Trükkös támadás

Pünkösdi királyságnak bizonyulhatott annak a nagy befektetőnek a hétfői pénzpiaci trükkje, aki kihasználta a páratlan lehetőséget, és amíg a hazai devizakereskedők a háromnapos ünnep örömeiben osztoztak, addig ő - ahogy a szakzsargon mondja - "leütötte" a forint árfolyamát. És ehhez még - egy nemzeti deviza méreteihez képest - jelentős összeget sem kellett mozgásba hoznia. A spekuláns ugyan sajnálatunkra aligha méltó, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy olyan monetáris környezetben tette, ahol a forint elerőtlenedésének napjait kénytelen megélni. Ha nem így lett volna, akkor spekulánsunk még nagyobb profitot vághatott volna zsebre.

Mit tesz isten, tegnapra megszületett a párja is a hétfői trükközőnek, az ellenoldalon ő már a legyengített forint felvásárlásából gyarapította a vagyonát. Egyik lépés sem egészséges, és korántsem lehet kizárni, hogy ha mérsékelt ütemben is, de továbbgyűrűző hatásai lehetnek ennek a sajátos pünkösdölésnek. Azon mindenképp érdemes lenne elgondolkodni, hogy amikor a kormányzat újabb és újabb munkaszüneti napokat vezet be, illetve az ünnepnapok összevonásának spiritus rectorává szegődik, akkor mintha szabadon hagyná egy néptelen, de áruval megrakott piac kapuit. Ilyenkor aki arra jár, lerámolhatja a polcokat, és az előző napi árnál - ahogy neki tetszik - alacsonyabbat hagyhat ott. A mai globalizált világban az olyan esetekben, amikor nálunk banki szünnapot tartanak, másutt pedig vígan kereskednek, kifizetődő lenne pénzintézeteinkben, horribile dictu, aktív ügyeletet tartani.

Az elkényelmesedés okai nyilvánvalók. Régen esett meg, hogy a forint ellen támadást indítottak. Napjainkban fordult a kocka: a hurráoptimizmus jegyében született, Brüsszelbe küldött konvergenciaprogramunkból csak egy dolog hiányzik, de az nagyon. Szó sem esik arról, hogy felzárkózni főként a közös deviza bevezetéséért érdemes. Az Európai Unió adófizetői ezért támogatnak minket. Az euró bevezetésének elvetéséért most még csak a piac büntet, de ahogy múlnak az évek, majd a gazdasági stabilitás lassú megbomlása is.

Szerző
2018.05.23 08:07

A Jobbikkal vagy nélküle?

