Lázár János;Hódmezővásárhely;Márki-Zay Péter;

2018-05-05 12:12:00

Márki-Zay "elfogott" egy levelet

Még a Lázár János vezette Miniszterelnökség sem támogatta azt a módszert, ahogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat intézte a milliárdos értékű hulladékkezelési beszerzést. A tárca helyettes államtitkársága levélben jelezte, hogy nem egy céggel kéne megnyeretni az egész üzletet, a városvezetés azonban nem hallgatott a figyelmeztetésre - írja a 24.hu.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely új polgármestere néhány héttel a hivatalba lépése után fordult a hatóságokhoz egy, az előző városvezetéshez kapcsolódó ügyben: egy olyan cég kapott megbízást kukásautók, járművek és egyéb hulladékkezelési rendszerek leszállítására, amely a korábbi üzleti teljesítménye alapján elvileg teljesen esélytelen volt a megbízás elnyerésére.

A Kupola 2000 Kft. a 2015-es közbeszerzésre más szakcégek kapacitására és referenciáira támaszkodva adta be a 959 millió forintos pályázatát, a másik két „konkurens” pályázó drágábban beárazott ajánlata értékelhetetlen volt. Ez utóbbi cégek nem neveztek meg alvállalkozót, nem igazolták korábbi árbevételeiket, nem csatolták az áruk műszaki leírását, nem csatoltak tanúsítványokat, és nem volt referenciájuk sem. Sőt, a hiánypótlási felszólításra nem is reagáltak, így az önkormányzat mindkét pályázatot érvénytelenítette.

A Kupola 2000-rel szemben induló versenyzőkre azért volt szükség, mert a Miniszterelnökség a közbeszerzéssel kapcsolatban már korábban jelezte, hogy amennyiben a pályázatra kizárólag egy ajánlat érkezik, akkor az olyan súlyos auditkockázatot jelent, hogy az mindenképpen korrekciót von maga után. Magyarán, annyira kilógnak a lóláb, hogy vissza kéne fizetni az uniós pénzt.

Az épp Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője, Lázár János által vezetett minisztériumban első körben emiatt nem is támogatták a beszerzés kiírását abban a formában, ahogy a városvezetése tervezte. A közbeszerzésekért felelős miniszterelnökségi helyettes államtitkár levele szerint ugyanis versenykorlátozólag hat, hogy nem biztosítják a számos különféle jármű és eszköz külön-külön történő pályáztatását, hanem a beszerzés összes tárgyát egy pályázatban hirdették meg.

A polgármester szerint az irányítottnak tűnő közbeszerzési eljárásban 300 millió forint körüli plusz költség keletkezhetett a Kupola 2000 Kft. közbeiktatása miatt, amiből 230 millió az unió és az állam, 70 pedig az önkormányzat kára lehetett.