg. Természetesen világos volt számomra írás közben, hogy melyek azok a pontok és felületek, amikor a történet a közösbe megy át. Az élet alapjaihoz tartozik, hogy csak személyes történet nincs. Ez egy korszakos tévedés, a delphoi jósda feliratának (Ismerd meg önmagad – A szerk.) a téves értelmezése, amikor az emberek magukat keresik. Nem fognak semmit találni. József Attila sora illik rá: “Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.” A másikban ismerjük föl önmagunkat, egyedül nem vagyunk. Hordaállatok vagyunk, akik relációkból ismerjük fel saját magunk igényeit. Amikor utánamegyünk a saját igényeinknek, beleütközünk mások igényeibe és akkor abból bizony konfliktus lesz.
- Ezek szerint beszélhetünk arról, hogy létezik közös? Azt látni a 20. századi magyar történelem során, hogy olyan világok léteznek egymás mellett, amelyek nem érintkeznek.
- Ez így van. Budapest mindig rendelkezett azzal a sajátossággal, hogy speciális körökből áll, amelyek önmagukban érdekesek, de nem érintkeznek egymással. Önmagukba vannak zárva, ami valószínűleg a több évszázadon át tartó tartó történelmi izoláció visszahatása, hogy valamilyen oknál fogva, például zsarnokság miatt elszigetelődnek egymástól a különböző körök és rétegek. Ezek nemcsak tudós vagy költő körök, hanem személyes körök is, kezdve a kanáritenyésztőktől egészen a kanasztázókig. A lényeg maga a zártság. Ha Magyarország jövőjében van demokratikus lehetőség, akkor ez oldódni fog. Ha csak diktatórikus lehetőség van, akkor ez valószínűleg marad, zárni fog. És akkor a zárás lehet a szabadságvágy kifejeződése is, tehát nem feltétlenül baj. Viszont én ennél tágabb értelemben gondolkodom a közösségről. A közösség szó a szocialista, kommunista, fasiszta vagy nacionalista közösség által devalválódott, mindenki hisztérikusan menekül magától a fogalomtól is. Pedig a tudatunk is közös, a nyelv közös. Nincs egyéni nyelv, csak egyéni nyelvhasználat. Ez kapcsolódik egy egészhez, ami a részek nélkül nem létezik. A legszélesebb értelemben vett kulturális közösség azt jelenti, hogy mindaz amit gondolok, teszek, érzek, bele van kötve egy több évezredes, speciális történetbe. Egy kínainak más története van, ahogy egy arabnak és egy európainak is. De még mindig van egy lépcsőfok, és ez az emberi mint közös, az antropológiai mint közös, ami a kínaiban épp olyan, mint az arabban. Egyszer találkoztam egy kínai asszonnyal a kínai kulturális forradalom után egy germanista konferencián. Megkérdeztem tőle, hogyan jött ki Kínából? Erre rámnevetett, és azt mondta, résre nyílt az ajtó és betettem a lábam. Ebből érezte az ember, hogy a személyi szabadságvágy mindenütt legyőzhetetlen. Jöhet Mao a brigádjaival, akkor is legyőzhetetlen, és amint rés van, beteszi a lábát és kibújik a résen.
- Miért van egy megfeneklett hajó a könyv borítóján? Személyes metafora?
- Személyes annyiban, hogy a politikai, esztétikai, kulturális elképzeléseim megfeneklettek. Például az én elképzelésrendszerem a Facebookig nem terjed. Undorodom is belépni egy olyan körbe, ahol mások üzleti szempontjait kell szolgálnom.
- A könyvében szerepet kap a munkásmozgalom, amely történetének feldolgozása hiányos.
- Nem hiányos, nincs, kivonták a forgalomból. Nagyon kevesen, zárt körben foglalkoznak vele, mintha az állampolgárok többsége a saját szociális történetére nem lenne kíváncsi, vagy mintha abból a feltételezésből indulna ki, hogy Magyarország lakosságának kilencven százaléka főnemes volt és a többiek szolgák. De ez nem így volt. A városiasodás folyamata munkásosztály nélkül nem történt volna meg. Például a feleségem nagyapja Morvaországból jött, otthagyta a paraszti életet. Egy építkezésen lezuhant az állványról és maradt utána egy özvegyasszony három gyerekkel. Az is meglehet, hogy az én nagyapám építkezésén dolgozott, mert ő építési vállalkozó volt. Ezeket a támpontokat tudni kell. Ez a szociális történet, ami hozzátartozik a város történetéhez, ahol élünk.
- A művészet pótolhatja a munkásmozgalom történetének feldolgozásában lévő hiányt?
- Nem, de jelezni tudja. Ezt csak történészek tudják pótolni. Például a Népszava története számomra bizonyos értelemben ismert, a családom ismerte és kapcsolódott a Népszava történetéhez, de az olvasók előtt ma jobbára ismeretlen.
- A Világló részletek megjelenése irodalmi szenzációnak számított. Az írói pályáján mi jöhet egy ilyen szöveg után?
- Jórészt semmi. Biztos dolgozom majd, de olyan vállalkozásokba, mint a regények vagy a memoár már nem fogok bele. Időskorára az ember szellemi teljesítőképessége nem feltétlenül csökken, de munkaereje igen, a regenerációs idő pedig növekszik.
