Eörsi Mátyás: A választási csalás szürke árnyalatai

Publikálás dátuma
2018.04.21 09:35
SZÁMOLJÁK A SZAVAZATOKAT - Az adatvisszatartás módot ad a csalásra FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Fotó: /

Elbűvölve és elámulva figyelem azokat az elemzői okfejtéseket, amelyek szerint az április 8-i választás végeredményét választási csalás nem befolyásolta. Elámulva, mert egyébként minden bizonnyal kiváló politikai elemzők, eredeti gondolatokkal rendelkező volt politikusok úgy vélik, a választásokról is mindent tudnak, és elbűvölve, hogy mekkora igény mutatkozik egyes elemzőkben még mindig arra, hogy objektivitásukat a kormánypárt(ok) oktalan megvédésével demonstrálják. A választási csalások relativizálásának a legkézenfekvőbb és leggyakoribb módja annak kimutatása, hogy a csalásnak nevezett események, a választási adatok visszafogása, a kormánypárti túlsúly a szavazást lebonyolító szerveknél, a határon túli magyarok közötti megkülönböztetés (a sor vég nélkül folytatható) bár "csúnya", a demokratikus jogállam normáinak meg nem felelő intézkedések voltak, a végeredményt valójában nem befolyásolták.

Hogy a csodába ne befolyásolták volna.

Egyenlő feltételek?

A felmentést keresők, a csalásra hivatkozókat elmarasztalók egytől-egyig a választás napján tetten ért anomáliákról állítják, hogy azok nem befolyásolták a végeredményt. Bár ezt a következtetést is hevesen vitatjuk, érdemes aláhúzni: az a világ, amikor a választást a szavazás napján csalják el, már a múlté. Sztálin mondta, hogy "Nem az a lényeg, hányan szavaznak az emberre vagy hogyan, sokkal fontosabb az, hogy ki számolja a szavazatokat és hogyan", a mai csalók azonban Sztálinnál lényegesen finomabb eszközökkel élnek. Úgy is mondhatnánk: "Nem az a lényeg, hányan szavaznak az emberre vagy hogyan, ugyanis mi döntjük el, hányan fognak tényszerűen elmenni szavazni és azt is, hogyan fognak szavazni". A modern, XXI. századi diktátor olyan törvényt fogadtat el, amely az ő győzelmét biztosítja, és gondoskodik arról is, hogy a választó csak olyan információk birtokában legyen, amelyek a rá való szavazásra predesztinálják. Akár úgy, hogy egyedül őt tartsa hiteles jótevőnek, akár úgy, hogy félelmet érezzen a kihívókkal szemben - e kettő természetesen kiegészíti egymást.

Az EBESZ megfigyelőinek (a világ legprofesszionálisabb, legnagyobb gyakorlattal rendelkező intézménye, az ODIHR) a választást követő napon közzétett, előzetes jelentésének a címe és első mondata, túllépve az EBESZ/ODIHR eddigi diplomácia gyakorlatát, igen súlyos megállapítást tesz: "Az április 8-i országgyűlési választásokat az állam és a kormánypártok anyagi forrásainak jelentős átfedése határozta meg, aláásva a jelöltek lehetőségét arra, hogy egyenlő feltételek mellett versengjenek.”

Tudatában annak, hogy az EBESZ/ODIHR jelentései a lehető legdiplomatikusabban fogalmazzák meg kritikájukat, ízlelgessük azt a kitételt, hogy az állam (adófizetők) és a kormánypártok anyagi forrásai közötti jelentős átfedés aláásta az egyenlő feltételek melletti versengést. Fordítsuk le egyszerű magyarra ezt a mondatot: A választók számottevő hányada nem hallhatott másról, mint arról, hogy Magyarország magyarsága veszélyben van, hogy Brüsszel és az ENSZ kényszer-betelepítésre készül és ettől csak a kormánypártok védhetnek meg, az ellenzék pedig azt tervezi, hogy migránsokat költöztet be magyar emberek lakásaiba. És mindezek után van Magyarországon, aki komolyan állítja, hogy a csalás nem volt hatással a végeredményre?

És akkor nem beszéltünk ezernyi anomáliáról, amelyeknek nem csak az a jelentőségük, hogy a Fidesz felé lejt a pálya, ilyen például az eltérő okból történő külföldön tartózkodás eltérő joghatása, hanem az is, hogy számos választó számára a Fidesz mindenhatóságát szimbolizálja, és különösen a kiszolgáltatottabb szavazórétegek ennek nyomán az erőre, tehát a Fideszre szavaznak majd.

