Babos Gyula halálára

Publikálás dátuma
2018.04.14 07:44
Babos Gyula 1949-2018

Hatvannyolc esztendős korában elhunyt Babos Gyula Liszt-díjas zenész, zeneszerző, művésztanár.

A rengeteg kiváló magyar jazzgitáros közül az elmúlt évtizedekben mindössze hárman – Bacsik Elek, Szabó Gábor és Zoller Attila – futottak be jelentős nemzetközi karriert, amihez az kellett, hogy fiatalon elhagyják az országot, s Nyugaton keressék a boldogulást. Ismerős, tipikus, szomorú történet. Ma már egyikük sincs az élők sorában – és most meghalt a negyedik gitárosfenomén is: Babos Gyula, akinek tudása, tehetsége, kreativitása alapján ugyancsak a világ legnagyobb színpadain, New York és Los Angeles felkapott lemezstúdióiban, klubjaiban lett volna a helye – de ő itthon maradt.

Így „csak” a hazai kulturális élet emblematikus személyisége lehetett, fél évszázadon átívelő pályafutással, összetéveszthetetlenül egyéni gitárhanggal, játékstílussal, kompozíciókkal. A hatvanas évek közepén, az iskolából kimaradt kölyökként ott volt a modern magyar jazz születésénél; a hetvenes években a jazz-rock és a progresszív rock egyik vezéregyénisége lett. A nyolcvanas években vált igazi szólistává – megszámlálhatatlanul sok emlékezetes koncert, több száz stúdiómunka, jó néhány szépen sikerült lemez fűződik nevéhez. Legnagyobb érdeme azonban vitathatatlanul az, hogy gyökereit büszkén vállalva létrehozta a Project Romanit; fényesen igazolva, hogy a cigányság milyen csodálatosan gazdagítja kulturális életünket. Nem csak a jazzt, nem csak a zenét.

Pege, Babos, Szakcsi, Kőszegi. Évtizedeken át ők voltak a magyar jazz ikonjai. Felfoghatatlan, hogy 12 évvel Pege Ali halála után most már Babos Gyusziról is csak múlt időben beszélhetünk. Fájdalmasan korán ment el, tele tervekkel, s pótolhatatlan űrt hagyott maga után.

Magyar kisfilmet is meghívtak a 72. cannes-i fesztiválra

Publikálás dátuma
2019.04.19 17:40

Mintegy 2 ezer alkotás közül 17 vizsgafilm, közülük 14 fikciós és 3 animációs mű kapott meghívást a Cinéfondation versenyébe, többségében kelet-európai országokból.
Magyar nagyjátékfilm eddig nem került be a frissen bejelentett 72. Cannes-i filmfesztivál programjába, de a rövidfilmes mezőnyben jelen vagyunk: a vizsga- és diplomafilmeket felvonultató Cinéfondation programba beválogatták Moldovai Katalin Ahogy eddig című 24 perces alkotását, mely a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgóképművész mesterképzésén készült. Moldovai korábban elvégezte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet és média és média szakát. Az Ahogy eddig főszerepeiben Venczel Vera és Tóth Ildikó látható. A mű Tóth Krisztina azonos című novellájából készült, a forgatókönyvet a rendező Palóczi Zitával közösen jegyzi, az operatőr Táborosi András volt. A cannes-i Cinéfondation zsűrijének elnöke idén Claire Denis francai író-rendező lesz. A vizsga- és diplomafilmeket bemutató rangos programban korábban Mundruczó Kornél, Kocsis Ágnes, Szimler Bálint, Kárpáti György Mór, Andrasev Nadja és Szentpéteri Áron filmjei szerepeltek. A nagyjátékfilmes versenyben idén nagy nevek csapnak össze, hiszen Pedro Almodóvar, Ken Loach, Xavier Dolan, Arnaud Desplechin, Jean-Pierre és Luc Dardenne, valamint Terrence Malick legújabb alkotásai versenyeznek a patinás Arany pálmáért. A mostani bejelentés során, a sajtó által tuti befutónak számító, Quentin Tarantino rendezte Volt egyszer egy Hollywood kapcsán Thierry Frémaux művészeti igazgató elmondta: a film még nincs kész – a beválogatását persze még később is bejelenthetik. A világ legrangosabb mozgóképes versenye Jim Jarmusch The Dead Don't Die című zombifilmjének (szintén versenyben van) díszbemutatójával nyit május 14-én. A mustra május 25-ig tart, a hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke Alejandro González Inárritu ötszörös Oscar-díjas mexikói filmrendező lesz, a nyolcvanhárom éves Alain Delont életművéért tiszteletbeli Arany Pálmával tüntetik ki.   
Frissítve: 2019.04.19 19:24

