Tudomány;Holt-tenger;szöveg;Oren Ableman;

2018-05-05 07:13:00

Ismeretlen Holt-tengeri szöveget találtak

Eddig ismeretlen szövegtöredékeket fedeztek fel a 2000 éves holt-tengeri tekercseken. Egy új képalkotó technológia segítségével tették láthatóvá, az eljárást eredetileg a NASA-nak fejlesztették ki. Oren Ableman, a Jeruzsálemi Egyetem kutatója most infravörös fénnyel szabad szemmel nem látható tinta nyomaira bukkant néhány töredéken.

A Kr.e. 3. és a Kr.u. 1. század között íródott tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, melyeket Kr.u. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől tizenegy barlangban a Júdeai-sivatagban, a Jerikó melletti ősi település, Kumrán közelében. Az első tekercseket 70 éve fedezték fel beduin kecskepásztorok. 1947 és 1956 között összesen 981 szöveget tártak fel. A felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe. A tekercsek jelentős része apró töredékekben maradt fenn, sok töredéket kis mérete és rossz állapota miatt a felfedezés után egyszerűen dobozokba tettek.