S ha az olvasó nem hisz fenntartások nélkül egy filmkritikusnak, akkor tegye meg Juhász Árpád geológus kedvéért, aki a széria első részének különleges, a Magyar Természettudományi Múzeumban tartott vetítése után úgy fogalmazott: végig ette őt a sárga irigység, hogy milyen helyekre jutottak el a filmesek. Ha pedig Magyarország egyik legviláglátottabb embere mondja ezt, akkor érdemes leborulni a készítők nagysága, de még inkább kitartása előtt.
A Volt egyszer egy bolygó stábja volt az első külföldi forgatócsoport, amely engedélyt kapott a thaiföldi Wat Phra Dhammakaya templomnál tartott Mágha Pudzsá (Tabodve hónap teliholdja) fesztivál megörökítésére. A sorozat készítőinek a híres Actun Tunichil Muknal barlangba is sikerült bejutniuk, ahova hosszú évek óta egyetlen stábnak sem. A hely különlegessége, hogy ott maja emberáldozatok kalcitkristályokkal borított maradványai is láthatóak.
Persze a tények is a kreatív oldalt erősítik: a stáb százkilencvenöt helyszínen, negyvenöt országban, hat kontinensen, de még a világűrben is forgatott. Ha a forgatás végleteiről kell szólni, a legnagyobb mélységben található forgatási helyszín az új-mexikói Lechuguilla barlang volt, 489 méterrel a felszín alatt; a másik végletet a Nemzetközi Űrállomás jelentette, mely 370-460 kilométeres magasságban kering a Föld körül. De más szélsőségekkel is találkoztak a filmesek: a világ leghidegebb (Kangiqsujuaq, Kanada) és legforróbb (Danakil mélyföld, Etiópia) helyein is rögzítettek felvételeket.
A National Geographic finanszírozta sorozat kreátora az a Darren Aronofsky, aki a Rekviem egy álomért, A Fekete hattyú vagy az anyám! című műveivel már alapjaiban rengette meg a mozik világát. Nem mellékesen Jancsó Miklós is tanította őt a Berkeley egyetemen. Aronofsky, aki korábban a játékfilmes narratívát porolta le a saját szájíze szerint a Volt egyszer egy bolygó a tudományos és természetfilmek műfaját fogalmazta újra. A rendező ismeri annyira a képekkel mesélés művészetét, hogy játszva odaszegezi a nézőt a képernyők elé. Persze, láttunk már olyan produkciókat, melyek az élet megszületését mutatták be a Föld nevű bolygón. Ami friss, az az egyedi perspektíva: a planétánk titkait az űrből szemlélve kezdik el elemezni. Ehhez pedig meghívták alkotó- és gondolkodótársnak a világ leghíresebb asztronautáit. Az első epizódban az abszolút főszereplő az űrben gitározó és éneklő űrhajósként elhíresült Chris Hadfield ezredes, akiről viszont nem biztos, hogy tudtuk: több, mint negyvenötezer fotót készített az űrben töltött százhatvanhat napja alatt. Amint akadt egy szabadideje, azonnal nyúlt a kamerájáért. És ezek a felvételek tudományos szempontból is fontosak, hiszen addig elérhetetlen nézőpontot kínáltak a tudósoknak. De, ahogy Hadfield elmondta, nem volt mindig könnyű fotózni a bolygót: az Amazonas és az esőerdők környékét például szinte lehetetlen. Hogy miért? Részletesen elmagyarázzák. Miképpen azt is, hogyan lehetséges, milyen folyamatok zajlanak le ahhoz, hogy nap mint nap levegőt tudjunk venni. Az oxigén a főszereplő és a dramaturgiai játékosságba tartozik az is, hogy elutazunk Peruba, a La Ricinada nevű, a világ legmagasabban elhelyezkedő városba: az 5130 méterrel a tengerszint felett lévő „doboztelepülés” épp, hogy csak élhető. Az alkotók a város főorvosát interjúvolták meg, aki úgy fogalmazott: 45 ezer páciense van, mert mindenki beteg. Csakhogy a hegyekben lévő arany nagy csáberő.
TUDOMÁNYOS MESE
Az élet körforgásának csodálatos, tudományos meséje tehát a széria első epizódja, és ahogy Juhász Árpád az előadásában megjegyezte: egyelőre nem esett túl sok szó a globális felmelegedésről, és a szénmonoxid szerepéről – ezekre, már kevésbé felemelő jelenségekre nyilván később térnek majd ki. Az pedig szinte vicces, hogy a produkciót Will Smithszel akarják eladni – miközben a hollywoodi filmcsillag laza hangvételű narrációja lényegében tökéletesen felesleges.
Infó
A Volt egyszer egy bolygó sorozatot március 25-től vasárnaponként 22 órakor vetíti a National Geographic.
