Erre kellene politikát építeni

A választási kampány elfeledett pillanata lett, hogy Lázár János saját választókerületében kiosztotta az egyik helyi szakszervezeti vezetőt: „Addig megy ez a sztrájkolgatás, amíg a tulajdonos összeszedi a cókmókját, és inkább Észak-Afrikában létesít gyárat.”

A történethez hozzátartozik, hogy éppen akkor mondta ezt a miniszter, amikor ténylegesen sztrájk volt egy hódmezővásárhelyi cégnél. A dolgozók tényleg nem akartak semmi mást, mint többet keresni. Ezt persze akár úri huncutságnak is minősítheti egy kormánytag, csak éppen korábban ő volt az, akik felrótta, hogy nem csökkent az EU-s csatlakozás óta a bérolló Németország és a Magyarország között.

Tény, hogy a magyar bérek az elmúlt másfél évben szépen emelkedtek. Ugyanakkor ez igaz a környező országokra is, ráadásul ott a béremelkedés már több éve tart. Magyarországon 27 százalékkal nőttek a nettó bérek 2014 és 2017 között. Ez az arány Romániában 41 százalék volt. Természetesen a magyar átlagbér még mindig jobb, mint a román, de ilyen dinamika mellett ez már nem sokáig lesz igaz.

Azaz nem az történik, hogy a magyar bérek őrült iramban elkezdték megközelíteni a nyugatot, hanem csak tartani pórbáljuk a lépést a szomszédos országokkal.

A választási eredmények egyik tanulsága az volt, hogy ha az egyik oldalon sikerül kialakítani egy komplett politikai narratívát arról, milyen a világ és milyen félelmekkel kell szembenézni, akkor erre nem elég az a válasz, hogy akik ezt mondják, azok korruptak. A választó szeretné, ha a politikai közélet visszaigazolná a meglévő problémáit, félelmeit. Az egyik ilyen félelem a másoktól, valamilyen módon idegenektől való rettegés. Ezt nem a Fidesz találta ki, ő csak felerősítette, és politikai szempontból megoldási javaslatot adott a választók számára.

Ezzel szemben a baloldal nem tudta megragadni az ő félelem-narratíváját. Ez pedig a kiszolgáltatottságtól való félelem. Azaz amikor az egyén áll szemben a hatalommal, amely nem adja meg a jogait, nem engedi véleményt nyilvánítani, kritikát megfogalmazni. Ez a helyzet jelenik meg a főnök-beosztott viszonyban, amikor a törvényben leírt jogok felett gyakran inkább a kiszolgáltatottságtól való félelem győz. Ez szükségszerűen egy egyensúlytalan helyzet, amelyen javítani kellene. A kollektív erő tud csak fellépni a pénzzel és az ebből adódó hatalommal szemben.

Szakszervezeti vezetőtől hallott mondás, hogy egy embert még ki lehet rúgni, ha kinyitja a száját, két embert is ki lehet rúgni, de egy egész gyártósort már nem. Ha van kollektív szervezőerő, akkor képesek a dolgozók megvédeni magukat. Ez pedig ahhoz kell, hogy érezzék, van mögöttük támogatás ahhoz is, hogy ne csak törvénybe foglalt jogaikat érvényesítsék, hanem harcba induljanak a magasabb bérért.

A politika képes kirúgni a kollektív szervezőerő alól a sámlit. Elég, ha korlátozza a sztrájkhoz való jogukat, vagy verbálisan „helyre teszi” őket. Egy olyan mondat a kormányon lévők részéről, amely elhangzott Lázár miniszter szájából, megerősítés az alacsony bért fizető munkáltatónak, és kollektív erőben való kétkedés erősítése a dolgozók számára.

A kérdés az, hogy ez miképpen érinti a baloldali pártokat? Ahogy említettem, a választásokat a Fidesz egy félelemre épített vízióval nyerte meg. Adódott volna egy másik vízió, ez pedig a mindennapok félelmeire adott válasz. A mindennapok félelmei közé tartozik a kiszolgáltatottság a munka világában. Könnyű is lett volna felvázolni a törésvonalakat. Az egyik oldalon a kormánypártok, amelyek az elmúlt nyolc évben olyan kormányzást végeztek, amely gyengítette a dolgozók jogait. Adórendszerében inkább a multinacionális vállalatokat támogatja, és cserébe elnézi a magyar kis- és középvállalkozásoknál a foglalkoztatási szabályok megsértését. Ezzel szemben állhatott volna a baloldal, amely harcos módon odaáll minden munkavállalói követelés mögé. Amely egyértelművé teszi, hogy milyen módon segíti a kollektív erő létrejöttét, amely védelmet ad a dolgozónak a kiszolgáltatott érzéssel szemben.

