Már nem hibázna az Újpest

Publikálás dátuma
2018.05.09 07:52
Novothny Soma bízik az idény sikeres befejezésében Fotó: Tóth Gergő
Az Újpest gólkirály-jelölt centere, Novothny Soma szerint nagy hiba lenne, ha nem tudnák kivívni a döntőbe jutást a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének mai visszavágóján.

Öt nap alatt másodszor játszik egymással ma 20 órától az idény eleje óta bevallottan kupagyőzelemre hajtó Újpest és a hazai kupasorozat legjobb négy csapata közé némi meglepetésre eljutó, az NB I-ben újoncként jelenleg is kieső pozíciót elfoglaló Balmazújváros (tv: M4 Sport). A hajdúsági városban szombaton lejátszott, 1-1-re végződő bajnoki után a helyszín ezúttal is a balmazújvárosi Városi Stadion. A döntőbe jutás nagy lehetőség mindkét fél számára, így a játék képe várhatóan más lesz a 2-1-es budapesti előnyről induló párharc második mérkőzésén.

„A szombati meccsünket alapvetően befolyásolta, hogy szinte azonnal a kezdés után gólt kaptunk – emlékeztetett a lapunknak nyilatkozó Novothny Soma. – A Balmazt nyilván hajtja majd az eredménykényszer, arra számítunk, hogy nekünk fognak jönni, hiszen ha megszereznék a vezetést, az máris a továbbjutásukat jelentené (az idegenben szerzett gól miatt - a szerk.). Ugyanakkor a motivációval nálunk sem lesz gond: egyetlen lépés választ el minket a döntőtől, úgyhogy nem fogunk belenyugodni abba, hogy nálunk van az előny. Innen már nagy hiba lenne, ha nem jutnánk tovább.”

Az OTP Bank Liga góllövőlistáján a 17 találatával vezető FTC-játékos, Varga Roland mögött egyetlen góllal lemaradva másodikként álló 23 éves Novothny felnőtt pályafutása során nem szerepelhetett kupadöntőben, sőt, trófeát sem nyert még, ezért kissé már előretekint: csapatával nemcsak bejutna a május 23-ai, Groupama Arénában rendezendő fináléba, hanem meg is nyerné azt. A 2017/2018-as szezon előtt megújuló, a nemzetközi szövetség korábbi tiltó szankciójának lejártával új játékosokkal erősödő, a pontversenyben pillanatnyilag a harmadik helyért versengő Újpest mindenesetre hetekkel a szezonzárás előtt jól áll, mindkét fronton éremmel zárhat.

„Ha azt nézzük, hogy a nemzetközi kupaszereplés kivívása a célunk, elégedettek lehetünk, hiszen a bajnokságban és a Magyar Kupában is megvan az esélyünk rá. Sablonosan hangzik, de ettől még igaz: számomra az Európa-liga szereplés lehetősége fontosabb, mint a gólkirályi cím – folytatta a korábban Olaszországban légióskodó támadó. – A kupában egyelőre minden a terveinknek megfelelően alakul, nagyon szeretném, ha ugyanezt elmondhatnám szerda este is. A bajnoki szereplésünkkel kapcsolatban azért van némi hiányérzetem, néha úgy érzem, a saját dolgunkat nehezítjük meg az olyan mérkőzésekkel, mint a legutóbbi, Balmazújváros elleni, ahol nem szabadott volna pontokat veszítenünk. Azon leszünk, hogy az idény hajrájában ne hibázzunk már, szeretnénk megszerezni a harmadik helyet és megnyerni a kupát.”

Miközben az újonccsapat és az Újpest párviadala még nyitott, az egyik finalista kiléte már ismert: kedd este az első találkozón 4-0-s előnyt szerző, Debrecenben 0-2-re végző Puskás 4-2-es összesítéssel jutott tovább.