Megvédték a választókat

A "megértők" azonban a választás napjának anomáliáiról állították, hogy azok nincsenek hatással az eredményre. Alaposan feltehető, hogy tévednek, de az bizonyos, hogy következtetésük elhamarkodott.

Érdekes módon széles körű konszenzus ötvözte azt a döntést, hogy amíg a budapesti Bocskai úton sorok állnak a választóhelyiségek előtt, a másutt megszületett eredmények sem hozhatóak nyilvánosságra. A konszenzus azzal a feltevéssel állhatott összefüggésben, hogy a szavazatukat még le nem adókat a másutt megszületett eredmények befolyásolhatják. Különös módon e feltételezés akkor sem dőlt meg, amikor Pálffy Ilona bejelentette, amint a kint lévő választókat "betolják" az épületbe, a részeredmények közzététele megkezdődhet. Túl azon, hogy máig nem tudjuk, mit is jelent a "választók betolása”, ennek semmi értelme. Az okostelefonok korában teljesen mindegy, hogy a választó épületen belül, vagy azon kívül van, a szóban forgó információhoz itt is, ott is könnyedén hozzájuthat. A Bocskai úton sorban állók "megvédése” tehát nem lehetett, és nem is volt indok az adatok visszatartására.

A magyar politika 1990-ben besétált a "választók megvédésének" csapdájába, amikor más országoktól átvette a kampánycsend intézményét. Azóta a kampánycsend megszűnt abból a meggyőződésből következően, hogy a választót nem kell megvédeni információtól. Megbecsülhetetlen, hogy a Bocskai úti sorban állók közül hány ember véleményét befolyásolta volna az a hír, hogy a Fidesz sorra nyeri a vidéki körzeteket, ahogyan azt sem lehet tudni, hogy akiket befolyásoltak volna a hírek, milyen irányban. De gondoljunk bele, azok a szavazók, akik hajlandóak órákig sorban állni a választás érdekében, minden bizonnyal elkötelezettek valamely párt vagy jelölt mellett, esetleg ellen. Bizonytalan szavazó, akit a részeredmény eltántorított volna, abban a sorban aligha volt.

Törvényi előírás nincs arra, hogy ha a szavazás egyes szavazókörökben még nem fejeződik be, akkor a részeredményeket vissza kell tartani. A részeredmények órákig való visszatartása érdemi befolyást nem gyakorolt volna a még nem szavazókra, törvényes indoka nem volt, következésképpen másutt kell keresni az okot.

Tapasztalt választási megfigyelők tudják, hogy a régi időkben, amikor a szavazás napján is szokás volt elcsalni választásokat, épp arról volt a legtöbb vita a választást manipulálni akaró kormányokkal, hogy a részeredmények mikor kerüljenek nyilvánosságra. Az internet elterjedése előtt a kormányok arra hivatkoztak, hogy a nyilvánosságra hozatal amúgy sem ér el senkit, és nagyobb biztonsággal lehet a részeredményeket közzétenni az ellenőrzésük után. A választási megfigyelők viszont arra hivatkoztak, hogy a szavazóköri jegyzőkönyv elkészültét követően már nincs mit ellenőrizni, a felettes választási szerveknek egy dolguk van: a szavazóköri eredményeket összesíteni és továbbítani, valamint az esetleges jogorvoslati kérelmeket elbírálni. Az az érvelés, hogy a közzétett adatok amúgy sem terjednek el széles körben, nem volt meggyőző. A megfigyelők álláspontja az volt - és ezt sok országban meg is valósíttatták a kormányokkal -, hogy a szavazóköri jegyzőkönyvek egy másolatát ki kell ragasztani a szavazókör ajtajára, így azok tartalmát a hazai választási megfigyelők lemásolhatták, és a PVT (párhuzamos szavazatszámlálás) során ellenőrizhették a választási szervek munkáját. E sorok írója saját szemével látta egy olyan országban, ahol nem kellett közzétenni a szavazóköri eredményeket, amint a mindenki által aláírt szavazóköri jegyzőkönyvet a kormánypárthoz tartozó elnök vitte a területi választási irodába, ahol egy ajtó mögött eltűnve újraírták a jegyzőkönyveket a kormánypárt előzetes kalkulációjának megfelelően. Ebben a "megyében" egyetlen - hangsúlyozom: egyetlen - választási adat sem felelt meg a valóságnak, és a csalást az tette lehetővé, hogy a szavazóköri eredményeket nem kellett azonnal nyilvánosság elé tárni. Szomorúan lehet hozzátenni, hogy Magyarországon a választás ennél is kevésbé demokratikus, hiszen civil szervezetek nem kaphatnak akkreditációt a választás megfigyelésére, ami igazi hungarikum, párját ritkító korlátozás.

