Bűnügy-baleset;halálos motoros baleset;Békásmegyer;

Shutterstock fotó

Meghalt egy autóval ütköző motoros Békásmegyeren

Eddig tisztázatlan körülmények között, egy autó és egy motoros összeütközött 2018. május 3-án 11 órakor Budapest III. kerületében, a Madzsar József utca és a Kabar utca kereszteződésében. Az elsődleges információk alapján a motoros a baleset előtt rosszul lett és a gépkocsinak ütközött. A férfi a helyszínen életét veszítette.

A rendőrség a Madzsar József utca a Pünkösdfürdő utca és a Juhász Gyula utca közötti szakaszt a helyszínelés idejére lezárta.

Az elmúlt évtizedekben öt évvel nőtt hazánkban a születéskor várható élettartam, ma a korábbi 69,5 évvel szemben 75 évre számíthat, aki most születik, ez nagyrészt a kardiológia fejlődésének köszönhető. A szakmai és technikai felkészültségünk nyugat-európai szinten van, az infarktus túlélése mégis rosszabb, mint máshol, ennek viszont leginkább sajnos az egészségtudatosság és a tájékozottság hiánya az oka. A Magyar Kardiológusok Társasága szerint a legnagyobb kihívás a betegedukáció, az, hogy időben menjünk orvoshoz és kövessük az utasításait.