gázolaj;dízelautó;

2018-05-07 07:22:00

A dízelautó-import miatt is nő a gázolajkereslet

Kiugró mértékben, 6,5 százalékkal bővült a hazai kutak gázolajforgalma az első negyedévben a megelőző év hasonló időszakához képest – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nemrég frissített statisztikái alapján végzett számításainkból. Az igények 735 millió literre rúgtak, ami rekordszint. Az emelkedés mértéke adataink szerint utoljára a 2014-es 13, illetve a rákövetkező esztendő 16 százalékával volt nagyobb a mostaninál.

A közlekedők benzin iránti kereslete ugyanakkor 4,3 százalékos emelkedéssel – az elmúlt év alig egy százalékát leszámítva – az utóbbi öt év legalacsonyabb értéke. A 408 millió literes első negyedéves érték továbbra se túl acélos: az alig haladja meg az azt megelőző kilenc év átlagát.

A hazai üzemanyag-töltőállomások összesített negyedéves üzemanyagforgalma 5,7 százalék emelkedést mutat 2017 elejéhez képest.

Míg a gázolajkeresletet elsősorban a fuvarozók, vagyis a gazdaság mozgatja, addig a benzinigények mögött főképp a lakosság áll – vélik szakértők. Továbbra se látszik tehát fordulatot venni az a folyamat, hogy míg a hazai vállalkozások üzemanyag-igénye nő, a lakosságé a válság lecsengése után se nagyon talál magára. A gázolaj iránti hazai keresletet élénkítheti a nyugat-európai dízelbotrány is, mivel az onnan emiatt kiszoruló használt autók jellemzően keletebbre, így nálunk kötnek ki.

A folyamatos áremelkedés-érzet ellenére számításunk szerint az üzemanyagot az első negyedév során közel két százalékkal olcsóbban mérték a hazai kutakon, mint 2017 ugyanezen időszakában.

E85-vég
Ez év márciusában mindössze 620 liter E85-ös bioüzemanyagot tankoltak a hazai kutakon – derül ki a NAV-statisztikából. Ehhez képest az elmúlt tíz év során akadt olyan március – nevesül 2011-ben -, amikor az érték még 2,8 millió literre rúgott. A környezetbarát üzemanyagtípus tehát mára lényegében kivérzettnek tekinthető. Az E85-ös iránti igényeket az Orbán-kabinet adóemelései szüntették meg: a benzinnél kissé rosszabb motorikus tulajdonságú anyagot mára körülbelül egyforma szintű teherrel sújtják. Az E85 helyébe azt kiváltó, hasonlóképp környezetbarát termék nem lépett.