Tamás Gábor: Nincs több miniszteri kirándulás

Publikálás dátuma
2018.05.19 09:40
KÓSTOLÁS KÖVÉR LÁSZLÓ TÁRSASÁGÁBAN - Soha nem fogjuk megtudni, Fazekas miért váltott kiránduló üzemmódba
Fotó: /

Ha az egyhuzamban eltöltött hivatali időt vesszük önmagában alapul, akkor a most távozó Fazekas Sándor agrárminiszter az elmúlt 150 év egyik legnagyobb formátumú alakja. E szempontból kizárólag Váncsa Jenő, a kései Kádár-kor tárcavezetője előzi meg négy és fél hónappal, a rangsorban viszont mögötte van a mezőgazdaság modernizációját a millenniumi időkben minden eszközzel segítő Darányi Ignác, mintegy négy héttel lemaradva. (A pontosság kedvéért: Darányi összesen 12 évig volt miniszter, második ciklusa négy évig tartott.)

Ha azonban működésének egészét próbáljuk átrostálni abból a szempontból, hogy ennyi hivatali nap után hagy-e valamit örökségül az utódoknak, akkor bizony sokra nem jutunk. A távozó miniszter az orbáni világ tipikus képviselője. Még szinte meleg a zsebében a jogi diploma, amikor politizálni kezd. Belép az akkor alakuló, kezdetben radikálisan liberális Fideszbe, és az ország legfiatalabb polgármesterévé választják meg szülővárosában, Karcagon. Idővel országgyűlési képviselővé is válik, bekerül a megyei elnökségbe és simulékonyan alkalmazkodik a párt éppen aktuális politikai kanyarulataihoz. Szorgalmas végrehajtóként teszi mindenkori dolgát és alighanem emiatt figyel fel rá a jelenlegi kormánypárthoz 2010-ben még ezer szállal kötődő üzleti érdekkör. Jelesül Nyerges Zsolt Közgép-résztulajdonos - a legenda szerint az ő meleg ajánlásával kérte fel Fazekast Orbán Viktor földművelésügyi miniszternek. Ez a szakmában némi csodálkozást keltett, mert az új tárcavezető addig legfeljebb fogyasztóként vett részt az élelmiszer-ágazatban.

Ám mindezekkel együtt 2010-ben a komoly társadalmi támogatást kapott Fidesz nagyon korrekt és ma is vállalható agrárprogramot készített. Kezdve az alapvető viszonyokat kedvezőtlenül befolyásoló, erősen féloldalas gabona-hús egyensúly helyreállításánál, az élelmiszer-biztonság szerepének erősítésén keresztül, a fejlesztésre alapozó támogatás-politikán át egészen az átlátható és a spekulánsokat kiszűrő birtokpolitikáig. A program tartalmazta a hazai termelés fokozottabb importvédelmét, valamint a helyi kistermelői értékesítés erősítését is. Némelyek szerint kissé túlzó volt a tervezet „nemzeti jellege”, de a választott eszközök tisztességéhez és gazdaságilag is igazolható céljaihoz kétség sem férhetett.

Aztán nagyon rövid időn belül kiderült, hogy a gyakorlatban ez az egész, úgy ahogy van, igazából felesleges. A kormányzat megszorongatta ugyan az élelmiszer-kereskedő multikat, de ettől az ágazaton az importnyomás cseppet sem enyhült, sőt kis mértékben növekedett is. (Jelenleg optimista becslés szerint is 30 százalék körül van.) Az állatállomány bővítése is szép álom maradt egyelőre, noha a miniszterelnök személyesen ígérte 2020-ra például a sertésállomány megduplázását. Arról nem is beszélve, hogy mindezt milyen suta szakmaisággal próbálták a közvélemény elé vinni - "egy porta-egy koca" szlogennel.

Ha azonban a miniszter valóban komolyan vette volna mindazt, ami saját programjában áll, s azt netán a jó erkölcs szemüvegén keresztül is vizsgálta volna, akkor csak működése első ciklusában három ok miatt is le kellett volna mondania. Ezek közül legsúlyosabb az állami földértékesítés kialakított gyakorlata. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a félmillió eladott állami hektár egyáltalán nem a kis- és közepes gazdaságok birtokába került, hanem elsősorban a kormánypárt üzleti holdudvarának vagyonát gyarapította, elképesztően kedvező befektetésként. Az eljárás során mindenféle szakmai és erkölcsi szempont háttérbe szorult, így sikerült például kihúzni a földet Közép-Európa legjobban működő, piaci méretekben is termelni képes ökogazdasága alól Kishantoson. "Nem ezt ígértük!" – fakadt ki jogos felháborodásában a tárca Orbán által is többször professzor úrként emlegetett államtitkára, Ángyán József, aki a történtekből levonta a következtetéseket és távozott hivatalából. A másik nagyon kínos történet az volt, mikor kiderült, hogy a tárca bizonyos felső utasításokra pénzt helyezett el egy olyan brókercégnél, ami később összeomlott – csak a közvetlen anyagi kár megközelítette a félmilliárd forintot, mégis minden érintett vezető a helyén maradhatott. A harmadik kellemetlen szituáció (amiből Fazekas szintén angolnaként tudott kisiklani) a karcagi "bróker Marcsi" ügye volt, amiről a miniszter következetesen azt állította, hogy semmit sem tudott az egészről, ám polgármesteri idejéből előkerült egy előterjesztés, amelyben a hölgyet barátsággal és bizalommal ajánlja a városi közgyűlés figyelmébe. Az, hogy miniszteri működésének utolsó heteiben olyan blődséget tudott állítani, hogy a migránsok miatt majd tücsköt-bogarat kell ennünk, már szinte fel sem tűnt.

Mindeközben tétlenül nézte, hogy tárcájától alapvető jogköröket vonnak el, a vidékfejlesztés sok ezer milliárdos ügyeit Lázár János mindenügyi miniszter ölelhette keblére és szinte a semmiből kiépült egy olyan agrárkamara, amelyben egyes szakmai vélemények szerint átgondoltabb és koncepciózusabb munka folyik, mint a minisztériumban. Ráadásul a kamara, illetve a kormánnyal stratégiai megállapodást kötő gazdaköri szervezet vezetése volt olyan bölcs (amire Fazekas nem volt képes), hogy az ágazati, netán hivatali-hatásköri vitákat ne vigye ki akár csak egy félreérthető mondattal is a szélesebb nyilvánosság elé - rákényszerítve akár a miniszterelnököt is, hogy kellemetlen kérdésekben személyesen nyilvánuljon meg. Így aztán Fazekas végképp sok vizet nem zavaró háttéremberré vált. S ebben a miniszter személyes döntései is szerepet játszottak. Legalább részben.

Soha nem fogjuk megtudni, hogy Fazekas mikor és miért váltott át kiránduló üzemmódba, vajon saját elhatározása volt-e, vagy mondták neki, hogy mostantól inkább csak tekintsen meg felújított falusi vizesblokkokat, és kóstolgasson mindenféle falunapokon, de agrárius dolgokról ne nagyon beszéljen. Az utolsó három éve gyakorlatilag ebből is állt. Távozásával nem hagy űrt maga után. Az űr ő maga volt.

2018.05.19 09:40

Látlelet a CEU-ról

Publikálás dátuma
2018.12.15 20:00
MARABU RAJZA
Fotó: /
A Közép-európai Egyetem (Central European University - CEU) kiköltözéséről, kiűzéséről cikkek tömege jelent meg a magyar, valamint a nyugat-európai és amerikai sajtóban. A kommentárok, természetüknél fogva megálltak a pillanatnyi helyzet értékelésénél. Most, hogy a CEU magyarországi sorsa bevégeztetett, ideje szélesebb perspektívából visszatekinteni a történtekre.

Vásárhelyi jóslata

Volt idő, néhány hónap 1956-ban, néhány év a múlt század végén, amikor Magyarország többet nyomott a világpolitika mérlegén, mint földrajzi helyzete, gazdaságának állapota indokolta volna. Ennek vége. Az Európai Unió össztermelésének kevesebb, mint egy százalékát előállító, nyersanyagban szegény, ütközőzónának immár felesleges ország tényleges méretével a térképen marad. Nincs itt semmiféle sír, hol nemzet süllyed el, ha magunk nem ássuk meg.
A Közép-európai Egyetem - néhány zenekar, filmes, tudós mellett – olyan intézmény, amely Magyarország kisugárzását a világban a sok rossz hír ellenére továbbra is biztosította. Amerikai pénzből létesült, amelyért alapítója nem várt semmilyen ellenszolgáltatást, nemzetközi a tanári kar és a hallgatóság, de Budapesten működött.
Kiűzetésére józan ésszel nem lehet okot találni. A liberális szellemiség, a tudás- és értékközpontúság ellen folyó "kulturkampfot" emlegetni önámítás. Az egyetlen, a tények próbáját kiálló magyarázat egyetlen ember akarata. "Orbán Viktor sohasem fogja megbocsátani, hogy elküldtem Oxfordba" - mondta vagy huszonöt éve Vásárhelyi Miklós. A zászlót bontó Fidesz aktivistáinak felkarolását ő, Soros György budapesti alapítványának igazgatója sugallta. Más kérdés, hogy az oxfordi kollégium levegőjéből Orbán nem sokat szippanthatott, visszaszökött a parlamenti választásokra.
Vásárhelyi jóslata igaznak bizonyult. Orbán neki és ötvenhatos társainak sohasem bocsátotta meg, hogy Nagy Imre temetésén mikrofonhoz engedték, még kevésbé, hogy ezt követően az éles eszű, de félművelt tahó anyagi és erkölcsi támogatással villámgyorsan a csúcsra érhetett. Az élet törvénye, természetes és érthető, hogy a hatalomgyakorláshoz felnőtt politikus feledni és feledtetni kívánja honnan érkezett. Nem az élet, hanem a bűnszövetkezetek fejének törvénye, hogy bosszút forral jótevői ellen.
A 2015-ös menekültáradatban rejlő lehetőségeket valószínűleg Finkelstein fedezte fel. A gyűlöletkampányhoz szükséges arcról minden bizonnyal Orbán maga döntött. Soros-egyetemnek ugyan csak ő nevezte a Közép-európai Egyetemet, de az alapító Soros György szimbolikus megsemmisítésének legegyszerűbb módja az intézmény eltüntetése volt. A Nádor utcai épület felgyújtása, a telek felszántása és sóval behintése méltó, de bonyodalmas befejezése lehetett volna e negyedik pun háborúnak. A parlamenti út egyszerűbbnek és gyorsabbnak bizonyult. Így született a Lex CEU, a se füle, se farka törvény, amelynek egyetlen célja az volt, hogy rendelkezését, az „anyaországban” (ahol az egyetemet bejegyezték) is folytatott oktatási tevékenységet ne tudják teljesíteni. Csak példának okáért amerikai egyetem működik évtizedek óta Párizsban, Bejrútban, Kairóban külön törvény nélkül, a hallgatók és a kormányok legnagyobb örömére. Miután a CEU New York állam területén felsőoktatási intézményt létesített, amit New York állam elismert, az odalátogató magyar küldöttség pedig meggyőződhetett e tényről, kiderült, hogy ami New Yorkban még megfelelt – az Budapesten elégtelennek bizonyult. Röviden és magyarul: Orbánt a saját fejéből kipattant törvény rendelkezései sem kötelezik.

Az amerikai közvetítő

Neves és névtelen külügyi szakértők nem azt mérlegelték, lesz-e botrány, hanem hogy mekkora lesz, honnan sújtanak le az első villámok. Egyetértettek abban, hogy az Európai Unió kemény dörgedelmekkel reagál, eljárásokat indít – néhány év múlva megrovást kap az akkori kormány. Más világrészekről is érkezhetnek – pontosabban már érkeztek is – rosszallások, de mindenki elsősorban a maga bajával foglalkozik. Az egyetlen kormány, amelynek oka és lehetősége is van, hogy lépjen, az Egyesült Államoké.
Itt kanyarodunk vissza oda, ahonnan elindultunk. Az utolsó amerikai nagykövet, aki hivatásos, ráadásul a szovjet térségre szakosodott diplomata volt, 1986-tól 1990 elejéig szolgált nálunk. Mark Palmer megfelelő ember volt a megfelelő helyen, maga sem titkolta, hogy a rendszerváltás időszakában szerepe jóval több volt, mint semleges megfigyelőé. Utána jóindulatú és aktív politikai kinevezettek következtek, akik az amerikai üzleti életben profik, a diplomáciában azonban újoncok voltak. Előnyükre vált, hogy ha szükség volt rá, egyenesen a Fehér Házhoz fordulhattak, mert a hivatalban lévő elnök bizalmasai közé tartoztak.
Most sem történt másképp. Ez év őszén David B. Cornstein személyében olyan nagykövet érkezett, akinek diplomáciai tapasztalata és intelligenciaszintje megegyezik az őt Budapestre küldő elnökével. Éleslátását bizonyítja, hogy már első interjújában kijelentette: csak elégedett emberekkel találkozott Magyarországon. A Közép-európai Egyetem ügyét három prioritásának egyikeként említette, saját szerepét közvetítőként határozta meg a magyar kormány és az egyetem között. A miniszterelnöknek szeptember óta ugyan nem jutott ideje, hogy az Egyesült Államok nagykövetét hivatalában fogadja, de Cornstein úr ezt nem vette rossz néven, barátjának nevezte Orbán Viktort.
Az új barát idejéből arra sem telt, hogy megfontolja a nagykövet kérését és aláírja a CEU további működését engedélyező szerződést, az egyetem kénytelen volt elkezdeni a költözködést Bécsbe.
Magyarországot felbecsülhetetlen kár érte, Amerikát súlyos sértés.

Személyes konfliktus?

A külföldön működő amerikai vállalatok és intézmények érdekeinek védelme a külpolitika változhatatlan elvei közé tartozott. Hasonló esetben a CEU-ügynél enyhébb sérelemért, Magyarországnál jelentékenyebb államok is kemény viszonválaszra számíthattak volna. Most azonban mindenki megnyugodhat. Cornstein nagykövet sietett kijelenteni, hogy a CEU távozása voltaképpen Orbán Viktor és Soros György személyes konfliktusának következménye. Ezek szerint Amerika nem haragszik…, ellenkezőleg: még Magyarország energiaellátását is szívén viseli. Annyira, hogy alternatívát kínál az orosz energiától való függéssel szemben: lehet Európában működő amerikai vállalatoktól folyékony földgázt és olajat vásárolni.
Nos, ezek után majdnem minden világos. Talán csak az Orbán és Soros közötti személyes konfliktus érdemelne bővebb magyarázatot. Soros úri hóbortból ötszázmillió dollár indulótőkét adományoz egy egyetemnek, ahol – többek között – a Fidesz-vezér aktivistái szereznek amerikai diplomát. Az alapító azóta többször visszaesett, gazságai manapság inkább egymilliárd dollárra rúgnak. A CEU-t a világ legjobb száz egyeteme közé sorolják, tanári karát bárhol irigyelhetik (irigylik is), a mesterdiplomát, doktorátust (PhD) szerzett hallgatók öt világrészre viszik hírét. Hogy képzelik Soros és bűntársai, hogy mindez megtorlás nélkül maradhat?
Orbán, ha pillanatnyi memóriazavarban szenved, a budapesti Közép-európai Egyetemet Soros-egyetemnek nevezi. Soros György elmúlt kilencven éves. Valószínűleg nincs messze az idő, amikor a bécsi székhelyű Közép-európai Egyetem alapítójának nevét viseli majd, Budapesten pedig utcát neveznek el róla. Nincs messze az az idő sem, amikor Orbán Viktor egy közép-ázsiai jurtában rejtőzve várja, kiadják-e a magyar bíróságnak hőn szeretett türk rokonai.
2018.12.15 20:00
Frissítve: 2018.12.15 20:00

Ti rabjai a földnek - megjelent Aranyossi Magda emlékirata

Publikálás dátuma
2018.12.15 12:30
Aranyossi Magda és Pál 1956 környékén Leányfalun
Fotó: /
Szembefordult osztályával, az úri Magyarországgal, lázadva a társadalmi igazságtalanság ellen: megjelent Aranyossi Magda emlékirata.
A cím, amit a kiadó választott, lírai, rezignált, melankolikus. Visszafogott nosztalgiát sejtet, diszkrét naftalinszagot áraszt, „ódon ritkaságok” hangulatát idézi. Ezt még fokozza a csupa báj és kellem borító is.
S mindezzel alaposan megtéveszti leendő olvasóját.
Mert a szerző lebilincselően izgalmas emlékirata mindennek éppen az ellenkezője. Határozott választások, kemény döntések, súlyos kockázatvállalások mozgatják ugyanis Aranyossi Magda életét. Férje oldalán fiatalon csatlakozik a kommunista mozgalomhoz. A Tanácsköztársaság bukása után együtt emigrálnak (itthon a fehérterror az életüket fenyegette), érvényes útiokmányok nélkül élnek Ausztriában, Olaszországban, Svédországban, Németországban és Franciaországban. mindenhol részt vesznek a hol fél-, hol illegális mozgalmi munkában. Majd a második világháború idején kalandos úton visszatérnek Magyarországra, s az antifasiszta ellenállás harcosai lesznek.
A szerző felnőtt életének jelentős része tehát permanens létbizonytalanságban, a teljes ideiglenesség állapotában, majd állandó életveszélyben telt. S mégis: az emlékezés egészét valami derű hatja át – az eszme vezérelte, értelmes cselekvés bizonyossága. Mert Aranyossi Magda tudatosan fordult szembe osztályával, az úri Magyarországgal, a szörnyű társadalmi igazságtalanságokkal, s legjobb meggyőződése szerint választotta a kommunisták által kínált megoldást. Reprezentatív típusba tartozik ezzel, példának Lukács Györgyöt vagy Déry Tibort említhetjük.
 
Az emlékirat másik hőse – természetesen és méltán – a férj, a szellemi és harcostárs: Aranyossi Pál, aki szintén megtagadta a kiváltságosok világát, aki megannyi nyelven beszélt akcentus nélkül, aki nyomdakészen fogalmazott, aki – valami lenyűgöző könnyedséggel, eleganciával – a legveszélyesebb helyzetekben is feltalálta magát. A kommunista mozgalom kicsit csodabogár européer értelmiségije: lapokat szerkeszt, fordít, fedőállásokban dolgozik, röpcédulákat gyárt. A szerző leánykori neve: Nádas Magda. Korunk egyik legnagyobb írójának, Nádas Péternek a nagynénje. Az unokaöcs széljegyzetekkel egészíti ki a memoárt, ezek sosem tolakodóak, leginkább kiegészítik egy-egy emlék tényeit, helyenként vitatnak is egy-egy megállapítást, amitől csak izgalmasabb, gazdagabb lesz az eredeti mű. (Nádas Péter a Világló részletek című gigantikus alkotásában magától értetődően kulcsszerepet szán legendás nagynénjének.) A kötetet a szerző válogatott levelezése, családi fotógyűjtemény teszi teljessé, a szerkesztés Nagy Boglárka munkája.
A felszabadulással záruló memoár tehát egy mindvégig hithű kommunista életének meghatározó szakaszát tárja elénk (lapjain egyébként megelevenedik a nyugati emigráció szinte teljes munkásmozgalmi Pantheonja). Ma visszatekintve, tudom, sokan legyintenek: illúziókergetés, önbecsapás az egész, idejétmúlt ügy.
Ne siessünk ezzel a legyintéssel!

Mert a társadalmi igazságtalanság elleni lázadás egyáltalán nem anakronizmus. Miként a kiszolgáltatottakkal, a kisemmizettekkel, a lent világával vállalt szolidaritás vagy az antifasiszta ellenállás sem. Az egyenlőség – nem konjunktúra kérdése. Márpedig Aranyossi Magda emlékiratában ezek a vezérlő, sorsformáló eszmények. S aki ezekre tette fel az életét, az történelmi léptékben nem válhat megcsalatottá.

Info

Aranyossi Magda: Én régi, elsüllyedt világom – Nádas Péter széljegyzeteivel Jelenkor, 2018

Témák
irodalom
2018.12.15 12:30
Frissítve: 2018.12.15 12:30