Kardcsörtetés a vámhatáron

Kína már a 2016-os elnökválasztási kampányban Donald Trump célkeresztjébe került tisztességtelennek tartott kereskedelmi praktikái miatt – illegális exporttámogatás, dömping, zárt belső piac, technológialopás stb. –, amelyek miatt az USA-nak eget verő árudeficitje halmozódott fel a kétoldalú forgalomban. Trump az amerikai feldolgozóipari állások millióinak elvesztését varrta Kína, Amerika „megerőszakolója” nyakába. Kína négyszer annyi árut exportál Amerikába, mint amennyit onnan importál. Ez ma a világkereskedelem legnagyobb aránytalansága. Trump elnökként a keleti „gazdasági ragadozó” megszelídítését ígérte.

Az elnök komolyan veszi választási ígéreteit. Az idén már négy hullámban fenyegette meg Kínát magas büntető vámok kivetésével. A már életbe lépett pótvámok (napelemekre, acélra és alumíniumra) azonban csak három milliárd dollár értékű kínai importra vonatkoznak. Válaszként Peking ugyanekkora volumenű amerikai importra rótt ki ellenvámokat. Így az új vámokkal oda-vissza sújtott termékek a kétoldalú áruforgalom csupán egy százalékát teszik ki. Tehát még nem a valóság háborús, hanem a légkör. Washingonban hónapokig is eltarthat a már belengetett – 150 milliárd dollárra rúgó – vámfenyegetések jogilag hatályos bevezetése. Közben tárgyalni is lehet a totális, mindkét felet nagyban károsító vámháború megelőzése érdekében.

Annál is inkább, mivel Amerikában – a magasabb vámfalakból előnyt élvező egyes iparcégeken kívül – kevesen támogatják a modern kereskedelempolitikában elavultnak tekintett vámokat, amelyeket végső soron az amerikai lakosság fizet meg a magasabb fogyasztói árakban. Miközben Trump elnök az idei masszív adóvágással – a reáljövedelmek növelésével – fel akarja pörgetni a gazdaságot. Ráadásul Kína roppantul kemény dió. Amerikát a kölcsönös kereskedelmi és pénzügyi függőség szövevényes rendszere köti össze az ázsiai országgal. Trump megfélemlítésre alapozott mentalitása ebben a helyzetben nem nagyon működik, mivel Kína hatásosan tud reagálni a támadó lépésekre. Peking nem is rejti véka alá, hogy szemet szemért alapon fog válaszolni Washington minden egyes protekcionista húzására. Közben azért jelzi, hogy kész a tárgyalásos rendezésre, sőt bizonyos engedményekre is. Az utóbbiakra maga Hszi Csin-ping elnök utalt nemrég a Boao Fórumon – a kínai Davosban – elmondott feltűnően békülékeny, sőt engedékenynek tűnő beszédében. Washingtonnak azonban már elege van Peking kereskedelmi ígéreteiből, valódi cselekvést vár.

Akkor mégis mi magyarázza a kilátástalan vámháborúval való trumpi kardcsörtetést? A választ Trumpnak az ingatlanpiacon ráragadt erőszakos üzleti filozófiája adja: a fenyegetésre, megfélemlítésre, a maximális engedmények kicsikarására irányuló, kezdő alkupozíció kialakítása, amely a tárgyalások során módosulhat. De Washingtonból követve az eseményeket, véleményem szerint a vámháborús alkujáték valójában két másik célt szolgál.

