Kósa Lajos;milliárdok;csengeri nő;

2018-04-06 10:33:00

Újabb részletek Kósa reménybeli 800 milliójáról

Egy kézzel írt dokumentumot mutatott be a pénteki Magyar Nemzet, amelyen Kósa Lajos maga adta meg édesanyja adatait, hogy részt kapjon az állítólagos csengeri örökségből.

Édesanyja bankszámlaszámát is megadta Kósa Lajos azon a Magyar Nemzet birtokába került papíron, amelyet a fideszes politikus kézírással egészített ki anyja személyes adataival, lakcímével és telefonos elérhetőségével.

A nem hivatalos dokumentumot a kormánypárti képviselő a lap szerint vélhetően azzal a szándékkal készítette, hogy az 1300 milliárd forintra rúgó – és hiteles közjegyzői okirat szerint Kósa rendelkezésére bocsátandó – németországi örökségével kecsegtető csengeri asszony, Szabó Gáborné a megfelelő helyre tudja utalni a Kósa Lajosnénak ígért 2,6 millió eurót, azaz mintegy 800 millió forintot. Az ajándékozási szándékról hiteles közjegyzői okirat is készült, amelyet szintén a lap mutatott be.

A Magyar Nemzet a papíron szereplő aláírást összehasonlította az Országgyűlés honlapjára feltöltött képviselői vagyonnyilatkozatokkal. Ez alapján szerintük az látszik, hogy ugyanaz az ember írta őket, feltéve, hogy Kósa készíti a saját vagyonnyilatkozatait.

Kósa és a teljes kormánypárti kommunikáció a mai napig azt állítja, hogy a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter csalás áldozata lett, és a politikus valójában nem akarta sem magát, sem családját gazdagítani Szabó Gáborné örökségéből.

Mint arról a Népszava is beszámolt: a Polt Péter vezette Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) elutasította a nyomozást a Kósa Lajos tárca nélküli miniszterről kiszivárgott, 1300 milliárd forintos állampapír-vásárlási ügylet kapcsán. Az ügyben az ismert feljelentő, Tényi István fordult a hatóságokhoz, ám a KNYF elutasította a beadványt.

Az sem volt gyanús az ügyészeknek, hogy Szabóné előbb Kósa feleségének, majd édesanyjának akart – papíron – 800 millió forint ajándékot adni. Az ügyben egyedül azt a lehetőséget vizsgálja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), hogy nem hamisítottak-e a Kósa érintettségét bizonyító közokiratok, amelyek közül az egyiket egyébként Kósa korábban hitelesnek és valósnak ismert el.

Polt Péter ügyészségéről sorra lepattannak Kósa Lajos furcsa ügyei. Korábban megírtuk, hogy abban sem látott hivatali visszaélést az ügyészség, hogy Kósa felesége egy olyan ügyvédtől vásárolt meg egy 139 milliós eszközállományú céget 6 millió forintért, aki közben lobbistaként érdekelt volt olyan törvény-módosítások létrejöttében, amelyeket Kósa nyújtott be.