Lemond az MSZP teljes elnöksége

Publikálás dátuma
2018.04.08. 21:19
Fotó: Molnár Ádám
00:42 Gyurcsány tovább küzd, lemondása szóba sem került

Küzdeni, küzdeni – üzente valamivel éjfél után Gyurcsány Ferenc, miután megállapította: leplezetlen csalódással, hogy az a Magyarország, amiben pártja hisz, az európai, polgári nyitott világ, vereséget szenvedett.Mint mondta: egyetlenegy kérdés maradt nyitva, hogy amikor megszámolják az összes szavazatot, lesz-e kétharmad. Abban reménykedünk, hogy ez ne történjen meg. (Pedig megtörtént.)

Gyurcsány elismerte, hogy az ellenzék nem találta ellenszerét az egyetlen ügyre épült kampánynak. „Egymondatos politika volt, tartalmát tekintve hazug politika volt”, de a Fidesz médiatúlsúlyával együtt az ellenzék nem tudott érvényes választ adni rá. Hozzátette: annak természetesen örülünk, hogy a DK első önálló megmérettetésén a párt megduplázta a mandátumai számát és előreláthatólag kilenc képviselőt juttat a parlamentbe.

Gyurcsány szerint nem maradt más, mint küzdeni az új kormánnyal szemben és ígéretet tett arra, hogy a DK ellenfele marad mindannak, amit a Fidesz képvisel. Azoknak, akik velünk tartottak a nehéz úton, nagyon szépen köszönöm, öröm volt velük együtt lenni. A DK elnöke nagyon reméli, hogy van válasz a Fidesz politikájára még akkor is, ha az ellenzék anyagi szempontból és a médiát tekintve is hátrányban van.

Egy fiatal férfi, aki civilként azonosította magát, elcsukló hangon kérdezte a politikust, hogy mit lehet most tenni. Gyurcsány Ferenc erre annyit válaszolt: Vagy menekülsz, vagy küzdesz. Ő azt tanulta meg kudarcokból föl kell állni és küzdeni, valamint erősebbnek kell lenni. Egy kérdésre adott válaszból kiderült:, hogy Hajdu László XV. kerületi polgármester a parlamentben folytatja a munkáját.

Karácsony: nincs az a pofon ami olyan erős lenne, hogy ne akarjunk újra felállni és küzdeni

„ Az első szó a köszöneté” – mondta Karácsony Gergely a súlyos választási vereség után tartott sajtótájékoztatóján - „nagyon örülünk annak, hogy a választópolgárok nagy arányban részt vettek a döntés meghozatalában. Köszönjük azokat a szavazatokat, akik a győztes egyéni jelöltek kaptak. Ma reggel látva a magas részvételről tanúskodó adatokat, abban bizakodtunk, hogy ez a változást akaró polgárokat erősíti. Meg vagyunk győződve, hogy Magyarországnak változásra van szüksége. Ám látva a végeredményt a kormányt helyén akarók nagyobb arányban szavaztak. Azoknak is köszönjük, akik elmentek szavazni, ám nem minket támogattak.

Nyilvánvaló, hogy az eredmény messze elmarad attól, amit hittünk,a mit dolgoztunk. Jó szívvel gratulálnánk a győztesnek, ám nem tudunk. Nem azért, mert kicsinyesek vagyunk, ám tudjuk, hogy mi minden van abban a győzelemben, amit a Fidesz learatott - milyen médiatúlsúly, milyen választási rendszer mellett győzött. Ezzel együtt fontos, hogy arról beszéljünk, hogy mi mit végeztünk. Magyarországnak más jövőt szántunk, mint amit a választópolgárok Magyarországnak gondoltak. A mai választás után sem változott az a véleményünk, hogy Magyarországnak más irányba kéne mennie.

Van pár tanulság. Az egyik, hogy még mindig demokratikus az erősebb ellenzék. Még mindig a baloldalon van több esély érdemben fellépni a Fidesz túlhatalmával szemben. Látjuk, hogy hosszútávon igaz, hogy a kormányt baloldalról érdemes megváltoztatni. Azt is látni kell, hogy az ellenzéki tábor legerősebb szövetségese az MSZP-P szövetség. Ahhoz hogy a politika visszaszerezze a választók támogatását más utakon kell elindulnunk.Örülünk, hogy Budapest a változás mellett szavazott, ám nem lehet baloldali alternatívát felépíteni úgy, hogy a vidék társadalma ennyire magára hagyott.