Fel sem vetődött az ExperiDance megszűnése

Publikálás dátuma
2019.04.18 13:58
Az Experidance művészetéhez hozzátartozik, hogy papíron napi három előadásra is képes
Fotó: MTI/ KOSZTICSÁK SZILÁRD
Nyolc táncos távozott Román Sándor együtteséből, de arról szó sincs, hogy feloszlana a tizenkilenc éves társulat.
A Táncélet (illetve a Corn & Soda) cikke alapján csütörtökön több online lap arról számolt be, hogy tizenkilenc év után megszűnik az ExperiDance Tánctársulat, ám ebből egy szó sem igaz – nyilatkozta a Népszavának a társulat ügyvezető igazgatója, társtulajdonosa, Vona Tibor. – Valóban több előadásunk elmarad, mivel nyolc szólista távozott az együttesből. A színpadi minőségben viszont nem kötünk kompromisszumot: nem tudtuk olyan gyorsan betanítani a helyükre érkezetteket, és nem kívántuk megnyirbálni a produkciókat. Tizenkilenc év és háromezer előadás után egy-két előadást leállítottunk, ebből kerekedett ez az egész. Ez roppant szomorú, elkeserítő. Mint ügyvezető, én nagyon rosszul végezném dolgomat, ha ennyi idő alatt egy tizenkilenc éves, három-négymilliárd forint értékű brandet lerombolnék azzal, hogy néhány előadást nem mutattunk be. Ráadásul az ExperiDance nemcsak tánctársulat, hanem egy nagyobb portfolió, egy cégcsoport - tette hozzá. Tizenötmillió forintot visszafizettünk a nézőknek az elmaradt előadások miatt – mondta Vona Tibor. − Más társulatok is leállnak, hogyha éppen a repertoárt frissíteni vagy betanítani kell, ebben semmi újdonság nincsen. Mi folyamatos műsorszolgáltatók voltunk, most a logisztikát nem sikerült tökéletesen összeraknunk, de csak ennyi történt, semmi extra. A Győri Balett is leállt egy időre, miután az együttes vezetője, Markó Iván távozott, de nem szűnt meg. Vona Tibor cáfolja a az elmaradó tao-pénzekkel kapcsolatos híreket is. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő visszaigazolta, hogy érvényesnek tartja az EPER-pályázatunkat. (Az előadó-művészeti társaságiadó-támogatás megszüntetését kompenzálandó a kormány az előadó-művészeti szféra közvetlen támogatásának új pályázati rendszerét alakította ki – a szerk.) Most várjuk, hogy mennyi – a taót kiváltó − támogatást kapunk az új kulturális finanszírozási rendszerben - közölte lapunkkaL. 
 Vona Tibort nagyon bosszantja, hogy a rossz hír azonnal felkapott hír lesz, ráadásul úgy, hogy nem is igaz. – A Schwajda György vezette kaposvári színházban, vagy a Jordán Tamás-féle Nemzeti Színházban is előfordult, hogy több hónapot csúszott egy premier, de azokból nem lett ekkora rémhír.  Tizenkilenc éve működünk, nagyon kevés ilyen társulat van Magyarországon. A pályatárs együttesek általában ilyenkorra már megszűnnek, vagy személyi ellentétek, vagy a pénz hiánya, vagy az ötlettelenség miatt. Az ExperiDance – és ezt nem csak az elfogultság mondatja velem – e szempontból is hungarikum – mondta Vona Tibor.

Az ExperiDance

2000-ben alakult Magyarország első magántánctársulataként. Alapítója Román Sándor koreográfus, táncművész és Vona Tibor producer. Az ExperiDance a RaM Colosseum rezidens művészeti együttese annak megnyitása, 2011 tavasza óta. Eddig mintegy két tucat produkció kötődik az együttes nevéhez, művészeti hitvallása, hogy „a tüzes magyar táncokat népszerű nemzetközi és modern irányzatokkal” szelídítse meg, fokozza a végletekig. Tagjai magasan képzett táncosok. Látványos show-it eddig több mint 2,5 millióan látták. A tao támogatási rendszer – amely a jegyárbevétel 80 százalékáig adhatott kompenzációt − egyik legnagyobb nyertese volt a társulat.

A társulat közleménye

Az ExperiDance menedzsmentje a honlapján is cáfolta a társulat megszűnéséről szóló hírt, amit alább közlünk. >>„A társulat tulajdonosai nem döntöttek a társulat felbomlása mellett, erre vonatkozóan tulajdonosok között semmilyen belső tárgyalás nem történt.   A repertoár bemutatása időszakosan lett csak leállítva, melynek oka nyolc kiváló, tapasztalt táncművész rövid időn belüli távozása, akiknek többsége fajsúlyos, többnyire szólista szerepeket töltött be a darabjainkban. A színpadi minőség tekintetében a művek megnyirbálásával, csak félig felkészült szereplőkkel nem kívánunk színpadra állni, ebben nem kívánunk kompromisszumot kötni magunkkal, hiszen ezzel azonnal becsapnánk a leghitelesebb véleményformálóinkat, a nézőinket! A főszerepek visszapótlása az ExperiDance székházának professzionális próbatermi körülményei között jelenleg is zajlik. A társulat aktivitását napi szinten szervező szakmai és értékesítő menedzsmentnek nincs tudomása arról, hogy Román Sándornak lenne egy „újonnan szerződött” tánctársulata. Román Sándor ugyanazokkal a táncművészekkel dolgozott az elmúlt héten, időszakban is, akikkel az elmúlt egy évben is dolgozott. A társulat minden erejével és tudásával arra törekszik, hogy számtalan szerződéses kötelezettségének eleget téve mielőbb újra színpadra lépjen, olyan minőségben, mely minőség alapján anno kiérdemelte nézőitől a „Ritmus Ünnepe” kitüntető jelzőt!<<

Frissítve: 2019.04.18 14:06