Így szavaz az ország - folyamatosan frissülő képgaléria a nap eseményeiről

Publikálás dátuma
2018.04.08. 11:43

A miniszterelnök frissen voksolt, de Karácsony Gergely kerülete sem maradt le. A képre kattintva galéria nyílik!

És akkor Anikó asszony előbukkant a függöny mögül, ahol a miniszterelnök várta. Az Orbán-Lévai házaspár a jelek szerint nem közösködött a fülkében, mindenki külön szavazott - ebben a famíliában a jelek szerint mindenki biztos benne, hogy a másik hova szavaz (vagy a választás szabadsága adott). Amikor az elmenőben lévő miniszterelnököt a 24.hu munkatársa arról faggatta, hogyan értendő március 15-ei beszédének azon tételét, miszerint a választás után erkölcsi és jogi elégtételeket vesz, Orbán annyit mondott, "hogy szavazott is". Hogy miképp értette, arról csak találgatni lehet. Persze nem csak a kormányfő (a nap kérdése, hogy meddig az), tette a dolgát - Zuglóban, azaz Karácsony Gergely szűkebb pátriájában tisztességes sorok kígyóznak a szavazóhelyiségekben.

Fotó: Szalmás Péter, Tóth Gergő, Molnár Ádám, MTI, AFP

Szerző

Bahreinben Vettelé a pole pozíció

Publikálás dátuma
2018.04.07. 20:42
Sebastien Vettel - AFP fotó
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte meg a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.

A 30 éves Vettelnek ez volt pályafutása 51. pole pozíciója. A második rajtkockát Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen foglalhatja el, a harmadik pozícióból pedig Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője startolhat.

A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes négyszeres vb-győztes brit pilótája negyedik lett a kvalifikáción, de az autójában korábban váltót kellett cserélni, emiatt öt hellyel hátrébb sorolták, s így csak a kilencedik helyről kezdheti a versenyt. Kiváló eredményt ért el viszont a francia Pierre Gasly, aki a Toro Rosso Hondával hatodikként zárt, de Hamilton büntetése és hátrébb sorolása miatt az ötödik kockából rajtolhat majd.

Az 57 körös Bahreini Nagydíj vasárnap 17.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
3. sor:
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
4. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Esteban Ocon (francia, Force India)
5. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
6. sor:
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
7. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
8. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Romain Grosjean (francia, Haas)
9. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
10. sor:
Charles Leclerc (monacói, Sauber)
Lance Stroll (kanadai, Williams)

Szerző

Brit külügy: maga Putyin dönthetett az idegméreg bevetéséről

Publikálás dátuma
2018.04.07. 19:45
Alekszandr Jakovenko orosz nagykövet. Fotó: Russian Embassy in the UK / Sputnik
Boris Johnson brit külügyminiszter szerint akár egyenesen Vlagyimir Putyin orosz elnök dönthetett a Szkripal-merénylet végrehajtásáról. Oroszország londoni nagykövete találkozót kért Johnsontól a megromlott diplomáciai helyzet kapcsán. Mindeközben Julija Szkripal már eszméleténél van.

"Elsöprően nagy valószínűséggel" Vlagyimir Putyin orosz elnök döntött a Salisburyben elkövetett, Szergej Szkripal egykori orosz hírszerző és lánya elleni mérgezéses akcióról, jelentette ki Boris Johnson brit külügyminiszter az MTI szerint. London értesülései szerint tanulmányozta Oroszország idegmérgek szállításának lehetőségét, mondta Johnson, valószínűleg merényletek elkövetése végett, és e program keretében kis mennyiségben gyártotta és készletezte is a Novicsok hatóanyagot.

Személyes találkozót kért a brit külügyminisztertől Oroszország londoni nagykövete, Alekszandr Jakovenko. A diplomáciai képviselet szóvivőjének szombati közleménye szerint a nagykövetség és a brit külügyminisztérium kapcsolatrendszerének jelen állapota "sajnálatos módon egyáltalán nem kielégítő", ezért úgy gondolják, "igencsak időszerű lenne" megszervezni a találkozást. A szóvivői nyilatkozat szerint ennek napirendjén a kétoldalú ügyek egész sora, valamint a Salisburyben történtekkel kapcsolatos vizsgálat szerepelne. A képviselet reméli, hogy a találkozót rövid időn belül sikerül megszervezni.

A brit külügyminisztérium szombaton csak annyit közölt, hogy "megfelelő időben" válaszol az orosz kezdeményezésre.

Szergej Szkripalt és lányát a több mint egy hónappal ezelőtti mérgezés után hetekig válságos állapotban kezelték Salisbury kórházában. Most már mindketten jobban vannak, Julija Szkripal eszméletét is visszanyerte, önállóan étkezik és beszélni is tud. A brit külügyminisztérium péntek esti közleménye hangsúlyozta ugyanakkor, hogy valószínűleg mind Szergej Szkripalnak, mind leányának "folytatódó orvosi ellátásra lesz szüksége".

Nagy-Britannia a mérgezéses incidens után néhány nappal kiutasított 23 - a brit hatóságok szerint hírszerzési tevékenységet folytató - orosz diplomatát. A brit lépést további 26 ország követte hasonló kiutasításokkal; Washington 60 orosz diplomatát utasított ki. Moszkva ugyancsak diplomáciai kiutasításokkal és Oroszországban működő képviseletek, külföldi intézmények bezárásával válaszolt, és minden vádat tagad.

Szerző