Előfizetés

Hemzseg a sztároktól a Gyulai Memorial

Publikálás dátuma
2018.05.16. 07:57
Baji az olimpiai bajnok ellen küzdhet - AFP fotó

Tizenöt világsztár, köztük Baji Balázs és Márton Anita részvételét jelentették be a július elején sorra kerülő 8. Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj szervezői. A székesfehérvári esemény keddi sajtótájékoztatóján Spiriev Attila sportigazgató elmondta: a verseny első napján, július 1-én két számban rendeznek döntőt, míg másnap, hétfőn 18 versenyszámban hirdetnek győztest. Hozzátette: a verseny két kiemelt számát a jelenleg legeredményesebb két magyar atléta köré szervezték.

A férfi 110 méter gáton a tavalyi, londoni vb dobogósai állnak rajthoz, az akkor bronzérmes Baji Balázsnak ismét meg kell mérkőznie a győztes, egyben olimpiai címvédő, jamaicai Omar McLeoddal, aki két sikertelen próbálkozás után tavaly először tudott nyerni a Gyulai-emlékversenyen. A trió harmadik tagja a tavalyi vb ezüstérmese, a 2015-ben világbajnok, Eb-címvédő orosz Szergej Subenkov, aki karrierje során szintén nyert már Magyarországon.

Női súlylökésben a magyar atlétika első világbajnoka, a birminghami fedettpályás vb-n aranyérmes Márton Anita Európa-bajnoki szintű mezőnyben lép dobókörbe. Legnagyobb ellenfele az Eb-címvédő német Christina Schwanitz lesz, aki 15 hónappal a szülés után kezdett el versenyezni, és idén már övé a legjobb európai eredmény.

Az olimpiai és világbajnokkal zsúfolt székesfehérvári mezőnyben ott lesz még az amerikai távolugró Tianna Bartoletta, a lengyel kalapácsvető Anita Wlodarczyk, a bahamai sprinter Shaunae Miller-Uibo, a katari magasugró Mutaz Essza Barsim, a cseh gátfutó Zuzana Hejnová, valamint a világ legkeresettebb atlétanője, az etiópiai futó Genzebe Dibaba.

"A szerződések nagyobb részét már megkötöttük ugyan, de még tárgyalásban vagyok menedzserekkel" - hangsúlyozta Spiriev. Hozzátette: olyan riválisokról gondoskodnak, hogy a sztárok kitűnő mezőnyben versenyezhessenek.


Gyulai Márton versenyigazgató kiemelte: nagyon fontosnak tartják, hogy az édesapja emlékét ápoló viadal ne csak a profikról szóljon. "Az amatőr versenyszámokra korábban soha nem érkezett annyi nevezés, mint idén" - mondta a versenyigazgató. Közölte: a júliusi nemzetközi esemény egyben a magyar Szuperliga versenysorozat része, beleértve az utánpótlás korosztályokat is. (MTI)

Lyonban írnának történelmet

Korom Milán
Publikálás dátuma
2018.05.16. 07:55
Antoine Griezmann (piros) jó játéka trófeát érhet az Atlético Madridnak FOTÓ: AFP/BURAK AKBULUT - ANADOLU AGENCY
Nyolc éven belül az ötödik európai kupadöntőjére készül az Atlético Madrid, míg az Olympique Marseille története ötödik nemzetközi fináléjában szerepel ma este.

Mindössze egy mérkőzés választja el az Atlético Madrid és az Olympique Marseille játékosait attól, hogy a magasba emelhessék a labdarúgó Európa-liga győztesének járó trófeát. A lyoni Parc Olympique-ben rendezendő mérkőzés esélyesének az elődöntőben az Arsenalt elbúcsúztató spanyolok számítanak, akik 2010-ben és 2012-ben is a legjobbnak bizonyultak a második számú európai kupasorozatban. A madridi csapat azóta rendre a Bajnokok Ligájában szerepelt, s ez idő alatt kétszer játszott döntőt, egyszer pedig az elődöntőig jutott. Ennek fényében csalódásként élhette meg, hogy az idei egyenes kieséses szakaszt csak az El-ben kezdhette meg, ugyanakkor bizonyította, hogy továbbra is a világ élvonalába tartozik, rendkívüli magabiztossággal jutott el a fináléig.

Noha az előjelek a spanyoloknak kedveznek, a madridiak trénere, Diego Simeone óvatosan nyilatkozott az ellenfélről. „A Marseille az utóbbi időben sokat fejlődött, nagyon veszélyes az ellenfél támadójátéka. Amikor kiestünk a Bajnokok Ligájából, azt a célt tűztük ki, hogy megnyerjük ezt a sorozatot. Most itt állunk ennek a kapujában.”

