Új Egyenlőség - Fordított újraelosztás a lakáspolitikában

Nem újdonság, hogy az állam segíti polgárai lakhatását. A magyar lakáspolitika azonban a fordított újraelosztás kiemelt terepe lett, mivel az új támogatási rendszer a jobb helyzetűeknek nyújt jelentős anyagi támogatást a mindenki által fizetett adóforintokból, miközben a rosszabb helyzetű egyéneket és családokat kiszorítja a támogatásból.

Nem kis pénzről beszélünk: a 2018-as költségvetésben a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), mint gyermekvállaláshoz kötött, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás mintegy 101 milliárdos tételként szerepel - ez a lakáscélú állami támogatások 40 százaléka. Ha ehhez a többi, csok-hoz hasonló dotációt is hozzáadjuk (ilyen például a lakástakarékok állami támogatása), akkor 226,3 milliárd forintra rúg az erre kiadott adóforint, ami az összes lakáscélú támogatás 90 százaléka. Összehasonlításképpen: a minden gyerek után járó családi pótlékra 2018-ban nagyjából 300 milliárd forint jut. Mielőtt azonban részletesen megvizsgálnánk a csok működését és azt, miért gondoljuk, hogy a mai magyar lakástámogatási rendszer "felfelé" céloz, érdemes röviden áttekinteni az előzményeket.

Szocpolból családi kedvezmény

A két háború közti programokat követően a szocialista rendszerben az állami lakásépítések, a támogatott lakbérek és a rezsitámogatások sokat javítottak az akkori lakáskörülményeken, de a szociális lakáselosztás mindvégig keveredett az érdemek jutalmazásával: a felső rétegeket természetbeni juttatásokon keresztül jobban támogatta, magánlakáshoz jutásukat a tanácsi rendszeren keresztül segítette. A gyermekek után járó, vissza nem térítendő, lakástulajdon-szerzésre irányuló lakhatási támogatást, eredetileg szociálpolitikai kedvezményt (népszerű nevén „szocpolt”) 1971-ben vezették be, amikor az állam a korábbiakkal szemben már nem csak legitimálta a magánházak építését, hanem támogatta is. Kezdetben társasházi és panellakásokhoz, 1983-tól hagyományos családi házakhoz is igénybe lehetett venni.

A rendszerváltás után a támogatáshoz az arra valóban rászorulók is hozzájutottak, de sokszor hátrányos helyzetű területeken, nagyon rossz minőségű lakások épültek. Megjelent a használt lakások bővítését segítő "félszocpol", majd 2009-ben a válság miatt felfüggesztették a támogatást. 2011-ben a Fidesz visszavezette a támogatást, 2014-ben pedig, eredetileg egy népesedési csomag részeként, elhatározta annak reformját. Bár a csomagból nem sok minden lett, a "családi otthonteremtési kedvezmény" 2015-ben elstartolt. Már az elnevezés is sokatmondó: "szociálpolitikai" ellátásból "családi" kedvezmény lett.

Mivel a Fidesz családpolitikájának egyértelmű célja a jobb helyzetű családok támogatása, már e ponton tudható volt, hogy a csok nem a szegényebbeket fogja megcélozni. Továbbá az Orbán-kormány a családpolitika lehetséges és Európában bevett céljai közül (a gyerekszegénység csökkentése, a nők és férfiak közötti egyenlőség növelése, a bajban lévő családok szociális és pszichés segítése) csupán egyre koncentrál: a jobb helyzetű családokban a születések számának emelésére. Abból a tényből, hogy az Orbán-kormány a családpolitika részévé tette a lakástámogatást, szinte automatikusan következett, hogy nem a lakhatási problémák megoldására, a rászoruló családok méltó körülményeinek megteremtésére, hanem a szülési kedv ösztönzésére kerül a hangsúly ennél az ellátásnál is.

