Gitárral és teljes szívvel zenél

Publikálás dátuma
2018.05.17. 07:46
Fotó: Máth Szilvia
Gyémánt Bálint nevét legtöbben a Harcsa Veronikával alkotott ének-gitár duóból ismerik. Most saját triójával jelentetett meg lemezt True Listener címmel, amit a BMC Opus Jazz Klubjában mutatnak be.

„A dzsessz számomra egyfajta attitűd, hozzáállás. Olyan szűrő, amelyen keresztül a világra tekintek. Ez az a zenei stílus, amely képes bármilyen más műfajjal fuzionálni, és az egyik legnagyobb szabadságot biztosítja az alkotónak. A saját dalaimban rengeteg pop, rock vagy klasszikus zenei ihletettséget vélek felfedezni a nyilvánvaló dzsessz-elemeken kívül. Csak az számít, hogy a környezetünkhöz mennyire tudunk nyitott szívvel fordulni. Remélem, hogy olyan embereket is megtalál majd ez az anyag, akik azt hiszik, hogy a dzsessz nem is nekik való” – mondja a közelmúltban megjelent lemezéről Gyémánt Bálint.

A True Listener című albumot állandó triójával rögzítette, amelyben Fonay Tibor basszusgitározik és Csízi László dobol. „Sokáig kerestem a megfelelő embereket zenei ötleteim megvalósításhoz. László és Tibor tökéletesen képesek minden elképzelésem megformálására, ráadásul barátaim is. A koncertünk vendége, Ávéd János szaxofonos pedig számomra az egyik leginspirálóbb kortárs alkotó és hangszeres művész. Nagyon várom a közös koncertet, amelyen mindkettőnk szerzeményeiből válogatunk.” A lemezen emellett a remek izraeli zongorista, Shai Maestro játéka is hallható – ő sajnos most nem lehet itt Budapesten. „Shai-jal először a Facebookon vettük fel a kapcsolatot. Nagyon nyitott, kedves, hihetetlen szakmai felkészültséggel rendelkező művész. Minden vele rögzített momentum a legelső zenei találkozásunk lenyomata. Nem volt szükség próbára sem, a dzsessz nyelvén folyékonyan tudtunk kommunikálni” – meséli Gyémánt Bálint.

A fiatal gitáros nevét legtöbben a Harcsa Veronika énekesnővel alkotott duóból (illetve korábban a Bin-Jip formációból) ismerik. Számos országban koncerteztek, összesen hat lemez fűződik együttműködésükhöz. A közeljövőben veszik fel az új albumot, amelyen két belga muzsikussal kiegészülve játszanak, s amelyet a tervek szerint jövő nyáron mutatnak be a közönségnek. Bálint emellett tagja a Transform Quintetnek, gitározott az énekes-dalszerző Indigó (Palágyi Ildikó) első szólólemezén, de Baló István dobos új projektjében (W69) is részt vesz. Most alakul egy másik trió is – az új-zélandi Matthew Mitchel gitáros és Gyárfás Attila dobos részvételével. Gyémánt Bálint nyári koncertjein több gitárossal (Gyárfás István, László Attila, Juhász Gábor), valamit Sárik Péter zongoristával is színpadra lép.

Erősen megoszlanak a vélemények, hogy milyen a dzsesszmuzsikusok – s ezen belül a fiatal, de már nem pályakezdő nemzedék – helyzete Magyarországon. Gyémánt Bálint optimista. „Budapest két világszínvonalú dzsesszklubbal, számos csodálatos koncerthelyszínnel és fesztivállal büszkélkedhet. A Budapest Music Center egy olyan egyedülálló kulturális intézmény, amelyre a világ minden tájáról érkező művészek irigykedve néznek. Ez a szakma sehol sem könnyű; a zene iránti rajongásunk viszont mindig legyőzi majd a felmerülő nehézségeket. Nem kérdés, hogy több lábon kell állni. Van, aki tanít, van, aki olyan zenét is játszik, amiben nem képes annyira hinni. Minél többet járok külföldön, annál inkább megbecsülöm az itthoni lehetőségeket, amiket kapok. A kiváló zenészeket, akikkel megoszthatom a színpadot és a közönséget, aki a szeretetével élteti a műfajt.”

Névjegy
Gyémánt Bálint gitárművész 2008-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Utolsó tanulmányi évét az oslói Zeneakadémia ösztöndíjasaként kezdte. Az elmúlt tíz évben csaknem harminc lemezen dolgozott. A közelmúltban jelent meg True Listener című trióalbuma, amely Fonogram-díj jelölést kapott. Büszke arra, hogy a Kőbányai Zenei Stúdió és a Bartók Béla Konzervatórium tanáraként tehetséges fiatalokkal dolgozhat együtt. Példaképei között Pat Methenyt és a közelmúltban elhunyt Babos Gyulát is megemlíti.

