Párviadal életre, halálra

Publikálás dátuma
2018.04.21 07:46
FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Fotó: /
Daniel Kehlmann Szenteste című drámája igencsak az elevenünkbe vág. Napjaink rettegett jelenségéről a terrorról szól. A szerző az elkövető és az üldöző nézőpontját ütközteti.

A Szenteste alcíme: „Darab két színészre, És egy órára.” Daniel Kehlmann új drámáját a februári bécsi ősbemutatót követően München után Budapesten a Hatszín Teátrum tűzte műsorára. A színpad közepén a falon valóban ott van egy óra és tényleg hamar kiderül, hogy minden ekörül forog. Kehlmannt a Délidő című film ihlette, ahol szintén kulcsszerepe van az idővel való versenyfutásnak. Az idő és a terror. Ez a két főmotívum a drámában és a kettő viszonya. Khelmann egyrészt a pszichokrimi felől közelítette meg a témát, másrészt fordulatos filozófiai párviadallá tette egy nő és egy férfi párbeszédét.

Szenteste. Szól az elbűvölő karácsonyi dal, a nézőt rögtön megérinti az ünnepi hangulat, de a meghittségből ennyi jut. Egy nőt elfog a rendőrség, éppen szenteste és másfél órával éjfél előtt kezdődik a kihallgatása. Azzal vádolják, hogy egy időzített bombát helyezett el valahol, ami épp szenteste éjfélkor robban majd fel. Napjaink szörnyű jelensége, a terror több drámaírót megihletett, a Katona József Színházban is játszanak hasonló témájú kortárs darabot.

Kehlmann drámája két szereplős. A kihallgató, egy középkorú férfi és a gyanúsított, egy vonzó, csinos filozófusnő szellemi összecsapása. A szerzőnek jó érzékkel végig sikerül fenntartani a feszültséget, sőt képes csúcsra járatni, konkrétan éjfélre. A drámában megjelenik az az őrjítő abszurditás, hogy a terror ellen alapvetően tehetetlenek vagyunk. Miközben államok építenek ki különböző elhárító apparátusokat pénzt és időt nem kímélve, feljogosítva érezve magukat, hogy mindent és mindenkit ellenőrizzenek átlépve a magánélet intimitásán és a személyiségi jogokon, mégis kivédhetetlen, hogy egy bomba végül felrobbanjon a merénylővel együtt. Ez rendkívül kegyetlenül hangzik, ám egyelőre a napi hírek nem cáfolják, sőt. E dilemma mélyére megy Kehlmann. Két olyan figurát teremtve, nem ítélkezve, akiknek párbaján keresztül közelebb kerülünk ahhoz, hogy nem egyszerűen győztesekről és vesztesekről van szó.

A fiatal rendező, Szilágyi Bálint, aki a magyar fordítást is jegyzi, profin lebonyolítja az előadást, és mivel a szerző nyitva hagyja a történet befejezését, merész megoldással áll elő. De nem szeretném lelőni, inkább a két színészről essék szó. Petrik Andrea a filozófusnő szerepében telitalálat. Okos, intellektuális fölényét kihasználva gyors és céltudatos, emellett igazi érzéki, szenvedélyes, a fájdalmait, gyengeségeit vállaló nő. Rába Roland kihallgatóként pedig ha kell brutális, gátlástalan, közben kisebbségi érzéseit nehezen tudja kezelni. Hiába sebez, és fitogtatja a hatalmát, ő is védtelen. Mindez vérre menő verbális csörtéjükből derül ki. Közben pedig elérkezünk az éjfélhez, megszólal újra a karácsonyi dal. A szentestének vége. De nem csak annak.

Daniel Kehlmann Szenteste
Rendező: Szilágyi Bálint
Hatszín Teátrum

Április 22-én a világhírű német író lesz a Hatszín Teátrum vendége. Közönségtalálkozón válaszol a nézők kérdéseire Lengyel Anna műfordító, dramaturg moderálásával. A beszélgetést követően dedikálja könyveit a színház előcsarnokában. A darab magyar fordítása a Jelenkor című folyóirat áprilisi számában jelent meg.