Kinek az érdeke?

Mint közismert, és a Nemzeti Választási Iroda elnöke sem tagadta, az NVI honlapja egy teljes hétig csökkentett üzemmódban működött, megnehezítve vagy épp lehetetlenné téve az egyes adatokhoz való hozzájutást. Félretolva azt, hogy ilyen körülmények között nem volt lehetséges a jogorvoslatra rendelkezésre álló szűk határidőket betartani, amint arra a TASZ felhívta a figyelmet, csak fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon miért döntött így az NVI, miért nem tette a szavazóköri választási adatokat mindenki számára hozzáférhető módon közzé?

Miután nem vagyunk a döntéshozóknak sem gyóntatójuk, sem terapeutájuk, tuti válasz nem adható a kérdésre. Ám az a kérdés feltehető: Cui prodest? Kinek az érdeke? Vajon milyen cél lebeghetett a döntéshozók előtt, vajon mit tesz lehetővé a szavazóköri adatok időleges eltitkolása? Kézenfekvő a válasz: az adatok visszatartása, a honlap el nem érhetősége csupán egyetlen célt szolgálhat, azt, hogy be lehessen nyúlni a rendszerbe.

Amikor egy kormánytöbbség hatályon kívül helyezi az ún. üvegzseb törvényt (a közpénzek felhasználását, a köztulajdon használatának nyilvánosságát, átláthatóbbá tételét szolgáló 2003-as XXIV. jogszabályt), annak csupán egyetlen egy oka lehet: a közpénzek és köztulajdon lenyúlásának az előkészítése. Aki tud más lehetséges indokot, kérem, szóljon! Az üvegzseb törvény hatályon kívül helyezése még nem bizonyíték a korrupciós esetekre, de a hatályon kívül helyezést úgy kommentálni, hogy annak alapján nincs korrupció, legalábbis súlyos aránytévesztés.

Ha a választási adatokat visszatartják és a már közzétett adatok nem hozzáférhetőek, az még nem bizonyíték arra, hogy utólag belenyúltak az eredményekbe. Ám azt kijelenteni, hogy nem volt manipuláció, eszement szakszerűtlenség és felelőtlenség.

És akkor nem szóltunk a választás körüli egyéb anomáliákról: a határon túli és a Magyarországról elköltözött magyarok szavazása közötti különbségtételről, az "ukrán nyugdíjasok" voksolásáról, és vég nélkül lehetne sorolni. Azokat az anomáliákat, amelyek egy részéről pontosan tudjuk, hogy manipulálták a végeredményt, és azokat az anomáliákat is, amelyekről ugyan konkrétan nem tudjuk, manipulálták-e a végeredményt, de azt pontosan tudjuk, hogy a hatalmon levők érdekét szolgálták.

Azok a választási csalások tehát, amelyek a választás és a kampány jogi- és médiakörnyezetét alakították, súlyosan befolyásolták a választás kimenetelét. A szavazás napján elkövetett csalások hatásáról nem áll rendelkezésünkre adat, ezért ilyet nem is állítunk. Csupán annyit, hogy egytől-egyig mind a választóköri adatok manipulációját tették lehetővé, csakúgy, mint az 1989-es négyigenes népszavazás esetében az adatok visszatartása. Tudjuk, akkor ez nem vezetett szavazási adatok megváltoztatásához. 2018-ban ezt nem tudjuk, mint ahogy az ellenkezőjét sem, tehát azt sem, hogy történt-e a választás végeredményét érdemben befolyásoló csalás.

(Lesznek, akik a választás politikai tanulságait kérik számon e cikken. Részben joggal, mert abból is van számos. Arról azonban majd egy másik írás fog szólni. Ez a cikk a választási csalásról szól csupán.)