Még fennáll az esély, hogy az európai uniós választásokra az önmagukat NER-ellenesnek tartó pártok egymáshoz közelebb álló tagjai közös listákat állítanak. Komoly együttműködés körvonalazódik az MSZP-P-DK-Szolidaritás háza táján, és nem kizárt egy Jobbik-LMP tandem sem. Ebben az esetben két irányból szoríthatják meg a kormányzó pártokat, és optimalizálhatják a töredékszavazatok miatti veszteségeket is. „A politika a lehetőségek művészete” - mondta Bismarck. Az ellenzéki politika egy ilyen lépéssel most művészi módon élhetne a lehetőséggel.
A teljes népesség 52 százaléka, valamint az ellenzéki pártokkal szimpatizálók 80 százaléka politikai generációváltást szeretne. Ilyen mértékű kritika nem magyarázható mással, mint a hitelesség súlyos deficitjével. Tehát a továbblépés nem alapulhat egyszerű választási mandátum-optimalizáló „pacsizáson”! Ez az elutasítottság megmutatja, hogy nem az egymás között kialkudott listás helyekkel, mandátumokkal lehet valódi eredményt elérni. Világosan érződik, hogy a balközép választóközönség komoly stratégia váltást akar. Vagyis az igazi tét, hogy a pártok megkezdik-e azt a hiteles, közös programalkotást és tömbösödést, amely a későbbi közös kormányzóképességük bizonyításához vezethet, elveik csorbulása nélkül.
Az esélyeket latolgatva némelyek szívesen túllépnének a Jobbik múltján egy olyan reménybeli összefogásért, ahol azonban a politikai középen álló demokratikus erőknek nemcsak az „orrukat kellene befogni”, de az értékeik is csorbulnának. Nem vitatom természetesen, hogy a Jobbik tagjai és szimpatizánsai között számos tisztességes és becsületes ember van, így olyan is lehet/ van, akit a helybéliek a pártszimpátiájukat félretéve, morális vagy etikai megalkuvás nélkül támogathatnak az őszi önkormányzati választásokon. Más a helyzet azonban, amikor a Jobbikról mint pártról gondolkodunk, akárcsak időleges szövetségesként is. Itt nem értek egyet azokkal, akik szerint pusztán a „lakájmédiáék nyomulnak”, és a teljes összefogás megakadályozására emlegetik fel a múltat.  
A teljes összefogást a jobb szélen játszó Jobbikkal vagy a centrumból távolodni látszó LMP-vel  nem látom bismarcki értelemben „művészetnek”. Nem, mert a teljes politikai spektrum olyan ideológiai, társadalom-felfogásbéli és a múltunkat értékelő és értelmező véleménybeli különbségekkel bír, amit hitelesen nem lehet összeterelni, akárcsak egyetlen listás választás erejéig sem. Az egyre szorosabb együtt mozgás vajon milyen nagyságú elvi engedményeket követelhet meg? Ha feltételek nélküli az összefogás, akkor az az elkötelezetten Európa-párti és rasszizmusellenes erőknek a hitelességét és kormányzati képességük megítélését nem fogja-e rontani? Ebből következően a résztvevő politikai formációk támogatottsága milyen irányba mozdulhat el?
Nézzünk szembe őszintén azzal, hogy mikor, hogyan, milyen tartalommal kerültek elő az Árpád sávos zászlók. A romákat félelembe tartó masírozás, a rasszista áthallású beszédek, a parlamentben kettős állampolgárokat listázó javaslat, a cigány verés, az emlékmű köpködése… 2018 októberében a Sargentini-jelentés elítélését a tartózkodásukkal támogatták! Ezeken lépjünk túl, mert néhány „békülékenyebb” interjút is hallhattunk tőlük?
Ha az a kérdés , hogy „Európa vagy Orbán?” akkor a válasznak is európainak kell lennie. Az európai válasz pedig nem tűri azt a megalkuvást, hogy a múltunkkal is kompromisszumot kössünk. 2009 májusában az Európai Parlament megváltoztatta a házszabályát, és ezzel elhárította azt a veszélyt, hogy az új összetételű testület első ülésén – akár csak az új tisztségviselők megválasztásáig is - korelnökként a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen elnököljön. Ez valóban európai válasz volt a gyűlöletkeltésre és a rasszizmusra! 
Mindenkit megillet a tévedés és a változás joga, ezt őszintén hiszem és vallom. A sértetteket viszont megilleti a szolidaritásunk, a múltunkat pedig nem relativizálhatjuk. A szélsőségeseknek, az euroszkeptikus populizmus további terjeszkedésének csak a demokratikus centrum erőinek elvszerű, tartós és hiteles együttműködése szabhat gátat. 
Nem nehéz belátni, hogy azoknak a formációknak, melyek itthon demokratikus közép erőkként definiálhatóak, az EP választásnak sokkal fontosabbnak kell lennie, mint az korábban látszott. Ez nem egy szimpla erőfelmérés. A NER-t csak érték alapú és tartós szövetséggel lehet megroppantani.
Ilyen szövetséges lenne a Jobbik?
2019.02.15 09:00
Frissítve: 2019.02.15 09:00

