Migráncs szendvics

Egy migráns vagy vendégmunkás dobhatta el azt az afrikai sertéspestissel fertőzött szendvicset, amit egy vaddisznó megtalált és befalt Heves megyében. Legalábbis Nagy István agrárminiszter-jelölt szerint. Igaz, e tekintetben sem bizonyítékokkal, sem érvekkel nem szolgált.

Ám ha ennél a hipotézisnél maradunk, akkor is felvetődik néhány kérdés. Például, hogy az a migráns muszlim vagy keresztény volt-é. Mert ha Allahot imádta, akkor talán még Soros György kedvéért sem harapott volna disznóhúsos szendvicsbe. Ha pedig vendégmunkás volt, akkor vélhetően ukrán, esetleg szerb nemzetiségű lehetett, mert jelenleg szinte csak közülük kerül ki az a néhány ezer ember, aki megjelent a hazai vállalkozásoknál.

Ha a miniszterjelölt sületlenségét egyáltalán komolyan vesszük, akkor leginkább egy ukrán vendégmunkás jöhetne szóba, ugyanis ez az emberre veszélytelen, de a sertésekre végzetes kór Grúzián, Örményországon, Oroszországon és Ukrajnán, Románián át érte el Magyarországot. És nem is először. A szakemberek többször találkoztak már eddig is ezzel a betegséggel, számukra nem jelent nagy újdonságot. Ám ha a szendvicsteóriát a helyén kezeljük, az a peches vaddisznó akár valamelyik hazai település szeméttelepén, vagy a kukák tartalmából is fogyaszthatott fertőzött sertéshúst, illetve készítményt.

Az agrárszakemberek a szerintük a posztra teljesen alkalmatlan Fazekas után bizakodva fogadták a terültet sokkal jobban ismerő Nagy jelölését. Ám a „bogaras” előd után kaptak egy „szendvicses” embert. A bornírt kijelentések oka mindkettejük esetében az Orbán Viktorhoz való feltétlen hűség bizonygatása lehetett.

Persze Nagy Istvánnál sem azt kell figyelni, amit mond, hanem amit tesz. Csak remélni lehet, hogy miniszterként, letudva a kötelező kűrt, „migráncs szendvics” helyett a magyar mezőgazdaság égető gondjaival fog foglalkozni.

Szerző
2018.05.16 08:09

Az ördög neve: vámtérség

Lehet, hogy most tévedett a Financial Times, de az is lehet, hogy mégsem. A londoni City mellett a brüsszeli uniós apparátus körében is mindennapi kötelező olvasmánynak számító, rózsaszín papírra nyomott lap szerdai számában megjelent kommentár, amely a Brexit-tárgyalásokon elért áttörés előző esti bejelentéséről szólt, tartalmazott egy olyan kitételt, hogy Dominic Raab kiválásügyi minisztert kell figyelni, mert ha az ő kemény feje befogadja az alku tartalmát, akkor az jó eséllyel keresztülpasszírozható a brit döntéshozatali gépezeten. Ha viszont Raab tiltakozásul lemond, akkor valószínűleg magával rántja a mélybe egyfelől az unióból való rendezett, megállapodáson nyugvó brit távozás lehetőségét, másfelől pedig megpecsételi Theresa May miniszterelnök politikai sorsát.
Dominic Raab tegnap lemondott. Jelen pillanatban még nem szakadt le az ég, de - mint tudjuk - Nagy-Britanniának nincs állandó éghajlata, csak pillanatnyi időjárása. Szerda este a maratoni kormányülésen Maynek még sikerült leszuszakolnia a többség torkán a tervezetet, de ha valóban Raab a lakmuszpapír, akkor a miniszterelnöknek van oka aggódva várni a december elejét, amikor már a parlamentben is szavazásra kell bocsátani a kérdést. Előtte, november végére még beterveztek egy rendkívüli, Brexit-ügyi EU-csúcsot, amelynek egyik nyilvánvaló célja, hogy hangzatos ígéretekkel kápráztassa el a radikális kilépéspárti brit törvényhozókat.
Raab azzal indokolta lemondását, hogy nem tudja támogatni a tervezet Észak-Írországra vonatkozó részét. Arról van szó, hogy az ír szigeten az EU-ban maradó Ír Köztársaság és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország (Ulster) között nem akarnak újra vámhatárt létrehozni, mert az ellentmondana a korábban Észak-Írországban polgárháborús állapotokat is előidéző helyzet rendezésének, a nehezen megvalósított megbékélésnek. De nem akarnak vámhatárt Ulster és Nagy-Britannia közé sem, mert az kikezdené az Egyesült Királyság egyesült voltát.  
A gordiuszi csomót úgy vágták át, hogy a megállapodástervezet értelmében végdátum nélkül lépne életbe szükség esetén az egységes vámügyi szabályozás az Európai Unió és az EU-ból kilépő Egyesült Királyság között. Raab szerint ez azt jelenti, hogy az EU megvétózhatná, ha London e szabályozási rendszerből ki akarna lépni.
A kecske tehát csak akkor lakhat jól a káposzta épségben maradása mellett, ha britek úgy lépnek ki az unióból, hogy bennmaradnak az egységes vámtérségben. Ettől a ponttól az ügy megítélése már szubjektív: mindenkinek el kell eldöntenie, hogy ennyi szuverenitásra szavazott-e a 2016-os népszavazáson a résztvevők szűk 52 százaléka. Mert ennél többet nem kapnak. Abszolút szuverenitás természetesen nincs, csak a megrögzött demagógok szótárában. Egymásra utaltság van a világban mindenütt. Az Egyesült Királyság és "a maradék Európa" ("the rest of Europe") között úgyszintén. 
Az angolok feltalálták a Brexit nevű társasjátékot, amelyben mindenki veszít valamennyit, csak az arányok kérdésesek.
2018.11.16 09:00
Frissítve: 2018.11.16 09:17

