Euroszkeptikus koalíció Itáliában

Publikálás dátuma
2018.05.11. 07:33
A leendő koalíciós partnerek hétfőig kértek időt Mattarella államfőtől Fotó: AFP/Carlo Bressan

Európa számára felettébb kellemetlen hír, hogy Olaszországban létrejöhet az euroszkeptikus koalíció az Északi Liga (LN) és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) között. Bár az LN vezetője, Matteo Salvini nem tette meg kampánytémává az Európai Unió jövőjét érintő kérdéseket és Luigi Di Maio, az M5S listavezetője is nagy Európa-pártinak állította be magát, nem éppen kedvező fordulat, hogy az M5S alapítója, Beppe Grillo múlt héten referendum kiírását követelte az ország euróövezeti tagságáról.

A két párt már a március 4-én megrendezett parlamenti választás után tárgyalt a lehetséges koalícióról, a megbeszélések azonban zátonyra futottak, mert az M5S ragaszkodott ahhoz, hogy a koalíciónak ne legyen tagja Silvio Berlisconi és pártja, a Forza Italia. Most azonban Berlusconi bejelentette, önkéntesen mond le a kormányzati részvételről és nem vétózza meg a két párt együttműködését. Mint fogalmazott, amennyiben a jobboldali szövetség egy másik pártja kormányzati felelősséget vállal az Öt Csillag Mozgalommal, akkor ő ezt elfogadja.

A két pártvezető, Matteo Salvini és Luigi Di Maio így az utolsó pillanatban állapodnak meg a koalícióról. Sergio Mattarella elnök hétfőn még tett egy utolsó kísérletet a kabinet életre hívására, ám úgy látszott, erőfeszítéseit nem koronázza siker. Salvini és Di Maio azonban szerdán arra kérték az elnököt, adjon nekik további időt a tárgyalásokra. A két pártvezető csütörtökön ült újra tárgyalóasztalhoz egymással. A nagy kérdés az, ki lesz a miniszterelnök, hiszen már a választás utáni megbeszéléseken mindketten maguknak követelték a kormányfői bársonyszéket. Salvini azt közölte, „megtiszteltetés” lenne számára, ha hazája kormányfője lehetne.

Egyes vélekedések szerint az sem teljesen kizárt, hogy a két politikai erő csak ideiglenes együttműködésről állapodik meg, vagyis csak addig marad a koalíció, amíg el nem fogadják a legfontosabb jogszabályokat, köztük a választási törvényt, melynek köszönhetően tisztább viszonyok alakulnának ki a következő választás után. Amennyiben idő előtti választást rendeznének, az Északi Liga járna legjobban, mert a felmérések szerint a márciusi választás óta már mintegy öt százalékkal erősödött.

Szerző

Forr a Közel-Kelet

Publikálás dátuma
2018.05.11. 07:32
A Szíriával határos Golán-fennsíkon felsorakoztak az izraeli páncélosok is, készülve egy ellencsapásra Fotó: AFP/Menahem Kahana
Újabb nyílt fegyveres konfliktus bontakozik ki a polgárháborús ország területén, ezúttal Izrael és Irán között. Hovatovább mindenki háborúzik mindenki ellen.

Az 1973-as Jom Kippuri-háború óta a valaha volt legnagyobb összecsapás zajlott az iráni és az izraeli hadsereg között. A szerdáról-csütörtökre virradóra végrehajtott hadművelet egyben a legsúlyosabb volt Izrael részéről szír területen a 2011-ben kezdődött polgárháború kezdete óta.

Nem csak az izraeli légitámadás mértéke, kiterjedtsége jelentett fordulatot a korábbiakhoz képest, hanem mindenekelőtt az, hogy az izraeli hadsereg nyíltan vállalta azt. Izrael a háború kezdetétől egyértelművé tette, nem fogja eltűrni az iráni jelenlétet a Golánon és Szíriában, és ennek megfelelően az elmúlt években többször lecsapott iráni katonai célpontokra, főképp fegyverraktárakra, valamint olyan fegyverszállítmányokra, konvojokra, amelyeket a szíriai háborúban ugyancsak az Aszad elnök oldalán harcoló libanoni Hezbollahnak szánt Irán. A támadásokról szóló híradásokra azonban - bár mindig az izraeli hadsereget nevezték meg elkövetőként - Tel-Aviv eddig sohasem válaszolt, nem cáfolta, nem is erősítette meg a hírt.

