Ujhelyi István üzent: egy nap van hátra

Publikálás dátuma
2018.03.30. 14:44
Fotó: Vajda József
Még egy napig, március 31-én délután 16:00 óráig kérhetik felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a választás napján külföldön dolgozó vagy épp tanuló magyarok. Annak ellenére, hogy az Orbán-kormány alkotmányellenes módon nem biztosítja számukra az egyenlő szavazati jog gyakorlását és csak személyesen teszi lehetővé a voksok leadását, különösen fontos, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel - figyelmeztet közös közleményben a szocialista EP-képviselő és Mester  Barnabás, a Radikális Európai Demokraták mozgalmának szakértője.

A kivándoroltak sokaságának egyre erősebb szavazási szándékát – és a regisztráció érdekében indított közösségi kampányunk részsikerét is - jól mutatja, hogy a négy évvel ezelőtti részvételhez képest idén majdnem kétszer annyian, több mint ötvenezren adták le regisztrációs kérelmüket a 118 külképviselet valamelyikére. 

Fotó: Tóth Gergő

Fotó: Tóth Gergő

Fontos, hogy a határidőig hátralévő időszakban minél többen tegyenek hasonlóképp személyesen vagy levélben a lakcímük szerinti helyi választási irodában, vagy a Nemzeti Választási Iroda weboldalán.

Arra kérünk minden kivándorolt közösséget és az itthon maradt ’skype-rokonokat’, hogy emlékeztessék honfitársaikat és családtagjaikat a szavazáson való részvétel fontosságára és a regisztrációs határidő végére! Akinek számít Magyarország sorsa, annak számít a szavazata. Regisztrálj, dönts, voksolj!

Ujhelyi István európai parlamenti képviselő (MSZP)
Mester Barnabás, a Radikális Európai Demokraták mozgalmának szakértője, a Karácsony-kormány kivándorlásügyi kormánybiztos-jelöltje

lásd még: "Ömlöttek a postaládámba a kéretlen levelek a magyar kormánytól"



Szerző

Távozik a belügyminiszter és a titkosszolgálati főnök

Publikálás dátuma
2018.03.30. 14:24
A koszovói parlament. Fotó: Erkin Keci / ANADOLU AGENCY
Miközben amúgy is szétesőben a koszovói kormánykoalíció, a miniszterelnöknek még a török befolyással is kezdenie kell valamit.

A koszovói kormányfő menesztette Flamur Sefaj belügyminisztert, valamint Driton Gashit, a titkosszolgálat vezetőjét pénteken, mert egy nappal korábban a tudta nélkül fogattak el és adtak ki Törökországnak hat állítólagos "gülenistát". A kormány közleménye szerint a miniszterelnök azt kérte, hogy a belügyminiszternek és a titkosszolgálat vezetőjének azonnali hatállyal szűnjön meg a megbízatása. Ramush Haradinaj elfogadhatatlannak és a koszovói elvekkel összeegyeztethetetlennek nevezte azt, ahogyan a török állampolgárokkal bántak. Ramush Haradinaj miniszterelnök, valamint Hashim Thaci államfő kijelentette: semmit sem tudott a csütörtöki akcióról - adta hírül a Zeri.info pristinai hírportál.

A lépés megrengetheti az amúgy is gyenge kormánykoalíciót - amelyből kedden léptek ki a szerb kisebbségi képviselők, és így a 120 tagú parlamentben már csak 52 képviselője maradt a kormányzó pártoknak: Behgjet Pacolli külügyminiszter, aki egyben a Szövetség az Új Koszovóért (AKR) párt elnöke ellenezte a döntést, és a koalícióból történő kilépéssel fenyegetett.

A koszovói hatóságok csütörtökön hat török állampolgárt fogtak el, akik Ankara szerint egy, az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok által vezetett állítólagos hálózat által pénzelt iskolákban dolgoztak. Az elfogottakat azonnal át is adták a török hatóságoknak. A koszovói belügyminisztérium közlése szerint az elfogottak tartózkodási engedélyét biztonsági okokra hivatkozva visszavonták. Állítólag az elfogottak "tagokat toboroztak" a "gülenista nemzetközi hálózat" számára, és számos török állampolgárnak segítettek elmenekülni a 2016-os puccskísérletet követő, átfogó megtorlások elől. Recep Tayyip Erdogan török elnök Gülent és követőit vádolja a 2016-ban megkísérelt puccsal. A hitszónok tagadta, hogy köze volt az államcsíny-kísérlethez. Törökországban több tízezer embert tartóztattak le, mert a gyanú szerint közük volt a gülenista hálózathoz, és azon keresztül az összeesküvéshez. A mindennapos tisztogatások nemcsak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is.

A Balkánon több Gülenhez köthető iskolát és alapítvány bezártak, vagy megvonták tőlük a támogatást. Koszovó eddig nem volt hajlandó ilyen lépéseket foganatosítani, holott az ország egyik legnagyobb támogatója Törökország: függetlenségét az elsők között ismerte el, és komoly beruházásokkal is támogatja a régiót. Nem véletlenül késlekedtek a koszovóiak ennek a kérésnek a teljesítésével - emlékeztetett internetes kiadásában az Express című koszovói napilap -, hiszen a koszovói politikusok nagy részének gyermeke ezekbe az iskolákba járt vagy jár.

Szerző

"Maradj nyugodt, és ne nézz a szemébe" - Gepárd az autóban (videó)

Publikálás dátuma
2018.03.30. 13:46

Egy mindennapos tanzániai szafarin történt az a később már cseppet sem mindennapos eset, amit a BBC adott közre. A brit férfi egy rokonával üldögélt az autójában, szemlélve a tájat, amikor hirtelen egy gepárd mászott be a hátsó ülésre. Ekkor hangzott el a kísérő figyelmeztetése: maradjon nyugodt, és ne nézzen az állat szemébe. A ragadozó nagymacska úgy tíz percet töltött az autóban nézelődve, míg megéhezett.  De az autóban ülők szerencséjére inkább egy gazellára fájt a foga.

Szerző