A kínai importpiac régóta követelt liberalizálása mellett az egyik új cél az önkéntes exportkorlátozás (angol betűszóval: VER) Kínára való rákényszerítése. A nyolcvanas években Ronald Reagan igen eredményesen alkalmazta ezt a módszert Japán, a világ akkori szuperexportőre ellen, különösen az amerikai piacot elárasztó japán autók visszaszorítására. A hetekkel ezelőtt Dél-Koreával újratárgyalt kétoldalú szabadkereskedelmi egyezménybe is már új elemként került be a VER: a 25 százalékos amerikai vámtól való mentesség fejében Szöul vállalta az USA-ba irányuló acélkivitelének 30 százalékos csökkentését. A VER egyik nagy előnye, hogy – a büntető vámokkal és az importkvótákkal ellentétben – nem ütközik nemzetközi kereskedelmi jogba. Trump máris megszellőztette, hogy a kínai kormánytól olyan program kidolgozását várja, amely egy éven belül 100 milliárd dollárral (a tavalyi mérlegdeficit harmadával) mérsékelné a kereskedelmi hiányt. A nagyobb gazdasági veszteséggel fenyegető vámháború megelőzése érdekében Peking feltehetően hajlandó lesz tárgyalni a VER-ről. Kizárt azonban, hogy beadja a derekát, és létrejön a Trump által követelt gyors és irreálisan nagymértékű exportcsökkentés. A fokozatosság elve lehet a kompromisszum kulcsa. Ma nagyon úgy tűnik, hogy reálisan a VER-en keresztül vezet az út az átmeneti kereskedelmi békéhez.

A vámháborúval való zsarolás másik célja a masszív, Washington által tisztességtelennek, sőt illegálisnak tartott kínai technológiatranszfer megregulázása. Amerika azzal vádolja Pekinget, hogy a kínai piacra való bejutás feltételeként az ott működő amerikai cégeket technológiaátadásra kényszerítik közös vállalatok formájában. Közben kínai technológiai vállalatok és állami befektető társaságok sorozatban vásárolják fel a Szilícium-völgy csúcstechnológiai cégeit, gyakran úgy, hogy – a biztos akvizíció érdekében – hajlandók a tényleges piaci értéknél jóval magasabb árat fizetni a kinézett amerikai vállalkozásokért. Emellett kiterjedt az amerikai szellemi termékek, ipari titkok jogtalan eltulajdonítása a kibertérben. A fentiek miatt – valamint a csúcstechnológiák katonai vonatkozásai következtében – a Trump-kormány tavaly decemberben a nemzetbiztonsági kockázat szintjére emelte a két ország közötti kereskedelmi és beruházási együttműködést. Azóta Washington fogásokat próbál találni Kínán. Ezek közé tartozik a magas büntető vámok kilátásba helyezése a Kínából érkező csúcstechnika-import széles körére (számítógépek, repülőgépalkatrészek stb.). A Fehér Ház határozott gyakorlati lépéseket vár Pekingtől a szabálytalan technológiaszerzések megfékezésére és a szellemi tulajdon védelmére. Nem kis elvárás ez attól az országtól, amely a „Made in China 2025” elnevezésű, központilag koordinált és támogatott programja keretében rövid időn belül világvezető akar lenni a jövő gazdaságát meghatározó csúcstechnológiák széles skáláján.

Ahogy Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter mondta a napokban: „Még a fegyveres háborúk is tárgyalással érnek véget“. Remélhetőleg ez a vámháború is, amelyik igazából még el sem kezdődött. Bár az első lövések már eldördültek.

Szerző
Dobozi István

Trükközik a Facebook

Publikálás dátuma
2018.04.20. 07:40
Fotó: AFP/Gabriel Bouys

Az Európai Unió május 25-én életbe lépő új általános adatvédelmi rendelete (GDPR) a Facebook csaknem 1,9 milliárd felhasználóját érintené, de a Reuters információi szerint a cég azon ügyködik, hogy közülük másfél milliárd embert kijátsszon a szigorúbb adatkezelést sürgető szabályozás alól - írja a qubit.hu.

Az Egyesült Államok és Kanada facebookozóit kivéve ugyanis jelenleg minden más felhasználóra a cég írországi bázisán érvényben lévő szerződési feltételek vonatkoznak. A Facebook kedden erősítette meg a hírügynökségnek, hogy terveik szerint májustól csak az európai felhasználóikat érintenék az írországi előírások, így az Afrikában, Ázsiában, Ausztráliában és Latin-Amerikában élő mintegy 1,52 milliárd facebookozóra nem vonatkoznának a szigorított európai szabályok.