Infó: Gyémánt Bálint Trió, vendég: Ávéd János – szaxofon, május 19. szombat, Opus Jazz Klub

Szerző

Cannes - Vakmerő leiskolázás

Publikálás dátuma
2018.05.17. 07:45

Lars von Trier nem volt rest, elborzasztó és lenyűgöző filmmel válaszolt hét évvel ezelőtt elhangzott saját, szerencsétlen mondatára.

Lars von Trier az élő válasz arra az egyetemes kérdésre, hogy tudunk-e különbséget tenni művész és műalkotás között: NEM. A világsajtót ugyanis körbejárta a hír: Trier legújabb filmje, A ház, amit Jack épített óriási felháborodást keltett a gálavetítésen, több mint százan elhagyták a vetítőtermet és twitter üzenetekben minősítették gusztustalannak a művet,a melyhez hasonlót még sosem láttak a fesztiválon. A tudósító kollégák nyilván a nizzai butiktulajdonosok véleményét kürtölték szét, hiszen valójában a korábbi években sokkal durvább és erőszakosabb filmek szerepeltek Cannes-ban, mondjuk pont Trier Antikrisztusa vagy a Vincent Gallo rendezte The Brown Bunny (A barna nyúl), amelyben a főszerepet is magára osztó rendező frontálisan ábrázolta, ahogyan Chloë Sevigny színésznő orálisan kielégíti. Igaz, utóbbit a kritikusok is egyöntetűen elmarasztalták, ellenben A ház, amit Jack épített erősen megosztó: sokak szerint egyszerűen bűn megnézni, míg mások szerint Trier leiskolázta a teljes Cannes-i fesztivált. Fenntartásokkal ugyan, de én az utóbbi csoportba sorolnám magamat.

Fotó: AFP/Dave Bedrosian/DPA

Fotó: AFP/Dave Bedrosian/DPA

Egy fesztiváltudósítás keretei közé nem fér be A ház, amit Jack épített mély elemzése, mivel tényleg többszörösen kódolt műről van szó, amelynek középpontjában a tökéletességet kutató sorozatgyilkos áll. Azonban itt nem áll meg a sztori, amihez Trier korábbi műveihez hasonlóan művészettörténeti és történelmi háttér kapcsolódik, és közös nevezőre hozza a gyilkos karakterének az archetípusát a múlt nagy mészárosaival: leginkább Hitlerrel és Sztálinnal; a birodalmi esztétikával és az artisztikus hitvallással. Lehet, hogy ezek túl nagy szavaknak tűnnek, de ez esetben indokolt a használatuk. Lars von Trier műalkotással válaszolt arra, amivel a világ őt vádolja 2011-óta, amikor Cannes-ban a sajtótájékoztatón azt mondta egy szerencsétlen szövegkörnyezetben, hogy megérti Hitlert. Legutóbbi filmjével egyértelművé tette: műalkotóként ő a jelenkor legfontosabb rendezője. A világról, jelenségekről beszél, és nem történetet akar elmesélni. Óriási a különbség.

Cannesban most elmagyarázta, hogyan is gondolta ezt a kijelentést, azt kell, hogy mondjuk: jelen pillanatban nincs nála vakmerőbb filmes. Belemegy a szörnyűség frontális ábrázolásába: igen, megmutatja, hogy a Jack (Matt Dillon) hidegvérrel kivégez két gyereket és anyjukat, vagy, hogy hogyan tanulja meg egy asszonyon, hogyan és meddig kell fojtogatni egy embert. Jack, a sorozatgyilkos kényszerbeteg, és nem is akarna belefolyni az ölésbe, de a világ – a filmben egy roppant idegesítő nő, akit Uma Thurman alakít – kényszeríti a cselekvésre. Az a bizonyos ház, amit épít, pedig az abszurditás csúcsa: emberi testekből áll össze, ami utat mutat Jacknek a pokolba – a mű megtekintése előtt nem árt egy alapos Dante kurzus. Az alvilág vizuális bemutatása meghökkentő, a film utolsó fél órája elképesztő utazás, amelynek során még az Elíziumi mezőkre is bekukkanthatunk. A kegyetlenség ábrázolása egybefolyik a tökéletességgel és Trier eszmefuttatásaival a mindennapi élet fájdalmáról. Elborzaszt és lenyűgöz.

