automata;kalandpark;BKK;

2018-04-16 08:05:00

Kalandpark - Használd az automatát!

Évek óta vidéki polgárként ritkán járok Budapesten, ám egy barátom meghívására mégiscsak felkerestem a fővárost. Ölelés a pályaudvaron, a szokásos faggatózás, hogy miért élek vidéken, és miért nem a nyüzsgő városban, de aztán indulunk vacsorázni. Ám jogkövető állampolgár lévén előbb bérletet venne. Ez már nem úgy megy, mint régen, hogy sorba álltál a pénztárnál, unott tisztviselő átadta a szelvényt, te átadtad a pénzt, aprója nincs, kérdezte ő, nincs, felelted, mert reggeltől estig ezt hallottad mindenhol, hogy aprója nincs, nem, ma nem így megy. Benyomod a plasztikot, az automata kiadja a bérletet, ennyi. Egy perc és utazhatsz.

Huszonegyedik század, Budapest. Világváros. Benyomta a plasztikot, hallottuk, ahogy a gép nyomtatja a bérletet, aztán semmi. Pénz leszíva, de hogyan tovább? Barátom elhúzta a száját, nem mondom, hogy kiborult, mert a városi emberek amúgy mindig kiborulnak azon, ami nem működik. De mindenre van megoldás, irány a BKK közeli ügyfélszolgálati irodája. Némi sorban állás, rövid panaszelőadás.

- Most mi legyen? – kérdezi egy unott ügyintéző.

Barátom is pontosan ezt szeretné tudni.

- Levonta a bank a pénzt? – kezdődik a gyanú megfogalmazása.

- Igen, jött is üzenet – mutatja barátom a telefonját.

Egy perc hallgatás.

- Panaszt kíván tenni? – Az ügyintéző hangsúlyából világos volt, hogy az lenne a jó, ha a barátom nem tenne panaszt. Ugyan, mit számít egy bérlet?

- Természetesen – felelte a barátom.

- Ez esetben jegyzőkönyvet kell felvennünk – nagy sóhajtás, már megint egy utas, akivel baj van.

- Csakhogy nekem ma lenne szükségem a bérletre - barátom megismétli, hogy hallotta, amint a gép kinyomtatja a bérletet. A pénzügyi rész tehát rendben lenne.

- Akkor mégiscsak jegyzőkönyvet kellene felvenni – egyezik bele az ügyintéző. - Aztán majd intézkednek, és akkor megkaphatja a bérletet.

- Kik intézkednek?

- Hát a megfelelő szervek.

- És az mennyi idő?

- Két-három hét.

- Mi tart ezen ennyi ideig?

- Ennyi ideig tart.

A beszélgetés befejeződni látszik, ám ekkor váratlanul megjelenik az iroda biztonsági őre, középkorú férfi, láthatott már egyet és mást az életben. Kimegyünk a géphez, ahol egy szakavatott mozdulattal, egy zongoraművész ujjainak finomságával tapogat valamit, majd letép a kiadónyílásból egy öntapadó szalagot, és egy szempillantás alatt megjelenik a barátom bérlete, valamint néhány, korábban pórul járt utas vonaljegye.

- Előfordul – mondja szerényen a férfi. – Hajléktalanok vagy suhancok szórakoznak. Nem az első eset.

Visszamegyünk az irodába, megveregetjük a biztonsági őr vállát, aki szerényen elhárítja a dicséretet. Az irodában megkönnyebbülés, amúgy is közeledik a munkaidő vége, nem kell bajlódni a jegyzőkönyv írásával.

- Hiába, utasok nélkül jobban működne a közlekedés – igyekszem oldani a feszültséget, ám itt tréfának nincs helye.

Sok minden változott Budapesten. De az unott ügyintézők a régiek.