"Száműzött" aszteroidát találtak

Egy nemzetközi csillagászcsoport az ESO távcsöveivel vizsgálta az ősi Naprendszer egyik maradványát. A csapat azt találta, hogy a Kuiper-öv 2004 EW95 jelű objektuma egy szénben gazdag aszteroida, a maga nemében az első ilyen égitest, amelyet a Naprendszer külső régióiban azonosítottak. A furcsa objektum valószínűleg a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben alakult ki, majd sok milliárd kilométert megtéve került eredeti helyéről a Kuiper-övbe – olvasható a csillagaszat.hu-n.

A Naprendszer történetének korai időszaka rendkívül viharos volt. Az elméleti modellek szerint a gázóriások szinte lerohanták a Naprendszert, miközben a tartományaiból kis kőzetégitesteket dobtak a Naptól nagy távolságban húzódó pályákra. A modellek ráadásul arra is utalnak, hogy a Kuiper-övben – a Neptunusz pályáján túli hideg régióban – még mindig megtalálható a Naprendszer belső részéből származó kőzetégitestek egy kis része, például a szénben gazdag aszteroidák, az úgynevezett C típusú kisbolygók.

A kutatócsoport most megjelent cikkében a Kuiper-öv C típusú kisbolygóira vonatkozó első megbízható észlelési bizonyítékot szolgáltatva egyben a Naprendszer viharos őstörténetével foglalkozó elméleti modellek komoly alátámasztását is nyújtja. Az ESO VLT távcsőegyüttesének műszereivel végzett mérések után a Queen's University Belfast Tom Seccull által vezetett kis csillagászcsoportja becslést tudott adni a Kuiper-öv 2004 EW95 jelű objektumának összetételére, meghatározva így, hogy egy C típusú kisbolygóról van szó. Ez pedig arra utal, hogy az égitest a Naprendszer belső régióiban alakult ki, majd onnan migrált kifelé.

A 2004 EW95 különös természete először a NASA/ESA Hubble-űrtávcsövével végzett rutinszerű észlelések során tűnt fel Wesley Frasernek, a Queen’s University Belfast csillagászának, aki a mostani felfedezést jegyző csoportnak is tagja. Az aszteroida reflexiós spektruma – az objektum által visszavert fény színképe – különbözött a Kuiper-öv többi, hasonlóan kicsiny égitestjének spektrumától, amelyeket leginkább a jellegtelenség jellemez, így csak minimális információval szolgálnak a kémiai összetételről.

A 2004 EW95 reflexiós színképe egyértelműen különbözik a Naprendszer külső tartományaiban keringő többi objektum spektrumától – magyarázta a cikk vezető szerzője, Seccull. Elég furcsának nézett ki ahhoz, hogy közelebbről is megvizsgáljuk. A spektrográfok érzékenysége lehetővé tette az aszteroida által visszavert fény eddiginél sokkal részletesebb elemzését, és az összetételére vonatkozó pontosabb következtetések levonását.

A 2004 EW95 átmérője 300 kilométer, jelenleg hatalmas távolságban, 4 milliárd kilométerre van a Földtől, óriási kihívás elé állítva a sötét, szénben gazdag felszínéről adatokat gyűjteni szándékozókat. Olyan, mintha a koromsötét éjszakai égbolt előtt húzódó óriási szénhegyet akarnánk észlelni – érzékelteti a probléma nagyságát a cikk egyik társszerzője, a Pontificia Universidad Católica de Chile munkatársa, Thomas Puzia.

Nem elég, hogy a 2004 EW95 mozog, még nagyon halvány is – teszi hozzá Seccull. Kifinomult adatfeldolgozási és elemzési technikákat kellett bevetnünk, hogy a lehető legtöbb adatot kinyerhessük az észlelésekből. Az objektum színképében két jellegzetesség is különösen feltűnő volt, amelyek vasoxidok és filloszilikátok jelenlétére utaltak. Ezeket korábban nem azonosították a KBO-kon, és komoly bizonyítékai annak, hogy a 2004 EW95 a Naprendszer belső tartományaiban jött létre.

Seccull végkövetkeztetése: Mivel a 2004 EW95 jelenleg a Naprendszer külső, jeges tartományában kering, a Naprendszer történetének korai időszakában egy vándorló bolygónak kellett oda vezető pályára kényszerítenie.

Bár korábban is jelentek már meg ’atipikus’ KBO-színképekről szóló cikkek, azok alátámasztottsága meg sem közelítette a mostaniét – fűzte hozzá Olivier Hainaut, az ESO csillagásza, aki egyébként nem tagja a csoportnak. A Kuiper-öv C típusú kisbolygóinak felfedezése a korai Naprendszer dinamikai modelljei helyességének egyik kulcsfontosságú bizonyítéka.