Veletek vagyunk

A napokban felhívtam néhány régi barátomat. Az alkalmat az adta, hogy valami szennylap listára szedte a nevüket mint „Soros zsoldosait”. A barátaimat jól ismerem, remek emberek. Ahol ilyen a hadsereg, ott én is szívesen lennék kisdobos. Úgyhogy innentől ott segítem őket, ahol csak lehet, és el is várom, hogy megkeressenek ezzel. Megüzentem nekik: nincsenek egyedül.

És most ugyanezt üzenem azoknak, akik ilyen listaállítgatással kompenzálják a névtelen gyávaságukat: ők a barátaim. Ők velem vannak, brancstagok. Értitek?

Szeretném, hogy a barátaim meghallják: nyugodjanak meg. Az egész listázós akció arról szól, hogy valakik itt a kétharmad tarolása nyomán az Orbán-fóbiát próbálják felfújni egy nagy ballonfejjé. Provokálnak, ahol csak lehet, hogy az ellenzék – nagyjából az ország másik fele – undorában és dühében ne legyen képes higgadtan gondolkozni azon, hogyan tudnánk túllépni éppen a sorosozáson meg az Orbán-fóbián, egyáltalán ezen az egész elmúlni az istenért nem akaró XX. századon; és hogy tudjunk újra, együtt egy normális, civil, európai polgári országgá lenni, ahol az emberek a valós problémáikról beszélnek, félelem nélkül, szabadon.

Azonban látnunk kell, hogy valójában itt papírkutyák csattogtatják a rajzolt fogaikat, szivaccsal kitömött vállú aktakukacok próbálnak Erős Pistának látszani a konfekcióöltönyükben. Nem véletlenül méricskélték ki patikamérlegen a listázós cikk állításait, hogy jogilag még úgy-ahogy védhető határeset legyen, és nem véletlenül közölték az egészet álnév alatt. Magyarország, pláne Budapest még mindig nem Azerbajdzsán, ez itt az Európai Unió. Itt a hatalom nem tud csak úgy betiltani egy civil szervezetet.

Viszont sunyi szabályok egész sorával megpróbálhatja ellehetetleníteni az életét, és persze vele együtt a miénket. Mivel a civil ellenes hadjárat végső vesztesei mi vagyunk: a közösség elveszítheti a szociális gondoskodás területén, a környezetvédelemben vagy az emberijog-védelemben, a drogmegelőzésben dolgozó segítőit. Igen, ezt meg tudják csinálni, és még jogi hátteret is gyártanak mellé.

Nekünk viszont még mindig jogunk van a civilek mellé állni. Adminisztratív baromságokkal próbálják gyengíteni a segítő kezet? Jó. Továbbra is jogunkban áll, hogy megemeljük velük a terhet. Ahogy ezt mások, másutt, az itteninél jóval keményebb helyzetben is megtették. Hiszen még Moszkvában is van Helsinki Bizottság. Vagy Isztambulban Amnesty International.

Sajnos, az ottani példák azt mutatják: az ilyen listázgatós uszítás egyik legnagyobb veszélye, hogy előbb-utóbb akad valami önjelölt őrült, aki a listákat kilövési engedélynek veszi. Jobb ötletem nincs - a barátaim tudják a telefonszámom, ha kell. Mert ha bajban vannak, jogukban áll, hogy felhívjanak, nekem pedig jogom van rá, hogy odamenjek, ha szükséges.

Ahogy mindannyiunknak még mindig jogunk van fütyülni a béna, gyáva listáikra, jogunk van rá, hogy ne kelljen félnünk, szabadon belenevethessünk egy gyáva, sunyi hatalom arctalan képébe, és ellenálljunk a nyomakodásának ott, ahol csak lehet.

2018.04.17 08:15

Letámadás

Nem csupán a futballrajongók számára bír hírértékkel Kubatov Gábor a Nemzeti Sportnak adott interjúja. Az FTC elnöke, egyben a Fidesz pártigazgatója a csapata által elbukott bajnokságért a szerinte elfogult játékvezetést hibáztatta. A Magyar Labdarúgó Szövetség nyílt bírálatát követően Kubatov eljut a konklúzióig, miszerint a játékvezetők függetlensége tehet mindenről: „Ma egy mérkőzésen mindenkit lehet bírálni, csak őket nem, mindenki köteles a saját teljesítményéről számot adni, csak ők nem, sőt, ha ezt akarnák, sem tehetnék meg.” A futballklub élére került pártkatona végül többek között azt javasolja, hogy legyenek nyilvánosak a játékvezető-értékelések, ezekben a klubok is részt vehessenek, és ennek legyen hatása a bírói fizetésekre.
Nem véletlen, ha déja vu-érzésünk támad annak hallatán, hogy a Fidesz egy funkcionáriusa az általa vezetett klub töretlen sikerének érdekében immáron mintegy a futball szabályait is átírná. Nem tehetünk róla, ha Kubatov ominózus elképzeléseiről rögtön a kormánypárt által a harmadik hatalmi ág ellen indított támadásra asszociálunk, melynek lényege a bírói függetlenség felszámolása. Hol van már a bölcs önmérsékletről tanúskodó miniszterelnöki intelem („ne mi kapjuk a legtöbbet”), amelyet Orbán Viktor pártjának első kormányzati ciklusa idején tett egy részben neje által birtokolt cég taggyűlésén! Miután negyedszer is mandátumot nyert a választóktól, hazánk régi-új kormányfője az alkotmányozó többség birtokában úgy érzi, elvárhatja, hogy csakis számára kedvező ítéletek szülessenek a bíróságokon. Miután a Kúria olykor rezisztenciát tanúsít a politikai nyomásgyakorlással szemben, szükség van egy a hatalom iránti lojalitásban jeleskedő bírói testületre is, amely például a legkellemetlenebb korrupciógyanús ügyekben lehetőség szerint a kabinet javára dönt majd. A jogállamisághoz ragaszkodó, régi vágású bírák kényszernyugdíjazásának ötlete pedig olyan sikert vívott ki illiberális körökben, hogy Orbán Viktor lengyel elvbarátai a 7. cikkely szerinti eljárás megindulásának rizikóját is vállalták érte Varsó ellen.
A szakmaiság elleni „egész pályás letámadás” azonban nem csupán a futball és az igazságszolgáltatás vonatkozásában érhető tetten. A hatalompolitikának a tudomány, illetve a szépirodalom területén sem lenne semmi keresnivalója. Az akadémikusok listázása, valamint a Közép-európai Egyetem ellehetetlenítésére tett kísérletek arról tanúskodnak, hogy az Orbán-kormány a diszciplínák szuverenitásának is hadat üzent. L. Simon László pedig leplezetlen nyíltsággal jelentette ki nemrégiben, hogy „ilyen mértékű politikai felhatalmazás után igenis kurzust kell építeni.” Az inkompetens politika új keletű agressziója talán e két utóbbi szférában a legriasztóbb. Törvényi eszközökkel biztosítják a Fradi örökös bajnoki címét? Isten neki! De a szellemi élet margóján már ott várakoznak az eddig joggal mellőzött dilettánsok, hogy önnön lojalitásukat a kabinetnek felajánlva elvégezhessék a kiszorítósdit.
A szakmaiság elleni „egész pályás letámadás” szinte mindenhol tetten érhető
2018.07.14 12:53
Frissítve: 2018.07.14 12:54