Elhangzik egy érdekes mondat, amikor Jacket Vergilius metaforikus alterego-figurája, bizonyos Verge (Bruno Ganz) faggatja: a gyilkos azt mondja, hogy sajnálja, hogy férfinak született, mert így örök áldozat. Noha Lars von Trier nem tartott sajtótájékoztatót, de lapunknak adott interjújában kifejtette: ezek a mondatok azért is szimbolikusak a számára, mert az édesanyja igen autoriter személyiség volt és amióta tudatánál van, úgy éli meg az életet, hogy minden nap azzal az érzéssel kel fel, hogy valamiért bűnös. Csak épp nem tudja miért. Megrendítő őszinteség. Csakúgy, mint a filmje. Az biztosan kijelenthető: másképp látja a világot, mint a többség. Sőt, egyedi vizionáriusról van szó.

A „Hitler-eset” egyébként izgalmas hatással volt a Trier életműre. A dühből készített reakció, a két részre bontott Nimfomániás után logikus lépés volt a „Jack”. Olyan, mintha egy életmű lezárása lenne. Erre a felvetésre persze, a szemmel láthatóan is minimum paranoiás Trier mosolyogva reagált: csak azért forgatott újra filmet, mert szóltak neki, hogy a cége különben csődbe megy. Hát, fogta magát és írt gyorsan egy forgatókönyvet. Bár hét éve kijelentette, hogy soha többet nem ad interjút, és ezt komolyan is gondolta, üzleti érdekből most újra kötélnek állt. Azaz, gondolhatjuk azt is, hogy ez csak egy ráadás.

A Jack kapcsán még muszáj beszélni egy emberről: a Jacket alakító Matt Dillonról. Ő egy generáció hőse volt Francis Ford Coppola rendezte Rablóhalban és karrierje eddig arról szólt, hogy vajon képes lesz-e újabb filmtörténeti jelentőségű alakításra. A válasz: Jack-alakítása egyértelműen az, és nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg tőle: mit tett vele Trier, amit előtte senki? A válasz meglepő volt: totálisan lebontotta a színészi játékot, azaz nem engedte őt próbálni. Vagy felvette próba közben? Maga sem tudja pontosan megfogalmazni.

Nem megérti. Alakította.
A Verge-et alakító Bruno Ganz igen frappáns választ adott lapunknak arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy 2011-ben Lars von Trier azt mondta, megérti Hitlert. „Semmit, én eljátszottam őt” – válaszolta a színész, aki A bukásban alakította a Führert.

Cannes - Vakmerő leiskolázás

Publikálás dátuma
2018.05.17. 07:45

Lars von Trier nem volt rest, elborzasztó és lenyűgöző filmmel válaszolt hét évvel ezelőtt elhangzott saját, szerencsétlen mondatára.

Lars von Trier az élő válasz arra az egyetemes kérdésre, hogy tudunk-e különbséget tenni művész és műalkotás között: NEM. A világsajtót ugyanis körbejárta a hír: Trier legújabb filmje, A ház, amit Jack épített óriási felháborodást keltett a gálavetítésen, több mint százan elhagyták a vetítőtermet és twitter üzenetekben minősítették gusztustalannak a művet,a melyhez hasonlót még sosem láttak a fesztiválon. A tudósító kollégák nyilván a nizzai butiktulajdonosok véleményét kürtölték szét, hiszen valójában a korábbi években sokkal durvább és erőszakosabb filmek szerepeltek Cannes-ban, mondjuk pont Trier Antikrisztusa vagy a Vincent Gallo rendezte The Brown Bunny (A barna nyúl), amelyben a főszerepet is magára osztó rendező frontálisan ábrázolta, ahogyan Chloë Sevigny színésznő orálisan kielégíti. Igaz, utóbbit a kritikusok is egyöntetűen elmarasztalták, ellenben A ház, amit Jack épített erősen megosztó: sokak szerint egyszerűen bűn megnézni, míg mások szerint Trier leiskolázta a teljes Cannes-i fesztivált. Fenntartásokkal ugyan, de én az utóbbi csoportba sorolnám magamat.