XXI. század, Esztergom

Az MTI megkeresésére a Magyar Suzuki Zrt. azt közölte: „a munkavállalók által megválasztott tagokból álló üzemi tanáccsal egyeztet a dolgozókat érintő kérdésekről, beleértve a munkakörülményeket, a bérezést, és a különböző juttatásokat. Folyamatban vannak az egyeztetések az idei béremelésről, valamint a juttatási csomag egyéb elemeiről”.
A frissen megválasztott szakszervezeti vezető eltávolítását követően az esztergomi gyár tovább feszíti a húrt. Megpróbálja átértelmezni (annulálni) a kollektív szerződés (bérmegállapodás) megkötésére vonatkozó kizárólagos szakszervezeti jogot, ezzel azt is jelezve, hogy neki – mármint a részvénytársaságnak – nincs szüksége semmiféle szakszervezetre. Na, itt az első probléma. Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) konvenciói, az uniós irányelvek és a hatályos Munka Törvénykönyve a szakszervezet alapításának jogát a munkavállalóknak biztosítja, tehát nem a vállalkozás igényei számítanak, hanem a szervezkedni kívánó dolgozóké. Alaptörvényünk is kimondja, hogy „(…) a munkavállalóknak, a munkaadóknak, valamint szervezeteiknek joguk van ahhoz, hogy egymással tárgyalást folytassanak, annak alapján kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen fellépjenek, amely magában foglalja a munkavállalók munkabeszüntetéshez való jogát.” 
A munkavállalói érdekképviseletnek két alapvető intézménye lehet a munkahelyeken: a) a munkavállalók munka- és életkörülményeinek (munkabérek, munkaidő, egyéb munkafeltételek) védelmében eljáró szakszervezet, valamint b) a munkavállalóknak a munkáltató vezetésében való részvételét megvalósító, az ún. részvételi jogokat gyakorló üzemi tanácsok.
A fenti, végletekig leegyszerűsített definícióból is látszik, hogy a konfliktusos helyzetekben (bértárgyalás, rendkívüli munkavégzés (túlóra), szabadság napok kiadása, esetleg sztrájk szervezése stb.) az írott jog szerint is a szakszervezeteké a vezető szerep. Ebből világosan következik, hogy kollektív szerződést (bérmegállapodást) is csak a szakszervezet tisztségviselője láthatja el kézjegyével. Az üzemi tanács - a szakszervezettel ellentétben - a vezetést támogató, informáló és a döntések előkészítését segítő testület, amely szorosan beépül a vállalati struktúrába. A vállalatvezetéssel karöltve hozza meg a munkavállalókat érintő döntéseket, célja - a vezetéséhez hasonlóan - a vállalat gazdasági érdekeinek szem előtt tartása. A vállalatirányítással való kapcsolatát inkább a konfliktusmentesség jellemzi: információval látja el a cégvezetést a dolgozókat érintő kérdésekben, és a munkavállalók körében egyfajta támogatási bázist alakít ki a felső szintű döntéseket érintően. Az üzemi tanács sztrájkot nem szervezhet, nem támogathat, és nem akadályozhat meg, munkalassítást sem kezdeményezhet, hiszen szerepéből fakadóan pártatlan magatartásra köteles. Értelemszerűen kollektív szerződés (bérmegállapodás) megkötésére sem jogosult.
Összegezve a helyzetet: 1. vélhetően jogellenes a felmondás a választott szakszervezeti tisztségviselő vonatkozásában, 2. az erőfölényével visszaélve a munkáltató – már nem első alkalommal! – meggátolja a munkahelyi munkavállalói érdekképviseleti szervezet (esetünkben szakszervezet) létrehozását, 3. a munkáltató jogellenes megállapodás (üzemi megállapodást akar kollektív szerződés helyett) megkötésére törekszik. 
Tisztázni illene már, hogy milyen munkahelyi légkörben, milyen körülmények között készül a mi autónk.
2019.02.15 09:00
Frissítve: 2019.02.15 09:01