Simonka György;Bod Tamás;

Bod Tamás legyűrte Simonkát

Nem követett el rágalmazást Bod Tamás, az Együtt politikusa, amikor sajtótájékoztatóján Simonka György fideszes országgyűlési képviselő cégének érintettségéről beszélt egy korrupciógyanús ügyben – állapította meg a Gyulai Járásbíróság. A kormánypárti képviselő – aki április 8-án ismét mandátumot szerzett a parlamenti választáson – egyelőre nem fellebbezett, három nap gondolkodási időt kért, így a döntés még nem jogerős.

Az ügy előzménye, hogy Bod Tamás 2016-ban fedezetelvonás gyanúja miatt feljelentést tett a fideszes képviselő ellen. Így derült fény a Simonka résztulajdonában lévő céget is érintő ügyre, miszerint a Magyar Termés TÉSZ Kft.-nél valamint a Paprikakert TÉSZ Kft.-nél a támogatások igénybevételével kapcsolatban visszaéléseket talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága 2014-ben indított költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt. Az eljárás során több személyt is gyanúsítottként hallgattak ki, de Simonkának nem kellett megjelennie a hatóságok előtt, a politikust védi a mentelmi joga. A Magyar Termés TÉSZ Kft. 973 millió forintos kárt okozott az uniós és a magyar költségvetésnek.