Migráncs szendvics

Egy migráns vagy vendégmunkás dobhatta el azt az afrikai sertéspestissel fertőzött szendvicset, amit egy vaddisznó megtalált és befalt Heves megyében. Legalábbis Nagy István agrárminiszter-jelölt szerint. Igaz, e tekintetben sem bizonyítékokkal, sem érvekkel nem szolgált.

Ám ha ennél a hipotézisnél maradunk, akkor is felvetődik néhány kérdés. Például, hogy az a migráns muszlim vagy keresztény volt-é. Mert ha Allahot imádta, akkor talán még Soros György kedvéért sem harapott volna disznóhúsos szendvicsbe. Ha pedig vendégmunkás volt, akkor vélhetően ukrán, esetleg szerb nemzetiségű lehetett, mert jelenleg szinte csak közülük kerül ki az a néhány ezer ember, aki megjelent a hazai vállalkozásoknál.

Ha a miniszterjelölt sületlenségét egyáltalán komolyan vesszük, akkor leginkább egy ukrán vendégmunkás jöhetne szóba, ugyanis ez az emberre veszélytelen, de a sertésekre végzetes kór Grúzián, Örményországon, Oroszországon és Ukrajnán, Románián át érte el Magyarországot. És nem is először. A szakemberek többször találkoztak már eddig is ezzel a betegséggel, számukra nem jelent nagy újdonságot. Ám ha a szendvicsteóriát a helyén kezeljük, az a peches vaddisznó akár valamelyik hazai település szeméttelepén, vagy a kukák tartalmából is fogyaszthatott fertőzött sertéshúst, illetve készítményt.

Az agrárszakemberek a szerintük a posztra teljesen alkalmatlan Fazekas után bizakodva fogadták a terültet sokkal jobban ismerő Nagy jelölését. Ám a „bogaras” előd után kaptak egy „szendvicses” embert. A bornírt kijelentések oka mindkettejük esetében az Orbán Viktorhoz való feltétlen hűség bizonygatása lehetett.

Persze Nagy Istvánnál sem azt kell figyelni, amit mond, hanem amit tesz. Csak remélni lehet, hogy miniszterként, letudva a kötelező kűrt, „migráncs szendvics” helyett a magyar mezőgazdaság égető gondjaival fog foglalkozni.

Szerző

Charles Gati: Amerika hallatja a hangját

Az új amerikai nagykövetjelölt múltheti meghallgatása alapján biztos, hogy a szenátus megszavazza Trump elnök kiszemeltjét, David Cornsteint. A meghallgatás során ugyanis kiderült, hogy az egység teljes: a külügyi bizottság republikánus elnöke, demokrata elnökhelyettese és a magyar körülményeket leginkább ismerő Benjamin Cardin szenátor mind arra biztatta Cornsteint, hogy igyekezzen a magyar kormányt jó irányba – nyugati irányba - téríteni.

A biztatásra nemigen volt szükség. A nagykövetjelölt szokásos bevezető nyilatkozata félreérthetetlen volt. Első feladata, mondta, az amerikai érdekek és értékek (szólásszabadság, sajtószabadság, vallásszabadság) terjesztése, a második a két ország közötti gazdasági kapcsolatok további bővítése, a harmadik az antiszemitizmus terjedésének fékezése, a negyedik a szövetségi kapcsolatok ápolása lesz. Kiállt a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett is.

Cornstein szövegét a Fehér Ház és a State Department illetékesei bizonyára jóváhagyták. Sőt – urambocsá! – hasonló szöveget hallhattak volna a szenátorok Hillary Clinton jelöltjétől is. Amerikában ugyanis a liberális és a konzervatív közvélemény egyaránt egyre élesebben kritizálja a magyar kormányt. A három mérvadó amerikai napilap közül csupán az elmúlt hétvégén kettő részletesen foglalkozott a magyar politikai élettel. A New York Times Orbán beiktatási beszédét ismertetve szóvá tette a miniszterelnök 2030-ig terjedő, fontoskodó terveit, míg a Washington Post az állampolgársági papírokkal való üzérkedés kapcsán beszámolt az amerikai vízummentesség esetleges felfüggesztéséről.

Ha Magyarországról esik szó, a hivatalos amerikai álláspont lényegében évek óta változatlan. Igaz, volt egy olyan nagykövetasszony, aki - amikor a Fidesz még ellenzékben volt – bedőlt Orbán oroszellenes retorikájának. Egy másik pedig elolvadt Orbán kézcsókjától, és sokáig elhitette magával, hogy az ő hatására a miniszterelnök úgymond „gyökeresen meg fog változni.”

