Dési András;

interjú;Robert Menasse;

2018-05-23 07:47:00

Összegyúrt eurokraták

Még senki sem írt regényt az Európai Unióról. A neves osztrák író és entellektüel, a nemrég Budapesten járt Robert Menasse megtette ezt. Eredetileg egy hónapra ment Brüsszelbe, végül négy évet maradt.

- Európa-regénye, A főváros azzal indul, hogy egy disznó végigvágtat Brüsszel utcáin…

- Néhány éve Budapesten is átszaladt egy vaddisznó…Nem igaz?

- De, volt is felhajtás belőle. Szóval a disznó, meg az európai sertéstermelés a regényében fontos szerepet játszik.

- A Brüsszelben tévelygő disznóval és a háziállat körüli (média)őrülettel azt akartam bemutatni, hogy milyen könnyű tömeghisztériát kiváltani. Az európai sertéstermelés szintén jelképes szál. Minden van benne, lobbizás ilyen-olyan oldalról, nemzeti érdekek, állatvédők és a globális piac. Kína, ahol olyan tételekben gondolkodnak, mint 200 millió sertésfül. Ekkora igényt csak közös és egyeztetett exportpolitikával lehet kielégíteni. A nemzetállami „kavarás” bukásra van ítélve…

- Erre még később visszatérünk. Jó hatvan éve létezik, de még senki sem írt regényt az európai integrációról, az Európai Unióról.

- A helyzet sokkal groteszkebb. A főváros az első Brüsszel-regény. Van Bécs-, Budapest-, Párizs- meg London- regény. Minden író arra törekszik, hogy a műveiben a kortársak felismerjék magukat, a következő generációk pedig szintén értsenek belőle. Európában az elmúlt három évtizedben annyi történelmi esemény követte egymást, hogy a szerzők látóhatára nemzeti keretekben mozgott. A berlini fa leomlása például a német nyelvterületen valóságos lavinát indított el az egykori NDK-val és a német újraegyesítéssel foglalkozó művekkel. Szóval mindenki önmagával foglalkozott, alig gondoltak a közös nagy projektre, az Európai Unióra.

- Ha jól tudom, Önt a görög pénzügyi válság ihlette meg.

- Azt olvastam a sajtóban, hogy Görögország csődjével micsoda óriási válság fenyegeti az Európai Uniót. Aztán végig gondoltam: milyen furcsa, hogy Brüsszelben hoznak olyan döntéseket, amelyek az én életemet éppen úgy érintik, mint 11,1 millió görögét. Mit tudok én az EU-ról? Banális dolgokat. Békeprojekt, persze, de ki van a béke ellen? S mi az a béke? Háborút senki sem akar, tehát szélesebben kell értelmezni a békét. A szociális béke is a békeprojekt része. De az a döntés, hogy a görögök jövedelmének 40 százalékát levágják, az súlyosan veszélyezteti a szociális békét. Azt is olvastam, hogy a görög adósság az európai bruttó társadalmi össztermék három százaléka. Három százalék lenne a válság? Kalifornia örömtáncot lejtene ekkora államadóssággal. Még jobban összezavarodtam és elhatároztam, elmegyek Brüsszelbe.

- Hogyan vágott bele a kalandba?

- Sikerült szereznem egy hónapra egy lakást, de gyorsan rájöttem, hogy az édeskevés. Végül négy évet maradtam. Alaposan megismertem Brüsszelt, sok EU-s hivatalnokkal találkoztam, voltak közöttük érdekes és kevésbé érdekes emberek.

- Négy brüsszeli év, lényegében egy diplomáciai kiküldetés ideje alatt mi lepte meg a legjobban?

- Az, hogy mennyi tévképzet él és álhír kereng az Európai Unióval kapcsolatban. Például folyamatosan szidják a túlburjánzó brüsszeli bürokráciát. A valóság az, hogy az Európai Bizottság fele annyi tisztségviselővel irányítja menedzseli a kontinenst, mint a bécsi önkormányzat az osztrák fővárost. Az egész EU költségvetésből hat százalék megy el adminisztrációra.

- Egy dolog a tény, másik a percepció.

- A közvélemény vak. A vakok azt hiszik el, amit hallanak.

- Ezért írt realista regényt? Mennyire felismerhetők a szereplők?

- Az érdekelt, hogy miként születnek meg a döntések és kik, milyen emberek készítik elő egy kontinens életét meghatározó döntéseket. Minden szereplőmet hét-nyolc eurokratából gyúrtam össze. Tipizáltam őket, de figyeltem arra, hogy egyéniségek maradjanak. Mindegyiküknek az európai történelemben gyökerező személyiséget, életrajzot akartam adni.

- Hogyan jött a képbe a lengyel bérgyilkos?

