Kézdy Luca iskolásként klasszikus zenét tanult, majd 13 évesen „beleszeretett” Al Jarreau muzsikájába. „Az első dzsesszes szerzeményeim még zongorán születtek, hegedűn később, 17 éves koromban kezdtem el improvizálni, és valójában ekkor szerettem meg ezen a hangszeren játszani.” Mégsem készült hivatásos zenésznek: az ELTE bölcsészkarán esztétikát és filozófiát tanult. „Nagy lelkesedéssel vágtam neki az egyetemnek, de elég hamar rájöttem, hogy inkább vagyok gyakorlati, mint elméleti alkat, ha zenéről, művészetről van szó. Egy idő után szinte csak vizsgázni jártam be az egyetemre. Ennek ellenére sokat kaptam az egyetemi éveimtől; megváltoztatta, kinyitotta a gondolkodásomat sok területen” – emlékszik vissza.
A hazai dzsesszéletbe a Magyar Rádió 2006-os tehetségkutató versenyén került be, ahol a döntőbe jutott. „Éreztem, hogy itt a helyem, annak ellenére, hogy rajtam kívül mindenki ’hivatalosan’ is zenész volt. Az egész mezőnyben egyedül voltam lány, a döntőbe pedig négy roma versenytársammal kerültem be, akik már több generáción át szívták magukba a dszesszhegedülést. Szóval végig én voltam a rendhagyó szereplő, a döntő pár mozzanatában pedig szinte kívülállónak éreztem magam, de közben nagyon érdekes volt, és élveztem, hogy megismerkedhetek egy jelentős szubkultúrával.”
Későbbi férjével, Szesztay Dáviddal közben már 2005-ben megfogalmazták egy hegedű-basszusgitár-dob trió gondolatát. Így jött létre a Santa Diver, amelyben öt évig Halmos András, újabb négy évig Sárvári Kovács Zsolt, 2015 óta pedig Szegő Dávid dobol. „Ebben a szokatlan felállásban Dáviddal mindkettőnket a számunkra érdekes, újat mutató zenei megoldások felfedezése iránti vágy vezérel. Úgy érzem, hogy a lemezeink közötti erős kohézió mellett a fejlődés is tetten érhető. Egy trió nagyon érzékeny és sérülékeny forma, könnyen elkezdhet billegni. Régebben akár éveket képes voltam hezitálni fontos változtatásokon, ma már könnyebben meghozok bizonyos döntéseket – kevésbé vagyok befolyásolható, mint a pályám kezdetén.” A férjével közös alkotómunkát úgy látja, „a zene szeretete és felfedezésének vágya hozott össze bennünket és ez a mai napig kitart, illetve összetart minket, természetesen sok átalakuláson és megújuláson túl. Amellett, hogy együtt is dolgozunk, nagyon fontosnak tartom, hogy mindkettőnknek megvan a saját és más jellegű zenei világa, amiben egymástól függetlenül alkotunk és munkálkodunk. A kezdetektől őszintén tudunk örülni egymás önálló sikereinek és sosem volt köztünk rivalizálás semmilyen téren.”
A Santa Diver mellett Luca az elmúlt évek olyan – stilárisan nagyon különböző – muzsikus-egyéniségekkel dolgozott együtt, mint Chris Potter, Alexander Balanescu, Stefano di Battista vagy Erik Truffaz. „Ha választás elé állok, mindig a nehezebb irányba megyek, nem félek belemenni olykor kényelmetlennek tűnő szituációkba sem. A közös nyelv, a zene mindig ott van és az eredmény általában felülírja az addigi esetleges nehézségeket. Sokszor vagyok komfortzónán kívül, de csak így tudom feltérképezni, kialakítani a határaimat. Érdekes az, miként tudom megtartani a saját zenei hangom egy számomra idegenebb, szokatlanabb közegben. Stefanóval egyébként most májusban Rómában fogok játszani, Sunna Gunnlaugs izlandi dzsessz-zongoristával augusztus elején lesz egy kisebb duóturnénk, Chris Potterrel pedig legnagyobb örömömre szervezés alatt áll egy közös koncert.”
A zene mellett Kézdy Luca szenvedélye a fotózás – koncertjeit is gyakran kíséri saját képeiből összeállított vetítés. „Gyerek és kamaszkoromban, de még az egyetem alatt is sokat rajzoltam, mindig is volt egy a képzőművészet felé nyitó ágens az életemben. A fotózás nyilván ennek a készségnek, szemléletnek a folyománya. Mindig is szerettem kint lenni a természetben, ami folyton változik, miközben gyönyörű és félelmetes is. Szeretem ezt a kettősséget a zenében is megjeleníteni” – mondja.
