Előfizetés

Csoportos erőszak: a bíró szerint csak ünnepeltek a fiatal lány támadói

Publikálás dátuma
2018.04.30. 17:04
Az ítélet kihirdetése óta több alkalommal is tízezrek mentek az utcára, hogy tiltakozzanak a döntés ellen. Fotó: Isa Saiz / Crow
Öt, csoportos nemi erőszakkal vádolt férfit csak szexuális visszaélésben talált bűnösnek a bíróság. Az Euronews-nak nyilatkozott a Spanyolországban óriási felháborodást kiváltó ügyben az áldozatot képviselő ügyvéd: egy bíró miatt úszhatták meg a támadók, aki szerint csupán "az ünneplés és az öröm légkörében történt szexuális aktus" történt.

Öt, 26-29 év közötti férfi, köztük egy volt katona és egy volt csendőr, támadt 2016 júliusában a 18 éves lányra Pamplonában bikafuttatásról híres San Fermin fesztivál alatt. A férfiak felvették ahogy levetkőztették a lányt, és az aktust is. Tettükkel kérkedtek, a készített videókat és fotókat megosztották egymással és ismerőseikkel.

Az ügyben múlt hét csütörtökön hozott ítéletet a navarrai bíróság, és az ügyész által kért 22 éves börtönbüntetés helyett 9 évre ítélte a támadókat. A vád csoportos nemi erőszak volt, a bíróság azonban csak szexuális visszaélés bűntettében ítélte a férfiakat bűnösnek.

A vártnál enyhébb ítélet ellen, már aznap is tüntettek, majd országos tiltakozáshullámot váltott ki. Szombaton már több tízezres tömeg vonult fel, többek közt azt skandálva, hogy "ez nem visszaélés, ez erőszak!"

Pénteken Ínigo Méndez de Vigo kormányszóvivő azt mondta, hogy a spanyol kormány felülvizsgálja a szexuális bűncselekmények megkülönböztetését az 1995 óta hatályos büntető törvénykönyvben. Eszerint ugyanis ha nincs fenyegetés vagy fizikai erőszak, akkor nem minősül szexuális visszaélés a bűncselekmény, nem nemi erőszak.

A tárgyaláson a támadók azt állították, minden a nő beleegyezésével történt. A per folyamán a lány egyébként elmondta: a férfiak túlerőben voltak, ő pedig - sokkos állapotban - csak azt akarta, hogy mielőbb vége legyen az egésznek.

Jogi képviselője Carlos Bacaicoa az Euronews-nak azt mondta, hogy az enyhe ítéletért nem a törvény a hibás, hiszen volt bizonyíték a megfélemlítésre. "Az egyik bíró az ez elejétől fogva kimutatta a foga fehérjét, és azt, hogy a felmentő ítélet mellett teszi majd le a voksát" - magyarázta.

"Közismert, hogy mit gondol a szexuális zaklatásokról és visszaélésekről - tette hozzá Bacaicoa. Nem nevesítette az illetőt, de az Euronews szerint Ricardo González bíróról beszélhetett, aki a támadást a "az ünneplés és az öröm légkörében történt szexuális aktusként írta le".

A hatalmas felháborodást kiváltó ügyről úgy vallott, hogy szakmailag "megsemmisítette", méltánytalan módon gyakoroltak rá nyomást, és hamis hírek jelentek meg róla a sajtóban. "Számos olyan dolgot írtak meg, amiket nem mondtam, úgy, hogy félbevágták a mondatom" - magyarázta.

Bacaicoa azt mondta, hogy ügyfele fellebbez az ítélet ellen a navarrai legfelsőbb bíróságnál.

A teljes cikk itt olvasható.

12 napja tart a parlamenti ülősztrájk, és nem látni a végét

Publikálás dátuma
2018.04.30. 16:33
Az ülősztrájkot folytató csoport támogatására múlt héten két alkalommal több száz fős tüntetést szerveztek a szejm épülete előtt
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be hétfőn a vezető lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) a családügyi miniszter és a társadalmi ügyekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettes ellen a súlyos fogyatékossággal élő felnőttek, valamint az őket gondozó szülők egy csoportjának a szejmben 12. napja tartó ülősztrájkja miatt - írja az MTI. A tüntetők a szociális minimum szintjét elérő támogatást kérnek a munkaképteleneknek, és a gyerekek után osztogatott kormányzati juttatás összegét, gyógytornára.

A tüntetők április 18-án foglalták el a lengyel alsóház egyik fő folyosóját. Két követelést fogalmaztak meg, amelyekről a helyszínen személyesen egyeztet velük Andrzej Duda államfő, Mateusz Morawiecki kormányfő, Elzbieta Rafalska családügyi miniszter és Piotr Duda, a Szolidaritás szakszervezet elnöke.

Egyik követelésük az, hogy a teljesen munkaképtelen, 18 évnél idősebb fogyatékosoknak járó szociális támogatást emeljék a jelenleg érvényes szociális minimum szintjére. Ezt a követelést a kormány már múlt csütörtökön teljesítette, az általa elfogadott tervezet értelmében ez az összeg 865 zlotyról (mintegy 62 ezer forint) 1030 zlotyra (mintegy 76,4 ezer forint) emelkedik.

Másik követelésük pedig az, hogy havi 500 zloty (mintegy 37 ezer forint) nagyságú támogatást folyósítsanak a teljesen munkaképtelen, fogyatékkal élő felnőtteknek, főleg gyógytorna céljaira. Az összeg megegyezik a lengyel kormány által tavaly óta minden második és további gyermek után havonta folyósított családtámogatással, amely a fogyatékos gyermekek esetében első gyermek után is jár a 18. életévük betöltéséig, amennyiben a családban az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg az 1200 zlotyt (89 ezer forint).

Pénteken a lengyel kormány olyan tervezetet terjesztett elő, mely álláspontja szerint a helyzet átfogóbb megoldását tenné lehetővé, és havi mintegy 520 zlotys megtakarítást jelentene a fogyatékkal élők családjainak azáltal, hogy ingyen gyógytornát és több térítésmentes egészségügyi eszközt biztosítanának számukra.

A tüntetők azonban elégtelennek tartják ezt a megoldást, és pénzbeni juttatást követelnek. Ezért bejelentették: nem hagyják el a szejm épületét mindaddig, amíg második követelésük nem teljesül. Javasolták a támogatás fokozatos emelését is június elejétől 2020 januárjáig.

A PO a tüntetők követeléseit teljesen jogosnak tartja, és szerinte a kormánypártot, a Jog és Igazságosságot (PiS) politikai felelősség terheli a tiltakozó akcióért. Ezért bizalmatlansági indítványt nyújtott be Elzbieta Rafalska családügyi miniszter és Beata Szydlo társadalomügyi miniszterelnök-helyettes, volt kormányfő ellen.

A kormánypárt szóvivője, Beata Mazurek szerint a bizalmatlansági indítvány célja nem a fogyatékosok helyzetének javítása, hanem politikai botránykeltés.

Az ülősztrájkot folytató csoport támogatására múlt héten két alkalommal több száz fős tüntetést szerveztek a szejm épülete előtt.