Nagykanizsa;cserbenhagyás;

2018-04-16 10:29:00

Elfogták az anyát és gyermekét cserbenhagyó gázolót

A rendőrök azonosították a négyéves gyermeket és annak édesanyját elütő, majd a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyó jármű vezetőjét - közölte a rendőrség honlapján.

Vasárnap este Nagykanizsán, a Balatoni utca 7. szám előtt lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy gépkocsi elütött egy négyéves gyermeket és annak édesanyját, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A balesetben a gyermek életveszélyes, édesanyja súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök a beszerzett adatok alapján megkezdték a feltételezhetően fekete színű, Mercedes típusú gépjármű és azt vezető sofőr felkutatását. Egy zalakomári jármű ellenőrzése során – a gépkocsi sérülései alapján – az egyenruhások pár órán belül azonosították a járművet, továbbá az azt a baleset bekövetkezésekor feltételezhetően vezető 48 éves nőt.

A rendőrök a járművet lefoglalták, az asszonyt előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.