- Másfél év brüsszeli tartózkodás után tudatosult bennem, hogy a belga főváros a NATO európai központja is. A NATO, ez a gigászi katonai hírszerzés árnyékot borít a városra. Az egésznek van valamilyen furcsa érzete, amit nehéz elmagyarázni. Azt is megértettem, hogy a Brüsszel nemcsak az európai intézményekben dolgozókból áll. Brüsszel egy igazi multikulturális, soknyelvű világ. Identitások, mentalitások, kultúrák fantasztikus elegye. Tehát meg kell jelenítenem az európai buborékon kívüli Brüsszelt is. 2011-ben a belga sajtó nagy terjedelemben foglalkozott egy gyilkossági esettel, Brüsszelben találtak egy azonosíthatatlan férfiholttestet. Később egy brüsszeli rendőrtiszttől hallottam: az ügy azért csendesedett el, mert azt elvették a rendőrségtől. Mint a filmekben magas helyről leállították őket. A többit a fantáziámra bíztam.

- Ha jól értem, az EU-t minden hibájával gyengeségével együtt a lehetséges világok legjobbikának tartja.

- Nézze, nem védőbeszédet írtam. Az európai gondolatnak a jelenlegi status quo tesz a legrosszabbat. Éppolyan ostobaság az egyik oldalról mindent dicsérni, mint a másikról mindent pocskondiázni. Az egyik ignorálja a problémákat, a másik a vívmányokat. Közben az EU tele van ellentmondásokkal, ezekről nyíltan kell beszélni.

- Vagyis új narratíva kell?

- Dehogy. Ha valakit felébreszt az álmából és megkérdezi, mi az EU lényege, az illető azt válaszolja, ez egy békeprojekt aztán alszik tovább. Igen, az EU békeprojekt, de fontos hozzátenni: a nacionalizmus meghaladásával. Az alapítók a saját bőrükön tapasztalták, hogy mihez vezet a nacionalista nemzetek vetélkedése. Robert Schumann, Jean Monnet és a többiek a nemzeteket, a nemzetállamokat akarták meghaladni.

- A nacionalizmus nagyon is él, sőt, erős fellendülésben van.

- A nacionalizmus újraéledése a régi értelemben vett nemzetek átalakulását, végét jelzik. Miközben egyértelmű, hogy a mai problémákat – legyen szó a globális tőkeáramlásról, a terrorizmusról, a menekült és migrációs kérdésekről vagy a klímaváltozásról, a súlyos ökológiai veszélyekről – nem lehet klasszikus nemzetállami szinten kezelni. A multinacionális konszernek a nemzetállamokkal könnyedén elbánnak, zsarolják azokat a munkahelyek áttelepítésével. Az EU-val azonban nem bírnak. Egyedül az EU volt képes megregulázni és pénzbüntetéssel sújtani a Google-t és az Amazont. Tényleg egyesek azt gondolják, hogy kerítésekkel meg lehet állítani a globalizációt? Alakítani vagy elszenvedni akarjuk a globalizációt, ez itt a kérdés. Azt látom, hogy több EU-tagállam az utóbbit kóstolgatja, pedig az EU hatvan évnyi tapasztalattal bír a nemzeteken túlmutató politikát illetően. 1913-ban a világkereskedelem volumene nagyobb volt, mint ma. Az emberek akkor is tartottak, megijedtek a technológiai fejlődéstől, sokaknak gyorsak és felfoghatatlanok voltak a változások. A nacionalisták az első világháborúval porrá és hamuvá változtatták a félvilágot és „feltartóztatták” egy időre a fejlődést. A statisztikák szerint 2020-ra a világkereskedelem volumene azonban ismét eléri az 1913-as szintet. Azaz a fejlődést nem lehet megállítani.

- Mi történik a nyelvekkel és a nemzeti kultúrákkal?

- A nacionalista gondolkodás arra épül, hogy mindenkinek ugyanaz a kultúrája és ugyanazt a nyelvet beszéli. Az európai köztársaságban olyan keretfeltételek lesznek, hogy mindenki szabadon élhet meg az identitását. Szó sincs arról, hogy bárki is egységes kultúrát vagy nyelvet szeretne bevezetni. Ott van például Dél-Tirol. Az ottaniak nem azért boldogok, mert Szicíliával egy államot alkothatnak, hanem mert az európai régiók hálózatában autonóm régióként élhetnek. Az európai gondolat a kultúrák, nyelvek, mentalitások sokszínűségére épül. Szerintem az oktatásban, az egészségügyben, a nyugdíjrendszerekben is egységes keretfeltételeket kell teremteni, mert így lehet javítani az esélyegyenlőségen és csökkenteni az Észak és Dél, a Nyugat és Kelet közötti égbekiáltó egyenlőtlenségeket.

- Végül egy másik téma. Mennyire fontos még a foci Önnek?

- Korábban a labdarúgás sokkal jobban érdekelt. Már jó ideje nincs kedvem kijárni meccsekre. Mit nézzek félig üres stadionokon, ahol az Európa Liga selejtezőjében elvérző bécsi csapatok imitálnak valamit, miközben két-háromezer „szurkoló” antiszemita rigmusokat skandál. A nagy idők elmúltak, a futball megmarad a húsz-harminc éves korom álomfocijának. Az óriási pénzek, a szponzorok, a márkák felzabálták ezt a sportot is. Szentimentális pillanataimban azért bekapcsolom a tévét és megnézek egy-két meccset.

- Tehát nézi majd az oroszországi világbajnokságot is?

- Azt hiszem, ezt nevezik elkerülhetetlennek.