Először szerdán közölte az izraeli hadsereg és Avigdor Lieberman védelmi miniszter, hogy légicsapást mértek iráni célpontokra Szíria területén kedd éjszaka, majd csütörtökön az újabb légicsapás kapcsán a hadsereg, az IDF egyenesen azt jelentette be, hogy “több hónapra” visszavetette Irán katonai képességeit Szíriában. Az IDF megjegyezte, nem törekszik a konfliktus eszkalációjára Iránnal, de a továbbiakban is reagálni fog minden olyan kísérletre, amely veszélyezteti Izrael szuverenitását és biztonságát. (Az iráni katonai jelenlétet Szíriában pedig Izrael komoly fenyegetésnek tartja saját biztonságára és a regionális stabilitásra egyaránt).

Macron közvetítene
Az Irán és Izrael között feszültség veszélyeire hívta fel a figyelmet a francia államfő. Emmanuel Macron csütörtök reggel közleményben jelezte, hogy még a nap folyamán egyeztet a kérdésről a német kancellárral Aachenben. Az elnök ott vette át az idén neki ítélt Nemzetközi Károly-díjat. Angela Merkel az ünnepségen arról beszélt, hogy Európának saját kezébe kell vennie sorsa irányítását, mert a nagy globális konfliktusok már a kapuk előtt zajlanak. Macron egy múlt heti interjúban az iráni atomalku kapcsán körvonalazódó amerikai álláspontra hivatkozva emlékeztetett rá, a megállapodás felmondása háborús kockázattal jár a közel-keleti térségben, Trump elnök döntésével kinyithatja Pandora szelencéjét. Az európai államok kitartanak az egyezmény fenntartása mellett.

A csütörtök hajnali komolyabb támadás már a levegőben lógott. Izrael már idegesen reagált a hét végi libanoni választásra, amelyet a Hezbollah és szövetségesei nyertek meg. Csak fokozta aggodalmát, hogy Donald Trump elnök kedden kiléptette Amerikát az Iránnal 2015-ben kötött nukleáris egyezményből. Az izraeli légierő még aznap éjszaka iráni célpontokat támadt Szíriában és számított az iráni válaszra is, hiszen a Golánon, valamint a határ közelében elrendelte az óvóhelyek megnyitását. Az iráni Forradalmi Gárda, a teheráni elithaderő al-Kudsz brigádjai szerda éjfél után ki is lőttek 20 rakétát izraeli területre, amire megtorlás volt a csütörtök hajnali izraeli válasz.

Az is újdonságnak számít a konfliktus történetében, hogy Izrael először tulajdonított egy támadást közvetlenül Iránnak, ez esetben az al-Kudsz brigádoknak, nem pedig valamely, a perzsa állam által finanszírozott „helyettesítő” erőnek, a Hezbollahnak vagy más síita milíciának. Izrael értesítette az orosz hadsereget is a támadásról, Aszad elnököt pedig figyelmeztette, hogy ne avatkozzon be. Az IDF a támadás után közölte, hogy mivel a figyelmeztetés ellenére a szír légvédelem izraeli gépekre lőtt, az iráni logisztikai központok, fegyverlerakatok és egyéb bázisok mellett szíriai légvédelmi rendszereket is támadott. Izrael ugyanis a szíriai rezsimet teszi felelőssé a területén zajló eseményekért.

