kézilabda;Győri Audi ETO KC;Buducnost Podgorica;

2018-04-15 19:58:00

Négyes döntőben a címvédő Győr

A címvédő Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe, miután az idegenbeli 26-20-as sikert követően a negyeddöntő szombati, hazai visszavágóján 30-28-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát.

„Megcsináltuk, bejutottunk a Final Fourba – mondta Ambros Martin, a győriek edzője. – Nagyon jól érezzük magunkat, hiszen a szezon egyik legfontosabb célját sikerült most elérnünk. Ez egy olyan szezon, amely több fronton is problémákkal és nehézségekkel állított és állít szembe minket, de nagyon büszke vagyok, hogy így sikerült áthidalnunk az akadályokat. Nagyon oda kellett figyelnünk és a legjobb játékunkat kellett mutatnunk, hogy győzni tudjunk. Köszönöm a játékosaimnak, a szurkolóknak és mindenkinek a támogatást, mindent meg fogunk tenni azért, hogy minél jobb eredményeket érhessünk el a négyes döntőben és a szezon hátralévő részében. Nagy öröm számomra, hogy az utolsó hazai BL-mérkőzésemen ebben a fantasztikus csarnokban, ilyen hangulat mellett játszhattunk, s annak is örülök, hogy ezt egy méltó ellenféllel szemben tehettük mindezt” – tette hozzá az idény végén leköszönő tréner.

A Győr ezúttal is egyedüli magyar csapat lesz a budapesti négyes döntőben, ugyanis a Ferencváros 32-22-re kikapott az orosz Rosztov-Don otthonában,, így kettős vereséggel, 63-51-es összesítéssel búcsúzott.

"Nem tudtuk felvenni a harcot sem sebességben, sem a védekezés minőségében, sem keménységben, a Rosztov-Don gyakorlatilag mindenben fölénk nőtt, ezért más nem maradt számunkra, mintsem gratulálni neki – nyilatkozta Elek Gábor, a Ferencváros edzője. – Bíztunk benne, hogy végtelenül koncentrált játékkal lehet esélyünk, de ezúttal gyakorlatilag nem volt rá esély, hogy megnehezítsük a dolgukat."

A Final Four sorsolását kedden rendezik a magyar fővárosban, a tornára pedig május 12-én és 13-án kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában. A Győr és a Rosztov mellett még a macedón Vardar Szkopje és a román CSM Bucuresti maradt versenyben.