A másik tanulság, hogy meg vagyok győződve, hogy a mai kudarc azt a politikai stratégiát támasztja alá, amit javasoltunk, hogy nagyobb egységet mutassunk a választók elé. Azért dolgoztunk, hogy egy közös országra az ellenzék egy közös ajánlatot tegyen. Érdemes átgondolni, hogy ez a mai eredmény azért jött létre, mert ez a közös ajánlat nem született meg. Ez egy harmadik még fontosabb tanulságra vezet: a magyar balközép demokratikus politikát az alapjairól kell újjáépíteni. Ebben a választási eredményben sok van, ami a Fidesz erőfölényével kapcsolatos. Nekünk nem siránkozni kell, hanem dolgoznunk.

Pontosan emlékszünk, hogy pár hónapja még arról beszéltünk, hogy az MSZP be sem jut a parlamentbe, nem éri el a tíz százalékot. Nincs az a pofon ami olyan erős lenne, hogy ne akarjunk újra felállni és küzdeni. A mai nap még sürgetőbbé teszi ezt a feladatot. Nagyobb társadalmi beágyazottság, nagyobb egység, megújulás. Ezek lesznek a feladatok.

Közelebb kell jutnunk a magyar emberekhez. Nekünk ott kell lennünk ahol az emberek problémái vannak. Ez volt a szándék ám úgy tűnik nem sikerült. Jó szívvel nehéz gratulálni, ám én ezt megteszem. Gratulálunk egy hosszú lábjegyzet mellett Ezen az úton tovább kell mennünk és újjá kell lépni a baloldalt.”

Molnár Gyula pártelnök úgy fogalmazott: az első szó a csalódottság. Molnár úgy számolt: nagyjából 17 helyen akadályozták meg, hogy a demokratikus ellenzék képviselője nyerhessen. Ha ezen a 17 helyen sikerült volna az összefogás, akkor ma egy tervezhetőbb jövővel állnánk szemben. Molnár Gyula be is nyújtotta lemondását, ahogy a teljes elnökség is.

23:24 - Levertség és rezignáltság (MSZP)

Szórványos tapssal, ám többnyire szótlanul fogadják a meglehetősen családiasra sikeredett lágymányosi MSZP eredményvárón az eredményeket. A ritkás tenyér-összeverés szórványos taps a baloldal itt-ott talpon maradt jelöltjeinek szól. Az újabb Fidesz-kétharmad mintha meg sem lepne senkit. MSZP és párbeszédes politikusoknak se híre-se hamva. Úgy hírlik, hogy tizenegy körül tartanak sajtótájékoztatót.

23:22 - Újságíró nem jöhet be (DK)

Nő az apátia, az eredmények 70 százalékos feldogozottságánál, a DK-nak alig öt százaléka van. A párt vezetői egy különteremben ülnek, elszeparálva. Gyurcsány Ferencet szeretnénk, ha reagálna – de határozottan azt mondja: megvárja végeredményt. Egyébként ide újságíró nem jöhet be. „Amúgy hogy kerül ide?”

