vagyonnyilatkozat;Szatmáry Kristóf;

2018-03-23 10:47:00

Nem vehetné fel, trükkel mégis milliókhoz jut Szatmáry Kristóf

Szatmáry Kristóf az MKB Bank két pénztárában is elnök. Tiszteletdíját nem vehetné fel, de egy kis trükkel megoldották, hogy a politikus hozzájusson a milliókhoz.

Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő havi 2,5 millió forint jövedelemhez jut az MKB nyugdíj-, valamint az egészség- és önsegélyező pénztárak elnökeként. Ezt az összeget évi 3 millió forint költségtérítéssel is kiegészítheti, írja a 24.hu.

A portál megjegyzi, hogy a fideszes országgyűlési képviselő halmozza a pozíciókat. Kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosi posztja mellett három iparkamara vezetésében is benne volt, amikor 2016-ban beválasztották az MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár igazgatótanácsába, amelynek elnöke is lett, havi húszezer forintos tiszteletdíjról pedig lemondott.

Szatmáry azonban mégsem ment haza üres kézzel, a pénztár közgyűlése ugyanis úgy döntött, az elnököt megilleti költségtérítés. Elszámolhatott reprezentációs kiadásokat, mobiltelefon és laptop használatot, üzemanyag és szállásköltséget, parkolási díjat, étkezési költséget. Eleinte a reprezentációs kiadásokra egymilliós korlát vonatkozott, a többit korlát nélkül állta a pénztár, később az összes juttatás után számolhatott el évi egymilliót. Emellett 2016 októberétől az elnök, azaz Szatmáry tiszteletdíját egymillióra emelték. Erről lemondott, a parlamenti képviselői munka ugyanis összeegyeztethetetlen tiszteletdíj felvételével.

Szatmáry mégis hozzájutott a pénzhez. Egy 2016 decemberi közgyűlési határozatból kiderül, a pénztár a politikus javára személybiztosítást kötött a tiszteletdíj összegével megegyezően. Ugyanazon a napon Szatmáryt beválasztották az MKB Nyugdíjpénztár igazgatótanácsába is, ahol szintén elnök lett és ugyanaz történt, mint az egészségpénztárnál. 2017. novemberében pedig a nyugdíjpénztárnál felemelték a Szatmáryt megillető jövedelem összegét havi 1,5 millió forintra. Emellett a nyugdíjpénztár évente 2 millió forint értékben állja Szatmáry kiadásait.

Így, mivel a pénztárak biztosítást kötöttek Szatmáry javára, jelenleg a két pénztártól havi 2,5 millió forint jövedelemhez fér hozzá a miniszteri biztos úgy, hogy a pénzt tiszteletdíjként nem vehetné fel. Ehhez jön hozzá évente összesen 3 millió forint elszámolható juttatás, költségtérítés. Ennek a pénznek nincs nyoma Szatmáry Kristóf képviselői vagyonnyilatkozatában.

A teljes cikket itt olvashatja. 

Cáfol Szatmáry
"Semmiféle eltitkolt jövedelemmel nem rendelkezem, vagyonnyilatkozatomban foglaltak mindenben megfelelnek a valóságnak, mint ahogyan azt tegnap a lap újságírója kérdésére munkatársaimon keresztül megválaszoltam. 2016-tól veszek részt az MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár, 2017-től az MKB Nyugdíjpénztár munkájában. Feladatomat társadalmi megbízatásban látom el, tevékenységemért – a hatályos jogszabályok szerint - jövedelem nem illethet meg. Kizárólag a pénztárak által fizetett (SZJA törvény 70. § (1) bekezdés c) pontja értelmében) egyes meghatározott juttatásnak minősülő személybiztosításokkal rendelkezem, a kötvények, illetve azok pontos értéke a vagyonnyilatkozatomban szerepel.
A 24.hu által hivatkozott közgyűlési, illetve küldöttközgyűlési jegyzőkönyvekben szereplő juttatások költségtérítés esetében csupán keret jelleggel, a lehetséges felső korlátokat határozzák meg a mindenkori vezető tisztségviselők javadalmazásában, ezért a közgyűlések által jóváhagyott juttatások a valós kifizetésekkel nem mutatnak egyezést."