Nem mondogatni kell, hogy több jogot a munkásoknak, hanem ennek mentén (minden mást ennek alárendelve) kell politikát csinálni. Ez ugyanis egy politikai narratíva lenne, egy társadalmi vízió, olyan erős, hogy semlegesítheti az idegenektől való félelmet. Már csak azért is, mivel a magyar kistelepüléseken nem találkoznak migránsokkal, de az ottani munkavállalók egyre többször tapasztalják, hogy nemcsak a jogaik csökkennek, hanem a negyedik ipari forradalom hatására jönnek a robotok, és elveszik a magyarok munkáját. Erre kéne politikát építeni.

2018.04.17 08:06

Letámadás

Nem csupán a futballrajongók számára bír hírértékkel Kubatov Gábor a Nemzeti Sportnak adott interjúja. Az FTC elnöke, egyben a Fidesz pártigazgatója a csapata által elbukott bajnokságért a szerinte elfogult játékvezetést hibáztatta. A Magyar Labdarúgó Szövetség nyílt bírálatát követően Kubatov eljut a konklúzióig, miszerint a játékvezetők függetlensége tehet mindenről: „Ma egy mérkőzésen mindenkit lehet bírálni, csak őket nem, mindenki köteles a saját teljesítményéről számot adni, csak ők nem, sőt, ha ezt akarnák, sem tehetnék meg.” A futballklub élére került pártkatona végül többek között azt javasolja, hogy legyenek nyilvánosak a játékvezető-értékelések, ezekben a klubok is részt vehessenek, és ennek legyen hatása a bírói fizetésekre.
Nem véletlen, ha déja vu-érzésünk támad annak hallatán, hogy a Fidesz egy funkcionáriusa az általa vezetett klub töretlen sikerének érdekében immáron mintegy a futball szabályait is átírná. Nem tehetünk róla, ha Kubatov ominózus elképzeléseiről rögtön a kormánypárt által a harmadik hatalmi ág ellen indított támadásra asszociálunk, melynek lényege a bírói függetlenség felszámolása. Hol van már a bölcs önmérsékletről tanúskodó miniszterelnöki intelem („ne mi kapjuk a legtöbbet”), amelyet Orbán Viktor pártjának első kormányzati ciklusa idején tett egy részben neje által birtokolt cég taggyűlésén! Miután negyedszer is mandátumot nyert a választóktól, hazánk régi-új kormányfője az alkotmányozó többség birtokában úgy érzi, elvárhatja, hogy csakis számára kedvező ítéletek szülessenek a bíróságokon. Miután a Kúria olykor rezisztenciát tanúsít a politikai nyomásgyakorlással szemben, szükség van egy a hatalom iránti lojalitásban jeleskedő bírói testületre is, amely például a legkellemetlenebb korrupciógyanús ügyekben lehetőség szerint a kabinet javára dönt majd. A jogállamisághoz ragaszkodó, régi vágású bírák kényszernyugdíjazásának ötlete pedig olyan sikert vívott ki illiberális körökben, hogy Orbán Viktor lengyel elvbarátai a 7. cikkely szerinti eljárás megindulásának rizikóját is vállalták érte Varsó ellen.
A szakmaiság elleni „egész pályás letámadás” azonban nem csupán a futball és az igazságszolgáltatás vonatkozásában érhető tetten. A hatalompolitikának a tudomány, illetve a szépirodalom területén sem lenne semmi keresnivalója. Az akadémikusok listázása, valamint a Közép-európai Egyetem ellehetetlenítésére tett kísérletek arról tanúskodnak, hogy az Orbán-kormány a diszciplínák szuverenitásának is hadat üzent. L. Simon László pedig leplezetlen nyíltsággal jelentette ki nemrégiben, hogy „ilyen mértékű politikai felhatalmazás után igenis kurzust kell építeni.” Az inkompetens politika új keletű agressziója talán e két utóbbi szférában a legriasztóbb. Törvényi eszközökkel biztosítják a Fradi örökös bajnoki címét? Isten neki! De a szellemi élet margóján már ott várakoznak az eddig joggal mellőzött dilettánsok, hogy önnön lojalitásukat a kabinetnek felajánlva elvégezhessék a kiszorítósdit.
A szakmaiság elleni „egész pályás letámadás” szinte mindenhol tetten érhető
2018.07.14 12:53
Frissítve: 2018.07.14 12:54