Kárpótlás

Hat és fél éven keresztül úgy tűnt, az Orbán-kormány valamiféle fordított Potemkin-egészségügyet épít: miközben látszatra hagyja teljesen szétrohadni az intézményrendszert, a világ egyik legbravúrosabb gyógyulási statisztikáit produkálja, méghozzá alig néhány hónap alatt. 
A gyermekparalízis ugyanis – ahogyan a világon másutt is – idehaza évtizedeken keresztül súlyos fogyatékosságnak számított, a betegségben szenvedők ennek megfelelően kapták járandóságukat az államtól. A fogyatékkal élők 2012-ben kezdődött felülvizsgálata során aztán hirtelen 60 százalékosra módosult rokkantsági fokozatuk, ami a korábbi gyógyíthatatlanság ismeretében igencsak jelentős, az orvostudomány jövőjét is meghatározó fejlődés, mely feltétlenül Nobel-díjért kiált. Az már csak az állandó ellenzékiek, mint ne mondjak, migránssimogató Soros-bérencek kekeckedése, hogy a javulás csak az új adminisztrációs eljárásnak és szabályrendszernek volt betudható.
A szűk hét éve életbe lépett – s az Alkotmánybíróság által végül a múlt héten elmeszelt – új minősítési rendszert egyetlen cél hozta létre: igazolni a kormány állítását, hogy az ellátást kapó fogyatékkal élők jelentős része csaló. Ezen elv alapján úgy 200 ezer ember életét változtatták meg drasztikusan, az azóta eltelt időben átlagosan több mint 1,5 millió forintot kivéve az érintettek zsebéből. Olyanokéból, akik addig is havi 50-80 ezer forintból szűkölködtek. Sokuk élete annyira kisiklott az elmúlt években, hogy az egyösszegű kárpótlás sem segítene rajtuk. Azokon pedig pláne nem, akik otthonukat veszítették, vagy éppen az öngyilkosságba menekültek kilátástalanságukban. 
A kormány végül kapott egy fülest az Alkotmánybíróságtól, meg persze fél évet, hogy orvosolja a törvénysértést. Vagyis nem kell kapkodniuk. A ráérősség a kommunikációban is megmutatkozik, hiszen a bocsánatkéréssel sem sietnek, pedig gesztusnak megtenné, ha kiállna valaki, s azt mondaná: elnézést, szívtelen, erkölcstelen gyökerek voltunk.
Bár ezt mondani sem kell.
2018.11.16 09:00
Frissítve: 2018.11.16 09:18