Szerző
2018.04.21 09:35

Édes élet a fenyőfán

Publikálás dátuma
2018.12.17 10:30

Fotó: / NÉMETH ANDRÁS PÉTER
Óriási a választék a karácsonyfák elmaradhatatlan díszeiből, a szaloncukrokból. Válogathatunk a néhány száz forintos kimért, vagy előre csomagolt termékektől a több ezer forintosig.
Az ünnepre készülve átlagosan 3,5 ezer tonna szaloncukrot vásárolunk a más országban nem ismert különleges, ehető karácsonyfa díszből. A hazai édességgyártók ugyan kezdeményezték, hogy ezt a speciálisan magyar terméket is nyilvánítsa az agrártárca hungarikummá, de eddig nem jártak sikerrel. A szaloncukorexport gyakorlatilag a környező országok magyar lakta területeire korlátozódik – mondta a Népszavának Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) főtitkára. A szövetség nemrég kutatást végzett a fogyasztók körében, hogy melyik szaloncukor féleségeket keresik a legtöbben. A felmérés tanúsága szerint a karácsonyi szezonális termék legnépszerűbb fajtája továbbra is a zselés szaloncukor, amely a forgalomnak nagyjából a kétharmadát adja. Erről egyébként lapunk munkatársa is meggyőződhetett öt nagy élelmiszerlánc üzleteiben. A zselés alapkínálat mellett az elmúlt időszakban az édességgyártók egyre többféle ízben készítenek szaloncukrot. A szövetség említett tanulmánya szerint a legkeresettebb a mogyorókrémes, a csokoládékrémes, a marcipános, és a kókuszos szaloncukor. A minőségi termékek között azonban olyan különlegességek is kaphatók a nagy élelmiszerláncoknál, mint a kávé, az áfonya, vagy a forralt bor töltelékes karácsonyi édességek. A jelenleg kapható zselés szaloncukroknak már nem sok köze van a 30-40 évvel ezelőtt kapható elődeikhez. A Magyar Élelmiszerkönyv külön soron foglalkozik a szaloncukrok minőségi előírásaival, így például ma már kizárólag csokoládéba mártott terméket lehet piacra dobni, eltűntek a jóval olcsóbb és gyengébb minőségű úgynevezett bevonómasszával gyártott termékek. Érdemes a csomagoláson ellenőrizni, hogy a termék legalább 35 százalékban tartalmaz-e kakaószármazékot, mert csak az számít csokoládénak, amely legalább ekkora arányban tartalmaz ilyen alapanyagot. Akad még gumicukor szaloncukor is, ha valakinek azt szeretne rágni karácsonykor. Különleges igényeket kielégítő termékek is. Vannak a polcokon cukormentes, illetve olyan zselés szaloncukrok is, amelyek 33 százalékban tartalmaznak gyümölcsöt, de a vegán fogyasztók is találnak mindenféle állati terméktől, tehát tejtől, vajtól, egyéb állati zsiradéktól mentes szaloncukrot is. Természetesen ezeknek az édességeknek az ára is különlegesebb az átlag szaloncukrokénál, vagyis drágábbak azoknál. Nem csak a szabályozási környezet miatt hódít a magasabb minőségű, bár emiatt természetesen drágább termékskála, hanem változtak a vásárlói igények is. A szakemberek és fogyasztóvédők arra figyelmeztetnek a nagy karácsonyi szaloncukor vásárlási roham előtt, hogy ne vásároljunk alkalmi árusoktól szaloncukrot akkor sem, ha néhány száz forintért adnak egy kiló édességet. Az ilyen termékek esetében ellenőrizhetetlen a gyártó, a minőség és a termék összetétele is. Ráadásul a nagy élelmiszerláncok szinte mindegyike kínál kimért szaloncukrot is megbízható, ismert hazai és külföldi gyártók termékeiből. Ezek ára 800-1 000 forint között változik, vagyis alig drágábbak, a kockázatos alkalmi vétellel megvásárolható 500-700 forintos édességeknél. Az árak legalább olyan széles skálán mozognak, mint az ízek. Az egyik neves multi magas minőségű termékének kilóját 7 500 forintért adják az egyik belvárosi bevásárló központ árus gondolájánál. Nem sokkal olcsóbbak az általában 30-35 dekagrammos kiszerelésben a polcokon sorakozó termékei, valamint a versenytársak hasonló minőségi szaloncukrai, ha kilóra számítjuk át az árcédulán olvasható számokat. A dolog természetéből adódóan nincsenek pontos számok az illegális szaloncukor piac mértékéről, de az eddigi tapasztalatok azt támasztják alá, hogy nem jelentős. A szövetség előrejelzése szerint az édesipar bevétele a jelenlegi 200 milliárd forintról jövőre akár úgy is emelkedhet, hogy a mennyiség nem nő ezzel arányosan. Ennek oka a termelési költségek növekedése. A munkaerő hiány ezt az ágazatot is érinti és ezért a munkabérek nőnek. A szektor szereplői közül többen vendégmunkásokkal igyekeznek enyhíteni a munkaerőhiányon. Ugyancsak előtérbe került az automatizálás is, ám a korszerű berendezések költségeit is kénytelenek a gyártók beépíteni a termékeik árába. Jövőre várhatón egy számjegyű áremelkedés várható az édesipari termékek piacán, így 2019. karácsonyán többet kell majd fizetni a szaloncukorért is.