22:52 - Lassan szivárognak a nem hivatalos adatok

Budapesten jobban, vidéken kevésbé szerepelt jól a párt – kommentálta Gőgös Zoltán, az MSZP-elnökhelyettese az informális választókerületi adatokat. Úgy fest, vidéken, elsősorban a kistelepüléseken a Fidesz tudta jobban mozgósítani a választóit a migránsveszéllyel való riogatással. Ugyanakkor Budapesten több egyéni körzetről hallani, amit a baloldal nyert meg, az MSZP-P képviselő-jelöltjei közül például befutni látszik Burány Sándor a X. kerületben, Hiszékeny Dezső a 13-dik kerületben, Hiller István Kispesten, Kunhalmi Ágnes XVIII. kerületben, Szabó Tímea Óbudán, Tóth Csaba Zuglóban és Molnár Gyula pártelnök a XX. kerületben. Az Együtt favoritja, Szabó Szabolcs nyerésre áll Csepelen, az LMP-s Csárdi Antal valószínűleg behúzza az V. kerültet, Oláh Lajos pedig meghódíthatja a VII-et. Vidéken Szabós Sándor hozza szegedi választókerületét, a függetlenek közül Mellár Tamás nyerhet Pécsett (ahol az MSZP visszalépett a javára). Vélhetően magáénak tudhatja a Pest megyei választókerületét (Budakeszit). Illetve a választás dinamikájában benne van (legalábbis a 2014-es eredményekhez képest), hogy Miskolcon a szocialista Varga László győzhet Miskolcon. A szocialista párt és a Párbeszéd vezetői nem mutatkoznak, állítólag folyamatos elnökségi ülést tartanak. Az eredményvárón megjelent Andor László volt uniós biztos. A sok borús hír között egyetlen reménysugár: lett újra sör, személyesen Nyakó István volt szóvivő, jelenleg MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetségi Tanács elnöke cipelte be személyesen. Nyakó pontos titulusát onnan tudni, hogy újra működik az MSZP délután állítólagos hekkertámadás következtében lebénult oldala.

22:09 - Egy ponton túl muszáj (DK)

Arra kérdésre, hogy mit tesznek, ha csak a Jobbikkal való koalícióban lehet kormányozni az országot, Gyurcsány Ferenc azt válaszolta, hogy ez példátlan kihívás lenne. De meg kell oldani, egy pont után teljesen mindegy milyen távolság van a Jobbik és közöttünk kultúrában és mentalitásban, mert egy ilyen szituációban a kormányváltó sokaság nem fogja elfogadni, ha nem hajlandók kormányozni. Kötelessége lesz az Orbánnal szemben állóknak, ha valaki meghiúsítja és kikényszerít egy másik választást, azt úgy megbüntetik a választók, hogy arról fog koldulni, ez nem játék- mondta. „Van egy világos üzenete a választóknak, ha győzünk, tessék leváltani Orbán hazug rendszerét, nem lehet kibújni egy kormányzási felelősség alól alól semmilyen indokkal. Aki elárulja az Orbánnal szemben álló többséget, az elárulja a hazát.”

21:38 - Nem szabad és nem tisztességes (DK)

Ez a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes – ezzel a belépővel érkezik a színpadra Gyurcsány Ferenc. Egy választás megszervezése mutatja meg, hogy egy kormány hogyan tud megfelelni a valóságos kihívásoknak. Ez most a Fidesznek nem sikerült.

Azt is mondja, biztos benne, hogy ha az a kérdés, Orbán vagy Európa - az ország többsége Európát választja. Hozzátette: reméli, hogy az emberek többségének volt ma bátorsága, hogy a rákényszerített, tisztességtelen körülmények között megszervezett választáson vereséget mérjen Orbán-kormányára. „Elfogadhatatlan, hogy a miniszterelnök képtelen megoldani, hogy tisztességes körülmények legyenek a választáson. Mindenféle értelemben megérdemli a Fidesz a vereséget” - mondja.

„Dacára annak, hogy nem szabad és nem tisztességes, derekasan megküzdöttünk. Itt elsősorban a választókra gondolok.”

20:14 - Elfogyott a sör (MSZP)

Az MSZP-P eredményvárójában egyre többen érkeznek, de egyelőre csak a bizonytalanság a biztos. A párt vezetői az eredményvárótól nem messze folyamatosan elnökségi ülést tartanak. Az eredményvárón a legvadabb szélsőségek között hányódnak a várakozások, így van aki súlyos, kétharmados fidesz-győzelmet vizionál, mások (köztük akad, aki már egy-két szavazókörből hallott nem hivatalos előzetes eredményről) a 2014-esnél jóval kiegyensúlyozottabb eredmény várnak. Az semmiképpen sem enyhít a fokozódó nyugtalanságot, hogy időközben elfogyott a sör. Az MSZP-P vezetői nem tartanak sajtótájékoztatókat, a rendkívül bizonytalan eredmény miatt láthatóan inkább kivárnak.

20:47 - A DK kormányváltást tapint

Érkeznek a Demokratikus Koalíció vezetői: a kocsma előterében Szabó Zoltán sztorizgat ismerősökkel és itt van Molnár Csaba is, aki rendkívül optimista hangulatban nyilatkozgat. Azt mondja: azért örül, mert ekkora részvétel mellett leváltható az Orbán-kormány. Hozzátette: napközben több olyan körzetben is járt, ahol DK-ás jelöltek indultak, mindenütt bizakodó és kormányváltásra készülő emberekkel találkozott.

