Egy régi-új történet

Húsz éve, 1998 őszén sajtóértekezletet tartottam a JATE-n, hogy bemutassam az ország egyetlen gazdaságpszichológiai tanszékének terveit. Első hónapjait taposta ekkor az első Orbán-kormány, amelynek a gazdasági miniszterével, Chikán Attilával korábban, amikor még csak mezei egyetemi tanár volt, kialakítottuk azt a szokást, hogy meghívtuk egymást olyan rendezvényeinkre, amelyekről úgy véltük, hogy a másikat érdekelheti. Most is meghívtam őt, de egyáltalán nem lepett meg, hogy ezúttal, amint gondoltam, nem volt ideje eljönni.

A sajtókonferencia végén kettőnknek egy közös barátjával együtt távoztunk, aki is megkérdezte, tudom-e, miért nem jött el Chikán Attila. Mondtam iménti hipotézisemet, de barátunk válasza másfelé terelte a történetet: "Nem erről van szó, hanem a szocialista identitásodról." Szelíden kijavítva kérdeztem: "Miért, mi a baj a szociális identitásommal?" De itt aztán ő javított ki engem, s hangsúlyt adva megismételte: "…a szocialista identitásoddal". Megtudtam tőle, hogy Orbán kiadta az ukázt: "Nem elegyedünk a másfélékkel".

Ekkor már dolgoztam egy "Identitásgazdaságtan" című könyvön, amelynek a fele arról szól majd, hogy nem úgy működnek a dolgok, hogy különböző táborokba tartozunk, s ezért aztán különböző embargókat találunk ki egymás ellen, hanem a bármilyen ürüggyel vagy akár ürügy nélkül kitalált embargók hozzák létre a különböző táborokat, amelyekből aztán a civilizált világba hosszú ideig nincs visszatérés. Ennek tudatában roppant veszélyesnek tartottam akkor a demokráciára, amit Orbán feltalált, úgy gondoltam, sürgősen össze kell hívni újra a Demokratikus Chartát vagy egy hasonlót, hogy együtt megvizsgáljuk, mi adódik abból, hogy a demokráciára a fő veszélyt immáron nem Csurka István jelenti, amint ezt addig hittük. Hanem Orbán Viktor.

Orbán Viktorral addig határozottan rokonszenveztünk, nemcsak a saját párthívei, de a szocialisták közül is sokan. A francia társadalomtudóstól, Alexis de Tocquevilletől tudtuk ugyan, hogy a Nagy Francia Forradalom két alapértéke, az egyenlőség, amelyre mi szocialisták helyeztük a hangsúlyt, és a szabadság, amelyre Orbán Viktorék, a liberálisok, kölcsönösen korlátozzák egymást. De a korlátozást egyáltalán nem tekintettük kizárásnak. Olyannyira nem, hogy nekem például akkoriban volt egy elméletem, amely amellett érvelt, hogy a szabadság-szükséglet az ember alapszükséglete, amely megkülönbözteti őt a darwini állatvilágon belül.

Mondom, 1998-at írtunk ekkor, Orbán Viktorral mézesheteit élte a nemzet, amely igazán nem gondolhatta volna, hogy őt, a nemzetet, perceken belül kettéhasítja majd a politikusi lelemény: „Aki nincs velünk, az ellenünk van”. Nem véletlen, hogy a hajmeresztő marhaságnak látszó ötletemmel enyhén szólva nem volt sikerem.

Most, amikor az akkori történéseknek már a következményével van dolgunk, mindnyájan látjuk, hogy ez a következmény micsoda. És igazán van okunk nosztalgiával gondolni vissza a jó Csurka Pistára, aki egykor még nem listázó seregeket terelgetett.

