szja;határidő;

2018-05-19 07:25:00

Szja - Közeleg a határidő!

A vasár- és ünnepnap miatt május 22. éjfélig lehet véglegesíteni az adóhatóság által elkészített bevallás-tervezetet, és eddig van lehetőség nyilatkozni az egyházaknak, a Nemzeti Tehetség Programnak, illetve a civil szervezeteknek felajánlható 1+1 százalékokról is. A felajánlás módja tavaly megváltozott, nem kis zavart okozva az adózói, és jelentős bevételkiesést a korábbi támogatotti körben. Tavaly különösen a civil szervezetek "szenvedték meg" az átállást, a korábbi 8,5 milliárd forint helyett egymilliárddal kevesebb támogatáshoz jutottak. A múlt évtől kezdve ugyanis a lakosságnak a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) végzi el a megelőző esztendőről szóló személyi jövedelemadó (szja) kiszámítását, s ezt tervezet formájában hozzáférhetővé is teszi. Az adózónak több lehetősége van arra, hogy az egy százalékról nyilatkozzon. A rendelkező nyilatkozatot elektronikusan, papíron vagy személyesen lehet a NAV-hoz jövő keddig benyújtani. Aki a bevallással együtt szeretne felajánlani, az az adóbevallás megfelelő oldalának kitöltésével megteheti ezt. Aki viszont ettől függetlenül nyilatkozna, az a „17EGYSZA” lapon teheti meg ezt. Ugyanakkor az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapun keresztül lehet, amihez a NAV webes kitöltő programja nyújt segítséget.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javaslatára , hogy az egyházi 1 százalékról szóló idei nyilatkozatokat a NAV a következő években is figyelembe veszi, egészen addig, míg a felajánló a rendelkezését vissza nem vonja, vagy nem jelöl meg másik egyházat. A civil kedvezményezett vagy a Nemzeti Tehetség Program javára viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Az szja bevallási tervezetet a NAV a március első hetéig beérkezett igazolások, rendelkezésre álló adatok alapján készítette el. Ha valaki márciusban vagy azt követően kapott kifizetői igazolást a jövedelmeiről, akkor mindenképpen érdemes az abban szereplő adatokat összevetni a bevallási tervezettel - tanácsolta Honyek Péter, a PwC Magyarország vezető menedzsere. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ha valaki 2012 után szerzett ingatlant ad el, számolnia kell azzal, hogy a bevallását ki kell egészítenie ezekkel az adatokkal.

Különösen az ingatlant bérbeadó személyeknek érdemes figyelni arra, hogy érvényesítsék költségeiket, mert e tekintet idén a május 22-i határidő jogvesztő. Ez az időpont egyben adófizetési határidő is. Bizonyos jövedelmek után eddig kell megfizetni az adót, így például a tartós befektetésből vagy önkéntes pénztári adóköteles kifizetésekből származó jövedelmek után is - figyelmeztet a PwC.