Aszad cáfol
A szíriai elnök ismét tagadta, hogy a damaszkuszi vezetés felelős a kelet-gútai Dúma településen történt áprilisi vegyi fegyveres támadásért. Egy görög lapnak adott interjúban Bassár el-Aszad egyenesen "bohózatnak" nevezte, hogy őket vádolják. Úgy vélte, ezzel ártani akarnak a szíriai hadseregnek és erősíteni akarják "a terroristák harci szellemét". Szerinte ugyanis az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és szövetségeseik elveszítették egyik adujukat, amikor a lázadók meghátrálásra kényszerültek Kelet-Gútában április közepén. Az elnök szerint nincs is vegyi fegyverük.
A támadás áldozatairól készült videókat Aszad hamisítványnak nevezte. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakemberei múlt pénteken fejezték be a mintagyűjtést az érintett térségben, de a vizsgálat eredményére még legalább három-négy hetet kell várni.

Szerző

Újabb EU-tagállamban próbál szerencsét a bevándorlók pártja

Publikálás dátuma
2018.05.11. 07:31
Kuzu (balra) és Özturk a hazai választási siker után a nemzetközi színtéren is nyitna Fotó: AFP/Paco Nunez
Németországban is megmérettetné magát a multikulturális Európát és a migrációt támogató holland párt, a Denk. Céljuk a szélsőjobb és a populizmus visszaszorítása.

Selcuk Özturk és Tunahan Kuzu, a Denk (Gondolkozz) török származású holland alapítói a jelek szerint szeretik a kihívásokat: az utóbbi időben politikai túlélése érdekében még Angela Merkel is kénytelen volt keményebb álláspont felé elmozdulni a migrációt illetően, a Denk most mégis Németországba exportálná a bevándorlást és a multikulturalizmust támogató politikáját.

Özturk és Kuzu – akik korábban a Munkáspártot erősítették – 2015-ben alapították a Denket, amelyhez idővel nem csupán török származású, hanem számos más, külföldi gyökerekkel rendelkező politikus csatlakozott. Amint arra a The New York Times emlékeztet, bár a holland politikában akkor már jó ideje lehetett látni külföldi származású személyeket, sosem volt még olyan párt, amelyben abszolút túlsúlyban lettek volna a bevándorlók vagy azok gyermekei.

A 2015-ös start nem véletlen, hiszen a Denket nem lehet különválasztani a Geert Wilders-jelenségtől. Az euroszkeptikus, muszlimellenes holland politikus az elmúlt években igen sokakat tudott megszólítani bevándorlásellenes retorikájával. A 2017-es parlamenti választások előtt nagy sikert jósoltak neki, ám a Szabadságpárt (PVV) végül a második helyre szorult a Mark Rutte kormányfő vezette liberális konzervatívok mögött.

A voksoláson a Denk azokat azokat megszólítani, akik nem érezték reprezentálva magukat a holland politikában. Geert Wilders a bevándorlókkal szembeni félelemre építette kampányát. A Denk elsősorban ennek a gyűlöletkampánynak az áldozatait kívánta megszólítani, azokat, akiket nem sikerült teljes mértékben integrálni a holland társadalomba – emlékeztetett riportjában a Deutsche Welle. „Azokat az embereket, akikre nem tekintenek igazi hollandként. Ez sokakból dühöt vált ki, hiszen másodrendű állampolgárokként kezelik őket, pedig már itt, Hollandiában születtek. Ők a Denk generációja” – mutatott rá Sandew Hira, a rasszizmust és a gyarmatosítást kutató holland szociológus a német híróriásnak. Különösen azoknak a fiataloknak a körében népszerű a párt, akik a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények után nőttek fel, s azóta gyakran kerül előtérbe muzulmán származásuk, valamint a radikalizmushoz fűződő feltételezett viszonyuk.

„A fiaim külföldiek. Az emberek külföldinek hívnak minket, így mi is ekképp utalunk magunkra” – nyilatkozta tavaly egy olyan Denk-szimpatizáns, akinek a szülei több mint fél évszázada vándoroltak be Hollandiába, s ő maga már ott született, akárcsak a gyermekei. „A szüleim azért jöttek ide, hogy olyan munkát végezzenek, amelyet a holland emberek nem akartak, vagy nem találtak hozzá megfelelő munkaerőt. Akkor tárt karokkal fogadták őket, én azonban már nem érzem magam itthon” – tette hozzá.