Lehetőségek és kirekesztő mechanizmusok

Milyen változást hozott a megreformált "szocpol", azaz, a csok? Nézzük először a használt lakás vásárlásának lehetőségét. Először is 2015-től jelentősen nőttek az egyes támogatási összegek, és már használt lakás vásárlására, valamint 1 gyermekre és a korábbinál kisebb alapterületű lakásra is igénybe lehetett venni a kedvezményt.

A csok elméletben ugyan önerő nélkül is felhasználható lenne lakásvásárláshoz, valójában azonban csak a hátrányosabb helyzetű térségekben lehet elvétve a szükséges alapterületnek, és minden előírt komfortkritériumnak megfelelő használt lakást találni a támogatási összegek értékében. Mivel vásárláskor a támogatás folyósításának feltétele az adásvételi szerződés benyújtása, a csok-ból foglalót sem tud fizetni egy megtakarítások nélküli, vagy nem hitelképes család. Ráadásul az ingatlanok a kevesebb munkaerőpiaci és szolgáltatási lehetőséggel rendelkező térségekben olcsóbbak, így könnyen csapdahelyzetbe kerülhet, aki a támogatás miatt ilyen településre költözik, és ott az előírt 10 évre helyhez köti magát. Használt lakás bővítéséhez pedig (legalább egy lakószobával, emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel) a támogatás legfeljebb a költségek felét fedezheti, így jelentős önerőre van szükség (új ház építésénél 20 százalékra). További nehézség a csok rendszerében, hogy a folyósítás a készültségi fokkal arányosan, részletekben, utólag történik.

Apró buktató, hogy a csok-ot igénylőnek nem lehet köztartozása, és a büntetett előélet is kizáró ok (kivéve, ha már elévült). A legtöbb rászorulót azonban az a feltétel zárja ki, hogy használt lakás vásárlásához és bővítéséhez is 180 napos folyamatos TB-jogviszony szükséges.

Habár a használtlakás-vásárlásra nyújtott támogatás növekedése is jelentős volt, az igazi szenzációt az új lakás építésére vagy vásárlására fordítható összeg drasztikus megemelése jelentette. Ez, mint köztudott, három- és többgyerekes családok esetében 1,2-3,25 millióról (alapterülettől és energia-fogyasztástól függően) 10 millió forintra növekedett. Ehhez további, szintén maximum 10 milliós kölcsönt vehetnek fel a hitelképes családok, legfeljebb 3 százalékos kamattal.

A három- és többgyerekesek kiemelt támogatása szociálpolitikai szempontból is értelmes lehet, hiszen a gyerekek számának növekedésével nő a szegénység kockázata, tehát a nagycsaládosok állami támogatása a szegénység csökkentése szempontjából is jól céloz. Ugyanakkor könnyen belátható, hogy a fenti 10+10 milliós konstrukció szintén eleve a tehetősebbek számára hozzáférhető.

Mire fut ki a csok?

Az igazságos célzást persze nem csak úgy lehetne megoldani, hogy az alul lévőket beengednék a programba, de azzal is, hogy a leggazdagabbakat kiszűrnék. Az ún. "felső plafon" az a módszer, amit szerte Európában (például a hasonló lengyel rendszerben) használnak a legmódosabbak kiszűrésére, mondván, felesleges az adófizetők pénzét azokra a családokra pazarolni, akiknek egyébként is jut a jóból. Nem így Magyarországon: nálunk sem jövedelmi, sem vagyoni korlátot nem szab a törvény – jelenlegi tudásunk szerint egyedüliként az EU-ban (és talán az egész világon). Az eredetileg meglévő korlátot, hogy a már ingatlannal rendelkező családok nem igényelhetik a csok-ot, megszüntették, így olyanok is hozzájuthatnak, akiknek akár két, három vagy több lakásuk is van.