A licencen nem múlhat
A Magyar Labdarúgó Szövetség elsőfokú licencadó bizottsága tegnap mind a 12 jelenleg élvonalbeli futballcsapat licenckérelmét jóváhagyta a következő idényre, emellett öt másodosztályú klub – köztük a már feljutó MTK Budapest és a várhatóan szintén osztályváltó Kisvárda – kérelmét is elfogadta. A bizottság április végi ülésén az NB I-ben a kiesés ellen küzdő Haladás, Diósgyőr, Vasas hármas beadványát nem fogadta el, a tegnapi döntés értelmében viszont immáron csakis a csapatokon múlik, hogy a nyártól is az első osztályban szerepelhetnek-e.

Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár

Igazi ritkaságok bukkantak elő: a Tanácsköztársaságot dokumentáló fotók eddig az OSZK archívumában lapultak

Az Országos Széchenyi Könyvtár eltűntnek hitt fotóiból mutatunk néhányat, melyek az első világháborús gyűjtemény részei. A digitalizálás alatt álló fotók most láthatók először.

Tanácsköztársasági plakátokkal két sorban teleragasztott fal, bal oldalon térdnadrágos fiatal fiú áll
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár
Utcán zenekar játszik, háttérben Kun Vágó Laktanya és Lenin felirat egy házon
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár
Der 1. Rote Kommunistische Mai in Budapest. Strassen-Dekorationen beim Westbahnhofe
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár
Feldíszített katonai autók átvonulnak Kassán
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár
Mezőn pihenő katonák és gépfegyverrel felszerelt lovak, háttérben víztorony
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár
Munkásgyűlés egy gyárépület udvarán
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár
Egy kis társasjáték a déli pihenő alatt a tiszai fronton
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár/ Kaulich Rudolf
Győzelmi hírek a Vörös Hadseregről
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár
A Margitsziget ünnepélyes átadása a proletároknak. A szónok átadja a szigetet a népnek
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár
Telefonhuzal vizsgálat a demarkatios vonal mentén
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár/ Harsányi Gyula
Katonai felvonulás az Andrássy úton. Az előtérben egy huszár-mentés férfi
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár
Felvonulás a budapesti Alkotmány utcában és gyülekező emberek a Parlament előtt
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár

Mészáros gyerekei a tervezettnél 3,3 milliárddal drágábban dolgozhatnak Érden

Publikálás dátuma
2019.03.21 12:53
Batthyány Sportiskolai Általános Iskola
Fotó: Google Street View
8,1 milliárd közpénzt költött volna a kormány két sportiskolára, de aztán jött a Fejér-B.Á.L., és az összeg hirtelen 11,4 lett.
Mészáros Lőrinc gyerekeinek cégével, a Fejér-B.Á.L. Zrt.-vel kötött szerződést Érd városa két jelentős beruházásra: az érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola rekonstrukcióját és bővítését, illetve a helyi Fenyves-Parkváros köznevelési centrum (általános iskola, sportcsarnok és tanuszoda) tervezését és kivitelezését is a Fejér-B.Á.L. Zrt. nyerte el - írja a közbeszerzési értesítő nyomán az Átlátszó.hu.
A sporttagozatos iskolát egy 16 tantermes általános iskolai és egy 8 tantermes sporttagozatos középiskolai oktatási egységgé bővítik, a telken a helyi birkózóversenyeket is vendégül látni képes edzőtermek is lesznek.
A beruházás értékét eredetileg nettó 3,79 milliárd forintra becsülték, de a Fejér-B.Á.L. Zrt. 5,44 milliárdért kapta meg a munkát.
Ugyanígy vastagabban fogott a ceruza az érdi Fenyves-Parkváros köznevelési centrum megépítésére kiírt tenderen is. Ott a szerződés eredetileg becsült összértéke 4,1 milliárd forint volt,
a Mészáros-gyerekek cége pedig több, mint másfél milliárd forinttal magasabb összegért, pontosan 6 milliárdért dolgozik majd.
A beruházásokat száz százalékig a kormány fizeti közpénzből, hála a Modern Városok Programnak.