Ronaldo, fél pénzen

Próbálom kiszámolni, még a telefonom segédprogramját is igénybe véve, hogy mennyi forintot is fizetnek Ronaldóért, de nehezen megy. Nem pusztán azért, mert a forint árfolyama igencsak ingadozik, hanem mert olyan összegről beszélgetünk, amely magyar viszonylatban inkább csak Mészáros Lőrinc, esetleg Kósa Lajos vonatkozásában nyerhet említést. Szóval azt mutatja a kalkulátor – óvatosan 320 forintos árfolyammal számolva -, hogy a 105 millió euró az magyar pénzben több, mint 33,6 milliárd forint. 
Na, ezt sokallják a torinói Fiat gyár dolgozói, emiatt lépnek sztrájkba. Szerintük megengedhetetlen, hogy a cég ekkora összeget, illetve ennek nagyobb részét elköltse egy futballistára, miközben a gyár a vezetők szerint nincs jó anyagi helyzetben. A sztrájkolni készülők – és most figyeljenek – nem a saját fizetésüket akarják megemeltetni a munka beszüntetésével, hanem arra intik a Fiat tulajdonosát, hogy Ronaldo helyett inkább fejlesztésekre fordítson jelentősebb summát.
Nem hinném, hogy a sztrájk sikeres lesz, legalább is a szónak abban az értelmében, hogy Ronaldót visszaküldik majd a Real Madridhoz, és az így megtakarított pénzt átcsoportosítják a fejlesztési rubrikába. Ronaldo maradni fog, és abban is bizonyosak lehetünk, hogy meg fogja érni az árát. Lehet, hogy nem a dolgozóknak, de a Juventusnak és a csapat tulajdonosainak mindenképpen. Mert a Fiat irányítói nyilván úgy számolnak, hogy Ronaldo leigazolása is egyfajta fejlesztés.
Mindazonáltal várom azt a pillanatot, amikor a Fiat gyár dolgozóinak dühe és az ebből fakadó aktivitása átterjed Magyarországra. Azt a pillanatot, amikor a magyar munkások egy része felháborodik, és tiltakozik a tao pénzek Felcsútra áramlása ellen. Igaz, ezek a forintok nem mérhetőek a Ronaldóért adott összeghez, hiszen a felcsúti fociakadémia 2011 óta mindössze szerény 17 milliárd támogatáshoz jutott a tao-pénzeken keresztül, és könnyen kiszámolhatjuk, hogy legfeljebb egy fél Ronaldót vásárolhattak volna, azt meg láttuk a világbajnokságon, hogy az mennyit ér. 
De nem itt van a probléma, hanem ott, hogy mi azt sem tudjuk, kik sztrájkolhatnának a felcsútiak milliárdjai miatt. A bírósági ítélet ugyan kimondja, hogy nyilvánossá kell tenni, mely cégek dobták össze ezt a közel 17 milliárdot, mely vállalati vezetők gondolják fejlesztésnek a felcsúti futball felvirágoztatását, de eddig erről mégsem kaphattunk tájékoztatást, így az ott dolgozók sem tudhatják, mennyit költöttek – az ő adóforintjaikból – a bajnokcsapatra. Meg különben is, minek sztrájkolnának, az a pénz úgyis az államé lenne, ha befizetnék adó formájában. Vagyis, jutunk el idáig, a magyar morál és pénzkultúra sokkal magasabb szinten áll, mint az olasz – noha a kormányaink már egy húron pendülnek -, hisz ott a dolgozóktól, az munkaeszközeik fejlesztésétől veszik el a pénzt, itt meg a hétköznapi ember számára amúgy is elérhetetlen, érthetetlen és láthatatlan költségvetésből.
Szegény Ronaldo, ha ezt tudja, ismerve szociális érzékenységét, bizonyára a taóra szavazott volna. Akár félpénzért is.
Várom a pillanatot, amikor a magyar munkások egy része tiltakozik a tao pénzek Felcsútra áramlása ellen
2018.07.14 12:29
Frissítve: 2018.07.14 12:29