Cornstein, bár ő is politikai kinevezett, meghallgatása során semmi jelét sem adta az ilyen vagy ehhez hasonló naiv elképzeléseknek. Érzékelni látszik, hogy akkor lesz sikeres nagykövet, ha apró lépésekkel bizonyítja Amerika tartósan képviselt értékeit a magyar társadalom és a magyar kormány felé, nem pedig akkor, ha megpróbálja meghívatni Orbánt a Fehér Házba.

A nagykövetjelölt egyik problémája inkább az, hogy manapság az amerikai külpolitika túl gyakran változik és lényeges ellentmondásokba keveredik. A másik gond az, hogy a reménybeli új nagykövet vajmi keveset tud a magyar történelemről, kultúráról, politikáról; a meghallgatáson még Raoul Wallenberg neve is ismeretlen volt számára. Új állomáshelyén nagy szüksége lesz megbízható, jól informált munkatársakra.

Cornstein első nyilatkozata biztató kezdet. Azt sugallja, hogy tiszteli azokat az értékeket, amelyek lehetővé teszik számára – egy Magyarországról kivándorolt amerikai zsidó unokájának –, hogy az Egyesült Államokat Budapesten képviselje.

Szerző
Charles Gati

Jövőre Jeruzsálemben

Ha egyszerű lenne, már megoldották volna. De a problémáról Izrael hetven évvel ezelőtti megalapításakor azonnal kiderült, mennyire bonyolult: a különböző jogi megközelítések szerint Jeruzsálem a zsidó állam avagy Palesztina egységes fővárosa, egyszerre mindkettőé, esetleg egyiké sem.

A dilemma visszavezethető a palesztinai brit mandátum végét kimondó 1947-es ENSZ-határozatra, amely Jeruzsálemet nemzetközi kormányzás alatt álló "corpus separatumnak", azaz "külön testnek" nyilvánította. Ezt a lehetőséget, miként a város két részre osztásáét is az arabok eljátszották, amikor 1948-ban megtámadták a frissen kikiáltott zsidó államot. Legalábbis az izraeliek szerint, merthogy 57 iszlám ország ma is Palesztina fővárosának tekinti, Jordánia pedig 1950-ben egyenesen a saját második fővárosának nyilvánította Jeruzsálemet. A dolog néha börleszkbe csap át: Costa Rica és El Salvador eddig háromszor költöztette a nagykövetségét Jeruzsálemből Tel Avivba, vissza, és megint Tel Avivba. A távolság légvonalban alig 54 kilométer, úgyhogy az egész inkább csak jelkép - de annak az egyik legfontosabb a világon.

Hát persze, hogy Izrael fővárosa, mi más lenne? - vágta rá egy amúgy arabbarát, baloldali izraeli beszélgetőtárs, amint felmerült a téma. A zsidó állam 1980-ban alkotmányos törvényben rögzítette, hogy Jeruzsálem a kormánya székhelye, mégpedig az egész. A kérdés ezzel együtt ott lebeg a forró közel-keleti levegőben, hiszen ha majd megalakul a tervezett második állam, a palesztinoké, akkor annak is kell majd egy főváros, ami aligha lehet Ramallah, Jerikó vagy Betlehem. Az Európai Unió továbbra is az 1947-es ENSZ határozat mellett tör lándzsát: Jeruzsálem különálló, nemzetközi jogállású város, egyszer majd innen irányítják mindkét, egymás mellett békében élő országot.

Azzal, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálembe viszi a nagykövetségét, voltaképpen nem bontja meg a status quót, hiszen formálisan továbbra sem ismeri el, hogy Izrael az egész várost bekebelezte. A Jeruzsálemben születettek amerikai útlevelébe továbbra sem írják be, hogy a város mely államhoz tartozik. A palesztinok így is tömegesen lázonganak, e sorok írásakor már kilenc halottnál tartunk, és még nincs este.

Ebbe a felbolydult méhkasba nyúlt bele a magyar (és a cseh meg a román) kormány, amikor az izraeli kormánnyal ápolt jó viszony kedvéért megakadályozta, hogy az Európai Unió elítélje az amerikai követség Jeruzsálembe költöztetését. Ezt elsősorban a francia diplomácia szorgalmazta, Izrael jobboldali kormánya ügyesen keveri a kártyát. Magyarország esetében még bizonyos antiszemita utalások fölött is szemet huny, sőt a háttérben maradva segíti az Orbán kormány civil- és Soros-ellenes hadjáratát. Akárcsak Putyinnak, Netanjahunak is sokat megér egy-két unión belüli jó barát.

Ami pedig a három ábrahámi világvallás közös szent városát illeti: a zsidók évszázadokon keresztül köszöntek el egymástól azzal, hogy "Jövőre Jeruzsálemben!" Most a palesztinokon a sor, hogy ugyanezt tegyék. Ők is elég kitartóak.

Szerző