A korábbi szocpolhoz képest újdonság, hogy "beígért" gyerekre is fel lehet venni a csok-ot. A gyerekszám növelése, mint cél, ugyanakkor megkérdőjeleződik a szabályok és a gyakorlat ismeretében. A csok-ot ugyanis tipikusan már meglévő gyerek után igénylik: 2016-ban az összes csok-igénylő 70 százaléka ilyen volt. E családoktól aligha várható a népesedési fordulat. Ráadásul a már háromgyerekes családok esetében a 10+10 millió forintos támogatás és hitel előzetes feltételei nem írják elő a házasságot, sőt, az együttélés szabályát sem, tehát a kormány által preferált, ún. hagyományos családok megerősítését sem szolgálja, hiszen elvált, gyerekeiket egyedül nevelő szülők is igényelhetik.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne a csok hatással a demográfiai folyamatokra. Ha a gyerekszületések számának enyhe növekedésében a csok hatása közvetlenül nem is mutatható ki, hiszen annak számos más oka lehet, a házasságok számának növekedését (az ezer lakosra jutó házasságok száma 2014 és 2016 között 3,9-ről 5,3-ra nőtt) már befolyásolhatta a csok, illetve az ún. "első házasok adókedvezménye".

De vajon örüljünk-e ennek a folyamatnak? Az összes csok-támogatásnál feltétel, hogy a felépített/megvásárolt ingatlanban kell élnie a családnak minimum tíz évig, és állítólag a bankok és az állam ezt ellenőrzi majd. E szabályok arra ösztönözhetik az ifjú házasokat, hogy ha megromlik a házasságuk, ne váljanak el, hanem maradjanak egy fedél alatt még évekig. A támogatások visszafizetése lehetetlen egy fizetésből, tehát évtizedekre összeköti majd a volt házastársakat a csok-os adósság. Mivel legtöbbször a nők kezdeményezik a válást (és többnyire a házasság első évében), a csok, csakúgy, mint a családi adókedvezmény, erősíti a patriarchális, férfidominanciára épülő családi berendezkedést, és gazdasági okokból együtt tart olyan párokat, akik boldogabbak lennének egymás nélkül.

Összességében naivitás azt gondolni, hogy a csok legfontosabb célja a gyermekes családok lakhatási helyzetének vagy gyermekvállalásának egységes támogatása. A csok egyszerre társadalom- és gazdaságpolitikai eszköz; az otthonteremtési program elindításától a lakásépítéseken keresztül az építőipar beindítását, a GDP bővülését várták.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a csok felfuttatásával párhuzamosan a szegényebb családokhoz is eljutó, normatív, lakásfenntartási támogatást és adósságkezelési szolgáltatást 2015-ben megszüntette a kormány, talán nem túlzás szegény-ellenességről beszélni a lakástámogatások kapcsán. A két támogatási forma körülbelül 500 ezer embert érintett, és 20 milliárd forintjába került a költségvetésnek – a töredéke volt annak, amit az állam a csok-ra és a többi lakáshoz-jutási konstrukcióra költ.

Mindeközben nincs megfelelő szociális háló, amely a már tulajdonolt vagy bérelt lakások megtartását támogatná és enyhítené a lakásszegénységet, lakhatási válságot. Ma Magyarországon nincs szociális bérlakás-politika, annak ellenére, hogy a teljes lakásállomány csupán 1,5 százaléka szociális bérlakás. A szociális lakáspolitika hiányának romboló hatása nyilvánvaló és számszerűsített: a lakosság 8,2, illetve a gyerekek 12 százaléka nem elfogadható minőségű lakásban él. A 18 év alattiak csaknem harmada, 540 ezer gyerek él beázó, vizesedő vagy penészedő lakásban.

Az Eurostat 2016-os felmérése szerint a lakosság 16,2 százaléka (1,6 millió fő) a megelőző 12 hónapban nem tudta fizetni valamely rezsiszámláját és a háztartások 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a lakásfenntartás mindig, vagy télen nagy megterhelést jelent. 2016-ban 3216 embert lakoltattak ki, másfélszer annyit, mint 2015-ben – és semmilyen rendelkezés nem tiltja, hogy megfelelő elhelyezés nélkül ki lehessen lakoltatni olyan családot, amelyben kiskorú él. Az alapjogi biztos szerint a gyermekek harmadát anyagi okok miatt emelik ki a családból, pedig ezt a gyermekvédelmi törvény tiltja. Rajtuk a csok nem segít.