Fotó: AFP/Dave Bedrosian/DPA

Fotó: AFP/Dave Bedrosian/DPA

Egy fesztiváltudósítás keretei közé nem fér be A ház, amit Jack épített mély elemzése, mivel tényleg többszörösen kódolt műről van szó, amelynek középpontjában a tökéletességet kutató sorozatgyilkos áll. Azonban itt nem áll meg a sztori, amihez Trier korábbi műveihez hasonlóan művészettörténeti és történelmi háttér kapcsolódik, és közös nevezőre hozza a gyilkos karakterének az archetípusát a múlt nagy mészárosaival: leginkább Hitlerrel és Sztálinnal; a birodalmi esztétikával és az artisztikus hitvallással. Lehet, hogy ezek túl nagy szavaknak tűnnek, de ez esetben indokolt a használatuk. Lars von Trier műalkotással válaszolt arra, amivel a világ őt vádolja 2011-óta, amikor Cannes-ban a sajtótájékoztatón azt mondta egy szerencsétlen szövegkörnyezetben, hogy megérti Hitlert. Legutóbbi filmjével egyértelművé tette: műalkotóként ő a jelenkor legfontosabb rendezője. A világról, jelenségekről beszél, és nem történetet akar elmesélni. Óriási a különbség.

Cannesban most elmagyarázta, hogyan is gondolta ezt a kijelentést, azt kell, hogy mondjuk: jelen pillanatban nincs nála vakmerőbb filmes. Belemegy a szörnyűség frontális ábrázolásába: igen, megmutatja, hogy a Jack (Matt Dillon) hidegvérrel kivégez két gyereket és anyjukat, vagy, hogy hogyan tanulja meg egy asszonyon, hogyan és meddig kell fojtogatni egy embert. Jack, a sorozatgyilkos kényszerbeteg, és nem is akarna belefolyni az ölésbe, de a világ – a filmben egy roppant idegesítő nő, akit Uma Thurman alakít – kényszeríti a cselekvésre. Az a bizonyos ház, amit épít, pedig az abszurditás csúcsa: emberi testekből áll össze, ami utat mutat Jacknek a pokolba – a mű megtekintése előtt nem árt egy alapos Dante kurzus. Az alvilág vizuális bemutatása meghökkentő, a film utolsó fél órája elképesztő utazás, amelynek során még az Elíziumi mezőkre is bekukkanthatunk. A kegyetlenség ábrázolása egybefolyik a tökéletességgel és Trier eszmefuttatásaival a mindennapi élet fájdalmáról. Elborzaszt és lenyűgöz.

Elhangzik egy érdekes mondat, amikor Jacket Vergilius metaforikus alterego-figurája, bizonyos Verge (Bruno Ganz) faggatja: a gyilkos azt mondja, hogy sajnálja, hogy férfinak született, mert így örök áldozat. Noha Lars von Trier nem tartott sajtótájékoztatót, de lapunknak adott interjújában kifejtette: ezek a mondatok azért is szimbolikusak a számára, mert az édesanyja igen autoriter személyiség volt és amióta tudatánál van, úgy éli meg az életet, hogy minden nap azzal az érzéssel kel fel, hogy valamiért bűnös. Csak épp nem tudja miért. Megrendítő őszinteség. Csakúgy, mint a filmje. Az biztosan kijelenthető: másképp látja a világot, mint a többség. Sőt, egyedi vizionáriusról van szó.

A „Hitler-eset” egyébként izgalmas hatással volt a Trier életműre. A dühből készített reakció, a két részre bontott Nimfomániás után logikus lépés volt a „Jack”. Olyan, mintha egy életmű lezárása lenne. Erre a felvetésre persze, a szemmel láthatóan is minimum paranoiás Trier mosolyogva reagált: csak azért forgatott újra filmet, mert szóltak neki, hogy a cége különben csődbe megy. Hát, fogta magát és írt gyorsan egy forgatókönyvet. Bár hét éve kijelentette, hogy soha többet nem ad interjút, és ezt komolyan is gondolta, üzleti érdekből most újra kötélnek állt. Azaz, gondolhatjuk azt is, hogy ez csak egy ráadás.

A Jack kapcsán még muszáj beszélni egy emberről: a Jacket alakító Matt Dillonról. Ő egy generáció hőse volt Francis Ford Coppola rendezte Rablóhalban és karrierje eddig arról szólt, hogy vajon képes lesz-e újabb filmtörténeti jelentőségű alakításra. A válasz: Jack-alakítása egyértelműen az, és nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg tőle: mit tett vele Trier, amit előtte senki? A válasz meglepő volt: totálisan lebontotta a színészi játékot, azaz nem engedte őt próbálni. Vagy felvette próba közben? Maga sem tudja pontosan megfogalmazni.

Nem megérti. Alakította.
A Verge-et alakító Bruno Ganz igen frappáns választ adott lapunknak arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy 2011-ben Lars von Trier azt mondta, megérti Hitlert. „Semmit, én eljátszottam őt” – válaszolta a színész, aki A bukásban alakította a Führert.