20:22 - Molnár Gyula: "ez egy pirosbetűs ünnep lehet"
Molnár Gyula és Baja Ferenc Fotó: Molnár Ádám

Molnár Gyula és Baja Ferenc Fotó: Molnár Ádám

A reménykeltő részvételi adatok beérkezése után megélénkült az élet az MSZP-P-nél. Az eredményváróra eljött Molnár Gyula pártelnök, aki szerint a részvétel már elérte azt a szintet, ami után az előrejelzések szerint ellenzéki siker is lehet. „Arra számítok, hogy ez a valószínűség most nő” - mondta a pártelnök.

20:10 - Az együttműködés mindenképp megmarad (MSZP) 

„Ez Magyarországon egy új helyzetet teremte” - mondta a magas részvétel kapcsán Gőgös Zoltán - „nem lehet majd visszamutogatni, hogy egy kisebbség kormányoz a többség felett." Az MSZP elnökhelyettesével hét órakor, az első exitpollok előtt beszélgettünk. Az elnökhelyettes úgy vélte: a magasabb szavazati aránnyal jó eséllyel más, sokkal kiegyensúlyozottabb parlament alakulhat, ahol hatékonyabb szakmai munka folyhat.

„Azt láttuk, hogy szakmai ügyekben akkor lehetett bármit csinálni, amikor a Fidesz elveszítette a kétharmadát. Nagyon sok témában kényszerült a Fidesz egyeztetni - amelyekben időnként az ország érdekében partnerek is voltunk. Én azt várom, hogy a magas részvételtől ezt a változást hozza el. Demokráciában, főleg ilyen magas, európai szintű részvétel mellett tudomásul kell venni az emberek akaratát. Ugyanakkor a magas részvételi arány előállíthat egy új helyzetet, hogy a parlamentbe bekerülő pártokkal valamilyen módon meg kell egyezni.”

Gőgös Zoltán elmondta: a kampány alapján magas részvételre számított „Nagyon sok helyen voltam, lehetett látni, hogy az emberek fel voltak spannolva. Nyilván ez mind a két-három pártszövetségnek érdeke volt, hogy saját bázisát mozgósítsa: a végeredményt azt dönti el, hogy kinek sikerült legjobban. Azt gondolom, mindenképpen változás lesz Magyarországon.

„Lehet ebből egy földindulásszerű büntetés, ahogy Hódmezővásárhelyen történt, de az is előfordulhat, hogy hatott a kormány gyűlöletpropagandája és megerősödve jön ki a választásból” - mondta Gőgös Zoltán. Ugyanakkor hozzátette: a magas részvétel arra is utal, hogy a gyűlöletpropaganda sem önthető úgy tovább, ahogy eddig, mivel láthatóan a kormánypárt ellen ingerelte a szavazókat.

Az elnökhelyettes szerint láthatóan a fiatalok is többen mozdultak meg és a 19-28 éves kategóriában Karácsony Gergely a legnépszerűbb. „Menni kell ebben a dologban előre. Sok-sok talpalással és sok-sok munkával meglehet a fiatalokat szólítani”. Gőgös Zoltán elmondta: akárhogy is alakul a végeredmény, a szocialisták és a párbeszéd illetve a liberálisok együttműködése fennmaradni.

„Szerintem a közös kampány egy jó kiinduló alap.” „Egy év múlva EP választás, ha rám hallgatnak, azt mindenképpen közösen csináljuk meg. Kár lenne kihagyni, hogy ne együtt csináljuk meg. Úgy látom, hogy a csapat programja, ideológiája összecsiszolódott. Nagyon sokat dolgoztunk együtt, jó hangulatban, bizalommal. Ilyen nem volt korábban.”