Szaloncukor történelem

A szaloncukor őse a Franciaországban fondant-cukornak nevezett édesség volt. A túltelített cukoroldatból főzéssel készült masszát lehűtötték és már a középkortól fogyasztották. Magyarországra német közvetítéssel a XIX. század ’30-as éveiben, szinte a karácsonyfa állítás szokásával egy időben érkezett a fondant-cukor is, hogy itt azután teljesen „elmagyarosodjon”. Az eredetileg főleg almával, dióval díszített karácsonyfákon hamar megjelentek előbb az arisztokrácia köreiben a házilag készített édességek. Később a nagypolgári otthonok szalonjaiban is elterjedtek, s mivel a karácsonyfát a szalonban állították fel, így kapta a szaloncukor a nevét. A század végén a kézműves termékek mellett a cukrászdákból rendelt, vagy ott megvásárolt szaloncukrok kezdték kiszorítani a házasszonyok készítette édességeket. A csomagolás rojtjait még sokáig kézzel készítették. Főleg vidéken, még néhány évtizede is sok háznál maguk készítették a karácsonyfa édes díszét. Napjainkban mintha kezdene újra divatba jönni a kézműves, illetve házi szaloncukor.

2018.12.17 10:30
Frissítve: 2018.12.17 10:30

Tempósan sorvadnak a nyugdíjak a fizetésekhez képest

Publikálás dátuma
2018.12.17 09:20

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az időskori járandóság romlásáról a kabinet az egyszeri juttatások fényezésével terelte el a figyelmet.
Az elmúlt években a nyugdíjkiadások területén olyan megszorítást szenvedtek el az idős korúak, amire korábban nem volt példa. Jövőre tovább nyílik a szakadék, az átlagnyugdíj már az átlagbér 60 százalékát sem éri el, ráadásul ez a trend folytatódik a következő években is, írja a zoom.hu. Erről a folyamatról az egyszeri juttatások kommunikációjával tereli el a kormány a nyugdíjasok figyelmét. Míg 2014-ben a nettó átlagkereset 155,7 ezer forint volt, addig egy átlagos nyugdíjas 118,4 ezer forintot vehetett kézhez havonta – vagyis az átlagnyugdíjas megkapta a nettó átlagbér 76,1 százalékát (ezt hívják helyettesítési rátának.) Jövőre, a januári emelés után ez a mutató 58 százalék alá csökken. Az elmúlt években ugyanis míg a nettó bérek rég nem látott mértékben emelkedtek, a nyugdíjak épphogy növekedtek – így alakulhatott ki a nagy különbség a bérek és a nyugdíjak között. A változásoknak a nyugdíjemelések inflációhoz rögzítésével ágyazott meg az Orbán-kormány még 2011-ben, amikor megszüntette a nyugdíjak vegyes – bérekhez és inflációhoz egyszerre kötött – emelését. A nyugdíjemelés inflációhoz való kapcsolásával az állam évente több száz milliárd forintos plusz kiadástól szabadult meg – ami évtizedek alatt több ezer milliárd forintot jelent –, ugyanis csak így fenntartó a magyar nyugdíjrendszer 2040-ig, mivel az aktív adófizetők száma folyamatosan csökken. (A nyugdíjba vonulás és nem utolsósorban az egyre jelentősebb kivándorlás miatt az eltartói réteg egyre vékonyodik.) Míg 2019-ben egy nyugdíjasra még három adófizető jut, ez az arány 2046-ra 1:2-re módosul. Így az állam két módon tudja a nyugdíjrendszer kiadásait visszafogni: emeli a nyugdíjkorhatárt és csökkenti a kiadásokat. A nyugdíjkorhatár emelését már a Bajnai-kormány megkezdte, amihez a 2010 utáni Orbán-kormányok sem nyúltak hozzá, sőt a nyugdíjszámítási szabályok miatt még tovább is szigorítottak azon. Ennek ellenére a mai magyar nyugdíjrendszer – jelen körülmények között – valóban csak 2040-ig lesz fenntartható a járulékbevételekből. Ezt követően a nyugdíjak kifizetése egyre nagyobb terhet ró az államra, és plusz adóbevételeket kell majd erre a célra átcsoportosítania. Hacsak nem áll be egy olyan termelékenységi, versenyképességi fordulat a magyar gazdaságban, amely jelentősen megnöveli a nemzeti jövedelmet – probléma viszont, hogy egy ilyen fordulatnak ma még a csíráit sem lehet látni.
2018.12.17 09:20