RTL;

2018-04-23 10:05:00

Itt élünk - Penész, kosz a gyermekkórház mosdójában

Leszakadt plafon alatt, penészes mosdóban kell a gyerekeiket pisiltetniük a laborba leadandó mintához a szülőknek a budai gyermekkórházban.

Vizsgálatra érkezett az a szülő, aki döbbenten tapasztalta, hogy a budai gyermekkórházban penészes, málló plafonú, leszakadt mennyezetű, koszos zuhanyzóban kell a gyereket a laborba leadandó mintához pisiltetnie – adta hírül az RTL-Klub híradója vasárnap este. A riportból kiderül az is, hogy a kórházban uralkodó áldatlan állapotokról a szülő fotókat készített, amelyeket feltett a közösségi portálra, ezeket rövid időn belül több mint hétezeren osztották meg, és többen is hasonló élményről számoltak be. A RTL-Klub-nak sem az érintett szülő, sem a kórházfenntartó nem nyilatkozott.

Az eset nem egyedi, különösen a fővárosi kórházak épületei leromlottak, elhanyagoltak. A működtetés feltételeiért felelős szakhatóság, az ÁNTSZ pedig nem lép semmit. Pontosabban a hivatal 2015-ben maga is vizsgálta a hazai kórházakban, az ellátás körülményeit. 

Ebben megállapították, hogy a fekvőbeteg-ellátó osztályok kétharmada nem felel meg a minimális feltételeknek sem. A száz vizsgált szolgáltató közül huszonkettő – összesen 149 szakmában – nem tudta biztosítani sem a közegészségügyi, sem a szakmai feltételeket. Azaz ennyi helyen nem volt megfelelő kézmosási, fertőtlenítési lehetőség az orvosoknak, vagy hiá­nyzott az ellátáshoz szükséges megfelelő eszközök. A szakhatóság adatai szerint már akkor a kórházak több mint 70 százalékában nem volt kellő számú szakorvos, illetve szakdolgozó. Az ellátásra alkalmatlan helyekből azóta csak több lehet.

Az elmúlt nyolc évben mintegy 500 milliárd forint uniós forrásból újították fel a hazai kórházakat, ám az összegből a meglévő épületek 30-40 százalékát sikerült a kor színvonalának megfelelő állapotba hozni. Pedig ezt pénzt a vidéki intézmények megújítására költötték, a fővárosban évtizedek óta nem átfogó rekonstrukció. A fővárosi kórházak leromlott állapotáról időről-időre beszámol a sajtó, megoldást várhatóan az ciklus végén bejelentett 700 milliárdos úgynevezett Egészséges Budapest Program jelenthet. A kormány e program keretében újítaná meg az épületeket és koncentrálná az ellátásokat.