Az Olympique Marseille az emlékezetes 1993-as Bajnokok Ligája-győzelme óta 1999-ben és 2004-ben is döntőt játszhatott a második számú európai kupában, de mindkétszer elbukott. Szintén nem Rudi Garcia együttesének kedvez, hogy francia csapatnak még sohasem sikerült elhódítania ezt a trófeát, a Marseille-en kívül a Bastiának (1977/78) és Girondins Bordeaux-nak (1995/96) volt lehetősége UEFA Kupa-diadal kiharcolására.

A statisztikák is spanyol sikert jósolnak, már csak azért is, mert a Marseille 15 spanyol csapat elleni kupamérkőzéséből mindössze négyet nyert meg. Igaz, kettőt ezek közül a mostani idény nyolcaddöntőjében az Athletic Bilbao ellen. Ezzel szemben az Atlético 12 francia ellenféllel szemben vívott összecsapásából csak egyet veszített el, még az UEFA Kupa 1999/2000-es kiírásában a Lensszal szemben.

„Nagyon kicsi esélyünk van a győzelemre, de mindent meg fogunk tenni érte” – nyilatkozta tegnap Rudi Garcia. – Az, hogy az Atlético ellen játszhatunk, nagy esemény számunkra. Az elmúlt négy évben a spanyolok kétszer játszottak BL-döntőt, a közelmúltban pedig megnyerték az El-t. Ugyanakkor saját hazánkban futballozhatunk, ez egy fantasztikus lehetőség. Remek lenne, ha mi lennénk a sorozat első francia győztesei – tette hozzá.

Amióta Európa-ligának nevezik a sorozatot, ez lesz a kilencedik döntő. A korábbi nyolc fináléban 21 gól esett, ez 2,625-ös átlagot jelent. A legnagyobb különbségű győzelem az Atlético nevéhez fűződik: 2012-ben 3-0-ra verte az ugyancsak spanyol Athletic Bilbaót.

A mai találkozót Björn Kuipers vezeti majd: a 45 éves holland bíró 2013-ban dirigálta a Chelsea-Benfica El-döntőt, egy évvel később pedig a Real Madrid-Atlético Madrid BL-finálét.

A mérkőzés 20.45 órakor kezdődik, várhatóan telt ház, 56.500 néző előtt.

Az egymás elleni küzdelem mérlege
A két csapat csak két mérkőzést vívott egymással a nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligája 2008/09-es idényében a Javier Aguirre irányította Atlético 2-1-re legyőzte otthon Eric Gerets csapatát, míg a Stade Vélodrome-ban gól nélküli döntetlennel zártak a felek.



Giro: Yates maradt az élen, Chaves elszállt

Publikálás dátuma
2018.05.16. 07:53
FOTÓ: AFP

A szlovén Matej Mohoric nyerte a Giro d'Italia tizedik, keddi szakaszát. Az etapgyőzelemért a Nico Denzzel vetélkedett, végül a szlovén kerekes bizonyult gyorsabbnak a sprintben. A főmezőny így a harmadik helyért hajrázhatott, melyet az ír Sam Bennett szerzett meg.

A hétfői szünnap után a Giro idei leghosszabb etapja, a Penne és Gualdo Tadino közötti 239 kilométer várt a mezőnyre, s az összetettben vezető Simon Yates mögött eddig 32 másodperces lemaradással második Esteban Chaves korán leszakadt a főmezőnytől. Sajtóinformációk szerint a csütörtökön az Etnára elsőként feltekerő kolumbiai versenyző pollenallergiával küzd, s végül több mint húsz perc hátránnyal ért célba. Így elvesztette minden esélyét a végső diadalra. Ennek következtében a címvédő holland Tom Dumoulin jött fel a második helyre, de neki is 38-ról 41 másodpercre nőtt a hátránya, mivel Yates megnyert egy részhajrát.

Szerdán az Assisi és Osimo közötti 156 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely összesen 3562,9 kilométert teker a jövő vasárnapi, római célba érkezésig.

Eredmények

10. szakasz, Penne-Gualdo Tadino, 239 km:

1. Matej Mohoric (szlovén, UAE) 6:04:52 óra

2. Nico Denz (német, AG2R) azonos idővel

3. Sam Bennett (ír, Bora) 34 másodperc hátrány

Az összetett élcsoportja:

1. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 43:42:38 óra

2. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 41 mp h.

3. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) 46 mp h.