19:35 - Megmozdult az ország (DK)

Megmozdult az ország, a rendkívül magas részvételi arány azt jelenti, hogy az emberek bele akarnak szólni a sorsukba - vont gyors mérleget este hétkor Gréczy Zsolt,a Demokratikus Koalíció szóvivője a párt a fővárosi Ankert nevű romkocsmai eredményváróján. A szóvivő szerint napközben több aggasztó esemény is volt. Például, hogy napközben többször leállt a valasztás.hu, ez pedig nem szolgálta a közbizalmat, az emberek saját választókörzetükről időről-időre nem jutottak hozzá információkról, nem tudták követni az eredményeket.

Aggasztónak ítélte Gréczy Zsolt azt is, hogy rendőrkonvojok tartanak Budapest felé, valamint hogy a rakparton már több rendőrszállító busz is fölsorakozott. Mint mondta: ha ez egy tisztességes és demokratikus választás lenne, nem lenne szükség arra, hogy a kormány ilyen erődemonstrációkat tartson. Hozzátette: a DK bízik abban, hogy megtörténik a kormányváltás. A rendőrség szerint miattuk nem kell aggódni, a csapatmozgást az indokolja, hogy a választás napján ugyanannyi konvoj indul vidékről a fővárosba, mint Budapestről a falvakba és a városokba - ez a rutin 1994 óta.

19:17: Mindjárt elnökségi ülés (MSZP)

Lágymányoson, a város peremén, egy egykori óvodaépületbe rendezte be az MSZP-P az eredményváróját. Hamisítatlan szocialista majális hangulat, kerttel, sörsátorral, ahová lassan érkeznek be a párt prominensei. Megérkezett már Molnár Gyula pártelnök, Tóbiás József, de feltűnt Szekeres Imre is. Úgy tudni, hogy a szocialista párt rövidesen elnökségi ülést tart. A feszültségnek nyoma sincs, inkább jó a hangulat, mindenki a vártnál valamivel magasabb részvétel okait és lehetséges kimenetelét találgatja.

19:14 - Hátrányból kezdte a napot a DK

A média és néhány aktivista már megérkezett a fővárosi Paulay Ede utcai Ankert nevű romkocsmába: itt van ma este a Demokratikus Koalíció eredményvárója. Gréczy Zsolt a párt szóvivője szerint a vezérkar később, az urnazárás után érkezik. Addig, az utolsó percig még mindenki kampányol.

Napközben a DK bejelentéssel élt a választási bizottságnál, mert a Baranya megyei kettes választókörzetben egy félreértés miatt lehúzták a szavazólapról a párt jelöltjét. Nyolcan szavaztak, mire észrevették a hibát. Mivel a szavazás lezárása előtt az urnákat felbontani, belőlük szavazatot kivenni nem lehet, a nyolc érintett választópolgárnak a bizottság nem adhatott új szavazólapot. Lapunknak az esettel kapcsolatban Gréczy Zsolt azt mondta: azonnal reklamáltak, nekik azt ígérték, hogy a helyszínen pótolják a hibás a szavazó lapokat. A már bedobott nyolc esettel kapcsolatban – a helyi választási iroda azt írta: a szavazatszámláló bizottság a szavazólapok érvényességéről a számláláskor dönt, egyenként megvizsgálva őket.

Szerző
Frissítve: 2018.04.09. 03:28

Vettel győzött pályafutása 200. futamán

Publikálás dátuma
2018.04.08. 20:54
FOTÓ: ANDREJ ISAKOVIC / AFP
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyert pályafutása 200. Forma-1-es futamán, a vasárnapi Bahreini Nagydíjon.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyert pályafutása 200. Forma-1-es futamán, a vasárnapi Bahreini Nagydíjon. A rajtnál Vettel megtartotta az első helyet, Bottas viszont megelőzte honfitársát, a ferraris Kimi Räikkönent, és feljött másodiknak. Hamilton óvatosan startolt a kilencedik rajtkockából, majd néhány kör elteltével már negyedik volt. Eközben műszaki hiba és egy hátsó defekt miatt mindkét Red Bull, Daniel Ricciardo és Max Verstappen is feladni kényszerült a viadalt.

A kerékcserék sorát Vettel kezdte meg a 19. kör elején, Räikkönen egy körrel később kapott új abroncsokat, a 21. kör kezdetén pedig Bottas is a bokszban járt. Így ideiglenesen Hamilton vette át a vezetést, mögötte nem változott a sorrend, Vettelt Bottas és Räikkönen követte.