Szerző
2018.04.21 07:46

Ti rabjai a földnek - megjelent Aranyossi Magda emlékirata

Publikálás dátuma
2018.12.15 12:30
Aranyossi Magda és Pál 1956 környékén Leányfalun
Fotó: /
Szembefordult osztályával, az úri Magyarországgal, lázadva a társadalmi igazságtalanság ellen: megjelent Aranyossi Magda emlékirata.
A cím, amit a kiadó választott, lírai, rezignált, melankolikus. Visszafogott nosztalgiát sejtet, diszkrét naftalinszagot áraszt, „ódon ritkaságok” hangulatát idézi. Ezt még fokozza a csupa báj és kellem borító is.
S mindezzel alaposan megtéveszti leendő olvasóját.
Mert a szerző lebilincselően izgalmas emlékirata mindennek éppen az ellenkezője. Határozott választások, kemény döntések, súlyos kockázatvállalások mozgatják ugyanis Aranyossi Magda életét. Férje oldalán fiatalon csatlakozik a kommunista mozgalomhoz. A Tanácsköztársaság bukása után együtt emigrálnak (itthon a fehérterror az életüket fenyegette), érvényes útiokmányok nélkül élnek Ausztriában, Olaszországban, Svédországban, Németországban és Franciaországban. mindenhol részt vesznek a hol fél-, hol illegális mozgalmi munkában. Majd a második világháború idején kalandos úton visszatérnek Magyarországra, s az antifasiszta ellenállás harcosai lesznek.
A szerző felnőtt életének jelentős része tehát permanens létbizonytalanságban, a teljes ideiglenesség állapotában, majd állandó életveszélyben telt. S mégis: az emlékezés egészét valami derű hatja át – az eszme vezérelte, értelmes cselekvés bizonyossága. Mert Aranyossi Magda tudatosan fordult szembe osztályával, az úri Magyarországgal, a szörnyű társadalmi igazságtalanságokkal, s legjobb meggyőződése szerint választotta a kommunisták által kínált megoldást. Reprezentatív típusba tartozik ezzel, példának Lukács Györgyöt vagy Déry Tibort említhetjük.
 
Az emlékirat másik hőse – természetesen és méltán – a férj, a szellemi és harcostárs: Aranyossi Pál, aki szintén megtagadta a kiváltságosok világát, aki megannyi nyelven beszélt akcentus nélkül, aki nyomdakészen fogalmazott, aki – valami lenyűgöző könnyedséggel, eleganciával – a legveszélyesebb helyzetekben is feltalálta magát. A kommunista mozgalom kicsit csodabogár européer értelmiségije: lapokat szerkeszt, fordít, fedőállásokban dolgozik, röpcédulákat gyárt. A szerző leánykori neve: Nádas Magda. Korunk egyik legnagyobb írójának, Nádas Péternek a nagynénje. Az unokaöcs széljegyzetekkel egészíti ki a memoárt, ezek sosem tolakodóak, leginkább kiegészítik egy-egy emlék tényeit, helyenként vitatnak is egy-egy megállapítást, amitől csak izgalmasabb, gazdagabb lesz az eredeti mű. (Nádas Péter a Világló részletek című gigantikus alkotásában magától értetődően kulcsszerepet szán legendás nagynénjének.) A kötetet a szerző válogatott levelezése, családi fotógyűjtemény teszi teljessé, a szerkesztés Nagy Boglárka munkája.
A felszabadulással záruló memoár tehát egy mindvégig hithű kommunista életének meghatározó szakaszát tárja elénk (lapjain egyébként megelevenedik a nyugati emigráció szinte teljes munkásmozgalmi Pantheonja). Ma visszatekintve, tudom, sokan legyintenek: illúziókergetés, önbecsapás az egész, idejétmúlt ügy.
Ne siessünk ezzel a legyintéssel!

