gázártámogatás;rezsicsökkentés;

2018-03-29 07:21:00

Felemás farezsicsökkentés

Ama településeken, ahol nincs kiépített gázhálózat, a kormány megvizsgálja a családonként 12 ezer forintos gáz- és távhőárkedvezményhez hasonló nagyságrendű „téli rezsicsökkentés” lehetőségét – jelentette be tegnap a Miniszterelnökséget vezető Lázár János. Számításai szerint ez körülbelül háromszáz kistelepülést érint.

Legutóbb épp a Népszava részletes cikke hívta fel a figyelmet: miközben az Orbán-kabinet a gázzal és távhővel fűtőknek a választások előestéjére 12 ezer forintos számlakedvezményt biztosít, a szilárd tüzelőt használók ügyét szociális támogatásuk egymilliárdos emelésével intézték el. Kósa Lajos megyeiváros-miniszter ezt azzal indokolta, hogy fával a mintegy hatszázezer távhősnél „jóval kevesebben” fűtenek. A KSH adatai szerint viszont legalább nyolcszázezren teremtenek meleget szilárd tüzelővel, de a kérdés inkább másfélmillió családot érint.

A KSH szerint 2876 településen elérhető a gáz, illetve a 4,4 millió hazai háztartás 73 százalékát kötötték a hálózatra. Ez alapján több százezerre tehető ama családok száma, akik a kormány legújabb támogatási köréből is kimaradnak, például mert gázzal ellátott településen álltak át fára.

Mindemellett a lépés igencsak megkésettnek tűnik, és nemcsak azért, mert a Fidesz-KDNP-kabinet a kedvezményeket láthatólag a választásokra időzítette, hanem mert tavaszi-nyári fogyasztás híján nem lesz könnyű bármilyen számlakedvezményt is érvényesíteni.

Ama, szintén lapunk által felvetett kérdések kapcsán, hogy a támogatásleosztási szabályok miatt több százezer „fogyasztói csoportba” tömörült gázfogyasztó háztartásnak 12 ezernél akár jóval kevesebb is juthat, Lázár János leszögezte: nem tudtak valamennyire fűtési módra külön szabályt alkotni, de igyekeztek minél több családot bevonni a kedvezményezetti körbe.

Bár Németh Szilárd rezsibiztos korábban az árammal fűtőknek is javasolt támogatást, a Fidesz-alelnök hangja a jelek szerint ezúttal nem ért el a kormányig.

Lázár csakazértis betesz a Molnak
A kormány törvényjavaslatot nyújt be arról, hogy ha egy toronyháznak ez év június 30-áig „nem nyílik meg az építési naplója”, azt nem húzhatják 65 méternél magasabbra – közölte Lázár János a kormányinfón. Viszonyítási pontként a - 96 méter magas - Szent István-bazilikát említette. Három olyan - meg nem nevezett - pesti beruházással is példálózott, ami bezavarna a látképbe. Az ügy ugyanakkor továbbra is zavaros. Lázár János tavaly év végén ebbéli szándékait már belefogalmazta az általa benyújtott „területrendezési tervbe”.
Ez csak néhány héttel követte a - nem kis lobbierejű - Mol 120 méter magas budai székházterve bejelentését. A szabályelfogadás azonban máig várat magára, amit néhány hete a kancelláriaminiszter azzal indokolt, hogy a magasházellenesek „kisebbségbe kerültek”. Lázár ezt tegnap nem említette, de rögzítette: az új szabály elfogadása már az új parlamentre vár.