Patyi: egyetlen szavazókörben sem lesz újraszámlálás

Publikálás dátuma
2018.04.23 11:28
Illusztráció: Tóth Gergő
Fotó: /
Nincsenek tényeken alapuló bizonyítékok - nyilatkozta Patyi András, az NVB elnöke -, így egyetlen szavazókörben sem rendelte el a szavazatok újraszámolását.

A benyújtott fellebbezések alapján a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egyetlen választókerületben sem rendelte el a szavazatok újraszámlálását - közölte az NVB elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán, írja az Euronews. Patyi András azt mondta, az újraszámlálás elrendeléséhez tényeken alapuló bizonyítékra vagy "magas szintű valószínűsítésre alapot adó körülmények" bemutatására van szükség.

A testülethez mintegy 180 fellebbezés érkezett be, közölte. Az NVB elnöke szerint azért ilyen sok, mert lényegében minden választókerületi eredményt, ahol nem az ellenzék nyert, megtámadtak. Ezzel Patyi azokra az észrevételekre utal, kissé szemérmesen, hogy például több szavazókörben csak a Fidesz listája kapott érvényes szavazatot - annak ellenére, hogy van, aki biztosan állítja, nem a Fideszre ikszelt. Összesen 746 szavazókörben feltűnően magas, akár 20-30 százalék is volt az érvénytelen szavazatok száma, míg ez az arány máskor 1 százalék körül mozog. És a kamupártokhoz is átvándorolt itt-ott néhány száz szavazat az ellenzéktől.

Patyi András hozzátette, sokan kifogásolták azt is, hogy a szavazás napján meggyengült az NVB honlapja. Patyi hangsúlyozta, ez nem befolyásolta a szavazás eredményét, hiszen nem az oldal az eredmények forrása, hanem a források alapján kerülnek fel az eredmények a honlapra.

Szerző
2018.04.23 11:28

Cáfolja a kormány érvelését gender-ügyben a CEU rektorhelyettese

Publikálás dátuma
2018.08.14 10:45

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
A tavaly végzett felmérésük eredményét ismertette a Facebook-oldalán Fodor Éva.
„Karrier lehetőségek társadalmi nemek tudománya diplomával” – címmel tett közzé egy bejegyzést a Facebook-oldalán Fodor Éva, a CEU rektorhelyettese – szúrta ki a hvg.hu. Fodor Éva a posztban kiemelte: a CEU „Társadalmi Nemek Tudománya” tanszéke elvégzése után a hallgatók előtt számos álláslehetőség áll, a tanszéken szerzett analitikus, kommunikációs és probléma megoldó képességüket sokfelé kamatoztathatják. Hozzátette, hogy a megszerzett tudásra igényt tartanak nemzetközi nagyvállalatok, melyek szem előtt tartják a diverzitás „gender mainstreaming” kérdését, alapítványok és államigazgatási szervek, melyek EU-s vagy más követelményeknek igyekeznek megfelelni.  Mint írta, a legtöbb diák továbbtanul, hiszen az interdiszciplináris „gender studies” sokféle Ph.D. szak elvégzésére felkészít. A tavalyi esztendőben végzett felmérésük 398 volt diák adataira alapul.  
„Volt diákjaink 42%-a oktatási-kutatási területen dolgozik. Itt elsősorban PhD hallgatókról, illetve későbbi tanárokról, kutatókról van szó. Végzett MA-s diákjaink tanulnak például a Princetoni egyetemen, Berlinben, New York-ban, Oxford-ban, de Ljubljanában, Prágában vagy Tallinban is. Diákjaink több mint 22%-a nagyvállalatoknál helyezkedik el a magánszférában. Ezek közül néhány munkáltató példaként: Air France KLM, Citibank, IBM, KPMG, Media Plot, The Coca-Cola Company, Genesis Healthcare, Argyll Business Centers, stb.”
– hangsúlyozta a rektorhelyettes.
Nemrég derült ki, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy napot adott az ELTE és a Central European University (CEU) vezetésének arra, hogy – augusztusban – véleményezzék a legújabb rendelet-tervezetüket, amely a társadalmi nemek (ismertebb nevén: gender) képzés megszüntetéséről szól. Az ügyben megszólalt Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes: az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy mivel „senki nem akar genderológust foglalkoztatni”, nincs szükség a szakra, ráadásul a „társadalmi nem” fogalma szerinte „éppen olyan képtelenség, mintha valaki „társadalmi korról” beszélne és „szabad akaratából eldöntené, hogy most öt éves”, kilencven éves korában. A hvg.hu kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban közölte: a „társadalmi nemek tanulmánya” mesterszakon végzettek iránti igény a magyar munkaerőpiacon nem mutatható ki, a szak gazdasági szempontból nem racionális, „így joggal feltételezhetjük, hogy nem a munkaerőpiac igényeire reagálva hozták létre, és nem azért, hogy gyorsan és közvetlenül hasznosítható tudást kapjanak a hallgatók”.
2018.08.14 10:45
Frissítve: 2018.08.14 11:10

A Magyar Rektori Konferencia sem támogatja a genderszak betiltását

Publikálás dátuma
2018.08.14 08:31
Az ELTE lágymányosi campusa, mely a Társadalomtudományi Karnak is otthont ad
Fotó: / Németh András Péter
Elküldték az Emmi-nek az előterjesztéssel kapcsolatos véleményüket, a kormányzati döntésig további nyilatkozatot nem tesznek.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) nem támogatja, hogy a két érintett egyetemen, a CEU-n és az ELTE-n előzetes szakmai egyeztetések nélkül megszűnjön a „genderképzésként” ismert társadalmi nemek tanulmánya mesterszak – derül ki a testület 168 órának küldött közleményéből.
„A Magyar Rektori Konferencia a rendelkezésre álló rövid határidőn belül elküldte az előterjesztéssel kapcsolatos véleményét az Emmi részére. A elküldött véleményben az MRK nem támogatta a társadalmi nemek tanulmánya szak előzetes szakmai egyeztetések nélküli törlését a mesterképzési szakok jegyzékéből. Az MRK a kormányzati döntésig az üggyel kapcsolatos további nyilatkozatot nem tesz”
– írta az MRK. Nemrég derült ki, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy napot adott az ELTE és a Central European University (CEU) vezetésének arra, hogy – augusztusban – véleményezzék a legújabb rendelet-tervezetüket, amely a társadalmi nemek (ismertebb nevén: gender) képzés megszüntetéséről szól.   Az ELTE úgy véli, a szak rendeleti úton történő megszüntetése minden előzetes vizsgálat, konzultáció nélkül alaptörvény ellenes lehet, az egyetem szakmailag indokolatlannak tartja a szak megszüntetését. A CEU már korábban jelezte, hogy elkötelezettek a tanszabadság mellett, és elutasítják az oktatás tartalmát érintő mindennemű cenzúrát. A kutatók szerint „talán a közös fellépésre lenne szükség” – az erről szóló cikkünket itt találja. Megszólalt ugyanakkor Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes is, ő az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy mivel „senki nem akar genderológust foglalkoztatni”, nincs szükség a szakra, ráadásul a „társadalmi nem” fogalma szerinte „éppen olyan képtelenség, mintha valaki „társadalmi korról” beszélne és „szabad akaratából eldöntené, hogy most öt éves”, kilencven éves korában. 
2018.08.14 08:31
Frissítve: 2018.08.14 08:31