Mert a társadalmi igazságtalanság elleni lázadás egyáltalán nem anakronizmus. Miként a kiszolgáltatottakkal, a kisemmizettekkel, a lent világával vállalt szolidaritás vagy az antifasiszta ellenállás sem. Az egyenlőség – nem konjunktúra kérdése. Márpedig Aranyossi Magda emlékiratában ezek a vezérlő, sorsformáló eszmények. S aki ezekre tette fel az életét, az történelmi léptékben nem válhat megcsalatottá.

Info

Aranyossi Magda: Én régi, elsüllyedt világom – Nádas Péter széljegyzeteivel Jelenkor, 2018

Témák
irodalom
2018.12.15 12:30
Frissítve: 2018.12.15 12:30

A szolgálólány meséjének írója megelégelte, hogy Trumpék vegzálják az újságírókat

Publikálás dátuma
2018.12.15 09:30
Margaret Atwood
Fotó: AFP/ ANGELA WEISS
A nyolcvanéves kanadai írónő, Margaret Atwood arra szólította fel a különböző nemzetek íróit, köztük a magyarokat is, hogy saját hazájukban ne engedjék csorbulni a sajtószabadságot.
Az elmúlt évek Nobel-díj várományosa, Margaret Atwood egyre gyakrabban hallatja hangját közéleti ügyekben, legutóbb a #metoo-ügyek kapcsán nyilatkozott. A szolgálólány meséje című világsiker szerzője szerint a szexuális zaklatásokat nyilvánosan tárgyaló #metoo-akciók a hibás jogrendszerből adódnak. Mivel a szexuális zaklatási ügyek áldozatai a legtöbb esetben nem kapnak segítséget az intézményektől, ezért az internethez, a teljes nyilvánossághoz kezdtek fordulni. Ez nagyon hatékony eszköz ugyan, de mivel kilóg a jog által szabályozott térből, ezért Atwood szerint még komolyabb problémákhoz vezethet. „Ha túllépünk a jogrendszeren, mert nem hatékony, akkor mi jön helyette? Kinél lesz a hatalom? A szélsőségesek nyernek, és az ideológiájukból vallás lesz, és aki nem követi, azt eretneknek tartják. A regényírók különösen gyanúsak ilyenkor, mert emberekről írnak, és az emberek morálisan bizonytalanok. Az ideológiák célja pedig, hogy eltöröljék a bizonytalanságot.” Atwood szerint a demokrácia visszaszorulásával hasonló belső logika vezet a szólás- és sajtószabadság csorbulásához illetve szándékos csorbításához is. Az írók nemzetközi szervezetének, a Nemzetközi PEN Clubnak jelenlegi alelnökeként levélben fordult a napokban kollégáihoz, hogy felhívja figyelmüket a meggyilkolt vagy kivégzett újságírók életére. „Világszerte nő az erőszakkal elhallgattatott újságírók száma, ezért kerültek ők a Times magazin címlapjára, mint 2018 legfontosabb tanúi.” Atwood szerint semmi értelme azt hajtogatni, hogy „ez nálunk nem történhet meg”, hiszen a jelenség egyre szerteágazóbb, a Trump-adminisztráció listázza, le- és kihallgatja a médiában dolgozókat, és naponta akadályozza a munkájukat, ellehetetlenítve az igazsághoz és az információhoz hozzáférés alkotmányos jogát. Az író egyúttal felhívja a figyelmet a legújabb veszélyre is, a sajtóba vetett bizalmat szétziláló, központilag irányított hazugságok és álhírek (fake news) szaporodására. Atwood szerint ez éppen a demokráciadeficites országokra a legjellemzőbb. Nagyjából ezzel egy időben jelent meg a világsajtóban Michel Houellebecq francia író cikke, melyben leszögezi, hogy az amerikaiak ma már egészen biztosan nem adnák életüket a sajtószabadságért, és ez szerinte szorosan összefügg a jelenlegi vezetés módszereivel. Az író azt állítja, hogy eddig nem ismert Donald Trumpnál jobb amerikai elnököt.
Szerző
2018.12.15 09:30
Frissítve: 2018.12.15 09:30