Mindent elért, amiről operaénekes álmodhat – aztán mindent hátrahagyott. A kritikusok és a közönség kedvenceként a világ legjelentősebb operaházai versengtek a kegyeiért – aztán egyszer csak meghajolt, és búcsút intett a műfajnak. Azóta sosem tudni, mi lesz a következő lépése, de rajongói nem fogyatkoznak.
Natalie Dessay Bordeaux-ban nőtt fel, kezdetben balett-táncosnak, aztán színésznek készült. Tulajdonképpen esze ágában sem volt operaénekesnek lenni, mi több: különösebben nem is szereti a műfajt. Ehhez képest, amikor tanárai a zenés színház felé irányították, olyan döbbenetes ütemben fejlődött, hogy egyetlen év alatt tudott le ötévnyi tananyagot.
Előbb nyaktörő koloratúra-mutatványaival nyűgözte le a közönséget olyan szerepekben, mint a Strauss Zerbinettája vagy az Éj királynője Mozart Varázsfuvolájából. Később a bel canto repertoár világszerte ünnepelt sztárja lett. Arról, hogyan készült fel a Traviata Violettájának szerepére, dokumentumfilmet forgattak. Nem csoda: Dessay sosem volt hétköznapi énekesnő – sem a tehetségét, sem a viselkedését tekintve. Sohasem rejtette véka alá azon véleményét, hogy súlyos problémái vannak az operajátszással: szakmailag – fogalmazzunk finoman – kifogásolhatónak tartja, hogy a műfajban nagy csinnadrattával megölik a színészi játékot. „Az álmom egy olyan előadás, ahol semmi sincs a színpadon, csak mi, énekesek és a nagy feketeség” – hangoztatta az interjúkban, nem kis ellenérzést kiváltva a pályatársakból, rendezőkből és díszlettervezőkből. Tény, hogy Dessay sosem tulajdonított különösebb jelentőséget annak, mi mindenre képes hangilag – holott sok kollégája bármire képes volna, hogy olyan Lammermoori Luciát énekeljen-játsszon, amilyet Dessay alakított ikonikus szerepében.
Aztán 2013-ban robbant a bomba: Dessay bejelentette, hogy visszavonul. Pontosabban: felhagy az operával. Mire a rajongók magukhoz tértek, már Michel Legrand dalaival turnézott. „Michel fantasztikus. Ötéves korom óta szerelmes vagyok a zenéjébe” – lelkendezett Dessay, amikor a francia komponistáról kérdeztük. – "A Between Yesterday And Tomorrow című dalciklus tizennégy dalából készült lemezünkön egy nő életét meséljük el, a különféle életszakaszokat a születéstől a szerelembe esésen át a halál közeledtéig. Ha választanom kell, a címadó dal a kedvencem: arról a korszakról szól, amikor a nő már érzi, hogy közeleg a vége, de még harcol.”
Vajon mi lehet Legrand titka? „Az, ami a francia költészeté: különleges. Teljesen más, mint a német vagy az angol költészet. A következő lemezemen francia dalokat éneklek majd, és ha jobban belegondolok, ezekben is megvan ugyanez a megfoghatatlan tényező.”
Az évek során Dessay-ről gyakran mondták, hogy nem könnyű eset. Maga sem tagadja: ha a produkció minőségéről van szó, kérlelhetetlen. „Nem a szerep nagysága vagy presztízse érdekel, hanem a produkció minősége. A csapat: hogy akik az előadáson dolgoznak, tudják-e, mit miért csinálnak. A fejlődés lehetősége. Hogy mit hozunk létre közösen. Ezért is végeztem az operával. Az én felfogásom szerint az opera színház – márpedig a világ legtöbb színpadán ma nem ez a helyzet.” A művésznő azt mondja: egyszerűen frusztrálja, ha az énekesek nem képesek a színészi játékra – vagy nem is várják el azt tőlük.
Arra a felvetésemre, hogy nem lehet könnyű a művészvilágban ennyire szókimondónak lenni, hangosan felnevet: „Ugyan! El sem tudja képzelni, mi lenne, ha mindig mindent kimondanék, amit gondolok… Ma már csak akkor mondom el a véleményem, ha megkérdeznek. De szerintem az őszinteség a normális.”
Tavaly Schubert-dallemezt adott ki, budapesti fellépésén, amelyen Philippe Cassard zongoraművész kíséri, erről a lemezről válogat, de hallhatunk Debussy-dalokat és Gounod-áriát is majd. „Nem tudom megmagyarázni, mi olyan elbűvölő abban, hogy a színpadon állva kifejezhetem magam – mondja. – Egyszerűen megmelengeti a szívemet, ha megérinthetem az emberek lelkét, ha megindítja őket az, amit csinálok” – mondta lapunknak a francia sztár, aki saját bevallása szerint ez énekléssel könnyebben megy, mint prózában, ő most mégis a prózai szerepek felé fordult: naptárában egyre több a prózai szerep. Arra a kérdésre pedig, melyik nagy zeneszerzőt hívná meg vacsorára, sajátos választ ad: „Stinget, mert szeretem a dalait. Na, most megleptem, ugye?”
Operaénekesnő, énekesnő, színész. Lyonban született 1965-ben. Az utóbbi húsz esztendő operajátszásának egyik kiemelkedő egyénisége. 2013 óta nem vállal teljes operaelőadásokat, dalokat, sanzonokat énekel és prózai szerepeket vállal.
Infó: Natalie Dessay (ének) és Philippe Cassard (zongora) koncertje
Április 19., 19.30, Zeneakadémia — Nagyterem
A Budapesti Tavaszi Fesztivál programja