A GDPR azért jelent óriási fenyegetést a Facebook számára, mert az adatvédelemmel mindig is hadilábon álló, a legalább 87 millió embert érintő Cambridge Analytica-botrány óta kereszttűzben lévő cég az új szabályozás szerint büntethető lenne abban az esetben, ha a felhasználókról a tudtuk nélkül gyűjt adatokat.

Új irányelvek
Az új irányelvek szerint a Facebook-felhasználók a reklámokról, a harmadik féltől érkező információkról, politikai, vallási nézeteik és családi állapotuk megosztásáról dönthetnek majd. Emellett arra kérik a közösségi oldal tagjait, hogy nyilatkozzanak arról: kívánják-e használni az arcfelismerő technológiát. Ez lehetővé teszi, hogy értesítsék a felhasználókat, ha valaki felhatalmazás nélkül képet tesz közzé róluk.

Szerző

Szabadulnának az angolok a bevándorlóktól

A 61 éves Paulette Wilson 10 éves volt, amikor Jamaicából az édesanyjával az Egyesült Királyságba költözött. Itt nőtt fel és dolgozott egész életében. Szakácsként a brit parlament alsóházában főzött a képviselőknek. 34 éven át rendesen fizetett adót, és hozzájárult a gazdasághoz.

Mivel érkezésekor Jamaica még brit gyarmat volt – később pedig a Nemzetközösség tagja –, sosem kérvényezett magának brit útlevelet, s más papírja sincs, ami bizonyítaná, hogy legálisan tartózkodik az országban. Néhány hónapja illegális bevándorlónak minősítették, és megfenyegették, hogy visszatoloncolják Jamaicába, ahol már 50 éve nem járt és ahol nincs élő rokona. Végül egy az ügyét figyelemmel kísérő parlamenti képviselő közbenjárására – és a The Guardian brit napilap generálta publicitás miatt – az utolsó pillanatban visszavonták a kitoloncolást. Azóta megkapta a papírjait, és 2024-ig legálisan tartózkodhat az országban.

Wilson esete nem egyedi, ő is egyike az ún. Windrush-generációnak. Ők azok a volt gyarmatokról – főleg a karibi térségből – 1948 és 1971 között érkezett állampolgárok, akiket a második világháború nyomán fellépő munkaerőhiány miatt abban az időben tárt karokkal fogadtak. A név arra a hajóra utal, amely 1948. június 22-én Essexbe érkezett, egyebek között jamaicai, trinidadi munkásokkal, valamint gyermekeikkel a fedélzetén.

Nem tudni, hogy hány tagja van a Windrush-generációnak, becslések szerint sok ezren lehetnek, sokukból kétkezi munkások, ápolók, sofőrök lettek, egyesek politikai pályára léptek. Hiába kérvényezhették a letelepedési engedélyt, a belügyminisztérium nem archiválta ezeket, sőt, az ezt igazoló dokumentumokat sem adta ki akkoriban. Így igen nehéz bizonyítani az érintetteknek, hogy valaha legalizálták a státusukat. Egyedül az országba való megérkezéskor, a határőrségtől kapott dokumentumok segíthették volna azonosításukat, ám ezeket a belügyminisztérium 2010-ben megsemmisítette.

A közelmúltig többnyire nyugalomban éltek, egy ideje azonban sorra kapják a hivatalos leveleket, miszerint a megfelelő dokumentáció hiányában illegálisan tartózkodnak az országban. Az ügy olyan botrányt kavart, hogy Theresa May brit kormányfő a napokban kénytelen volt elnézést kérni az érintett karibi országok vezetőitől – emlékeztet a BBC. „Egyetlen olyan embert sem kényszerítünk távozásra, akinek joga van itt lenni” – igyekezett megnyugtatni az érintetteket May szóvivője.

Szerző