magánkórház;Róbert Károly Magánkórház;

2018-04-11 13:52:00

Új kézben a "Róbert Gidának" becézett kórház

Tíz év után megválik a "Róbert Gida"-ként emlegetett Róbert Károly Magánkórház Zrt.-től Lantos Csaba, milliárdos befektető - írta a HVG.  „Szó sincs arról, hogy ezzel kiszállnék az egészségügyből. A Lantos Vagyonkezelő leányvállalatánál, a Futurmed Kft.-nél marad a Budakeszi úti járóbeteg-szakrendelő, de számos más, elsősorban egészségipari vállalkozásban is van érdekeltségem. Egyszerűen úgy ítéltem meg, hogy most érkezett el az a pillanat, amikor megéri eladni a kórházat” – mondta Lantos Csaba.

Az új tulajdonos, a MedAlliance Holding Zrt. csapata hazai szakemberekből áll – a pénzügyek, a jog, a befektetések, a könyvvizsgálat a specialitásuk. Igazgatósági elnöke, Fábián Lajos két évtizedet töltött nemzetközi terepen, orvos-menedzserként vezette az elsősorban kelet-európai piacokra fókuszáló, svéd tulajdonú Medicover multinacionális egészségügyi szolgáltatót és biztosítót. "Minden jel arra mutat, hogy az egészségügyben mind nagyobb teret nyernek a magánszolgáltatók" - nyilatkozta a hetilapnak.

Lantos Csaba, aki a Népszava csütörtöki számában informálja lapunkat és olvasóinkat a kialakul helyzetről, kiadott  közleményt: