Kiutat keres az EU Trump csapdájából

Publikálás dátuma
2018.05.18. 07:30
Varga Mihály gazdasági miniszter decemberben szívélyes fogadtatásban részesült Teheránban, de a szankciók elronthatják a viszon
Igencsak megnehezíti az amerikai elnök az Iránnal üzletelő uniós cégek dolgát. Az Európai Bizottság azonban nem adja fel a harcot Washingtonnal.

2015 júliusában az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország írta alá Iránnal a nukleáris megállapodást, amelyet múlt kedden mondott fel Donald Trump amerikai elnök. A dokumentum jelentős lehetőségeket jelentett az európai cégek számára, számos politikus és üzletember fordult meg a perzsa államban az eltelt szűk három évben. Két nagy autógyár, a Daimler és a PSA Peugeot Citroën iráni partnerekkel szövetkezett, hogy minél több gépkocsit adhassanak el. A francia Total megkezdte az iráni gázmezők feltérképezését, további nyersanyagforrások után kutatva. Bár a 82 milliós Irán az Egyesült Államok számára is komoly piacot jelentene, miután a nukleáris megállapodást követően is számos washingtoni szankció érvényben maradt, így a Chevron és az Exxon Mobil csak messziről figyelhette az európaiak versengését.

Németország számára különösen fontos volt az iráni kapcsolat. Jellemző, mindössze egy héttel a nukleáris megállapodás megkötése után fontos német gazdasági delegáció érkezett Iránba, hogy üzleti lehetőségekről tárgyaljon. A Sigmar Gabriel akkori gazdasági miniszter által vezetett küldöttségben a Linde vezetője, Wolfgang Büchele, illetve a BASF elnökségének elnöke, Kurt Bock is szerepet kapott. Berlinben ekkoriban valósággal euforikus hangulat uralkodott Irán kapcsán, a német vállalatok 2018-tól legalább 10 milliárd eurót akartak befektetni az országban. A német alagútépítőket a teheráni metróépítés érdekelte, más cégek a gépgyártásban, az infrastruktúra fejlesztésében és más szektorokban voltak érdekeltek.

A kezdeti lelkesedés azonban később alábbhagyott, mert az Egyesült Államok több büntetőintézkedést nem semmisített meg, ráadásul Donald Trump már az amerikai elnökválasztási kampányban is a nukleáris megállapodás felmondásával fenyegetett. 2017-ben 3 milliárd euró értékben exportáltak árut Teheránba, ami messze elmaradt a várakozásoktól. A német pénzintézetek attól tartanak, ha iráni beruházásokat finanszíroznak, akkor az Egyesült Államokkal gyűlik meg a bajuk. Németország a perzsa állam mindössze 33. legfontosabb kereskedelmi partnere, egyebek mellett olyan államok előzik meg, mint Kazahsztán, vagy Szerbia. Más európai cégekkel is ugyanez a helyzet. Az EU exportja 10,8 milliárd euróra emelkedett (12,8 milliárd dollár) az elmúlt évben, aminél szintén sokkal többre számítottak.

Miután az Egyesült Államok döntése értelmében szankciókkal sújtják azokat a vállalatokat, amelyek továbbra is üzletelnek a perzsa állammal, ezért a nukleáris megállapodás mellett kitartó Európai Unió harapófogóba került. Jellemző, hogy Richard Grenell, az Egyesült Államok új berlini nagykövete nem túl diplomatikus módon felszólította a német vállalatokat arra, azonnal hagyjanak fel iráni üzleteikkel. Mindezektől függetlenül teljesen valószínűtlen, hogy az uniós vállalatok teljesen befagyasztják iráni érdekeltségeiket, ám az is biztos, hogy az érdeklődés lankad. Az Európai Bizottság mindenekelőtt arra törekszik, hogy megvédje az Iránban aktív európai vállalatokat. Erre azonban korlátozottak a lehetőségek. Az EU a kilencvenes években az amerikaiak Kubával szembeni, az Uniót is hátrányosan érintő intézkedései miatt már egy ízben panaszt emelt a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) Washington ellen. Akkor Brüsszel visszakozásra is késztette az Egyesült Államokat, most azonban erre igen csekély az esély. Az Európai Unóban most más keményebb ellenlépések megtételét sem zárják ki abban az esetben, ha az amerikaiak valóban megbüntetik az európai cégeket . Elsősorban azok a vállalatok kerülhetnek veszélybe, amelyek mind az Egyesült Államokban, mind Iránban aktív üzleti tevékenységet folytatnak. A német gazdasági minisztérium közlése szerint azonban ezek száma korlátozott.

Az első vesztes az olaj- és gázipar lehet Fotó: AFP/Atta Kenare

Az első vesztes az olaj- és gázipar lehet Fotó: AFP/Atta Kenare

Sok vállalat kénytelen kivárni. A Siemens a perzsa állam infrastruktúrájának újjáépítésében akart szerepet vállalni, közben azonban az Egyesült Államokban is jelen van. A konszernt irányító Joe Kaeser ezért egyelőre nem vág bele az iráni kalandba, mert az eletrotechnikai konszern teljes bevételéhez viszonyítva nem lenne jelentős az ebből származó bevétel. Több vállalat olyan szerződést köt az irániakkal, amely lehetővé teszi számukra a visszalépést az adott üzletből abban az esetben, ha megváltozik a jogi környezet. A tranzakciókat igyekeznek euróban lebonyolítani, s nem dollárban. Az Airbusnak azonban nincs lehetősége az ilyen trükközésre, a repülőgépgyár elszámolása dollárban történik. A vállalat jelentős megrendeléseket kapott Irántól: 100 Airbust igényelt Teherán, köztük egy tucatnyi A380-ast, amely jelenleg a legnagyobb utasszállító gép a világon. Csakhogy a gépek megépítéséhez amerikai importból származó összetevőkre is szükség van. Így a repülőgépek iráni exportjához az Egyesült Államok különengedélye is szükséges, a washingtoni kormány azonban nem járul hozzá ehhez. Az Airbus azért nem került nagyobb bajba, mert a teljes megrendelés Iránnak való teljesítése több évet vehet igénybe, s a repülőgépgyártó azt reméli: idővel csak sikerül másik nukleáris megállapodást kötni a perzsa állammal, olyat, amelyet már a Trump-adminisztráció is jóváhagy.

Irán az eredetileg tervezettnél kevesebb gépkocsit rendelt a Daimlertől, mivel a perzsa állam gazdasága mindmáig nem tért magához. A nyersanyag frontján sem történt nagyobb előrelépés. Irán rendelkezik a világ negyedik legnagyobb olajtartalékával, a gázkészlet tekintetében pedig második helyen áll. Teherán az országot sújtó nemzetközi szankciók feloldása után gyorsan vissza kívánt térni az olajpiacra. A kitermelés jelentős növeléséhez 2021-ig becslések szerint 100 milliárd dollárnyi befektetésre lenne szükség. Ehhez képest eddig a nyugati cégek közül eddig csak a Totallal tudott megállapodásra jutni, ám az amerikai lépés után a franciák maradása sem biztos.

Irán exportja napi 2,4 milliárd hordóra nőtt az elmúlt hónapokban, míg a nukleáris megállapodás előtt ez 1 milliárd hordó volt. Teherán számára reményt jelenthet, hogy Kína és India az amerikai elnök bejelentése után sem kívánja csökkenteni iráni olajexportját.

Rónay Tamás

Csúcsra járnak a gazdasági kapcsolatok a perzsa állammal

Egy olyan 80 milliós, ráadásul jelentős olajkinccsel rendelkező ország, mint amilyen Irán, jogosan váltja ki egy olyan, nyersanyagban szegény, legfeljebb közepes minősíthető népességű ország érdeklődését, mint amilyen hazánk. Az Irán elleni szankciók utáni időszakot igyekszik Magyarország kihasználni, bár kölcsönös forgalmunk még csekély. A kapcsolatok éledeznek.

Az ugyan illúzió, amit a magyar kormányzati tényezők gyakran hangoztatnak, hogy a tőlünk keletebbre lévő államok számára Magyarország Európa kapuja lehet, az azonban tény, hogy az elmúlt hónapokban hónapokban csúcsra járnak a két ország közötti gazdasági kapcsolatok. Orbán Viktor kormányfő, Varga Mihály gazdasági miniszter társaságában decemberben Teheránban tárgyalt, s februárban már Budapesten ratifikálták is a Gazdasági Együttműködési Megállapodást, és megalakult a Magyar-Iráni Gazdasági Vegyes Bizottság. S egyúttal ugyancsak aláírtak egy megállapodást az ipari parkok együttműködésének fejlesztéséről, a turisztikai, valamint a vállalatok közötti együttműködésről. Látnak lehetőséget az egészségipar területén is. Szívesen szállítanánk autóbuszt Iránba, a szállításokról már szerződések is születtek az Evopro, az Enexio és az Ikarus cégekkel. Korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nukleáris együttműködésről tárgyalt, azonban ennek háttere nem világos. Szóba került a Budapest-Teherán közvetlen légijárat beindítása is. Minden esetre az Eximbank 162 millió dollárt különített el a gazdasági kapcsolatok előmozdítására.

A két ország között idén januárban alkalmazhatóvá vált kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény, ami komoly gátakat szabadíthat fel a befektetések megvalósulása előtt, de kihathat a kereskedelmi forgalomra is. Küszöbön áll egy beruházás-védelmi egyezmény megkötése is. Úgy hírlik, hogy az irániak szívesen bevezetnék az online pénztárgépek és az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszert (EKÁER), a magyar tapasztalatok felhasználásával.

Bonta Miklós

Szerző

Orbán kigyúrja a törpét

Publikálás dátuma
2018.05.17. 07:05
DÍSZEGYSÉG A 109 ezer forintba (plusz áfa) kerülő kardokkal aligha jutna messzire a honvédség FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

Nem az a baj, hogy elavult, hanem az, hogy a gyakran több évtizedes eszközök is teljesen lerohadtak, az újabb beszerzések pedig az elégtelen karbantartás miatt amortizálódnak. Igazából minden fegyvernemet (legyen szó harckocsikról vagy vadászgépekről) meg kellene újítani – így summázták katonák és a honvédelemre rálátó civilek a sereg állapotát. Amelyről most deklarálta Orbán Viktor, hogy kötelessége megvédeni a hazát – mert az nem a szövetségi rendszerek (a NATO és az EU) dolga. A haderő szerencséjére a miniszterelnök által előírt honvédési kötelezettség leginkább elméleti, és a biztonságot fetisizáló kormányzati kommunikációba illeszkedik, amelyik erős rendőrségről és hatékony nemzetbiztonsági szervekről beszél (mondandóját pedig Pintér Sándor miniszterelnök-helyettesé emelésével hitelesíti). Ugyanis a honvédség elsődleges ismérve nem az ütőképesség, hanem a szerénység – legalábbis a védelmi és támadóképességeket tekintve.

Ha szomszédaink nem lennének ugyanazon szövetségi rendszerek tagjai, mint mi, akkor lenne okunk az aggodalomra. Példának okáért a mintegy 230 tankkal és valamivel kevesebb mint 50 repülővel rendelkező szerb hadsereg Szeged után szusszanna, de a csaknem 900 tankot és másfél tucatnyi repülőt felvonultatni képes román hadsereget se lenne esélyünk megtartani a határnál. Félreértés ne essék, ebben a műfajban sem kizárólag a méret a lényeg: a hozzávetőleg 60 modern tankkal és körülbelül 15 repülővel felfegyverzett osztrák sereg ellen nemcsak nekünk, hanem a szomszédainknak is kevés esélye lenne.

A legbüszkébb légi erejére lehet a honvédség. A mintegy 35 gépből álló flotta majdnem fele új beszerzés. Idén vásárolt két Airbust a honvédség, így a csapatszállító képességei erősödtek (persze nem új gépekről van szó, a csődbe ment Air Berlin állományából nyerték ki 20 milliárd forintért). Illetve a 12 Gripen vadászgép sem őskövület, de itt az ideje egy felújításnak, amit egyre halogatnak. Pedig már a 2015-ös két baleset is azt jelezte, a repülők nincsenek túl jó állapotban – nem véletlen, hogy a honvédség arra panaszkodott: hogy nehezen teljesíti NATO-kötelezettségeit (például egyes uniós államok légterének védelmét). És ha már a légi csatákhoz szükséges gépekről van szó, akkor érdemes megemlíteni, hogy egyelőre nincs új, erős tűzerővel rendelkező harci helikoptere a magyar haderőnek. A hivatalos verzió szerint ugyan negyvenet tervez beszerezni a honvédség, de ezt az ígéretet 2015 óta folyamatosan újratervezik, és nem történik semmi.

Ráadásul a földön sem kell túlfélni a magyar sereget – megközelítőleg három tucat harckocsi (polgári nevén: tank) szerepel a lajstromban, de belső pletykák szerint ezeknek legfeljebb a kétharmada, de inkább a fele küldhető csatába, a többi szervizbázisként működik (értsd: a szükséges alkatrészeket belőlük nyerik ki). De legalább páncélozott járműből akad elegendő, több mint 1100 gurul, igaz, ebben a csapatszállítók és a „jobb teherautók” is benne vannak. Viszont ez nem segít azon, hogy meglehetősen gyér a szárazföldi csapatok tűzereje. Önjáró löveggel nem nagyon büszkélkedhet a hadsereg, inkább vontatott „ágyúi” vannak, csaknem 300, és pár tucat réges-régi rakéta-sorozatvetője. (Utóbbiak pontcélok eltrafálására nem alkalmasak, arra jók, hogy egy konvojra – mintegy 18 jármű – együttesen tüzeljen, és így mintegy 50 focipályányi területen tud mindent elpusztítani. Hivatalosan ezek egyébként raktárállományban vannak, de háborúban hadra foghatóak.)

Persze, a legfőbb érték a technikát működtető ember – akiből nincs sok. A sereg maximális létszáma mintegy 30 ezer fő, a valós létszám 27 ezer ember. Körülbelül 12 ezer ember dolgozik a központi szervezetnél és a háttér intézményeknél (például az MH egészségügyi központnál). Így az összhaderőnemi parancsnokság mintegy 15 ezer embert kommandíroz. Azaz a „sereg” 40 százaléka ab ovo nem hadra fogható, ám a maradék sem ütőképes erő. Hogy vészhelyzetben hány ember teljesítené „előírásszerűen” a kötelességét, arról szórnak a vélemények: a legpesszimistábbak 3 ezer, a legoptimistábbak 5 ezer tisztes harcértékű katonáról beszélnek. (Megjegyzendő: a 3,5 ezres becslés reálisnak látszik, ekkora állományból lehet „kiforgatni” a külföldi missziókat.)

Szóval, ha Orbán Viktor komolyan veszi magát, akkor nem lesz könnyű dolga, hogy elérje: a magyar sereg érdemben oltalmazza a magyar hazát. Azt már a kormány korábban bejelentette, 2024-ig eleget tesz azon NATO-elvárásnak, hogy a szövetség országai legalább a GDP-jük két százalékát a haderőre költsék – ez a summa (a jelenlegi nemzeti össztermékkel számolva) mintegy 700 milliárd forint. A sereg 2018-as büdzséje pedig 428 milliárd forint. Ebből 100 milliárd forint jut fejlesztésre – az összegbe belefér egy lakatanya-renoválási, egy helikopter-felújítási, és egy harckocsi-beszerzési program is. Ráadásul megeshet, hogy a hadsereg még többet költhet, ugyanis a miniszterelnök nemcsak követelt, ígértet is tett – mégpedig azt, hogy megduplázódik a sereg költségvetése. Azt senki nem tudja, melyik évvel számolt a kormányfő, de ha a jelenlegivel, akkor az jóval több, mint amennyit a NATO elvár. A kérdés viszont mégis csak az: van-e értelme. Hiszen a jelenlegi szövetségi rendszerben, mint szó volt róla, csak érdemi fenyegetések érik Magyarországot.

Szerző
Témák
haderőreform

Elitcsapat sárban, vízben, kötélen

Publikálás dátuma
2018.05.17. 07:04

Nem vagyunk mi focisták, hogy alibizzünk. A katona az egészségéért fut, meg a hivatásáért, mert aki nem felel meg a fizikai követelményeknek, azt szélnek eresztik, és igazuk is van - futás közben, nyakig sárosan mondja ezt egy versenyző a Magyar Honvédség Pápai Bázisrepülőterén, ahol a Military Survial Run futamát rendezték meg, elsősorban a fegyveres erők indulói számára.

A katonákon, a terrorelhárítókon, a rendőrökön, a büntetés-végrehajtási tiszteken és a tűzoltókon, katasztrófavédelmi szakembereken kívül van néhány civil is a mezőnyben, ők a korábbi évek kiemelkedő sikereivel verekedték be magukat az „elitcsapatba.” S bár egyforma sportruhában versenyeznek, a tekintetekből látszik ki a civil. Ők ugyanis rendkívül élvezik, hogy például a TEK-esekkel mérhetik össze magukat, a hivatásosok viszont iszonyúan koncentrálnak, fegyelmezettek és nyíltak.

A tizenhetes kifogott rajtam – szól oda egy tóból a sáros partra kikecmergő katona az állomást felügyelő férfinek, ha esetleg nem vette volna észre, hogy nem jutott túl szabályosan az akadályon. Csalódottan hozzáteszi: jövőre nem indulok, az hétszentség.

- Dehogynem indulsz, aki egyszer végigmegy a pályán, az szinte bérletet vált magának, alig győzi kivárni, hogy leteljen az év – inti le az állomásőr.

A pápai bázisreptéren kiépített pálya hossza 12 kilométer, és 33 komplex akadályt kell leküzdeniük a nyolc fős csapatoknak.

- Úgy számolunk, hogy a versenyzők legfeljebb húsz százaléka tudja maradéktalanul, hiba nélkül venni az akadályokat - mondja Gyeginszky Andor hadnagy, kommunikációs tiszt, érzékelteti, hogy tudatosan nagyon magasra tették a lécet.

- A katonának munkaköri kötelessége, hogy megőrizzék, fejlesszék fizikai erejüket - teszi hozzá a hadnagy. - A pápai reptéren nagyon sok szakmában dolgoznak az emberek, nyilván egy jogásznak nincs szüksége olyan állóképességre, mint mondjuk egy lövész katonának. Bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy az állóképesség a mentális gondok, bizonytalanságok leküzdésében is rengeteget segít.

Füstjelre indul a rajt, a csapattagok egy liftméretű ketrecbe zárva várják az indulást.

- Ezek a rácsok igen tetszettek a bévéseknek (a börtönökben dolgozó büntetés-végrehajtóknak - a szerk.) – ugratja őket Lendvai Gábor hadműveleti főnökhelyettes, a verseny egyik szervezője, aztán hozzám fordul:

- Ez komoly megmérettetés, aki hibátlanul végigcsinálja, az hihetetlenül felkészült és kiváló képességekkel rendelkezik. Tavaly is kiderült néhány versenyzőről, hogy profi sportoló válhat belőle, a Honvéd rögtön meg is kereste őket.

A starttal szemben van a cél, most éppen Paksi Sándor százados fut be. Jelentkezik a sátornál, nagyjából az idejével is elégedett, száz perc alatt hiba nélkül ment végig az akadályokon.

- Nemcsak az egek ura vagy – gratulál neki valaki. Paksi százados ugyanis a repülésirányító csoport megbízott főnöke a pápai reptéren. 2007-ben költözött a kisvárosba Miskolcról, a munka hozta Pápára. Valószínűleg nem egy otthon ülő ember, mondják, missziós tapasztalata is van.

- Hol járt misszióban? - kérdezem tőle.

A százados a kommunikációs tisztre néz, aki bólint, elmondhatja.

Afganisztánban. - feleli. - A mai napig szeretem a kihívásokat.

Érzem, hogy inkább a pápai munkája iránt kellene érdeklődnöm.

- Mekkora itt a repülőforgalom, mennyire áttekinthető, tervezhető az irányító munkája?

- Mondjuk azt, hogy vannak extrém, intenzív időszakok – válaszol helyette Gyeginszky hadnagy. diplomatikusan.

- A honvédségnél is angol a repülésirányítás nyelve?

Paksi százados bólint. Elmondja még, hogy 34 éves, három gyereke van, a legnagyobbik 12 esztendős, aztán a társak eredményeit nézi meg. A csapatában belga, román és amerikai katona is futott. Nemzetközi a mezőny.

Mokány fiatalember ér a célba. Ungvári Zoltánként mutatkozik be.

– A dzsúdós Ungvári családból? – kérdem, csak úgy találomra. Ráhibáztam.
– Igen, a Miklós testvére vagyok, de én is dzsúdózom – jegyzi meg szerényen. Amikor a munkájára terelem a szót, pár perc türelmet kér, elmegy telefonálni a főnökeinek. – TEK-es vagyok, vagyis terror-elhárító – mondja, amikor visszajön.
– Elégedett az eredményével?
– Nem egészen, érzem, hogy még sok maradt bennem. Egyszer el is tévedtem, az is vitte az időt. Az állóképességemmel nem volt baj, húsz éve sportolok, naponta edzek, nagy baj lenne, ha nem bírnám a terhelést.
Végignézzük az akadályokat. A merész túlélőshow műsorok szerkesztői is sokat tanulhatnának a katonáktól. Az egyik tó fölé nagy daru lógat be egy katonai ládát. Vizes kötélen kell fölkapaszkodni rá a tóból, majd leugrani a másik felén. Hiába mászik fel valaki a doboz magasságába, nincs rajta fogás, nagy erő és lelemény kell hozzá, hogy a versenyző följusson a tetejére.
Egy másik – a büdös – tó derékig ér, sok a szúnyog is.
– Még mindig jobb, mintha krokodilok lennének – vigasztalják magukat a vízen átgázoló versenyzők.
Egy másik állomáson szöges drótakadály alatt kúsznak át a vizes dagonyában.
– Van, ahol az erő elég, de a legtöbb helyen csak izomból nem lehet hibátlanul célba érni – magyarázza Gyeginszky Andor.
Visszaballagunk, egy elkerített területen két C17-es szállító repülőmonstrum várakozik.
– Majd ha nem a gép visz titeket, hanem ti a gépet..., akkor mondhatjátok, hogy edzésben vagytok – próbál humorizálni a gazon átgázoló, csatakos, sáros versenyzőkkel valaki.
Túl nagy sikere nincs ezzel a megjegyzésével.

Szerző
Frissítve: 2018.05.17. 10:11