pirotechnika;Rapid;Herbert Kickl;

2018-04-04 07:51:00

Célkeresztben a belügyminiszter

Uszítás és erőszakra felbujtás miatt indult eljárás az osztrák élvonalbeli Rapid futballszurkolója ellen, mert a hatóságok szerint egy transzparensen a politikus meggyilkolására szólított fel.

Komoly bajba került az a szurkoló, aki a Rapid bajnoki mérkőzésén egy olyan transzparenst emelt fel, melyen Herbert Kickl belügyminiszter és Karl Mahrer, a bécsi rendőrség korábbi parancsnokhelyettese, jelenleg parlamenti képviselő arcképe egy célkeresztben látható. A Rapid WAC elleni bajnoki mérkőzésén a Der Standard című osztrák lap beszámolója szerint a transzparens miatt már a mérkőzés alatt megemelték a meccsen közreműködő rendőrök létszámát. Állítólag a speciális egységet is kivezényelték, de ezt az értesülést a bécsi rendőrség nem kommentálta.

"A mérkőzésen volt egy transzparens, amely uszításnak és veszélyes fenyegetésnek minősül, a rendőrség egy személlyel szemben indított eljárást ebben az ügyben" - tájékoztatta a rendőrség a lapot.

Fotó: AFP/Barbara Gindl

Fotó: AFP/Barbara Gindl

A Der Standard úgy tudja, hogy a terrorelhárító egység három munkatársa a mérkőzés után a lakásán kereste fel a transzparenst készítő drukkert. Mivel a terrorelhárítók nem rendelkeztek a bíróságtól házkutatási engedéllyel, "baráti beszélgetés" keretében hallgatták meg a szurkolót, aki a jogszabályok értelmében nem lett volna köteles beengedni a terrorelhárítókat a lakásba. Az eljárás során azonban enyhítő körülményként veszik majd figyelembe, hogy együttműködően viselkedett. A "baráti beszélgetés" során a terrorelhárítók arról gyűjtöttek információkat, hogy kinek az ötlete volt a transzparens elkészítése, illetve, valóban veszélyben van-e a belügyminiszter és a korábbi rendőri vezető élete.

A Rapidnál értetlenül fogadták az eljárást a szurkolóval szemben, amit a klub túlzottnak és teljesen indokolatlannak tart.

"Nem történt más, mint valaki hangot adott a véleményének, szó sincs arról, hogy bárkit halálosan megfenyegettek volna, a szurkoló egy tervezett jogszabály ellen tiltakozott, amelynek előkészítői nincsenek semmilyen veszélyben" - hangsúlyozta Nikolaus Rosenauer, ügyvéd, a Rapid elnökségének tagja.

A bécsi zöld-fehér klub szurkolóját az háborította fel, hogy Kickl és Mahrer a pirotechnikai eszközök teljes betiltására készít elő törvényjavaslatot. A politikusok ezt azzal indokolják, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) balesetveszélyesnek nyilvánította a lelátói pirózást, és annak minden formáját szigorúan tiltja. A politikusok szerint Ausztriának az UEFA tagjaként kötelessége magára nézve kötelezőnek tekinteni a szövetség előírásait.

A jelenleg érvényes jogszabályok ellenőrzött keretek között, kivételes esetekben engedélyezik görögtüzek gyújtását a lelátón, idetartozik az úgynevezett Rapid-negyedóra is. A csapat drukkerei 1919 óta minden mérkőzésen az utolsó tizenöt percben felállva, vastapssal buzdítják kedvenceiket, a hangulatot pedig ebben az időszakban görögtüzekkel fokozzák. A "lelátói füstölés" hatósági ellenőrzés mellett zajlott minden meccsen, a készülő törvényjavaslat ennek is véget vetne.

Orbán Viktor visszahozná a pirotechnikát
Magyarországon eddig tilos volt a pirotechnikai eszközök használata a labdarúgó bajnoki mérkőzéseken, Orbán Viktor miniszterelnök azonban március 1-jén, a diósgyőri stadion bejárásánál azt mondta, neki hiányzik a "piró" a lelátóról. Bánki Erik fideszes politikus, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségi tagja ezután bejelentette, hogy érdemes megvizsgálni, hogyan lehet enyhíteni a tiltó szabályokon, azaz visszahozni a pirotechnikát a nézőtérre a magyar bajnokikon. Lapunk március 13-án írásban arról érdeklődött az MLSZ-nél, kivel fordul szembe a két tűz közé került szövetség: a pirotechnikát támogató miniszterelnökkel vagy görögtüzeket minden eszközzel száműzni próbáló UEFA-val? Kérdésünkre a mai napig sem kaptunk választ.