Ronaldo, fél pénzen

Próbálom kiszámolni, még a telefonom segédprogramját is igénybe véve, hogy mennyi forintot is fizetnek Ronaldóért, de nehezen megy. Nem pusztán azért, mert a forint árfolyama igencsak ingadozik, hanem mert olyan összegről beszélgetünk, amely magyar viszonylatban inkább csak Mészáros Lőrinc, esetleg Kósa Lajos vonatkozásában nyerhet említést. Szóval azt mutatja a kalkulátor – óvatosan 320 forintos árfolyammal számolva -, hogy a 105 millió euró az magyar pénzben több, mint 33,6 milliárd forint. 
Na, ezt sokallják a torinói Fiat gyár dolgozói, emiatt lépnek sztrájkba. Szerintük megengedhetetlen, hogy a cég ekkora összeget, illetve ennek nagyobb részét elköltse egy futballistára, miközben a gyár a vezetők szerint nincs jó anyagi helyzetben. A sztrájkolni készülők – és most figyeljenek – nem a saját fizetésüket akarják megemeltetni a munka beszüntetésével, hanem arra intik a Fiat tulajdonosát, hogy Ronaldo helyett inkább fejlesztésekre fordítson jelentősebb summát.
Nem hinném, hogy a sztrájk sikeres lesz, legalább is a szónak abban az értelmében, hogy Ronaldót visszaküldik majd a Real Madridhoz, és az így megtakarított pénzt átcsoportosítják a fejlesztési rubrikába. Ronaldo maradni fog, és abban is bizonyosak lehetünk, hogy meg fogja érni az árát. Lehet, hogy nem a dolgozóknak, de a Juventusnak és a csapat tulajdonosainak mindenképpen. Mert a Fiat irányítói nyilván úgy számolnak, hogy Ronaldo leigazolása is egyfajta fejlesztés.
Mindazonáltal várom azt a pillanatot, amikor a Fiat gyár dolgozóinak dühe és az ebből fakadó aktivitása átterjed Magyarországra. Azt a pillanatot, amikor a magyar munkások egy része felháborodik, és tiltakozik a tao pénzek Felcsútra áramlása ellen. Igaz, ezek a forintok nem mérhetőek a Ronaldóért adott összeghez, hiszen a felcsúti fociakadémia 2011 óta mindössze szerény 17 milliárd támogatáshoz jutott a tao-pénzeken keresztül, és könnyen kiszámolhatjuk, hogy legfeljebb egy fél Ronaldót vásárolhattak volna, azt meg láttuk a világbajnokságon, hogy az mennyit ér. 
De nem itt van a probléma, hanem ott, hogy mi azt sem tudjuk, kik sztrájkolhatnának a felcsútiak milliárdjai miatt. A bírósági ítélet ugyan kimondja, hogy nyilvánossá kell tenni, mely cégek dobták össze ezt a közel 17 milliárdot, mely vállalati vezetők gondolják fejlesztésnek a felcsúti futball felvirágoztatását, de eddig erről mégsem kaphattunk tájékoztatást, így az ott dolgozók sem tudhatják, mennyit költöttek – az ő adóforintjaikból – a bajnokcsapatra. Meg különben is, minek sztrájkolnának, az a pénz úgyis az államé lenne, ha befizetnék adó formájában. Vagyis, jutunk el idáig, a magyar morál és pénzkultúra sokkal magasabb szinten áll, mint az olasz – noha a kormányaink már egy húron pendülnek -, hisz ott a dolgozóktól, az munkaeszközeik fejlesztésétől veszik el a pénzt, itt meg a hétköznapi ember számára amúgy is elérhetetlen, érthetetlen és láthatatlan költségvetésből.
Szegény Ronaldo, ha ezt tudja, ismerve szociális érzékenységét, bizonyára a taóra szavazott volna. Akár félpénzért is.
Várom a pillanatot, amikor a magyar munkások egy része tiltakozik a tao pénzek Felcsútra áramlása ellen
2018.07.14 12:29
Frissítve: 2018.07.14 12:29