2018.04.25 08:01

Értünk, ellenünk

Mielőtt a magyar kormány képviselője kiutazott volna a katowicei klímacsúcsra, az állami médiában bejelentették, hogy Magyarország nem csatlakozik az egyszer használatos műanyagtermékek visszaszorítását célzó uniós kezdeményezéshez. Megvédik – úgymond – az embereket, merthogy az eldobós nejlonzacskók eltűnése akár 6-7 forinttal is emelhetné egy zsömle árát. 
Túltéve magunkat hazugságon – ha a zsömlét az otthonról hozott szatyorba rakom, az ingyen van –, meg azon a tényen, hogy a MOL csoport alapanyagbeszállítói pozíciói is kaptak itt egy kis populizmusba csomagolt hatalmi megtámogatást, érdemes a hazai politika nyomorúságai fölé emelkedni egy pillanatra. Végignézni a műanyaghulladékba éppen belefulladó világon (már a csecsemők vérében és a sarki gleccserek vizében is mikroműanyag úszkál), meg a fejünk fölött egyre vastagodó szén-dioxid-köpenyen, amelyet jelentős részben az egyszer használatos tárgyak gyártása közben állítunk elő, és elgondolkodni, hova vezetnek ezek a folytonos megvédések. 
Merthogy Katowicében az amúgy is döcögős klímaharc károsnak mondott mellékhatásaitól is megvédett minket a kormány, azt az előremutató álláspontot képviselve: oldják meg mások. Igaz, miközben az egyik kezével vitézül harcolt értünk (?), a másikkal a másfélszeresére emelte a vállalkozóknak és vállalatoknak eladott villanyáram árát, ami valamivel erőteljesebben befolyásolja majd a zsömle árát, mint a szemetelés jogát továbbra is biztosító zacskók. 
Az élet bonyolult: mióta az áramot is Mészáros és társai árulják, már nem olyan sürgős a rezsicsökkentés – mellesleg a nevezett úr mátrai erőműve egymagában a hazai üvegházgáz-kibocsátás tizedét adja –, a klíma meg majdcsak meglesz valahogy, amíg a Tiborcz-gyerek meg nem erősödik annyira a napelem-ágazatban, hogy a Föld (és az Orbán-család) jövőjére is figyelhessünk végre.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 08:38

Oda sújt, ahova köll

Hagyják pecázni Áder Jánost! Egy szakszervezetnek kéne a legjobban tudnia, hogy mindenkit csak arra szabad foglalkoztatni, amire alkalmas. Áderről például köztudott, hogy a lehűlt vízből tud csukát fogni. Tökéletesen értelmetlen pótcselekvés tehát, hogy Kordás László, a szakszervezeti szövetség elnöke levélben kérlelje a bajszos szaracénunkat, hogy ugyan ne írja már alá a magyar munkásból kizsigerelt jövő rokkantját csináló túlóratörvényt.  
Egyébként meg a tárgyalások ideje elmúlt. Különösen, hogy el sem kezdődött. Lényegében csak annyi történt, hogy a multinacionális nagytőkét kiszolgáló rezsim Kósa Lajosai a BMW szélvédője mögül köptek egy hegyeset, íveset a munkások lába elé. Na lépd át, melós, ha mered!
Nos, a diákok magukra vették a célzást, és átléptek rajta, sőt menetelni, tüntetni indultak a hidegben. És nem félnek könnygáztól, gumibottól, és az sem érdekli őket, ha kereszténygyűlölőnek, tolvajnak, külföldi felforgatónak hazudja őket a megannyi köpködő száj. Azonban egyedül nem tudnak győzni. Ők lehetnek az akarat, de az erő a sok tízezer munkást tömörítő szakszervezeteknél van.  Pont elég, ha a néhány jó munkásember pár kocsival elállja műszakváltáskor a gyár bejáratát. Vagy egyszerűen csak beszüntetik a munkát. Lobogtathatja a konfekcióöltönyhöz szabott fideszes honatya a kiherélt sztrájktörvényét, a paragrafusoktól még nem indul be Herr Jürgen szerelősora. 
És akkor Herr Jürgen esetleg feltelefonálja a parlamenti kitartottjait, hogy langsam spazieren. Talán itt sem kellene kizsarolni a magyar melósból azt, amit odahaza már nem mernek.
És a sok tízezer szakszervezeti munkás elviheti a hírt a vidékre, oda, ahová már csak velejéig hazug köztelevízió és a Fidesz szennysajtója jut el, hogy azok a diákok értük is küzdenek. És hogy a vidék népének nem a messziről jött menekültek, hanem saját népük politikus parazitái ellen kell védekezniük.  És egyáltalán: beszélhetnek igazságról, ott, ahol már csak a hazugság jelenti a valóságot.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 11:08