A párt kampányígéretei között szerepelt egy olyan jegyzék létrehozása, ahol nyomon lehetett volna követni a gyűlöletbeszéd-eseteket, valamint kilátásba helyezték egy olyan múzeum megépítését, amely a rabszolgatartó múltat dolgozta volna fel. Az egyik legvitatottabb ígéretük azonban Zwarte Piet, vagyis Fekete Péter karakterének betiltása lett volna. A feketére festett arcú, leginkább krampuszhoz hasonlatos mitikus figura elválaszthatatlan a karácsonyi ünnepi időszaktól – hiszen a holland Mikulás, Sinterklaas egyik segítője –, ám az utóbbi években mind többen nevezték rasszistának. A bíráló hangok szerint ugyanis Fekete Péter alakja egy sértő karikatúra, amely a feketékkel kapcsolatos, a gyarmati időszakból származó sztereotípiákból táplálkozik.

Az igazi problémát azonban nem ez a vitatott kampányígéret jelentette a párt számára, hanem a belső megosztottság, és a sajátos kommunikációjuk. Pontosabban annak hiánya: a Denk politikusai szinte soha nem nyilatkoznak a médiának, márpedig így nehezen lehet közelebb kerülni a szavazókhoz, s elnyerni a bizalmukat. Mások azzal vádolták meg a pártot, hogy a szélsőjobb módszereivel operál: ugyanúgy az identitáspolitikát, és az áldozatszerepet helyezi előtérbe, közben pedig kirekesztő, s nem törekszik szövetségre más pártokkal. Akadtak, akik attól tartottak, a Denket esetleg felhasználja Törökország, hogy beavatkozzon a holland belügyekbe.

Indulása után mindössze két évvel a Denk végül három helyzet szerzett a 150 fős parlamentben. A Zeit Online beszámolója szerint főleg török és marokkói származású szavazók támogatták voksukkal a pártot. A sikertelennek nem nevezhető start most arra késztette a párt vezetőségét, hogy Németország felé is nyisson.

„Az a célunk, hogy 2024-ben Németországban is megmérettessük magunkat" – mondta a Die Zeit online kiadásának Kuzu a hat év múlva esedékes Európai Parlamenti választásokra utalva. A párt vezetői magabiztosak, s hisznek abban, hogy van keresnivalójuk Németországban. „A gazdaság jobban teljesít, úgyhogy eljött az ideje egy új, pozitívabb hangnemnek" – tette hozzá Azarkan. Úgy vélik, a szomszédos országban is van egy széles réteg, akiket meg tudnának szólítani. Mint mondják, hasonló a helyzet, mint Hollandiában, ahol gyakran utalnak rájuk törökként vagy muszlimként, holott ők hollandnak érzik magukat. „Ha az ember már itt van, akkor nincs szükség integrációra, csak el kell fogadni ezt a helyzetet... Mi is Hollandia részei vagyunk. A pártunk fő prioritása ezért a diszkrimináció elleni fellépés, és az egyenlő, tisztességes bánásmód biztosítása mindenkinek" – hangsúlyozta Kuzu.

Meg kell küzdeni a német sikerért
A Zeit Online-nak nyilatkozó szakértők szerint nehezebb dolga lehet a Denknek Németországban, mint Hollandiában. A hazai siker egyik kulcsa lehetett, hogy Hollandiában nincs bejutási küszöb a parlamentbe, így könnyebb látványos eredményt elérni. Andreas Wüst politológus szerint Németországban azért is lenne nehezebb ekkora sikert elérni, mert a külföldi származásúak hagyományosan kisebb arányban járulnak az urnákhoz a választásokon. Ez nem csupán az esetleges kisebb választási kedvvel magyarázható. „A bevándorló hátterű személyek mintegy fele nem rendelkezik német állampolgársággal. Hiába ének itt évtizedek óta, gyakorlatilag a rendszeren kívülről szemlélik a demokratikus folyamatokat" – mutatott rá egy másik politológus, Lucas Geese, a Bambergi Egyetem oktatója.