A 36. körben Räikkönen kiállt a második kerékcseréjére, de a szerelők a bal hátsó abroncsot nem tudták leszedni, ezért a finn versenyzőnek - bár elindult - még a bokszutcában meg kellett állítania az autóját. A balul sikerült művelet során a pilóta áthajtott az egyik szerelő lábán, őt kórházba szállították. Vettel előnye a hajrában csökkent, autóján ugyanis a gyorsabb köröket biztosító, de hamarabb elkopó gumik voltak. Öt körrel a leintés előtt a második Bottas már csak valamivel több mint 2 másodperces hátránnyal követte Vettelt. A finn pilóta az utolsó pillanatokig igyekezett támadni, de nem tudta megelőzni riválisát, így Vettel pályafutása során negyedszer állhatott fel a dobogó felső fokára Bahreinben. A 30 éves versenyzőnek ez volt a 49. diadala, és a szezonnyitó ausztráliai verseny után az idény második futamán sem talált legyőzőre. A dobogó második fokára Bottas, a harmadikra Hamilton állhatott fel. Egészen remek eredményt ért el a 22 esztendős francia Pierre Gasly, aki pályafutása hetedik F1-es nagydíján a negyedik helyen ért célba a Toro Rosso Hondával.

A vb egy hét múlva Kínában folytatódik.

A vb-pontversenyek élmezőnye:

Pilóták: 1. Vettel 50 pont, 2. Hamilton 33, 3. Bottas 22

Csapatok: 1. Ferrari 65 pont, 2. Mercedes 55, 3. McLaren 22

Szerző

Vettel győzött pályafutása 200. futamán

Publikálás dátuma
2018.04.08. 20:54
FOTÓ: ANDREJ ISAKOVIC / AFP
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyert pályafutása 200. Forma-1-es futamán, a vasárnapi Bahreini Nagydíjon.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyert pályafutása 200. Forma-1-es futamán, a vasárnapi Bahreini Nagydíjon. A rajtnál Vettel megtartotta az első helyet, Bottas viszont megelőzte honfitársát, a ferraris Kimi Räikkönent, és feljött másodiknak. Hamilton óvatosan startolt a kilencedik rajtkockából, majd néhány kör elteltével már negyedik volt. Eközben műszaki hiba és egy hátsó defekt miatt mindkét Red Bull, Daniel Ricciardo és Max Verstappen is feladni kényszerült a viadalt.

A kerékcserék sorát Vettel kezdte meg a 19. kör elején, Räikkönen egy körrel később kapott új abroncsokat, a 21. kör kezdetén pedig Bottas is a bokszban járt. Így ideiglenesen Hamilton vette át a vezetést, mögötte nem változott a sorrend, Vettelt Bottas és Räikkönen követte.

A 36. körben Räikkönen kiállt a második kerékcseréjére, de a szerelők a bal hátsó abroncsot nem tudták leszedni, ezért a finn versenyzőnek - bár elindult - még a bokszutcában meg kellett állítania az autóját. A balul sikerült művelet során a pilóta áthajtott az egyik szerelő lábán, őt kórházba szállították. Vettel előnye a hajrában csökkent, autóján ugyanis a gyorsabb köröket biztosító, de hamarabb elkopó gumik voltak. Öt körrel a leintés előtt a második Bottas már csak valamivel több mint 2 másodperces hátránnyal követte Vettelt. A finn pilóta az utolsó pillanatokig igyekezett támadni, de nem tudta megelőzni riválisát, így Vettel pályafutása során negyedszer állhatott fel a dobogó felső fokára Bahreinben. A 30 éves versenyzőnek ez volt a 49. diadala, és a szezonnyitó ausztráliai verseny után az idény második futamán sem talált legyőzőre. A dobogó második fokára Bottas, a harmadikra Hamilton állhatott fel. Egészen remek eredményt ért el a 22 esztendős francia Pierre Gasly, aki pályafutása hetedik F1-es nagydíján a negyedik helyen ért célba a Toro Rosso Hondával.

A vb egy hét múlva Kínában folytatódik.

A vb-pontversenyek élmezőnye:

Pilóták: 1. Vettel 50 pont, 2. Hamilton 33, 3. Bottas 22

Csapatok: 1. Ferrari 65 pont, 2. Mercedes 55, 3. McLaren 22

Szerző